Vitkolczi Ildikó
2022. november 9. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Amikor a Föld szilánkokra szakadt – Christelle Dabos Tükörvilág-sorozata

Christelle Dabos könyvtárosnak készült, de egy váratlan betegség letérítette tervezett pályájáról. Miközben a betegséggel küzdött, írni kezdett, és előbb online felületen publikált, majd a regényével pályázott a neves Gallimard kiadóhoz, nyert, és így megszületett a francia Harry Potter… Holott itt nincs varázslófiú és mágikus iskola, se Tudjukki… mégis meg lehet annyira szeretni a francia regénysorozat szereplőit, mint a Potter-könyvek hőseit. És a történet ugyanúgy megszólítja a kamasz és felnőtt olvasókat is, ahogyan J. K. Rowling regénysorozata.

Christelle Dabos /Forrás:https://www.etonnants-voyageurs.com/DABOS-Christelle.html/

Amiben mégis hasonlít egymásra Harry és a francia sorozat főszereplője, Ophelie, az a rövidlátásuk, és az emiatt viselt szemüveg. (No meg Ophelie-nek van egy sálja, ami ugyan nem Griffendéles, viszont hajlamos önálló életre kelni.) Emellett mindketten kívülállók, és elszántan törekednek a jóra, a jó megőrzésére, és emiatt egy – vagy több – világ súlya is a vállukat nyomja.

Viszont a családi környezetük és a világ, amiben élnek, teljesen eltérő. Ophelie családja nagy, van több testvére, tele van nagybácsikkal és nagynénikkel, és meg van áldva egy rettenetesen idegesítő anyával, meg egy nagyon csöndes apával. Ráadásul nem egy átlagos világban él. Valamikor, az ősidőkben – ami nem a mi ősidőnk, hanem jóval későbbi – Isten szilánkokra hasította a Földet. A nagyobb szilánkokon aztán a túlélők egy-egy (halhatatlan) ős/családfő segítségével új életet kezdtek, új családokat alapítottak, és szinte teljesen elszigetelődtek a többi szilánkon élőktől, akikhez csak repülő eszközökön, fellengéreken lehet eljutni. A különböző családok pedig különböző tehetséget örököltek az ősöktől. Így Animán, ahol az Artemisz nevű ős leszármazottai élnek, az emberek hatni tudnak a tárgyakra. Ophelie nagybátyja egy érintéssel összeforrasztja a törött tárgyakat, a nagynénje a papíron lévő hibákat, szakadásokat hozza érintéssel, simítással helyre, Ophelie pedig „olvas”. Egyetlen érintésből meg tudja mondani, kié volt egy adott tárgy, és képeket lát a tulajdonosok múltjából. És mert kivételes tehetségű olvasó, vissza tud menni/látni az időben egészen az első tulajdonosig (akár évszázadokkal korábbra is), sőt, a tárgyat megalkotó mesterig is, amire egyetlen más olvasó sem képes.

Ehhez a csodálatos képességhez képest Ophelie a hétköznapokban rettenetesen ügyetlen, mindent felborít, eltör, bármibe beleakad, és még csúnyácska is. Alacsony, kócos, könnyen benáthásodik, és olyan halkan beszél, hogy társaságban általában fel se tűnik. És neki ez jó is így, mert semmi másra nem vágyik, csak hogy békésen dolgozhasson a múzeumában, ahol a múlt rengeteg darabkáját őrzi. Épp ezért nem fogadja kitörő örömmel, amikor kiderül, hogy a megkérdezése nélkül eljegyezték. Ráadásul a vőlegénye egy másik szilánkon él, és első ránézésre nem túl szimpatikus ember. Meg a másodikra sem…

A tél jegyesei /Forrás: https://kolibri.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/a-tel-jegyesei/

Ophelie-nek tehát utaznia kell, és bár ő ennek egyáltalán nem örül, mégis, ahogyan előtte, úgy az olvasók előtt is emiatt tárul ki a félelmetes, mégis nagyon érdekes világ. Míg az első kötetben, A tél jegyeseiben Animát, majd a Sarkot ismerhetjük meg – utóbbit tele hazugsággal, intrikával, képmutatással, mivel ez főként a Délibábosok uralta világ -, a további három regényben Dabos még tovább tágítja a képet, és így további, érdekes vagy félelmetes világokra juthatunk el Ophelie-vel. Ilyen a harmadik kötetben bemutatott Bábel (Bábel emlékezete) és a negyedik kötetben ábrázolt Árkádia (Visszaverődések viharában).

Ráadásul minden részben nagyon érdekes karaktereket kapunk, a főszereplő Ophelie-n kívül is. Ezek közül kiemelkedik Thorn, a férjjelölt, aki a nevéhez illően igencsak tüskés és darabos. A kettejük vitái, az ismerkedésük és egy elfogadható kapcsolat kialakítására tett erőfeszítéseik igencsak szórakoztató, bár sokszor meghökkentő részei a regénynek. Thorn családjához tartozik még Berenilde, a nagynénje, ahogyan Ophelie-hez Roseline néni, és a két nagynéni nem is lehetne egymástól különbözőbb. A Sarkon még Archibald, a nagykövet furakodik be Ophelie életébe, aki a regénysorozat egyik legszórakoztatóbb figurája. És hozzájuk csatlakozik minden új regényben legalább három-négy gyorsan megkedvelhető – no meg jó néhány igen könnyen megutálható – figura. És Dabos nagyon jó a karakterábrázolásban, így Ophelie, de Thorn – vagy Archibald is – is könnyen a felkerülhet a kedvenc karakterek képzeletbeli listájára.

Bábel emlékezete /Forrás: https://kolibri.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/babel-emlekezete/

És a történet minden új kötettel egyre jobban bonyolódik. Az első részből megtudhatjuk, miért kellett Thornnak pont egy animista, aki olvasni tudja a tárgyakat. Ahogyan aztán haladunk előre a történetben – és a kötetekben -, lassan szinte krimiszerűvé válik a cselekmény, amelyben különös eltűnések, sőt, halálesetek is előfordulnak.

Így Ophelie-nek és Thornnak nem is az lesz a legfontosabb dolga, hogy valamiképpen megpróbálják tető alá hozni a házasságukat, és aztán összeszokni, és elfogadni egymást, hanem elsősorban életben kell maradniuk, másrészt meg ki kell deríteniük, mi (illetve ki) áll az eltűnések, a halálesetek és még sok fura rejtély mögött.

Dabos sorozatának erőssége a szokatlan világok ábrázolása, és a mozaikdarabkák, kulcsmomentumok elrejtése a négy könyvben, amelyeket megtalálva a főszereplőkkel együtt oldhatjuk meg a rejtélyt, amiből kiderül, miért és hogyan tört szilánkokra a világ, miért felejt minden ős, és ki mozgatja a háttérből a szálakat. (És amikor már azt hisszük, tudjuk, mi miért történt, akkor a szerző tud még egyet csavarni a történeten.)

Visszaverődések viharában /Forrás: https://kolibri.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/visszaverodesek-viharaban/

Az ábrázolt világ pedig önmagában, a krimiszál nélkül is nagyon izgalmas. A szilánkok mindegyikén sajátos képességű népek élnek. Így Animán az animisták, a Sarkon a vadászó Sárkányok, a megtévesztések mesterei, a Délibábosok, vagy a Háló tagjai, és ahogy Ophelie és Thorn újabb és újabb szilánkokra jut el, úgy ismerhet meg az olvasó is újabb családokat és képességeket.

Meg kell említenem még a sorozatot átható, igen erős társadalomkritikát. Animán a családfő Artemisz megbízottai, a Matrónák irányítanak mindent, az ő szavuk szent és megkérdőjelezhetetlen, a múltat viszont el akarják hallgatni, és mindent megtesznek azért, hogy ne derüljön ki, a társadalom folyamatos hazugságban él.

Mégis, Animán a világ békés és nyugodt, és az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy kiesnek a családfő kegyeiből, és ez a halálukat okozhatja. Ez a Sarkon jellemző, ahol a nemesek mulatoznak és áskálódnak, és mindezt a szolgaréteg folyamatos kizsákmányolása biztosítja. És nem jobb a helyzet Bábelen sem, ahol csak az örökölt képességek számítanak, és aki nem a családfő leszármazottja, az másodlagos állampolgárnak számít, akinek az életét vészhelyzetben simán feláldozzák. És ahogyan Animán, itt is mindenki hazugságban él, a múltról, a háborúkról tilos beszélni, és aki mégis megteszi, azt megbüntetik. Ráadásul itt olyan rend uralkodik, amitől még az egyéni öltözködéssel sem szabad eltérni. Árkádia lakói pedig, akik segíthetnének a teljes rejtély kibogozásában, inkább elzárkóznak az összes többi szilánktól, csak hogy semmi se veszélyeztesse nyugodt és kényelmes életüket.

Ophelie és Thorn Camille Ruzé illusztrációján /Forrás: https://camilleruze.com/tag/la-passe-miroir/

A sötét világkép ellenére a Harry Potter-sorozat megjelenése óta valóban ez volt az egyetlen olyan ifjúsági regénysorozat, amelynek minden része és eleme egyformán lenyűgözött. Mindazonáltal a befejezésével nem voltam maradéktalanul elégedett, így reménykedem abban, hogy Dabos egy nap ismét beleveti magát az általa kitalált világba, és ír nekünk még egy részt Ophelie és Thorn kalandjairól.

A sorozatot magyarul a Kolibri Kiadó adta ki. Meg kell említenem még a fordítót, Molnár Zsófiát, aki hatalmas munkát fektetett a történet lefordításába, ugyanis a szöveg úgy tele van rejtvényekkel és szójátékokkal, hogy elképesztő feladat lehetett értelmezni és magyarul visszaadni őket. Az első kötet, A tél jegyesei fordításáért megkapta „Az Év Fordítója” díjat, de, azt gondolom, minden egyes kötetért megérdemelte volna.