Tartottunk tőle, hogy a tavaly indult járványhelyzet majd miként hat az idei könyvmegjelenésekre, vajon a magyar kiadók mernek-e bátran dönteni az új címek ügyében, de szerencsére már az év első hónapjaiban eloszlott minden kételyünk, 2021 ugyanis sok szempontból talán még erősebb is volt új megjelenések tekintetében, mint a tavalyi esztendő. Akadt itt minden, tényirodalom, Nobel-díjas írók remekei, nagy visszatérők, és meglepően érett elsőkönyvesek, színes műfajkavalkádok, és méregerős zsánerművek, avagy íme az Ectopolis Magazin idei kedvenc olvasmányai, ezúttal a legjobb tíz kötet mezőnye. (ITT a második tíz, ITT pedig a harmadik tíz listája is elérhető.)
Korábban ezt írtuk róla: „Érezhetően rendkívül alapos kutatómunka áll a kötet mögött, a szerző mélyen beleásta magát a magyar titkosszolgálatok életébe, de nem leplez le senkit, és ez érhető is, hiszen interjúalanyai a téma érzékenységénél fogva csakis névtelenül voltak hajlandók leülni vele beszélgetni. Egy mindenesetre biztos: Dezső András ismét részletes, precíz képet fest egy rengeteg buktatóval teli, zárt világról, amelyet játszmák és kémek uralnak. Kémek, akik mindenhol ott vannak, beépülnek a mindennapokba, cégeket alapítanak, üzletembereket és politikusokat befolyásolnak és vesznek rá dolgokra, miközben mi, átlagemberek, az egészből semmit sem látunk vagy hallunk, és maximum csak akkor tudatosul bennünk, hogy létezik ez a világ, amikor megnézzük a legújabb James Bond-filmet, vagy a hírekben hallunk egy-egy lebukott ügynökről.”
A magyar kortárs költészet alaposan megosztja a szakmát, de Simon Márton meglehetősen egyedi és talányos kötete, a Polaroidok valószerűtlen hatalmas sikere mégis azt mutatta, a fogékonyság megvan az olvasókban. Simon ezúttal a legutóbbi Rókák esküvője hagyományosabb vonalát viszi tovább egy talán minden korábbinál személyesebb hangvételű gyűjteményben, melynek egészen kiemelkedő a szerkesztési íve is; a versek ugyanis úgy válnak egyre mélyebbé, ahogy egyre beljebb hatolunk a kötetben, mintegy szimbolikus önvizsgálat az olvasónak önmaga megismerésére. Hétköznapi helyzetek, hétköznapi gondolatok, nem hétköznapi formában tálalva, melynek helyenkénti töredezettsége azért vissza-visszapillant a közönségsikert aratott Polaroidokra is.
Korábban ezt írtuk róla: „Ellroy már csak ebben is más, mint bármely krimiíró, őt ugyanis nem érdekli, hogy a történet könnyen fogyasztható legyen, éppen ellenkezőleg: minden kötetével újabb kihívás elé állítja olvasóját. Ellroy-t olvasni ugyanis meglehetősen megerőltető feladat, az Ez a vihar sem egy könnyed nyári olvasmány, és nem csak monumentális, féltégla mérete miatt, hanem mert történetének töménysége, a cselekmény szerteágazó mivolta, és a biztos kézzel mozgatott több tucatnyi szereplő igazi kihívássá teszi a regényt, ami azonban kellő idő- és energiaráfordítással minden egyes percet maximálisan meghálál. Ellroy-t szemmel láthatóan továbbra sem érdeklik a műfaji elvárások, vagy a krimi strukturális szükségszerűségei sem, ő bátran tágítja, sőt, olykor újra is értelmezi a műfaji kereteket, éppen ezért művei nem is feltétlenül férnek be a bűnügyi regények szűk feltételrendszerébe, sokkal inkább afféle átfogó, bűnügyi, történelmi tablót rajzolnak fel ez esetben a második világháború alatti Los Angeles-i viszonyokról.”
A Menny és pokol trilógiával Jón Kalman Stefánsson igazolta, hogy kizárólag a Nobel-díjas Halldor Láxness-szel emlegethető egy lapon, ami az izlandi irodalmat illeti, és nem csupán lírai nyelvezete, de azon képessége tekintetében is, ahogy zsigeri mondataival képes az ember lelkébe taposni. A magyarul legutóbb megjelent Ásta című művét a Margó Fesztiválon személyesen mutatta be, a regény nem más, mint az emberi lét sokszínűségének krónikája, mely összefüggéseiben közelít az emberi kapcsolatok szövevényes hálójához, különös tekintettel a szeretet ezerarcú megnyilvánulásaira. Stefánsson műve éppen annyira családregény, mint amennyire társadalmi tabló, ráadásul új oldaláról mutatkozik be ő maga is azzal, amilyen magától értetődő formában képes önkritikát gyakorolni, bemutatván, hogy az író sem különb, mint azok, akikről ír.
Az Agave Könyvek hozta el az idei év legnagyobb fantasy meglepetését V. E. Schwab művével, mely hamar nagy népszerűségre tett szert olvasói körökben, és jó látni, hogy nem csupán a zsáner rajongóit nyerte meg magának. Nem volt nehéz dolga: olykor már-már lírai, gördülékeny prózája, csodálatos képei és csavaros fordulatai, végtelen, áradó fantáziája leginkább Neil Gaiman művészetét idézi, miközben alaphelyzete eszünkbe juttathatja a Faust, vagy épp a Mester és Margarita alapmotívumát, feltéve a kérdést, vajon mennyit is ér a lélek súlya? Évszázadokon átívelő, szédítő, kaleidoszkópszerű kaland, amely tele van szeretettel, veszteséggel, művészettel és háborúval az élet utáni vágyódás gyönyörű történetébe ágyazva. Műfaji csúcsteljesítmény, melyet alighanem évek múltán Ursula K. le Guin és Margaret Atwood kultikus művei mellett emlegetnek majd, és tegyük hozzá gyorsan: teljes joggal.
2017 irodalmi Nobel-díjasától ma már talán nem vár az ember Napok romjai, vagy Az eltemetett óriás szintű mesterműveket, így aztán még az irodalmi közvéleményt is alaposan meglepte Ishiguro új műve, nem csupán fantasztikumba hajló témaválasztásával, de a legínyencebb kritikusokat is lenyűgöző képeivel és történetével. Annak bemutatása, ahogy Klara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát egy üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát, miközben igyekszik megérteni az emberi viselkedést a szerző olyan lenyűgöző emberismeretéről és megfigyelőkészségéről tanúskodik, melyért más írók a fél karjukat odaadnák. Arról nem beszélve, hogy bár alapmotívumait tekintve Ishiguro most sem távolodik el túlságosan megszokott sémáitól, de mindazt, amit már olvashattunk a vágyódásról, és a másik megértésének elapadhatatlan vágyáról a Napok romjaiban, a Nobel-díjas író ezúttal egészen új dimenzióban fogalmazza meg.
Szabó Fruzsi kolléganőnk korábban ezt írta róla: „Szabad-e az ördögöt – vagyis a Herscht 07769 esetében a farkast – a falra festeni? Mit lehet tenni, ha a festék már meg is száradt? Számíthatunk-e földreszállt angyalok beavatkozására? Krasznahorkai László legújabb könyvében többek között erről olvashatunk. Az író három rövidebb mű után egy hosszabb lélegzetvételű elbeszéléssel jelentkezik. Szándékosan írtam elbeszélést, habár a könyv alcíme – Florian Herscht Bach-regénye – másról árulkodik. A szerző korábban elhatározta, hogy nem ír több regényt, mert úgy érzi, hiába írja bele az ő megfogalmazása szerint a „valóságnak vélt valóságba” az ő saját, új valóságait, a világunkban mégsem történik ennek hatására semmi. Ezért úgy döntött, inkább történeket keres abban a térben, amelyben megjelenik egy mondat, egy ember, vagy emberi állapot, és ezt elbeszéléseiben tárja elénk.”
Egy Franzen-regény megjelenése mindig jeles alkalom, különösen, mióta az amerikai író évről-évre előhozakodik a végső visszavonulás gondolatával, de most legalább évekre ellátta magát feladattal, hiszen épp egy trilógián dolgozik, melynek első kötete, a Keresztutak az idei ősz legfontosabb nemzetközi megjelenése volt. És, ahogy lenni szokott, Franzen ezúttal is fogott egy családot, és átfogó portrét rajzolt fel az 1970-es évek elejének amerikai társadalmi válságaiból: akad itt minden a Vietnámi-háborútól a polgárjogi mozgalmakig, és bár a kötet önállóan is olvasható, érezhetően egy trilógia nyitánya, ami éppen annyira előnye, mint hátránya. Izgalmas és cselekményes, ugyanakkor nem bír akkora töménységgel, mint az egyetlen történetre koncentrált Javítások, vagy Szabadság, de ha gyengébb is némileg, mint e két zseniális mű, akkor is kizárólag a Franzen-univerzumban marad alul, világszinten ugyanis még mindig az egyik legfontosabb regény 2021-ben.
Korábban kritikánkban ezt írtuk róla: „Az eddigiek fényében furcsa lesz ezt leírni, de a Megy le a nap Caracasban felemelő történet, noha nem a szó klasszikus értelmében, itt ugyanis az mutatkozik meg, hogy még a legnagyobb káosz kellős közepén is van miből erőt meríteni akkor, amikor a félelemtől csupaszon kell tükörbe néznünk. E tekintetben a regény leginkább Reinaldo Arenas Mielőtt leszáll az éj (milyen furcsa címösszecsengés) című memoárjával rokon; az emigrációba vonult, és tragikusan korán AIDS-ben meghalt kubai írónál érezni ugyanezt a kilátástalanságot és életigenlést akár egyetlen mondaton belül is. Borgo ráadásul nem esik a túlírtság csapdájába, a regény így tömörségében talán felér ugyan egy jókora gyomrossal, de a fókuszált cselekmény, és a mesteri képek így égnek bele igazán az emlékezetünkbe.”
Nagyszerű érzés egy magyar regényt látni a lista élén, ugyanakkor egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy Bartók Imre legújabb műve az idei év legjobbja nálunk. Már a Jerikó épül is messze kiemelkedett a hazai kortárs szcénából 2018-ban, ám új művében nem csupán a korábbi nagyregényre érkezett kritikákra reagál, de ezzel egyidejűleg kigyomlált mindent, ami esetleg korábbi fejlődésregényében kifogásolható volt, ami nem csak csodálatos önreflexió, de emellett még egy szürreális detektívregénynek is beillik, noha persze, amolyan Paul Auster-es módon. Kiváló prózájú és rendkívül rétegzett műremek, mely abszurd fordulataiban itt-ott még Örkény István szellemét is megidézi, tobzódó kulturális utalásai pedig bőven adnak feladványt az olvasónak. Bámulatos prózaírói készséggel megalkotott regény, tényleg csak szuperlatívuszokkal emlegethető, és ha valaki megkérdezi, vajon ki lehet idehaza Esterházy, Nádas Péter, vagy Krasznahorkai örököse, aki nemzetközi viszonylatban is megállná a helyét, nos Bartók Imre e regényével végérvényesen jelezte részvételét a versengésben.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.