- Kovács Krisztián
- 2021. szeptember 7. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Amióta világ a világ, az ember mindig törekedett a másik ember elnyomására, erre determinálta féktelen hatalomvágya, melyből aztán politikai eszmék, azokból pedig kormányhatalmak sarjadtak, melyek intézményesítették és legalizálták az átlagpolgárok elleni terrort. Nem hiába, hálás téma ez az irodalomnak is, és nem csupán téma, de sok esetben az egyetlen fegyver, mellyel művészek elmondhatták a nagyvilágnak, mi zajlik bizonyos országok határain belül, és milyen szörnyűségekre képes az emberi természet. Összegyűjtöttünk most 10 nagyszerű, és világhírű regényt, melyek diktátorokról és elnyomásról szóltak.
Dragomán György talán leghíresebb, 2005-ös megjelenésű regényét közel 30 nyelvre fordították le az azóta eltelt 16 évben, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyik legjobb kortárs magyar regényről beszélünk. A Fehér király egy fiktív kelet-európai diktatúrában játszódó egyedi hangvételű, és dramaturgiával felvértezett, kifejezetten felkavaró stílusban fogant novellafüzér, melynek egyes darabjai még az időrendi sorrendet felrúgva is kiadnak egy mégis összefüggő és olykor elborzasztó történetet egy tizenéves kisfiú szemén át. Rendkívül szomorú óda ez a diktatúra társadalompusztító hatásához, mely senkit sem kímél, és a legkisebb közösséget, a családokat is képes szétzilálni, miközben lelketlenül nyomorít meg gyermekeket, akik egy életen át cipelik a tapasztalataik súlyát.
Dragomán György: A fehér király
Sok kritikus szerint a perui író eleve 2001-es regényének köszönhette, hogy 2010-ben a Svéd Akadémia irodalmi Nobel-díjjal tüntette ki, ami azért erős túlzás a szerző 50 éves, egységesen magas színvonalú életművét tekintve. Ami viszont kétségtelen, hogy Vargas Llosa A Kecske ünnepével definitív művet alkotott, melyben megelevenedik a Dominikai Köztársaság története egy a hazájába hosszú idő után hazalátogató nő, Urania Cabral alakján át. A történet persze nagyrészt a Kecske, azaz Rafael Trujillo Molina körül bonyolódik, aki harminc éven át, egészen 1961-es meggyilkolásáig az ország diktátora volt. Vargas Llosa nem csupán egy traumatizált nő apjához és hazájához való viszonyát rajzolja fel élesszemmel, de az elnyomó elnök elleni merénylők portréját is, egyfajta emlékműként szabadságvágyuknak és hihetetlen bátorságuknak.
Mario Vargas Llosa: A Kecske ünnepe
Guatemala egyetlen irodalmi Nobel-díjasát a stockholmi díjátadó után nemzeti hősként ünnepelték odahaza, és volt is mit ünnepelni. Asturias leghíresebb műve ugyanis nem csupán az egyik első, klasszikus értelemben vett diktátorregény, de már jóval azelőtt eljátszadozott a mágikus realizmus gondolatával és formájával, mielőtt az önálló műfajjá vált volna olyan legendák közreműködésében, mint Carlos Fuentes, Julio Cortazár, vagy Gabriel García Márquez. Ráadásul a mű a ki nem mondott nevek, és be nem mutatott arcok miatt egyfajta globálisan értelmezhető mondanivalót épített fel, ami miatt egységesen minden totalitárius diktatúra megfelelőjeként képes működni, és nem felejthetjük el azt sem, hogy Asturias díjazása első ízben irányította rá a figyelmet a dél- és közép-amerikai irodalmi életre.
Miguel Ángel Asturias: Elnök úr
1982 irodalmi Nobel-díjasa a XX. század egyik legnagyobb mesemondója volt, mindegy, hogy korszakos szerelmi történetet (Szerelem a kolera idején), vagy stílusdefiniáló remeket (Száz év magány) tett le az asztalra. A Perez Jimenez 1958-as caracas-i bukását felelevenítő A pátriárka alkonya ráadásul egy újabb zseniális stílusgyakorlat a kiváló kolumbiai írótól; hosszan hömpölygő, sűrű prózája lenyűgöző szinkronban áll az ábrázolt események fojtott hangulatával, miközben Márquez saját magának is teret enged, hogy elmondja személyes, ám didaktikus kijelentésektől mentes véleményét a diktatúrákról, és elnyomó politikai rendszerekről. Kétségtelenül nem az életmű legnagyobb klasszikusa, ugyanakkor egy olyan színfolt a szerző munkásságában, melyre jelen formájában sem előtte, sem utána nem volt példa.
Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya
Az önmagát elsősorban költőnek tartó angol tudós, és műfordító karrierje leghíresebb darabja mégis egy regény, mely a Római Birodalom egyik legviszontagságosabb, több generációt átölelő történetét tárja fel előttünk. Az elbeszélő, Claudius meséli el nekünk Augustus, Tiberius és Caligula történetét, utóbbi bukását, és saját maga felemelkedését egy politikai intrikákkal teli családi drámán keresztül, melyből tökéletesen átjön az ókor brutális hangulata, a mindennapos veszély, a cselszövéstől való félelem, és a rendkívül ingatag bizalom. Különös, hogy bár Graves folyton azt hangoztatta, regényeket kizárólag azért ír, mert jól fizetnek, más motiváló erőt számára nem tartogatnak, mégis ez a történet hozta neki a legnagyobb sikert, éppen ezért még megjelenése évében megírta hozzá a folytatást is a nem kevésbé sikeres, Claudius, az istent.
Robert Graves: Én, Claudius
A magyar születésű brit társadalomfilozófus főműve gyakorlatilag egy Sztálin diktatúrája elleni vádirat, melyet nagyrészt saját börtönévei inspiráltak, és mely francia megjelenése után hozott számára világhírt, és éles szembenállást az akkor még hithű kommunista Jeal-Paul Sartre-al. A sztálini koncepciós kirakatperek kritikáját persze maga Koestler is úgy írta meg, hogy annak adott időben jóval globálisabb jelentősége lehessen, így aztán a Sötétség délben a mai napig őrzi aktualitását, ugyanakkor leplezetlen emlékállítás a totalitárius rendszerek áldozatainak is, egy mű, melynek még olvasása is legalább annyira megrendíti az embert, mellyel talán csak Alexandr Szolzsenyicin, és az általa írt A Gulag-szigetvilág említhető egy lapon. A Sötétség délbent már megjelenésekor magasztalta a The New York Times, George Orwell pedig a legbriliánsabb regénynek nevezte, amit csak valaha olvasott.
Arthur Koestler: Sötétség délben
Az amerikai regény- és drámaírót korának legnagyobb ikonjaként tisztelte a szakmai elit, 1930-ban meg is kapta addigi életművéért az irodalmi Nobel-díjat. Jelen műve 1935-ben jelent meg, és egy olyan disztópikus világot ábrázol, melyben az Egyesült Államok a gazdasági válságot követően fasiszta beállítottságú elnököt választ, ami aztán jelentősen felforgatja az ország, és így főszereplőnk, a hatalommal szemben mindig kritikus Doremus Jessup újságíró és laptulajdonos életét. Ha az alapkoncepció ismerősnek tűnik Philip Roth Összeesküvés Amerika ellen című regényéből, az nem véletlen, a kiváló író művének irodalmi előképe egyértelműen ott van Lewis művében, amit ugyan nem emlegetnek leghíresebb munkái közt, ám így is formabontó, egyedi és bátor próbálkozás volt ez a részéről egy a válság után épp csak talpraálló Amerikában.
Sinclair Lewis: Ez nálunk lehetetlen
Vladimir Nabokov leghíresebb regénye kétségkívül a Lolita, melyből Stanley Kubrick készített nagyszerű filmadaptációt, ám a köztudottan rendszerkritikus szerző pályafutása sem maradt élesszemű társadalmi disztópia nélkül, melyet 1947-ben adott közre Baljós kanyar címmel. Adam Krug filozófus története a posztmodern előfutára is lehetne, Nabokov pedig mesteri stílussal és történetszövéssel vázolja fel az emberi megpróbáltatásokat egy zsarnoki állam kezében, miközben a tőle megszokott gúnnyal fordul a kommunizmus vagy a fasizmus parodizálása felé. Olykor szívbemarkoló, másszor dühítő utazás ez a magány legmélyére, mely utazásban főhősünknek nincs választása, miközben a hatalom egyre-másra ragadja el tőle barátait és családtagjait.
Vladimir Nabokov: Baljós kanyar
Egyfelől már Malamud regényének címe is mesteri szimbolika, a történet főhőse ugyanis az a Jakov Bok, aki bármit képes megszerelni, ám ami a regény oldalain vár rá, arra nem léteznek megfelelő szerszámok. A cári birodalomban vérvád áldozatává váló ukrajnai zsidó mesterember története – ahogy a fülszöveg is írja – a saját kultúrájával szembekerülő kisember krónikája, nagyívű és tragikus lenyomata az elnyomó hatalmak koncepciós eljárásainak. Bár A mesterembert nem feltétlenül szokás a Sötétség délben, vagy az 1984 mellett emlegetni – azoknál kevésbé nyilvánvaló metafora – mégis párba is állítható velük, hisz mindegyik történetben az egyszerű ember és a mindenható hatalom feloldhatatlan tragédiája a központi téma. Malamud regénye pedig, miközben Jakov nem csupán fogvatartóival, de saját lelki világával, és világba vetett hitével is kénytelen megküzdeni, legalább olyan nyomasztó és kifejezetten felháborító olvasmánnyá válik, mint a fent említett remekművek.
Bernard Malamud: A mesterember
Nem tudom, be kell-e mutatni bárkinek is George Orwell remekét, de kétlem. Az Aldous Huxley útján járó disztópiák legnagyobbika a totalitárius diktatúrák feneketlen mély kútjába, és rémisztő működésébe enged bepillantást, mely ráadásul napjainkban talán aktuálisabb, mint valaha, nem hiába nevezik sokan a XX. század egyik legnagyobb hatású művének. Az egész életében betegeskedő, az elnyomó rendszerek örökös bírálójának tartott Orwell sajnos már nem érhette meg főművének diadalmenetét, mely számos szállóigét, és a társadalmi közbeszédbe beépülő kifejezést is szült később. Természetesen a regény része minden idők 100 legjobb angol nyelvű műveit tömörítő bármilyen listának, a The New York Times szerint pedig az amerikai Penguin Books kiadó még 2017-ben is évi 75 ezer darabot nyomott belőle, melynek a nagy része gazdára is talált.
George Orwell: 1984
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
