- Kovács Krisztián
- 2020. június 15. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Stephen King egyszer azt találta mondani egy interjúban, hogy attól még, hogy egy regény a szerzőjének nem tetszik, nem biztos, hogy a közönségnek sem tetszene. Colson Whitehead szerint, aki néhány hete kapta meg második Pulitzer-díját, sosem adna le olyan regényt a kiadójának, amivel ő maga nem elégedett (legalábbis ezt mondta a nekünk adott interjúban). Összességében valóban nehezen elképzelhető, hogy nyomdába kerüljön egy regény, amit a szerzője ki nem állhat, és általánosságban is igaz, hogy valahogy egy-egy mű inkább utóélete során válik az írója mostohagyermekévé.
Márpedig ez nem egyszer, és nem kétszer fordult elő. Az nyilvánvaló, hogy minden író büszke a gyermekeire, a könyvekre, a fantáziája lenyomataira, ám ilyen-olyan oknál fogva gyakran megesik, hogy az adott mű afféle tékozló fiúvá válik, és megromlik a viszonya teremtőjével. J. D. Salingert gyakorlatilag remeteségre ítélte a Zabhegyező (vagy Rozsban a fogó) gigászi sikere, noha ő maga sosem átkozta el a művet, ami véleménye szerint a támasza volt a második világháborúban, az alábbi lista világhírű szerzői azonban valóban utálták az adott regényüket.
Az irodalom mostohagyermkei
Ha már említettük a bevezetőben a horrorkirályt, miért ne kezdhetnénk vele? King viszonylag pályakezdő íróként Richard Bachman álnév alatt 1977-ben adta ki Rage, azaz Düh címre keresztelt regényét, mely egy iskolai lövöldözés körül bonyolódik. A 80-as, és a 90-es években az Egyesült Államok több iskolai lövöldözése alkalmával is a merénylő táskájából előkerült a regény egy-egy példánya, így a szerző igyekezett elhatárolódni annak cselekményétől, és kezdeményezte az összes kereskedelmi forgalomban még kapható példány bezúzását, és végül 2000-ben sikerült megtiltania, hogy valaha is utánnyomás készüljön a műből. King beszélni sem szívesen beszél a regényről, elhibázott lépésnek is nevezte már, azon csekély számú műve egyike, mely magyarul is elérhetetlen, és vélhetően most már az is marad.
Stephen King: Rage
Benchley több „tengeriszörnyes” regényt írt, kétségkívül a leghíresebb a Cápa, melyet leginkább Steven Spielberg adaptációja tett világhírűvé. Az író kezdetben élvezte a sikert, de aztán megriadt tőle, milyen ütemben váltott ki cápa- és víziszonyt a regény, és az adaptáció. A 20 millió példányban fogyott mű megjelenése után pár évvel Benchley már a cápák megmentéséért kampányolt, szembemenve az általa írt regénnyel kiváltott cápa-paranoiának. Persze a Cápa világhódítását már nem lehetett megállítani, az iszonyt pedig az eredeti filmhez készült – egyre gyengébb színvonalú – három folytatás is fenntartotta, ugyanakkor Benchley már 2006-os halála előtt néhány hónappal egy interjúban olyannyira elhatárolódott a kötettől, hogy egyenesen úgy fogalmazott: „ha tudtam volna mindazt, amit most tudok az állatokról, sosem vetemedem rá, hogy megírjam azt a regényt.”
Peter Benchley: Cápa
Azaz Az asztronauták, melyet a világhírű lengyel sci-fi író 1951-ben adott ki, és mely technikailag az első megjelent műve volt (legalábbis önálló kötetben). Gyakorlatilag egy tinédzsereknek írt kommunista utópiáról van szó, melyről a szerző a későbbiekben kifejezetten szégyenkezve mesélt. „Ma azon a véleményen vagyok, hogy az első regényeimnek nincs igazán értékük (…) Fiatalember voltam, aki szivacsként szívta magába a szocializmus eszméit. Bizonyos értelemben becsaptam magam, mivel ezek a remények mind valósak voltak, éppen ezért többek közt erre a regényre is némileg undorodva gondolok.” Bár Lem később nem lelkesedett a műért, a regény azonnali sikert aratott, 1956-ban már csehül is megjelent, és tulajdonképpen ez ösztönözte arra az írót, hogy a tudományos-fantasztikum területén próbáljon kiteljesedni.
Stanislaw Lem: Astronauci
Az egykori hírszerzőből lett bestsellerszerző minden idők leghíresebb titkosügynökét adta a popkultúrának. Az író sikerei csúcsán úgy döntött, megpróbál valami gyökeresen mást, így aztán 1962-ben megírta A kém, aki szeretett engem című regényét, mely összességében a Bond-sorozat tizedik darabja volt, és a legkülönlegesebb is egyben, hiszen a narrátor egy kanadai hölgy, James Bond pedig a mű kétharmadáig meg sem jelenik a cselekményben. Fleming úgy gondolta, jó ötlet némileg más nézőpontból bemutatni legkedveltebb karakterét, de a kritika rácáfolt, a szakma, és általánosságban az olvasók is utálták az egyébként legrövidebb, és szexuálisan leginkább túlfűtött Bond-regényt, Fleming pedig tanulva az esetből, több kísérletet nem tett, sőt, minden elkövetett, hogy a regényt visszavonassa a könyvesboltok polcairól, így az ismételten már csak az író 1964-es halála után jelenhetett meg eredeti formájában.
Ian Fleming: A kém, aki szeretett engem
Bár ma már egyértelmű klasszikus, sőt, a kritika Vonnegut legjobb művei közé sorolja, a többi regényével együtt még a főiskolai irodalomszemináriumokon is előkerül, ám maga a szerző messze nem volt elégedett vele, igaz, ennek közvetlenül összesen egyszer adott hangot. 1981-ben Vonnegut kiadója, a Delacorte Press úgy döntött, hogy a két regény közti időszakban kiad egy főleg esszékből, beszédekből, és novellákból álló rendhagyó válogatást a szerző neve alatt, melynek 18. fejezetében, a The Sexual Revolution-ben a saját korábbi regényeit is osztályozta. Itt a legkevesebb pontot az eredetileg 1976-os megjelenésű Börleszk kapta, Vonnegut utólag erőtlennek, és kiforratlannak titulálta a regényt. Érdekes ugyanakkor a szigorúan saját magához mért listán, hogy összesen csupán két olyan műve volt, melyet igazán kimagaslónak érzett, ez pedig nem túlságosan meglepő módon a kultikus Az ötös számú vágóhíd, valamint a Macskabölcső.
Kurt Vonnegut: Börleszk
Egy újabb kultikus regény, mely világhódító útját legalább akkora mértékben köszönheti Stanley Kubrick filmadaptációjának, mint az egyébként zseniális nyelvészként működő írójának. A Gépnarancsról ugyanakkor Burgess többször is elmondta, hogy nyíltan is kész megtagadni, leginkább azért, mert nehezményezte, hogy hírnevét egyes-egyedül ennek a műnek köszönheti, holott ő maga többre értékelte az Egy tenyér ha csattan, a Földi hatalmak, a Nem fénylik, mint a nap, vagy A narancsműves testamentuma című műveit. Burgess véleménye szerint maga Kubrick filmje is teljes mértékben kiforgatta mindazt, amit el akart mondani a Gépnaranccsal, és sokan csupán a szex és az erőszak dicsőítését vélték kiolvasni belőle. Legtöbbször azonban minkább önmagát okolta, mondván: „meg sem kellett volna írnom, hisz a belőle fakadó félreértések addig folytatódnak, míg meg nem halok, a téves értelmezés veszélye azonban örökké fennáll.” Hozzátette, a könyvet pénzért „dobta össze” három hét alatt, ami szerinte még inkább levon az értékéből.
Anthony Burgess: Gépnarancs
Conan Doyle megalkotta a világ leghíresebb detektívjének prototípusát, aztán a nagy siker miatt mindössze néhány év alatt sikerült meggyűlölnie teremtményét. Így aztán 1893-ban Az utolsó eset című novellában elbúcsúztatta a nyomozót, és azt tervezte – tekintve, hogy mindig is történelmi regények írásával akart foglalkozni – hogy végre valamilyen értékesebb irodalmat lesz lehetősége alkotni. A rajongók, az olvasók azonban olyannyira felháborodtak mindezen, hogy a sajtó hathatós közreműködésével igyekeztek nyomást gyakorolni az íróra, támassza fel a nyomozót. Doyle engedett a lincshangulat közeli nyomásnak, és végül A lakatlan ház című novellában egy egészen frappáns megoldással visszahozta Sherlock Holmes-t, akit akkora már fél Anglia úgy üdvözölt, mint régi ismerőst. Hiába termelte tehát a pénzt a Holmes és Watson nevével fémjelzett sorozat, Conan Doyle ha lehet, ezután még inkább utálta a zseniális nyomozót.
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes karaktere
Meglepő, igaz? Tolsztoj műve az egyetemes irodalomtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, halhatatlan és örökérvényű remekmű, olyanok kedvence, mint Ernest Hemingway, Paul Auster, vagy épp Vámos Miklós, mégis, Tolsztoj élete vége felé ezt a művét, sőt, az Anna Kareninát is elutasította. Pavel Basinksy irodalomtörténész- és kritikus ezt azzal indokolta, hogy maga a művek megtagadása már a szerző életének alkonyán következett be, mikor az új vallási meggyőződései miatt a legtöbb korai művét elutasította. Ahogy a szakember felhívja rá a figyelmet, ez egyáltalán nem volt idegen tett az orosz szerzőktől, megtörtént Gogollal is élete vége felé, ám érdekes módon Tolsztoj nem csupán a Háború és békétől igyekezett elhatárolódni, de olyan klasszikusokat is elítélt, mint Shakespeare, vagy Csehov.
Lev Tolsztoj: Háború és béke
A realizmus és a szürreális elemek keverésének mestere egyik emblematikus művét 1912-ben írta meg. Az álmában hatalmas féreggé változó Gregor Samsa története egészen groteszk agymenés, egy korát mérföldekkel megelőző zseniális szimbolikával megáldott mű, ám aki ismeri Kafka életrajzát, az pontosan tudja, hogy ahogy munkái 90%-át, úgy ezt is elutasította életében. Sőt, halálos ágyán, 1924-ben utasításba adta jóbarátjának, Max Brodnak, hogy miután meghalt, az összes befejezetlen művét azon nyomban égesse el. Az, hogy manapság Kafka igazi klasszikusnak számít, tulajdonképpen Brod érdeme, aki úgy döntött, a világnak meg kell ismernie ezt a fantasztikusan egyedi látásmóddal bíró zsenit, így ahelyett, hogy tűzre vetette volna a műveket, gondoskodott róla, hogy nyomtatásban is megjelenhessenek. A XX. második felében aztán számtalan nagy gondolkodó és író nevezte példa- és előképének, Kafkát olyanok, mint Jean-Paul Sartre, Albert Camus, vagy épp Samuel Beckett.
Franz Kafka: Az átváltozás
Butler az egyik legegyedibb hangú sci-fi szerző volt, akit sajnos itthon a kiadók egészen méltatlan módon még halála után is hosszú évekig mellőztek, és akinek az Agave Könyvek jóvoltából végre Xenogenesis-trilógiája már magyar nyelven is elérhető. Butler 1978-ban publikálta pályafutása harmadik regényét, ez volt a Survivor, az írónő viszonya azonban a műhöz meglehetősen mostoha: a későbbiekben még interjúk, dedikálások alkalmával sem szívesen beszélt róla, mintha nem is létezne, mikor pedig ritkán szóba került, azt mondta, ez a műve megtestesít minden rossz értelemben vett ponyva eszközt, ami még a sci-fi megítélését is rontja, hiszen ő maga a lehető legrosszabb kliséket halmozta benne egymásra. Bár a szerző nem vonatta vissza az első kiadásokat, később már nem engedte újra kereskedelmi forgalomba kerülni a művet, melynek korai darabjai így ma már gyűjtők közt akár 175 dolláros példányonkénti áron cserélnek gazdát.
Octavia E. Butler: Survivor
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
