Kovács Krisztián
2021. június 1. | Becsült olvasási idő: 1 perc

Arthur Miller, a kisember krónikása, az amerikai álom gyilkosa

Arthur Miller manapság az amerikai, és az egyetemes színműírók legendája, akinek legalább három olyan darabja létezik, mely még Magyarországon is évtizedekig tartó zajos sikert aratott. Jómagam az Örkény Színház színpadán láttam először Az ügynök halála, és a Pillantás a hídról című darabokat, mindkettőt Csuja Imre főszereplésével, a két darab feltétlen egyszerűsége, univerzális mondanivalója, finom képei, és lenyűgöző karakterei nyomán pedig Miller művészete az egyik abszolút kedvencemmé vált.

Az 1915. október 17-én lengyel, zsidó bevándorlók leszármazottjaként New Yorkban született Miller témáját tekintve a társadalom élesszemű kritikusaként tűnt fel; csak figyelt és figyelt, és összevetette az amerikai politika nagyvonalú ígéreteit és az amerikai társadalom valóságát, hogy azok ellentmondásaira építve műveiben még azelőtt romba döntse az amerikai álmot, hogy az végérvényesen romba dőlt és elenyészett volna valamikor a 60-as évek végi polgárjogi mozgalmak korában. Éppen ezért Millerre manapság kétségkívül az amerikai kisember életének hű krónikásaként emlékeznek.

Arthur Miller (1915-2005)

Dosztojevszkij megváltó regénye

Pedig semmi sem utalt arra, hogy a középiskolában leginkább a sportban kimagasló, és könyvet csak elvétve a kezébe vevő fiatalember tíz éven belül ünnepelt drámaíró lehet, ám a véletlen úgy hozta, hogy egy sportsérülésből lábadozva Miller kezébe vette Dosztojevszkij A Karamazov-testvérek című monumentális munkáját, mely új irányt szabott az életének. Fejlődése egyértelműen a céltudatosság, a következetesség és a szorgalom triumvirátusának ünnepe, ő maga ugyanis olvasmányélményének hatására döntötte el, hogy írót képez magából. 1934-ben már újságírást tanult a Michigani Egyetemen, rádiójátékokat írt, egyetemi lapot szerkesztett, miközben szabadidejében kronológiai sorrendben fogott bele a világirodalom tanulmányozásába, így hónapokat töltött a leghíresebb ókori görög szövegek és drámák közt is.

Az eredmény az egyetemi évei alatt született első színdarab, a No Villain, mely azonnal meghozta számára az intézmény Hopewood-díját, melyet aztán egy újabb követett nem sokkal később a Honors at Dawn című darabért. Miller látszólag a kezdetektől értette az amerikai kisember, a munkásosztály problémáját, melyet John Steinbeckhez méltó éleslátással igyekezett felfedni és bemutatni, és már itt eldöntötte, hogy teljes irodalmi karrierjét e cél tökéletesítésére szánja majd. Miután pedig az említett sportsérülés miatt alkalmatlannak találták arra, hogy a második világháború alatt bevonuljon a hadseregbe, Miller előtt nem volt akadály, hogy azzá váljon, aki lenni akart.

1947-ben mutatták be első darabját New Yorkban, a Broadway-n, az Édes fiaim pedig hatalmas sikert aratott, leginkább azért, mert hűen reflektált a második világháború borzalmaira, és a harcok kollektív lélektani utóhatására.

A Pillantás a hídról munkálatai alatt

Világhírű darabok

A világhír sem sokat váratott magára. 1948-ban Miller mindössze egyetlen nap alatt megírta egy történet első felvonását, melyben egy utazóügynök életének ellentmondásos kálváriáját igyekezett megjeleníteni. A rendkívüli egyszerű nyelvezetű, szikár, de érzelemgazdag darab hat hét alatt nyerte el végleges formáját, és Az ügynök halála címen mutatták be a Broadway-n.

Willy Loman tragikus története egyértelműen az amerikai álom halálának krónikája volt, pontosan húsz évvel azelőtt, hogy az társadalmi és művészeti jelenséggé vált volna a beatnemzedék színrelépésével.

Az ügynök halála 1949-ben elnyerte a Pulitzer- és a Tony-díjat, valamint a New York-i Drámakritikusok Körének díját, és ezzel az első színdarab lett, mely mindhárom elismerést begyűjtötte, az adaptálási jogok pedig hamar több tucat országba keltek el.

1953-ban megírta legnagyobb sikerét. A salemi boszorkányok kutatómunkáját a boszorkányperekből fent maradt eredeti dokumentumokon végezte, a darabot pedig úgy alakította ki, hogy az megfeleljen az éppen formálódó amerikai kommunista boszorkányüldözések allegóriájának, valamint a szocialista rezsimek koncepciós pereinek átirataként is. Az ügynök halála tematikáját viszi és fejleszti tovább az 1955-ös Pillantás a hídról, egy újabb családi dráma, mely a bevándorlás, a vérfertőzés, az árulás és a féltékenység témaköreit tárja fel, és zajos sikerével mintegy le is zárta Miller életművének talán legsikeresebb éveit, mely ugyanakkor nem feltétlenül későbbi darabjai alacsonyabb színvonalának, mindinkább magánéleti problémáinak, valamint az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságnak volt köszönhető.

Egykori jóbarátjával, Elia Kazannal

Viszontagságos évek

A bizottság 1952-ben hallgatta ki először Elia Kazan, Oscar-díjas filmrendezőt, aki tartva attól, hogy felívelőben lévő hollywoodi karrierje önhibáján kívül véget ér, sorra nevezte meg azokat a hírességeket, akik szerinte kommunista gyűléseket látogattak, vagy akiket maga is szimpatizánsoknak tartott. Köztük volt jóbarátja, Arthur Miller is, akivel Az ügynök halála első színpadi előadása óta ápoltak baráti viszonyt, Millert pedig beidézte a bizottság, hogy további neveket csikarjon ki belőle. Kazannal ellentétben azonban Miller senkit sem volt hajlandó beárulni, így a bizottság 1957-ben törvénysértésért feketelistára tette (azaz saját nevén nem publikálhatott, és a krediteket sem vehette fel), pénzbüntetéssel sújtotta, és megtiltotta, hogy elhagyja az országot. Bár egy évvel később, a mccarthyzmus lecsengésének időszakában többedmagával együtt felmentették minden vádpont alól, Miller pályájának és vélhetően életének is egyik legsötétebb időszakát élte.

Ezt tetézte persze, hogy miután elvált első feleségétől, 1956-ben újra megházasodott, és Hollywood ünnepelt szépségideálját, Marilyn Monroe-t vette feleségül. Monroe saját bevallása szerint gyűlölte a filmipart, gyűlölte, hogy szórakoztatóipari termékként tekintenek rá, és Miller mellett megkísérelt tisztes háziasszony, és feleség lenni. Eközben Miller 1959-ben megírta a Kallódó emberek című következő darabját, melynek megfilmesítési jogait John Huson vásárolta meg, hogy maga adaptálja filmre, és bár már előre egy születő klasszikust vizionált az újságok, a forgatás rémálma végül Monroe és a másik főszereplő Clark Gable számára is a hattyúdalt jelentette.

A munkálatok Miller és Monroe háborús viszonyáról váltak emlékezetesek, utóbbi ekkor merült még mélyebbre a drogok poklába, mert azok nélkül sem aludni, sem ébren lenni nem tudott, ugyanakkor szövegeit megjegyezni sem.

Marilyn Monroe-val

Kallódó emberek

A pár már a Kallódó emberek bemutatója előtt elvált, Monroe-t pedig 18 hónappal később holtan találták. Miller ekkor már ismét nős volt, és úgy tűnt, végre megtalálta a boldogságot Inge Morath mellett, akivel az asszony 2002-es haláláig kitartottak. A házasságra csupán második gyermekük, Daniel születése vont árnyékot, a fiú ugyanis Dawn-szindrómával jött a világra, Miller pedig – képtelenül arra, hogy megküzdjön gyermeke állapotával – már csecsemőkorában intézetbe adta felesége ellenállása ellenére is. Inge folyamatosan látogatta a fiút, Miller azonban a 90-es évekig képtelen volt rá, mígnem veje, a későbbi háromszoros Oscar-díjas legenda, Daniel Day-Lewis meg nem győzte róla, hogy vizsgálja felül saját döntéseit. Végül Day-Lewis és Miller együtt kezdték látogatni a fiút.

Miller közben megírta a 1964-ben a Bűnbeesés után című darabját, melyben a Marilyn Monroe-van történt házasságának állított emléket. A darab azonban visszafelé sült el, mert a legtöbb kritikus kegyeletsértésnek tekintette a színésznő halála miatt, ráadásul úgy vélték, Miller csak azért vetette papírra, hogy saját házastársi felelősségét elkendőzze és mintegy megmagyarázza általa.

Az 1965-ös Közjáték Vichy-ben című darab ugyan feledtette némileg a negatív visszhangot, és lényegében az elmúlt tíz év legsikeresebb Miller-műve lett, de az ezt követően beköszöntő 70-es évek inkább a relatív sikertelenség jegyében teltek. Darabjai nem hozták a várt számokat, és kritikai hangokat, egyesek művészi kiégést vizionáltak miattuk, miközben a Szovjetunióban tiltólistára is került minden egyes műve.

A dolgozóasztalnál

Utolsó évek

Miller egészen haláláig megállás nélkül alkotott, utolsó darabját 2004-ben, 89 éves korában fejezte be. A Finishing the Picture Chicagóban állt színpadra, és a Kallódó emberek forgatásának állított emléket, ám Millernek ekkor már nem volt mit bizonyítania. Aki csak kedvelte a színpadot és a drámákat, korának élő legendájaként tisztelte, és valóban az is volt, hiszen egészen új szintre emelte a realista ábrázolásmódot, egyszerű és közérthető stílusában pedig némileg ellenpólusát képezte „nagy ellenfelének”, Tennessee Williams-nak, és gyakorlatilag mindenki a két Nobel-díjas drámaíró, George Bernard Shaw és Eugene O’Neill egyenes ági örökösének tartotta. Legfőbb hatása közé sorolja David Mamet is, akinek olyan darabokat köszönhettünk, mint a Glengarry Glen Ross, vagy az Amerikai bölény.

Miller legtöbb kortársánál fogékonyabbnak mutatkozott a kisember hétköznapi problémáira, talán ezért is tudtak annyian azonosulni művészetével és karaktereivel, ráadásul boszorkányos érzéke volt ahhoz, hogy feltárja a családon belüli viszonyok a társadalomra kiterjesztett pszichológiai vonatkozásait is.

Egészen biztos vagyok benne, hogy olyan örökérvényű darabjait, mint Az ügynök halála, vagy a Pillantás a hídról, még évek, sőt évtizedek múlva is játszani fogják, mert az emberi lélek működésének legalapvetőbb aspektusairól szólnak, melyhez tulajdonképpen korra, nemre, vagy társadalmi osztályra való tekintet nélkül bárki képes kapcsolódni.