Tartottunk tőle, hogy a tavaly indult járványhelyzet majd miként hat az idei könyvmegjelenésekre, vajon a magyar kiadók mernek-e bátran dönteni az új címek tekintetében, de szerencsére már az év első hónapjaiban eloszlott minden kételyünk, 2021 ugyanis sok szempontból talán még erősebb is volt megjelenések tekintetében, mint a tavalyi esztendő. Akadt itt minden, tényirodalom, Nobel-díjas írók remekei, nagy visszatérők, és meglepően érett elsőkönyvesek, színes műfajkavalkádok, és méregerős zsánerművek, avagy íme az Ectopolis Magazin idei kedvenc olvasmányai: kezdjük a harmadik legjobb tízes listájával, holnap és holnapután pedig jön a folytatás.
Kaposi Ildikó kolléganőnk kritikájában ezt írta róla: „Vajon mi lenne velünk fantázia nélkül? Ha nem vágyakoznánk néha arra, hogy másmilyenek legyünk, ha nem játszanánk el a gondolattal, hogy szuperhősök, búvárok, emberevő óriásokat levadászó párducasszonyok, hajóskapitányok vagyunk? Hogy képesek vagyunk hatni a világra, és tetteinkkel változtatni a dolgok menetén. Sokan szeretnénk olyan bátrak és őrültek lenni, mint a regény szereplői, akik a hegytetőn építenek hajót, húsukba vájt szavakkal nyitnak kiutat a fogságból, éjfélkor úsznak át a jéghideg vízben egy ajtó felé, mert nem csak hisznek benne, de tudják, hogy a változás, a küszöb létezik, és rájuk vár. Ez a regény emlékeztetett rá, miért szeretek olvasni.”
Benke Évi ezt írta kritikájában róla: „A beharangozó olvasása után egy érzelmes, korrekt módon felvezetett történelmi fikcióra számít az olvasó, amit azonban valójában kap, az jóval több ennél. A történet első felében betekintést nyerhetünk a szegény sorsú családok küszködésébe, minden kényelmet nélkülöző életébe, s mindezt ráadásul olyan érzékletes módon, hogy az olvasó tényleg ott érzi magát a szereplők között, velük együtt jár-kel a kora újkori London mocskos utcáin és a bűzölgő halpiacon. A jómódú Alexandra életén keresztül ugyanakkor az úri középosztály világába is belecsöppenünk: megelevenednek előttünk a bámulatos ruhák, a szolgákkal teli házak és a délutáni tea hagyománya, melynek komoly etikettje van az angolszász hagyományban.”
Kritikánkban ezt írtuk róla: „Ez a könyv együtt él, együtt lélegzik az olvasóval, ám ez nem egy könnyed, vidám kapcsolat, sokkal inkább olyan, amely fájó, keserű érzést hagy maga után, és idő kell a megemésztéséhez. Transzgenerációs traumák, anya-gyermek kapcsolat, párkapcsolati nehézségek mind-mind helyet kapnak Rubin Eszter gyönyörű prózájában, ami nem lesz egyszerű menet, még annak sem, aki tudja, mire számítson. Aki viszont mindezek ellenére is veszi a bátorságot, és végigolvassa azt az érzelmi hullámvasutat, amin Pető Hanga keresztülmegy, annak egy felejthetetlen, kívül-belül értékes könyv lesz a jutalma, ami katartikus élményt tud nyújtani és szépirodalmi szempontból is komoly értéket képvisel.”
Sepsi László műve az év egyik legkülönösebb magyar regénye, egy egyedülálló műfaji hibrid, amivel külföldi írók tekintetében találkozhattunk már, idehaza viszont egészen üdítő újszerűséggel hatott, ahogy az író a horror, a weird, és a gengszterregény elemeit ötvözte, némi noir hangulattal. Sepsi érezhetően komoly tervezőmunkával számította ki a regény mechanizmusainak működőképességét, így a számtalan műfaji variáció nem, hogy nem hull káoszba, de meglepően hamar teremt teljes kohéziót ebben a bűnmocskos világban, ahol a főszereplők közt spiclik, prostik, dílerek és gengszterek közt kell boldoguljon az egyszerű ember. Bár Sepsi idegen, mégis baljósan ismerős világában senki sem igazán egyszerű.
Egy újabb különös történet a kötetét idén a Margó Fesztiválon személyesen is bemutató katalán írónőtől. Lírai szépségű regénye egy meglehetősen zárt, ugyanakkor csodálatos világot mutat be az olvasónak a legszebb márquez-i mágikus realizmust segítségül hívva, mely aztán meglepő szürrealizmussal kelti életre a Pireneusok vadregényes erdőségeinek világát. Iréne Solá rendkívül okosan szerkesztett regénye – akárcsak Sepsi László műfajkavalkádja – meglehetősen könnyen áldozhatná fel a forma oltárán a cselekményt, és bár történetszálai igencsak lazán függnek, így is világosan kirajzolódik az ábrázolni kívánt családi tragédia. Kétségtelenül az idei év egyik legkülönlegesebb hangulatú műve.
Vitkolczi Ildikó kolléganőnk ezt írta róla: „Bár egy sorozatnál sokszor a második kötet jóval gyengébb az elsőnél, számomra Osman könyveinél ez pont fordítva van. Talán, mert a szerzőt nem gyötörte írás közben a kétség, érdekel-e majd bárkit is a történet, amit kitalált, vagy mert már nem kellett a környezet és a szereplők aprólékos kidolgozására koncentrálnia, mintha elengedte volna a sztorit, hogy az hadd fussa ki magát szabadon – és ez nagyon jót tett a regénynek.(…) Lehet kicsit megijedni – nem árulom el, miért -, majd szomorkodni, de lehet rengeteget nevetni is, vagy meghatódni azon, ahogy a nyomozóklub tagjai kiállnak egymásért. És még az – egyik – főgonoszon is lehet olykor szórakozni, mert néha valóban félelmetes, máskor meg egyszerűen csak idétlen. Vagy szánalmas.”
Kritikánkban ezt írtunk róla: „Érezhető volt az író áldozatos háttér-kutató munkája, melynek következtében egy abszolút hiteles kortablót kaptunk. A természetes stílus, a gördülékeny történetvezetés és a sok érdekes mellékszál mind-mind remek olvasmánnyá varázsolták a Szabadulószobát, melynek már a címe is beszédes, kiszabadított jó pár titkot a palackból. Az a fajta könyv, ami egyaránt érdekes lehet a krimirajongóknak, a közelmúlt történelmét kedvelőknek, idősebbeknek, akik múltidézésre vágynak, és fiataloknak, akik itt élnek most, a 21. században, és egyszerre kíváncsiak a múltra és a jelenre.”
Lukács Niki kolléganőnk ezt írta róla kritikájában: „Stephen Fry a város, Trója megalapításával, az ősök bemutatásával és Zeusz színre lépésével kezdi, és természetesen a háború kiváltó okát és lefolyását is elbeszéli, amelyet mindenki behatóan ismer legalább a Trója című filmből is. (…) Stephen Fry a csodaszép fotók mellett itt is alaposan lábjegyzetelve, a családi-vérségi-isteni és egyéb kapcsolatokat feltárva ismerteti a történetet, ahogy ezt megszokhattuk tőle, a könyvet továbbá névmutató egészíti ki. Az úgynevezett „Nagy történetet” olvashatjuk tehát újra, amelyet először Homérosz írt le az Íliászban, most pedig Fry stílusában interpretálhatjuk. Felmerülhetne a kérdés, hogy miért is fontos ismerni a Tróját és időnként újra átélni a történéseket?”
Korábban ezt írtuk a kötetről: „Már a regény olvasása közben úgy éreztem, olyan ez a történet, mint egy évtizedek (vagy akár évszázadok) alatt tölgyfahordóban érlelt nemes ital, amit nem hajt le egy slukkra az ember, hanem lassan ízlelgeti, hogy jobban élvezhető legyen az íze – és hogy minél tovább tartson. Ilyen ez a regény is, nem lehet gyorsan haladni vele, pár éjszaka alatt felfalni, hanem le kell lassulni hozzá, figyelni, és türelemmel kivárni, amíg kibontakozik a történet (de nagyon is megéri). És közben lehet élvezni a kissé régies stílust – amit a fordító, Borbély Judit Bernadett remekül visszaadott -, a történet ódonságát, és azt, hogy csak nagyon lassan tudhatjuk meg, miről is szól A könyvkötő.”
Ali Smith előző kötete, az Ősz előkelő helyen végzett a tavaly év végi listánkon, és bár annak újszerűségét a Tél már nem tudja felülmúlni, ennek ellenére a szerzőtől megszokott érzékenységgel ír a családi dinamikáról és a társadalmi ellentétek begyűrűzéséről a családi mikroközösségébe, mindezt egy karácsonyi történetbe ágyazva, ám, ahogy tette azt előző kötetében, úgy most is az egyén sorsát globálisabb események – elsősorban a Brexit és a menekültválság – hatásain át vizsgálja. A stílus mit sem változott, rendkívül gördülékeny, ugyanakkor kellően szuggesztív, ráadásul rövidsége miatt nagyszerűen fókuszált a cselekmény, és tökéletesen felépítettek a karakterek is.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.