Irodalom

Az MI-k és a noir ízű neonvilág – William Gibson és a cyberpunk

Hirdetés

Foglalkoztunk már korábban a sci-fi, mint irodalmi műfaj, és a társadalmi, technológiai és szociológiai jóslatok beteljesülésével, és akad egy író, aki 1984-es alapművével bizonyos momentumaiban tökéletesen látta előre a 2010-es évek technikai fejlettségét. Bár manapság sci-fi berkekben a cyberpunk messze nem annyira népszerű, mint a zsáner berobbanásakor, a dekadencia évtizedének közepén és végén – hisz lényegében immáron az általa ábrázolt jövőben élünk – ám mégis érdekes visszaemlékezni kicsit, vajon Gibsont pusztán a fantáziája, vagy logikus tudománytechnológiai következtetések vitték rá, hogy megírja a Neurománcot.

Amikor először olvastam az amerikai-kanadai szerző művét még a 2000-es évek elején, nyilvánvaló volt, hogy korábbi olvasmányélményeimhez képest valami újszerűbe futottam bele, egyfelől taszító, másfelől a maga rikító neonfényében vonzó, mocskos, bűnnel terhelt, fullasztó atmoszférájú világával, ahol mindenki a maga javára nyerészkedik, ahol az embereket már nem érdekli, hogy emberek legyenek, és ahol a mindennapokat mesterséges intelligenciák tartják ellenőrzésük alatt. Túlzottan sötét, túlzottan nyomasztó jövőkép volt ez ahhoz, hogy ne érezzem közel magamhoz, leginkább azért, mert tudtam, hogy minden egyes momentuma saját jelenemben gyökerezik.

William Gibson, akinek sokat köszönhet a science fiction

William Gibson, akinek sokat köszönhet a science fiction Forrás: wired.com

Atipikus műfajteremtő a nagy elődök nyomdokain

Gibson furcsa jelensége a sci-fi irodalomnak, és alighanem saját élete ad megoldást arra vonatkozóan, ez miért is van így. A dél-karolinai Conwayben született, a bentlakásos középiskolát pedig az Arizona állambeli Tusconban végzett Gibson 18 éves korára árván maradt, elveszítve mindkét szülőjét, ezt követően pedig a Vietnámi-háború behívóparancsa elől menekülve Kanadába szökött, és csatlakozott a háborúellenes hippi-mozgalmakhoz, és végül a diplomáját is Brit Columbia tartományban szerezte meg. Míg más, a zsánerben alkotó írók fantáziadús kalandozásaik során a távoli jövőbe utaztak, addig Gibson, talán épp a társadalom mélyebb rétegeibe tett utazásai során egyáltalán nem merészkedett ilyen messzire.

A Neurománc, és a teljes Sprawl-trilógia a nem túl távoli jövőbe vezet minket, azt azt követő Híd-trilógia pedig még olyan messze sem merészkedik, és gyakorlatilag saját jelenünket írja le, a harmadikként érkező Blue Ant-trilógia pedig már sokkal inkább társadalmi-szociológiai korrajz, semmint sci-fi. Ez a vonal Gibson esetében mindig is rendkívül erőteljesen hatott, bár akadnak emlékezetes szereplők, mint Case, a konzolcowboy, vagy Armitage, esetleg a Wintermute nevű MI, Gibsonnál sokkal inkább a háttér a lényeges, semmint a történet, vagy a karakterek. A regények sokkal inkább elemzések, korrajzok és az író saját jelenén nyugvó következtetések, melyek közül nem egy és nem kettő vált valósággá az elmúlt évek során.

A Neurománc 1984-ben műfajt teremtett

A Neurománc 1984-ben műfajt teremtett Forrás: inverse.com

Megérkeztünk a cyberpunk jelenbe

Gibson saját műfaja, melyet művészete lényegében megteremtett, és tulajdonképpen be is tetézett, egy meglehetősen korlátolt zsánere a sci-finek, ráadásul, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor ki kell jelentsük, még csak nem is tőle származik valójában. Philip K. Dick már 1968-ban megjelentette az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal című regényét, mely aztán Ridley Scott legendás Szárnyas fejvadászának alapja lett, de említhetjük afféle előfutárnak Alfred Bester minden idők egyik legjobb sci-fijének tartott művét, az 1956-ban megjelent Tigris! Tigris!-t is. Magát a kifejezést Bruce Bethke amerikai sci-fi író használta először Kiberpunk című novellájában a 80-as évek elején, ám a térképre mégis egyértelműen Gibson tette fel a cyberpunkot.

Hogy mi adta a műfaj feltétlen népszerűségét a 80-as években, és a 90-es évek elején? Egyrészt, hogy minden momentumában érezhette az olvasó, hogy miután a regények nem mutatnak túl messzire, azok alapja valóban a jelenben gyökerezik, meglévő társadalmi, pszichológiai, szociológiai és technológiai problémákat gondol tovább, és terjeszt ki, ráadásul jóleső borzongást közvetít, mondván, ha nem vigyáztok, ez a jövő előbb-utóbb el fog jönni, azt pedig a maga teljes valóságában egészen biztosan senki sem akarja majd. A cyberpunk nem különbözött annyira a 80-as évektől, hogy az ember puszta fikcióként tekintsen rá, olyasmi lehetett, mint egy ígéret, amit előbb vagy utóbb bevált az emberiség.

A teljes Sprawl-trilógia számtalan kiadást megélt

A teljes Sprawl-trilógia számtalan kiadást megélt Forrás: www.manhattanrarebooks.com

A Neurománc, és amit valóra váltott

Az emberiség pedig hitt az ígéreteknek, és meg is valósította a Gibson legelső trilógiájában leírtak egy tetemes hányadát. Bár az ARPANET létrejöttével már 1969-ben megszületett az internet elődje, ám a maihoz hasonló formát leginkább Gibson műve adott neki. A Neurománc világában ugyanis az értékek egyáltalán nincsenek biztonságban a virtuális hálózatokban, a bűnelkövetés legnépszerűbb formája a kiberterrorizmus, hackernek lenni hivatás, és mindenki retteg az adathalászok, adatlopók rohamától. Mintha csak a mai világot látnánk magunk előtt.

Szintén éleslátásról tesz tanúbizonyságot, mikor mechanikus művégtagokról ír, melyeket azóta szintén utolért a tudomány, manapság már nem ritka egy-egy bionikus műkar, vagy bármilyen gondolatvezérelt implantátum, de a felgyorsuló kémiai és gyógyszerészeti kutatások nyomán születő újabb és újabb dizájnerdrogok megjelenése is kísértetiesen hasonló jelenség, mint amiről Gibsont írt Case, a konzolkowboy függősége nyomán. Bár a legtöbb sci-fi ilyen-olyan formában foglalkozik a mesterséges intelligenciákkal, Gibson annak formáját nem, de egyre inkább hétköznapivá válását szintén jól látta előre. A Neurománc bonyodalma lényegében egy MI-hez köthető, és bár ahogy korábban is foglalkoztunk vele a Terminátor kapcsán, szerencsére mind Cameron filmje, mind Gibson némileg túlbecsülte az erejüket és hatalmukat. Az viszont kétségtelen, hogy manapság egy mesterséges intelligencia nem ritkaság, és a mindennapok szerves része. Erről beszél majd a téma szakértője, dr. Mérő László is április 25-én a Lurdy Házban, a Mesterséges intelligenciák című előadáson. (Jegyek IDE kattintva kaphatóak.)

Gibson dedikáláson

Gibson dedikáláson Forrás: www.hodinkee.com

Aki nem csak ad, de követel is az olvasótól

Aki olvasott már Gibsontól bármit, pontosan tudja, hogy mire számíthat. Művei nem egyszeri, jóleső és könnyed délutáni olvasmányok, épp ellenkezőleg. Az író igen keményen megdolgoztatja az agyat, nem sok időt és karaktert szán didaktikus és körmönfont magyarázatokra, környezetleírásra, vagy felesleges technológiai hablatyra, inkább dinamikus száguldásban ráncigálja végig az olvasót az általa teremtett olykor szürreálisnak ható, máskor egészen közelinek tűnő világon. Rendkívül intelligens, és széleskörben tájékozott író, aki hiába élt számtalan beigazolódott jóslattal, mégis egészen másvalami foglalkoztatta.

Gibson művei, bár alapvetően hátterükben sokkal erősebbek, mint karakterekben, helyzetekben, vagy sztoriban, lényegében mégiscsak az emberről mesélnek. Azon mechanizmusok elkorcsosulásáról, melyek jelenleg is meghatároznak minket, olyan alapvető, kizárólag emberi lélekben rejlő tulajdonságokról, melyek változásait messze nem a környezet pusztulása, vagy a technika fejlődése hozza elő. Épp fordítva, Gibson megmutatja, hogy az alapvető tudásvágy, valamint az állandó, következetesség nélküli kíváncsiság milyen távlatokba visz el minket, és ezek mennyiben formálják át alapvetően a társas viszonyokat, és magát az emberi jellemet.

Gibson nem egyszerűen sci-fit ír, minden regénye egy önálló szociológiai szakirodalom is egyben, és éppen ezért olyan fájdalmas, hogy más zsánerírókhoz képest meglehetősen karcsú életművel bír, pedig idén már a 71. évét tölti, ellenben ezek a művek még sokadszor újraolvasva is adnak valami érdekesebb, valami egyed ízt addig, míg nagy nehezen kivárjuk a következő regényt.

Kapcsolódó cikkek

Emma Donaghue: Hívnak a csillagok

Így nézett ki a frontvonalban egy világjárvány 100 évvel ezelőtt – Könyvkritika

Emma Donaghue legújabb regénye puszta véletlenségből vált furcsán aktuálissá.

Hírek

2021. 01. 18.

Pókember 1963 óta teszi a dolgát

Árva tinédzserből lett a világ legjövedelmezőbb szuperhőse

Stan Lee és Steve Ditko 1962-ben új irányvonalat szabtak a szuperhőstörténeteknek.

Képregény

2021. 01. 15.

Illusztráció Orwell világhírű regényéhez

Sorozatként éled újjá George Orwell 1984 című regényének brutális színpadi adaptációja

Az új adaptáció csavar egyet a legendás történet feldolgozásán, de szerencsére nem drasztikus módon.

Hírek

2021. 01. 15.

Lassan-lassan idehaza is teljes lesz a Philip K. Dick-életmű

Idén sem maradunk korábban magyarul kiadatlan Philip K. Dick-regény nélkül

Az Agave Könyvek jóvoltából lassan-lassan magyar nyelven is teljes lehet a Dick-életmű.

Hírek

2021. 01. 13.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Jack London (1876-1916)

A csavargó írózseni, akinek élete maga volt a kaland – 145 éve született Jack London

Kevés olyan kalandorszerző létezik a világon, akinek élete legalább annyi izgalommal volt tele, mint az általa megírt könyvek.

Irodalom

2021. 01. 12.

10 kiváló művész 10 nagy sikerű önéletrajz

10 kiváló művész, 10 nagy sikerű önéletrajz, mely igazi bestsellerré vált

Kulisszatitkok elsőkézből az irodalom, a zene és a filmek világából.

Irodalom

2021. 01. 11.

Alexandr Szolzsenyicin (1918-2008)

A gyötrelem dalnoka – Alexandr Szolzsenyicin, a vermonti remete

Az orosz óriás, aki mintha önként ment volna a szenvedés elébe.

Irodalom

2021. 01. 08.

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

Nincs tudatom vers nélkül – 85 éves Nemes Nagy Ágnes első verseskötete

A kiváló, Kossuth-díjas költőnő 99 éve született, és immáron kereken 30 esztendeje nincs köztünk.

Irodalom

2021. 01. 04.

Márai Sándor

Krúdy hazatérése – Egy 80 éve megjelent Márai-regény margójára

Márai Sándor meglehetősen egyéni tisztelgése irodalmi példaképe, Krúdy Gyula előtt.

Irodalom

2020. 12. 18.

Hirdetés