Egészen váratlan slágerfilmmé vált a tavaly december 13-án a Netflix kínálatába felkerült A két pápa című Fernando Meirelles-alkotás, mely három különböző kategóriában is versengett vasárnap este az Oscar-díj átadón, a két főszereplő, Sir Anthony Hopkins, és Jonathan Pryce is esélyesként indult a legjobb főszereplő és mellékszereplő díjért, és az adaptált forgatókönyvet is jelölték, mely Anthony McCarten azonos című dokumentumregényén alapul. McCarten nem először nyúlt megtörtént eseményekhez, a valóságot a fikcióval kiváló arányban keverő műve pedig, akárcsak a belőle készült film, az idei tél egyik legváratlanabb, és legjólesőbb sikere.
Különös, hogy a vallási témákat akár közvetett, akár közvetlen módon megjelenítő alkotások – legyen szó irodalomról, vagy filmművészetről – az esetek túlnyomó többségében kiverik a biztosítékot a Vatikánban, A két pápa viszont érdekes módon elkerülte, hogy rásüssék a blaszfémia vádját, pedig egy olyan időpontban debütált, amikor egyrészről kipattant a vatikáni ingatlanmanipulációkat érintő botrány, másrészről ordító visszhangokat szült az a kötet, mely XVI. Benedek nyugalmazott pápa társszerzőségével, ám az ő engedélye nélkül jelent meg Franciaországban, és melyben a 2013-ban lemondott Joseph Ratzinger szenvedélyesen védelmezi a papi cölibátus intézményét.
A két pápa
Ahogy már fentebb is írtuk, a Vatikán meglehetősen konzervatív viszonyban áll a popkultúrával, bár kétségtelen tény, hogy legalábbis ami a pápa magatartását illeti, II. János Pál regnálása alatt a szigor engedni látszódott (biztosan emlékeztek, ahogy a U2 vatikáni látogatása alatt a pápa felpróbálta Bono jellegzetes napszemüvegét). Persze mindez az intézkedésekben, és a Vatikán globális álláspontjában nem igazán mutatkozott meg, és ha debütált is olyan filmalkotás, vagy regény, mely a Bibliát, Jézus Krisztus történetét, vagy csupán egy katolikus legendát vett is alapul, az garantáltan komoly sajtóvisszhangra, és elutasító szavakra talált a Vatikánban.
Az 1950-es, 1960-as évek kosztümös filmjeinek időszakában a filmstúdiók még igyekeztek törekedni arra, hogy lehetőleg egyetlen – számukra fontos nézői bázist jelentő – vallási felekezetet se sértsenek elkövetkező filmjeikkel, így többek közt még a legendás Ben-Hur forgatásán is egyházi tanácsadók dolgoztak, hogy a forgatókönyv esetleges pontatlanságait kiküszöbölhessék. Ahogy telt az idő, Hollywood egyre kevésbé figyelt már rá, hogy kinyilatkoztatásaival kinek az érdekeit sérti, és éppen ezért az olyan filmek, mint Martin Scorsese műve, a Krisztus utolsó megkísértése, vagy épp Mel Gibson brutális-véres A passiója nem meglepő módon számtalan helyen áldozatul is esett a cenzúrának.
II. János Pál felpróbálja Bono szemüvegét
A Vatikánnak sokszor felrótták, hogy hiába áll egy alapvetően közvetlen, és jó kedélyű pápa az egyház élén, látszólag az semmiféle lazítást sem jelent a sok évszázados szigorú tradíciók esetében, de olykor még a pápaság, és az egyház feljegyzett történetével kapcsolatos kommunikációban sem. Az, hogy ennek mentén Dan Brown A Da Vinci kódja kiverte a biztosítékot, szinte borítékolható volt, hiszen eleve olyan tételeket kérdőjelezett meg – hozzáteszem mindenféle komoly szándék nélkül – melyek bőven kimerítették a blaszfémia gondolatkörét, ám ha megvizsgáljuk, hogy akár csak az elmúlt 1000-1200 évben milyen botrányok kísérték végig a pápaság intézményét, egy ehhez hasonló kalandregény egészen elhanyagolhatónak fog tűnni.
Gondoljatok csak a 891-ben pápává választott Formosus portói püspök neve kapcsán emlegetett „hullazsinatra”, melynek keretében a halott pápát kiásták, és hulláját törvényszék elé állították utóda jóváhagyásával, hogy fejére olvassák bűneit. Ott volt aztán a Vatikán által a mai napig mereven tagadott, ám filmen is feldolgozott Johanna, a nőpápa esete, aki állítólag VIII. János pápa néven 855-ben ült Szent Péter trónjára, ám két év után kiderült róla, hogy valójában nő, mert teherbe esését nem tudta tovább titkolni. Ez az esemény – nem hiába a Vatikán álláspontja – már kimeríti az istenkáromlás bűnét, ami azért érdekes a mérlegelést tekintve, mert például a maffiapápa, Robert Borgia neve kapcsán ez fel sem merül.
Az ún. „hullazsinat”
A Vatikán meglepően csendes volt, mikor 2011-ben bemutatásra került az Oscar-díjas Jeremy Irons főszereplésével többek közt Magyarországon forgatott Borgiák című sorozat, mely végül 3 évadot, és 29 epizódot ért el kimagasló minőségben: mind a szakma, mind a nézők imádták. A VI. Sándor néven pápává választott Rodrigo Borgia mindazon „erények” megtestesítője, melyek egyébként mai napig sötét fellegként borulnak időről-időre a katolicizmus képviselőire, papokra, püspökökre és egyházi méltóságokra. Borgia, aki számtalan szeretőt tartott, látványos orgiákat rendezett saját és környezete szórakoztatására, ráadásul több törvénytelen gyermeket is nemzett, akiket olykor magas és befolyásos pozíciókba helyezett, ellenségeit pedig kegyetlen módszerekkel irtotta, és mely tettek igen hangsúlyosan, és naturálisan megjelentek a szériában is, gyakorlatilag semmiféle visszhangot sem kaptak a pápai államtól.
Mindezek alapján valamiképpen úgy fest, jól körülhatárolható, mi az, ami az egyház szemében istenkáromlónak tűnik, és mi az, ami nem. A pápai intézmény történelméhez hozzányúlni lehetséges, ám Jézus Krisztushoz, illetve a kereszténység alapköveihez, az már egyértelműen bűn. Ez lehet talán a magyarázat arra, hogy a Borgiák, vagy éppen a Jude Law zseniális szerepformálásával már a második évadát taposó, Az ifjú pápa, illetve az Anthony McCarten által írt kötetből, és forgatókönyvből készült A két pápa sem eredményezett komoly visszhangot, pedig utóbbi még a valóság eltitkolhatatlan eseményeit is porondra helyezte, középpontban a papokat ért gyermekpedofília vádjával.
Jeremy Irons és a Borgiák című széria
A két pápa egyik központi kérdését már az Agave Könyvek gondozásában napvilágot látott kötet fülszövege is kiemeli. Két pápa, két vélemény, ám csak egy igazság. Különös ellentmondás, hogy a XIX. század közepi I. vatikáni zsinat óta a pápa erkölcsi és hitbéli iránymutatásai az ún. és a később félbeszakadt zsinaton elfogadott pápai tévedhetetlenség kinyilatkoztatása alá esnek. McCarten kötetében ugyanakkor két, Szent Péter trónján egymást követő pápa két, nagymértékben ellentétes felfogást képvisel, XVI. Benedek a tradíciókhoz való idomulást, Ferenc pápa, pontosabban ekkor még Jorge Bergoglio pedig épp e tradíciók felülvizsgálatát.
Bár a kötet és a film megjelenése után igen hamar kiderült, sőt, többek közt az America Magazine terjedelmes cikkben listába is szedte, hogy a művek bizonyos hangsúlyos részei pusztán fikciós elemek, ráadásul azok is némileg karikatúraszerűre sikerültek, ez az ábrázolásmód arra kiválóan rávilágít, amit a hívek hosszú évek óta kifogásolnak saját egyházukkal szemben: a változásra, és idomulásra való látszólagos képtelenséget. A történetben az a szép, és vélhetően emiatt is úszta meg, hogy hideget és meleget kapjon a Vatikán részéről, hogy amiképpen a tévedhetetlenség intézménye védi a pápát, annyiban képes mindkettő tévedni is, és elfogadni azt, hogy a másik másként gondolkodik ugyanarról a kérdésről. Ez a fajta ábrázolt szabadság pedig kifejezetten jót tesz a műnek, hiszen azt sugallja, hogy a hitünk felette áll annak, ha felfogásbeli kérdésekben nem értünk egyet.
Anthony McCarten: A két pápa
Ezt a gondolatot I. Ferenc pápa egyik, a könyvben és a filmben is megjelenő beszédéből kölcsönöztük, melyen át kiválóan rávilágít jelenkorunk legnagyobb problémájára, és egy mondatban fogalmazza meg mindazt, amiért A két pápa némileg iránymutató lehet a katolikus egyházat ábrázoló alkotások sorában, és kiválóan kötötte össze a Vatikán, és így az egyház gondolatvilágát a popkultúrával. Nem hiába, hogy sokan sokféleképpen elemzik Fernando Meirelles filmjét, és Anthony McCarten könyvét is, ugyanakkor egyik esetében sem a valóságot elferdítő momentumok számítanak igazán, hanem az ezek hátterében álló mozgatórugók.
A két pápa képes arra, amire korábban kevés vallási témát megjelenítő mű: konzekvensen, ám egyáltalán nem tolakodó, vagy vádló módon mutat rá, hogy az egyház jelenleg válságban van, ugyanakkor képes ezt történelmi kontextusba helyezni, és megmutatni azt, hogy a szándékok gyakorlatilag felülemelkednek a nézetkülönbségeken, mert mindegyik ugyanabból a hitből táplálkozik. Az pedig, hogy e hit mechanizmusába bepillantást enged, kulcsmomentum, hogy valódi kapcsolatot kezdeményezzen az egyház, és a populáris kultúra közt.
.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
