Erősné Vörös Viktória
2021. február 5. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Az utolsó magyar polihisztor – Kós Károly és a Varju nemzetség

Kós Károly a magyar népies szecesszió építésze, író, grafikus, egyetemi tanár és politikus, az Erdélyi Szépmíves Céh alapítója. 1921-ben jelent meg Kiáltó szó című röpirata, amit Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal együtt fogalmazott meg. Az utolsó magyar polihisztor két világháború közötti történelmi regénye, a Varju nemzetség (Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh,1925) Erdély hanyatlásának korát dolgozza fel Bethlen Gábor halálától, 1629-től „Erdély nagy romlásáig”, 1660-ig. A röpirat programja irodalmi mű tárgya lett, melyben a túlélés és a megmaradás lehetséges útjait tárja fel a szerző.

Kós Károly (1883-1977)

„A hegy félelmetes, a hegy titokzatos. A hegyekről nem jó megfelejtkezni. És haragszik a hegy azokra, akik hozzája hűtlenek, akik őt elhagyják.

A hegy keményen kegyetlen, a hegy kíméletlenül bosszúálló.

De én tudom, hogy a hegy igazságos!”

(Kilencedik fejezet)

A balladás-tragikus cselekmény olyan különös természeti világban bonyolódik, amely az emberi törvényeknél sokkal igazságosabb és kikövetkeztethetőbb.

A történelmi hanyatlás – trónharcok, tatár és oszmán török támadás ̶ a középnemesi nemzetségek életére is döntő hatással van, komor hátteret festve a Varjuk három nemzedékének sorstörténetéhez.

Az elbeszélő „tiszta epikai módszerrel állítja elénk” az Erdélyben folyó küzdelmeket ̶ írja Kós Károlyról Schöpflin Aladár 1937-es irodalomtörténetében. A történelmi-politikai és vérségi-családi-nemzetségi cselekményszálaknak a magashegységi tájhoz kötődő és a küzdelmet vállaló ember sorsa ad keretet. Asszony- és férfialakjai a túlélés és a folytatás tragikus fordulatain keresztül kristályosodnak ki olyan jellemmé, ami (felvértezve az ősök tudásával és beavatottként a hegyvilág titkaiba) a transzilvanizmus eszméjét egyedül méltó képviselni.

Kós Károly sztánai otthona, a „Varjúvár”

Az olvasó tájszavak kíséretében egy ismeretlen világba lép be már a regény első lapjain: cibókát nyilaz le egy suhanc egy kis leánynak. A mókus oktalan megölése előjele Varju Gáspár és Kis Anna be nem teljesülő szerelmének. A melankólia végigkíséri az asszonysorsokat. Egyszer jutnak történelmi szerephez, amikor a gyengekezű II. Rákóczi György fejedelem elé járulnak gyászruhában 1657-ben, processzióban, hogy a három nemesi nemzet figyelmét a krími tatárok fogságába esett fiaikra, férjeikre felhívják, hiába.

A virágszimbolika (különféle kertben nevelt, Bibliában szárítva őrzött és üzenő virágok) és a „néző- emberekhez”, a bölcsekhez, „bapóhoz” kötődésük fejezi ki: a néplélekhez legközelebb a nőalakok állnak.

A Kós Károly és Jánszky Béla tervezte zebegényi Havas Boldogasszony-templom

A pásztorvilág és nemesi élet képviselői csak egymást kiegészítve, segítve élhetnek meg ezen a tájon, melynek édenkertje a „Pojána”. „A havas alján, ahol már a fehér hajú nyírfa és a fekete fenyő kezdődik, és erősen fogyóban a magyar beszéd, vad hegyek és nyirkos völgyek világában akad egy-egy szelíd, verőfényes, füves-virágos térség. (…) A nap korábban kel itt és későbben nyugszik, mint a mély völgyekben, és a szél örökké fúj a Vlegyásza felől (…) „Pojáná”-nak hívja a havasi nép ezeket a helyeket, de a magyar neve is csak az. (…) A valkai Varjuk havasát Pojána Talharuluinak hívták, és olyan az a domboldal nyáron, mint egy virágoskert.” (Harmadik fejezet)

Nagy sikerű műve, a Varju nemzetség

A nyomolvasó plajászok, és a hegyi pásztor gornyikok juhtolvajok keresésére indulnak, de a nagygazdák nyáját elhajtó rablók nyomára csak a hegyeket és embereket jól ismerő Varjuk jutnak, akik végre is hajtják az ítéletet a bűnösök felett. Az ő titkuk marad, hogyan szereztek „nyelvet” és ütöttek rajta a hegyi zsiványokon. Ez a titkokkal teli magashegyi világ kincseket is rejthet, menedék, egyben a zsivajgó, hatalomra és vagyonra éhes lenti világ fölé magasodik erkölcsileg is.

A fent és lent ellentéte ebben a pólusokra szakadó Erdélyben más értelemben is jelképessé válik. A nagy Bethlen Gábor után a Rákócziak (a két György) vagyont harácsoló politikája uralja a valamikori Tündérkertet.

Mihelyt bajba kerülnek, kimenekülnek a fejedelemség területéről. Angyalos lobogójuk nem sokáig díszítheti Kolozsvár és Fehérvár fejedelmi palotáit. Mindenki érzi, hogy valami vészjósló „fellegrongy” fogja ellepni Erdélyország fölött az eget: az álhatatlan Rákóczi György lengyelországi hadjárata miatt török és tatár veszedelem zúdul egész Erdélyre. Megmenekülni csak az előrelátó, mindenki által bolondnak nevezett Varju nemzetség képes: a nagyapai örökség erőddé építésével, valamint kereskedő és gazdálkodó tudásuk kamatoztatásával. A „bethleniánus” Varju János után fia, Gáspár udvart kerít a Pojánán, pajtát épít a lovainak, a marháknak és a juhoknak, gyepet tör a zabnak, búzának. A kisebbik unoka, Jankó teljesíti be a nagyapa művét. Nem aranycsináló, mint nemzetségéről híresztelik, hanem gondos gazda, aki anyjával, Varju Gáspár özvegyével tündérkertet varázsol a családi örökségként kapott hegyi birtokból.