Kovács Krisztián
2022. március 12. | Becsült olvasási idő: 6 perc

A norvég hölgy, aki leigázta a német könyvpiacot – Maja Lunde portré

Maja Lundétól egyszer egy interjú során megkérdezték, miről szól majd a jövő: „az időjárásról, a vízről és a veszélyeztetett fajokról.” Talán ő maga sem gondolta volna, hogy eddigi irodalmi munkásságát ilyen egyszerű mindössze három szóba tömöríteni, és bár nyilván egy lassan tizenöt éves pályafutást nem célszerű efféleképpen zanzásítani, a széleskörű siker alapvetően skatulyákat teremt, így Lundéra manapság mint a klímaváltozás elleni harc egyik irodalmi nagyasszonyára tekint a szórakoztatóirodalmi elit, ő pedig úgy fest, hogy Klímakvartettjének megírása után sem tágít a témától, és nem csak mesélni akar, de közben önmagát is képezni a témában, mondhatni, hogy egyfajta norvég Kim Stanley Robinsonná válhasson.

Lunde 1975-ben született Oslóban, Az Oslo-i Egyetemen irodalmat és pszichológiát hallgatott, a diploma után pedig dolgozott fesztiválszervezőként, és múzuempedagógusként is, majd másoddiplomája megszerzése után éveket töltött a média világában, ahol elsőkézből értesült a folyamatról, melynek során a klímaváltozásból az évtized éppen aktuális környezetvédelmi híréből globális gazdasági, politikai és szociológiai kérdés vált, melynek szolgálata érdekében piacgazdasági nagyhatalmak sorakoztak fel egymás mögé. Persze Lunde nem volt a téma avatott szakértője, ugyanakkor maga is szerette volna kivenni a részét a harcból, mondhatni hallatni a hangját.

Maja Lunde

Lunde szabadidejében kezdett forgatókönyveket írni, és miután néhány munkáját úgy adta el különböző stúdióknak, hogy abból sosem készült film, ám biztos megélhetést hozott, végül 2009-ben úgy döntött, felhagy addigi munkájával, hogy kizárólag az írásnak éljen. Hosszútávú szerződést kötött a Children’s Supershow című műsor gyártójával, és évekig írta nekik a szkripteket, miközben több, jobbára szintén megfilmesítetlen játékfilm forgatókönyvét is elkészítette. Ahogy ő fogalmazott egyszer a nemzetközi sikerek után, „tisztes iparosként” dolgozott, megrendelésre írt, és elégedett volt az életével, ugyanakkor az éppen ezzel egy időben szárba szökkenő globális mozgalom, mely a klímaváltozás kapcsán született és terebélyesedett ki, már idejekorán foglalkoztatni kezdte.

Az alapvető kérdést egy The Talks interjúban így fogalmazta meg magának: „Hogy lehetünk egyszerre ennyire okosak, és ennyire ostobák? Sajnos nem tudom a választ.”

Lényegében ez a kérdés mintegy össze is foglalja az emberi természetet, törekvéseket és főleg intelligenciát, mely látszólag a világ minden problémáját képes hatékonyan kezelni és megoldani, ugyanakkor e megoldások kedvéért sokszor túl sokat áldoz abból, amit egyébként óvnia kellene, jelesül a természeti erőforrásokból, és e kettősség volt az, melynek feltárását egy alapvetően szórakoztatóirodalmi zsáner keretein belül igyekezett kikutatni: „Bármit is írok, mindig kell, hogy legyen benne valami szórakoztató és könnyed, mert így az üzenet is egyszerűbben jut el az emberekhez.”

A méhek története amerikai kiadása

„A méhek története témája a szorongásaimból fakad” – mondta egyszer Lunde, ahhoz pedig, hogy megfelelően képes legyen feltárni a téma mélységeit, és részleteiben látni a kitárgyalandó kérdést, számos szakemberrel beszélt. Konzultált egy hidrológussal, méhészekkel, orvosokkal, zoológusokkal, és több történésszel, közülük az egyik kifejezetten Távol-Kelet szakértő volt. A téma adta magát, de a forma és a kérdés köré csoportosuló információk nem. Annyi és annyiféle különböző teória állt egymással szemben, Lunde és szakértő ismerősei annyi különböző, és olykor egymással ütköző forgatókönyvet vettek sorra, hogy azokból évekig tartó munka volt kiválasztani a helytálló tartalmat, melyre érdemes felfűzni a történetet. „Csak kérdések vannak, de válaszok nincsenek, a kérdések pedig egyre szaporodnak. Ezért is döntöttem úgy az első kötet után, hogy folytatom, és sorozattá bővítem.”

Lunde 2015-ben jelentette meg A méhek történetét Norvégiában, de az igazi nagy sikert Németországban aratta, ami nem csoda, hiszen ott a 2010-es évek közepén a média csúcsra járatta az egyébként is égető klímaváltozás kérdését, az emberek pedig – különösen a fiatalabb generáció, ami némileg meglepő – tudatosan keresni kezdte a témába vágó olvasmányokat, Lunde kiadója pedig ügyesen ült fel a hullámra, hogy azon át a mű igen hamar a Spiegel bestsellerlistájának csúcsán találja magát, és kereken 100 hétig ott is tanyázzon.

A méhek története mára 40 különböző nyelven érhető el, 2017-ben 350 ezer példányban kelt el Németországban, Lunde műveiből pedig mára 2,5 millió darab szerte a világon. „Amikor végeztem a könyvvel, rájöttem, hogy nem lettem bölcsebb. Csak még több kérdés merült fel, én pedig rájöttem, hogy tanulni akarok, mert tanulnom kell, ha ezekre válaszolni akarok.”

Maja Lunde

Persze a sikerben nem csupán az éppen aktuális divathullám játszott közre, Lunde ugyanis az olyan cli-fi szerzőktől eltérő narratívát választott, mint a fentebb már említett Kim Stanley Robinson vagy, hogy német nyelvterületen maradjunk, Andreas Eschbach, ugyanakkor mondhatni a tökéletes – ha létezik olyan – bestseller receptre írta művét. Adott három szereplő, három cselekményszál, három különböző idősíkon, időn és téren át összefonódó transzcendentális történetek, melyeken át megfesti az ember természetbe való beavatkozásának eredetét és hatásait mintegy 250 év távlatában. A regény további elemzésébe nem mennénk bele, ennek kapcsán korábban részletes cikket szenteltünk a témának, melyet ITT értek el, és bár Lunde üzenete világos, az is fontos, hogy ő maga nem a konkrét katasztrófa, hanem az emberek és a környezet viszonya felől közelít a témához.

„Természetről és emberekről írok, a kapcsolatukról, a tetteink következményeiről” – ehhez Lundének négy kötetre volt szüksége, melyek bár önállóan is olvashatóak, az igazi élményt egymás utániságukban adják, hiszen leredukálva kötetenként átfogó képet adnak a természeti hanyatlás egyes szegmenseiről: az első kötet a méhekkel, a második a vízzel és a globális felmelegedéssel, a harmadik az állatok világával, a negyedik a növényekkel foglalkozik.

Lunde szerint ez a típusú történetmesélés egyébként is szélesebb lehetőségeket ad arra, hogy az embereket közelebb hozza az épp aktuális kérdésekhez: „A fikció az érzéseinkkel dolgozik; benne vagyunk a történetben, érezzük, amit a szereplők éreznek, megtanuljuk, amit ők tanulnak és tapasztalnak. Amíg a tényirodalom az agyunkhoz, a fikció a szívünkhöz beszél, és a klímaváltozás elleni harcban elsősorban arra kell hatni. Hogy az ember érezze, mi az, amit elveszíthet.”

Lunde a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként

Lunde saját elmondásai alapján végleg megtalálta írói hangját és témáját, olyannyira, hogy jelenleg egy a veszélyeztetett fajokról és azok lehetséges megmentéséről szóló művön dolgozik. A klímaváltozás témáját az irodalomra vetítve a következőképpen írta körbe: „Ez egy hatalmas kirakós játék, ahol minden darab összefügg a másikkal, és csak együtt adják ki a teljes képet, ami talán majd felismeréshez vezethet.” Lunde jelenleg a legkelendőbb norvég író, ugyanakkor nyilvánvaló módon műveivel nem lesz képes megoldani azokat az égető társadalmi problémákat, melyek évtizedek óta eszkalálódnak, és melyekről többek közt még Sir David Attenborough is beszél műsoraiban és könyveiben.

„Nincs konklúzió. Csak elképzelések vannak arra, mit fogunk tenni, és hogyan oldjuk meg a problémákat. Optimista pillanataimban úgy vélem, megtaláljuk a módot a globális felmelegedés lassítására, hisz jelenleg is számos nagy koponya ezen dolgozik.” Lunde szerint norvégnak lenni azt jelenti, hogy mindig víz veszi körbe őket, ami számukra a természetet szimbolizálja, ő pedig a maga részéről mindig azért fog küzdeni, hogy ennek értékére felhívja az emberek figyelmét, és bár politikai pályára nem készül – pedig számos interjúban megkapja a kérdést – bárhol és bármikor hajlandó odaállni az általa csak „Ügy”-ként emlegetett összefogás mellé. Ahogy egyszer egy interjúban megfogalmazta: „climate fiction to climate action.”