- Kovács Krisztián
- 2021. június 25. | Becsült olvasási idő: 8 perc
Egy díj nem minden, és önmagában nem jelez minőséget, hiszen az itészek leginkább annyira szubjektív alapon ítélnek a díjazás kritériumrendszerén belül, ahogy mi magunk is tesszük, az ugyanakkor a Nobel-díj, és a Pulitzer-díj után a harmadik legrangosabbnak tartott irodalmi kitüntetésben részesült regények sorát vizsgálva hamar kiviláglik, mi is az a központi téma, mely jó eséllyel pályázhat az elismerésre. Az itt felsorolt művek ugyanis fordulatos történetük, lenyűgöző leírásaik, és emlékezetes szereplőik mellett tulajdonképpen ugyanarra az egyetemes kérdésre keresik a választ: vajon mi is maga az ember?
Jones, aki maga is öt teljes évet töltött a hadseregben a második világháború alatt, 1952-ben adta ki a Most és mindörökké című lenyűgöző háborús tablóját, mely valójában igencsak kakukktojást jelent a szintén frontot megjárt katonák későbbi regényei mellett. Jones gigászi műve ugyanis tulajdonképpen egy teljes gyalogosszázad mindennapi életének krónikája a háború hajnalán, aki a kisemberek életén át vázolja fel Amerika jelenkorának viszonyait. Kis túlzással mondhatnánk, hogy a mű az amerikai hadsereg, semmint a háborús krónikák regénye, annak viszont hiteles, és részletgazdag tablója, ám ha mégis egyetlen központi témát említhetünk Jones művének, akkor az egyértelműen az ember. Rendkívül színes egyéniségek portréja, akik se nem jók, se nem rosszak, csupán csak a boldogulást keresik egy olyan világban, egy olyan közelgő harcban, melyet még soha korábban senkinek sem kellett megvívnia. Jones műve rettentő terjedelme ellenére is inkább karakterdráma, semmint valódi háborús regény.
James Jones: Most és mindörökké
Pynchon fő műve, az 1973-as Súlyszivárvány megjelenésének évében elhozta a Nemzeti Könyvdíjat, sűrű és lírai prózája, több száz szereplőt mozgató rendkívül összetett szövege és cselekménye, gyakorlatilag a posztmodern ifjúkorának összefoglaló tanulmánya, egy regény, melyben az ellentmondásos kettősség tudatos narratíva, és melyben tudományos témák egész garmadáját tekinthetjük át meglepő szakmaisággal a pszichológiától kezdve az összeesküvés-elméleteken át a ballisztikáig. Nem találkozhatunk konzisztens módon felépített cselekménnyel, a regény nem is annyira regény, mind inkább irodalmi szöveg, tele hajmeresztő ötletekkel, látszólag tökéletesen oda nem illő momentumokkal és karakterekkel, több oldalt kitevő tudományos és spirituális fejtegetésekkel, mindez nyakon öntve egy jó adag hidegháborús paranoiával.
Thomas Pynchon: Súlyszivárvány
DeLillo-t manapság már az egyik legnagyobb élő amerikai íróként tisztelik, művészete pedig egyértelműen e posztmodern kései előfutára volt, melynek ékes példája az 1985-ben megjelent Fehér zaj című kötet, mely meghozta szerzője számára a széleskörű ismertséget. DeLillo igencsak átfogó, és nem túl szívderítő képest fest az 1980-as évek amerikai társadalmáról, az ún. modern ember koráról, mely mélységeiben leginkább a személyes kapcsolatok elidegenedését, és a tárgyimádatot jelenti, a függést az anyagi javaktól, és az ezek által megteremtett felszínes mázat, mely évtizedes problémákat igyekszik palástolni. Jack Gladney professzor és különös családja története egyáltalán nem könnyű olvasmány, a szerző ugyanis nagyszerű harmóniát teremt a narratíva és a történet közt, amitől mi legalább olyan idegennek érezzük a történéseket, és a karaktereket, amennyire ők idegenként élik a mindennapjaikat egymás mellett.
Don DeLillo: Fehér zaj
A 2001-es Nemzeti Könyvdíjas Jonathan Franzen már a magyar olvasók számára sem lehet ismeretlen név, hiszen az utóbbi néhány évben lényegében minden műve megjelent idehaza is. A néhány éve a Nemzetközi Könyvfesztiválra Budapestre látogató író szerint az írás pusztán drog, ami őt képes a felszínen tartani, a boldogság pedig nem lehet a dráma forrása, ezért aztán sokszor vádolták azzal, hogy művei túlságosan is pesszimista hangnemben íródtak. Franzen furcsa fickónak tűnik, egy embernek, aki túl sok dühöt érzett életében, és aki csalódott az emberekben azok gyarló hazugságai miatt. Mindez a mentalitás regényeiből is visszaköszön, és sok kritikus gondolja úgy, hogy Franzen gyakorlatilag a tudtán kívül megírta a Nagy Amerikai Regényt, a 2001-es Javításokkal, mely alig másfél héttel szeptember 11 előtt jelent meg, ám összefoglalta a terrortámadásokat követő időszak széthulló amerikai családjainak lélektanát.
Jonathan Franzen: Javítások
Colson Whitehead mindössze néhány év alatt kétszer nyerte el a Pulitzer-díjat, első ízben éppen A föld alatti vasút történetéért, melynek sorozatadaptációja nemrég mutatkozott be a képernyőn. A főszereplőnk, Cora története a XIX. század közepére repít vissza minket, az amerikai rabszolgatartás korába, amikor a mindennapos sanyargatás, lelki és fizikai kizsákmányolás elől csupán a látszólag megfoghatatlannak tűnő mentsvár, a föld alatti vasút jelenthet kiutat az Egyesült Államok északi államaiba. Whitehead kimagaslóan olvasmányos stílusa mellett történetvezetési technikája is lenyűgöző, Cora sztorija ugyanis amellett valódi szépirodalom, hogy a szerző olykor a kalandregények váratlan fordulataiba taszítja őt, hogy aztán feltárja a szabadság csalfa illúzióját, és feltegye a kérdést, vajon létezik-e egyáltalán megváltás, vagy életünk során csupán egyik pokolból jutunk a másikba, és vissza?
Colson Whitehead: A föld alatti vasút
Egyfelől már Malamud regényének címe is mesteri szimbolika, a történet főhőse ugyanis az a Jakov Bok, aki bármit képes megszerelni, ám ami a regény oldalain vár rá, arra nem léteznek megfelelő szerszámok. A cári birodalomban vérvád áldozatává váló ukrajnai zsidó mesterember története – ahogy a fülszöveg is írja – a saját kultúrájával szembekerülő kisember krónikája, nagyívű és tragikus lenyomata az elnyomó hatalmak koncepciós eljárásainak. Bár A mesterembert nem feltétlenül szokás a Sötétség délben, vagy az 1984 mellett emlegetni – azoknál kevésbé nyilvánvaló metafora – mégis párba is állítható velük, hisz mindegyik történetben az egyszerű ember és a mindenható hatalom feloldhatatlan tragédiája a központi téma. Malamud regénye pedig, miközben Jakov nem csupán fogvatartóival, de saját lelki világával, és világba vetett hitével is kénytelen megküzdeni, legalább olyan nyomasztó és kifejezetten felháborító olvasmánnyá válik, mint a fent említett remekművek.
Bernard Malamud: A mesterember
Thornton Wilder neve sokak számára a meglehetősen filozofikus, Pulitzer-díjat nyert kisregénye, A Szent Lajos király hídja miatt lehet ismerős, ám az eredetileg 1967-ben megjelent A teremtés nyolcadik napja témájában talán még a Nagy Amerikai Regény címére is bőszen pályázhatna. A történet a látszólag ártatlanul elítélt John Ashley alakja körül forog, akit egy bányavárosban történt gyilkosság miatt ítéltek halálra, és aki a vesztőhelyre szállítás közben megszökött, és egyszerűen felszívódott. A krimiszerű felütés ellenére Wilder nem hazudtolja meg önmagát, a regény ugyanis hasonlóan kemény társadalomfilozófiai és szociológiai kérdéseket feszeget, mint korábbi művei, az időben előre-hátra ugráló cselekmény pedig rendkívül precízen vázolja minden egyes szereplő teljes jellemrajzát és előéletét, melyből a bűnügy, és azon át az amerikai társadalom egy egészen más arca, mondhatni a bűn és bűnhődés meglehetősen sötét tablója rajzolódik ki az olvasó előtt.
Thornton Wilder: A teremtés nyolcadik napja
A szerző kétszer nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, másodízben éppen ezért a különleges műért, mely William Faulkner hagyatékán át állít fel körképet az amerikai dél társadalmáról, miközben olyan szédítően lenyűgöző műfaji egyveleget alkot, mellyel viszonylag ritkán találkozni a kortárs amerikai prózában. A tizenhárom éves Jojo felnövéstörténete nem pusztán egy nagyszabású családregény, de az útiregény, a kísértethistória és a katasztrófaregények sosem látott elegye, mely a különböző hatások közt mégis biztos kézzel teremt szoros összefüggést. Jesmyn Ward műveiben sokszor nyúl a feldolgozatlan bűnök, a már gyerekkortól cipelt terhek motívumához, melyek aztán egy egész élet keserű lenyomataivá válnak, ám olyan egyszerű és már-már költői módon talán soha korábban nem jelenítette meg, mint a Hallgasd a holtak énekét! című regényében, prózája sorai közt pedig megbújik az amerikai társadalom rasszizmusból fakadó kollektív lelkiismeretfurdalása is.
Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét
Proulx regénye 1993-as megjelenését követően számtalanszor megkapta már, hogy valójában nem szól semmiről, holott épp lassú folyású, elkalandozós meseszövése az, ami lehetőséget ad az írónőnek a jóval mélyebb tartalmak szinte észrevételen kibontására. A korábban említett művekhez képest újdonságot lényegében a környezet szolgáltat, a fagyos, havas Új-Fundland, ahová a főszereplőnk, és antihősünk költözik vissza, hogy riportere legyen az egyébként teljesen feleslegesen üzemelő Kikötői hírek című rádiós hírműsornak; ahol azt közöl le, és úgy, ahogy akar, ennek megfelelően ő maga az, aki kialakíthatja Új-Fundland számára a képet a világ dolgairól, miközben monoton módon zajlik a helyiek európai szemnek meglehetősen érdekes és olykor bizarr élete. Vérbeli kisvárosi történet, ahol a közösség apró, szinte jelentéktelen ügyei egyetlen hatalmas egészet alkotnak, megspékelve családi tragédiákkal, borzalmas gyilkosságokkal, melyek mégis fájdalmasan szép és koherens történetté állnak össze. Mindemellett a regény balansza is kitűnő, nincsenek kilógó szálak, komor hangulata pedig éppolyan hideg és rideg, amilyen a helyszín, és amilyennek sokszor legbelül főhősünket is érezzük.
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
