- Kovács Krisztián
- 2020. augusztus 20. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Stephen Kinget az egész világ ismeri. Clive Barkert sok olvasója vallásos áhítattal tiszteli, Dean R. Koontz tisztes horrorponyvái milliós nagyságrendben fogynak, Anne Rice, Peter Straub, David Morrell, vagy épp Jack Ketchum tisztességesen megélnek, megéltek könyveik eladásából, és szerencsére már nekünk magyaroknak is megadatott egy nyugati szintű horrorszerző Veres Attila személyében. Ezek a kiváló írók azonban talán sehol sem lennének, ha nem merítenek korai inspirációkat egy olyan ember munkásságából, aki a művei után kapott összegekből létminimumon tengette az életét.
Az épp 130 esztendeje született Howard Philips Lovecraft, és az általa teremtett, és tanítványa által terjesztett kultusz a popkultúra történetének egyik legképtelenebb csillaga, egy férfi története, akit felesége aszexuálisnak tartott, aki napfényben ritkán lépett ki a házából, aki gyerekként csillagász akart lenni, akit Harry Houdini is a pártfogásába vett, és aki rövid idő alatt megalkotta a horrorirodalom legtöbbet hivatkozott, legnagyobb hatást kifejtő, és talán legszélesebb körben ismert mítoszát, mely egészen képtelen helyeken is felütötte már fejét a popkultúra berkein belül az utóbbi évtizedekben.
Az 1890. augusztus 20-án született Howard Philips Lovecraft élete közel olyan, mint az általa életre hívott irodalmi világ. A szerző élete, a nélkülözés, a számtalan költözés, a megszakadt házasság, a filléres megjelenések, és a korai halál tekintetében is már-már gyanúsan összecseng saját maga nagy elődje, Edgar Allen Poe kálváriájával. Ám még valamiben visszavonhatatlanul hasonlítanak. Poe a maga zsigerien kreatív módján fejlesztette tovább a Mary Shelley Frankenstein-je által megszületőben lévő gótikus horrort, valamint megírta a detektívtörténetek atyját, A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellában, amiből aztán több mint száz évig merítettek ihletet az elkövetkező korok krimiírói.
Lovecraft egyik napról a másikra tengődve is talán mintegy terápiás jelleggel is menekült egy saját világba, épp olyanba, amilyennek talán a valóságot is megélte rövid és hányatott élete során. Teremtményei mintha annak a magasabbrendű hatalomnak a megtestesülései lennének, melyek őt magát nehéz sorsra kárhoztatták, az a típusú kilátástalanság, és már-már az elmebajjal határos delírium, ami a műveket jellemzi, alighanem nem más, mint maga Lovecraft lelke.
Lovecraft életműve bár életében is egyetlen egészet alkotott, a szerző már saját esetleges rendszerezését, mintegy keretbe foglalását nem tudta véghez vinni, hiszen 1937. március 15-én végzett vele a rák. Tekintve, hogy számtalan be nem fejezett, vagy kezdetleges írás maradt utána, az általa kreált, korán magára hagyott világban pedig millió betöltetlen és kihasználatlan potenciál, így majdnem hogy törvényszerűnek tűnt, hogy egy fiatal tehetség belemarkoljon az örökségbe, és egyre feljebb emelje azt.
August Derleth már életében is afféle mentor-diák viszonyt ápolt Lovecrafttal, akinek művei köré már akkor egy kis létszámú, ám rendkívül erős olvasó- és rajongótábor szerveződött. Derleth az író halála után kézbe vette az irodalmi hagyatékot. Az, hogy manapság Lovecraft munkássága ilyen előkelő helyen tanyázik a szórakoztatóirodalom világában, gyakorlatilag Derlethnek köszönhető, aki nem csupán rendszerezte a novellákat, de nevet is adott a teljes ciklusnak, innentől kezdve illették a Cthulhu-kultusz gyűjtőfogalmával, és így teljesedett ki végleg Lovecraft világa és célkitűzése.
A mai napig sűrűn fellángoló vita Derleth munkássága kapcsán, hogy vajon csak felhasználta Lovecraft nevét és írásait saját művei reklámozása céljából, vagy valóban az elkötelezettség, és halott mentora iránti tisztelet vezérelte a tetteit. Ami tény, hogy az 1950-es, 1960-as években Derleth számtalan befejezetlen Lovecraft novellát egészített ki, irodalomtörténészek azonban a mai napig azt vallják, egyik írásnak sem tett jó a művelet, sőt, több olyan is akad (említik többek közt az Árnyék az időn túlról című novellát is, tipikus példaként), ahol jól elkülöníthető, mely részeket írta Lovecraft, és melyiket Derleth.
Akárhogy is, elvitathatatlan, hogy Derleth nélkül ma nem létezne Cthulhu-kultusz, ő rendszerezte, és kapcsolta össze a különálló történeteket, melyekből egyetlen gigantikus és borzongató mondakört, valódi mítoszt kreált, ő hirdette mindenkinek, hogy Lovecraft zseni volt, aki új irányt szabott a horrorirodalomban, ő volt az, aki maga köré gyűjtötte azon feltörekvő szerzőket, akik váltakozó minőségben, de tovább növelték a kultusz népszerűségét. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnnek Derleth tettei, ezt a munkát évtizedekig, gyakorlatilag 1971-es haláláig végezte, egész életét ez a törekvés határozta meg, így őszintén csodálkoznék, ha mindezt csupán a nyereségvágy táplálta volna, különösen azért, mert a kultusz igazából csak az ő halála után kezdte meg valódi világhódító útját.
Sokan próbálták már megfejteni, mi is olyan vonzó Lovecraft munkásságában. Ennek egyik fele kétségtelenül a szerző határtalan fantáziájának, és mondatszövésének érdeme, ám mindenképp elismerés illeti Derleth-et, aki formát adott a nagy egésznek.
Egy hely, egy tárgy, egy személy, akiről semmit sem tudunk, éppen ezért nincs eszközünk felkészülni rá, felkészülni a találkozásra. Az ember természeténél fogva ragaszkodik a megismerés élményéhez, és ha ezt kivesszük a képletből, csupán a bizonytalanság marad, vagy az abból táplálkozó félelem.
Lovecraft kreatúrái meglehetősen ritkán tűnnek direkt módon a műveiben, néha csak halljuk őket, vagy eljövetelük borzalmas üzenetét egy elmebeteg ember kántálásában, vagy egy pszichotikus szobrász delíriumban készült művein át, és ez az ismeretlenség csak növeli bennünk a feszültséget, a félelem ott ólálkodik a sorok közt arra várva, hogy kinyúljon hideg kezével, és megszorítsa a torkunkat. És valahogy ez a vissza-az-eredendő-félelemhez írói attitűd egészen fertőzőnek bizonyult, és manapság már olyanok rajonganak feltétel nélkül Lovecraft munkásságáért, mint Stephen King, vagy épp az Oscar-díjas rendező Guillermo Del Toro.
Tulajdonképpen, ha mélyebben belegondolok, olykor egészen hihetetlennek tűnik az a diadalmenet, amivel Lovecraft bizarr teremtményei meghódították a popkultúrát gyakorlatilag tekintet nélkül a különböző szórakoztatóipari területekre, hiszen születtek novelláiból további novellák (olyanok tollából, mint pl. Neil Gaiman), ahogy fentebb is írtam, de készültek filmek, és rövidfilmek, rádiójátékok, hangoskönyvek, rajzfilmek, animék, szerepjátékok, PC-játékok, sőt, még plüssfigurák is, arról nem beszélve, hogy olyan bandákat ihletett meg a kultusz egy-egy dal kedvéért, mint a Metallica, a Cradle of Filth, vagy épp a Morbid Angel, ráadásul Cthulhu-nak manapság már saját smiley-ja van a közösségi médiában. A merchandise termékek azonban nem feledtethetik el velünk, hogy Cthulhu-mítosza tulajdonképpen maga Lovecraft, egy szárnyaló lélek, aki számára – mint szörnyisteneinek a saját dimenziójuk – túlságosan is szűknek bizonyult ez a világ.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.