Kovács Krisztián
2022. május 2. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Az ember, akinek vérében volt az irodalom – 7 érdekesség Szerb Antalról

Kevés sokoldalúbb alakja volt a XX. századi magyar irodalomnak a mindössze 44 évesen a balfi munkatáborban nyilas suhancok által agyonvert Szerb Antalnál. Kortársai azt írták róla, hogy egyszerre volt lankadatlanul kutató tudós, szenvedélyes örökolvasó, bravúrosan szerkesztő és fogalmazó író, lelkiismeretes középiskolai tanár és könnyed társasági ember. Bár legfontosabb művei, az Utas és holdvilág, a Száz vers gyűjtemény, A világirodalom története, vagy a Magyar irodalomtörténet igazi klasszikusok, életének mégis számos aspektusa nem feltétlenül ismert a nagyközönség számára. Tekintve, hogy a Libertine Könyvkiadó Aranylétrás Könyvek című vadonatúj könyvsorozatának első darabja épp A Pendragon-legenda lett, ennek kapcsán gyűjtöttünk csokorba néhány érdekességet a kiválós szerzőről.

Szerb Antal író, költő, műfordító portréja. /MTI Fotó: Haár Ferenc/

A keresztapa

Bár Szerb Antal zsidó értelmiségi családba született, 1907-ben családjával együtt áttért a katolikus hitre, a keresztapja pedig maga Prohászka Ottokár lett, a magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, az 1920-as évek Magyarországának egyik legbefolyásosabb embere, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja, egyben a 20. századi magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége is.

Háromszor nősült, de csak két nőt vett el

Szerb Antal szexuális irányultsága máig viták tárgyát képezi, az viszont biztos, hogy életében összesen háromszor nősült, előbb 1925-ben vette feleségül Lakner Amália Irént, de a házasság mindössze három évig tartott, és 1928-ban elváltak, ám a pár két tagja nem tudott szabadulni egymástól, az érzelmek pedig hamar újra fellángoltak, és 1932-ben megint összeházasodtak, hogy aztán egy évre rá újra elváljanak. Rövid agglegényélet után aztán Szerb Antal Bálint Klára mellett állapodott meg, és házasok is maradtak az író haláláig.

Nemes Nagy Ágnes segítsége

Száz vers című válogatása is tükrözi az irodalom iránti elkötelezettségét, hiszen a kötet gyűjtése 1943 augusztusától októberéig tartott, mikor a szerző már munkaszolgálatos volt, és bár még Budapesten tartózkodhatott, könyvtárba már nem járhatott, így többek közt a fiatal Nemes Nagy Ágnest kérte meg, hogy járjon közben a nevében. A Száz vers végül 1944-ben jelent meg, szerkesztője azonban soha nem vehette a kezébe, hiszen akkor már Balfon tartózkodott, és itt is halt meg 1945. januárjában.

Huszonévesen már zseninek, írónak, tudósnak tartották

Mire magyar–német–angol szakos tanárként huszonhat éves korában tanítani kezdett egy kereskedelmi középiskolában, már nemcsak ismert, de nagyra tartották, mint írót és irodalomtudóst. Húszéves volt, amikor a Nyugatban versei és novellái jelentek meg, amelyekben már teljes pompájában nyilvánult meg biztonságos formaérzéke, stíluseleganciája és humora, irodalomtörténeti esszéi pedig új hangot, új szellemet éreztettek az értő olvasókkal akkor is, ha külföldi klasszikusokat jellemzett, akkor is, ha a magyar irodalmi múlt valamelyik korszakának összefüggéseit tárta fel. Közben megtanult angolul és franciául, doktori disszertációját pedig Kölcsey Ferenc munkásságáról írta, és 1924-től már járt neki a dr. Szerb Antal megszólítás.

Élete főműve

Az irodalomkritika jobbára az 1934-es A Pendragon-legenda című regényét tartja élete főművének, mely egy egy éves, ösztöndíjjal való Angliában tartózkodást követően született, és amely ötvözi magában a kalandregényt, a krimit, a kultúrhistóriát, ugyanakkor mindezek paródiája is egyben, mondhatni korábban magyar irodalomban sosem látott, mégis működőképes műfajkavalkád, melyről ő maga írás közben nem volt túl jó véleménnyel. Egyik 1932-es levelében azt írta: „Már 170 tipografizált oldalam van. Elképesztõ, ugye? Émelyítõ giccset írtam, de talán pénzt fogok keresni vele. És még ebben a sötét szövegben is felcsillan néhol a tehetség.” A regény nagy sikert aratott, a XX. századi irodalom egyik vitathatatlan klasszikus lett, világszerte 15 nyelven elérhető, csak magyarul közel 40 kiadása született.

A különböző kiadások furcsaságai

Bármily meglepő, e közel 40 kiadás közt szövegét tekintve akadnak kisebb-nagyobb eltérések. A Libertine Könyvkiadó gondozásában most megjelenő exkluzív kiadvány azért is számít kuriózumnak, mert Németh Luca szerkesztő több korábbi kiadás szövegét vetette össze igen komoly kutatómunkával, hogy abból a regény lehető legteljesebb variációja jöhessen létre. A kötet a Nincs időm olvasni kihívás májusi közös könyve is egyben, és ebben a kiadásban, limitált, az első 1000 példány számozott, pecséttel ellátott változatban kizárólag a Libertine Könyvesboltban, valamint annak webshopján érhető el, IDE kattintva.

Az utolsó hetek

Szerb Antal 1944 nyarától már Balfon tartózkodott, a nyilas pribékek télen a legnagyobb fagyban is dolgoztatták őket, miközben enni alig kaptak, ha pedig kimerültek, addig verték a foglyokat, míg már lábra állni se tudtak. A krónikák szerint az író a végén még bízott benne, hogy a háború hamarosan véget ér, csupán ezt tartott benne a lelket, ám 1945. januárjára a rengeteg kegyetlenkedéstől annyira legyengült, hogy önmagát sem volt képes ellátni, és mély depresszióba zuhant. Utolsó, családjának címzett levelét ezzel zárta: „Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk, és szeressétek szerencsétlen Tónitokat.”