
- Magyar Miklós
- 2021. május 12. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
Giovanni Boccaccio (1313-1375) a reneszánsz humanista költője és írója. Ha Dantét az olasz költészet megteremtőjének tartjuk, Boccaccio az olasz próza megalapítója volt. Fő műve a Decameron (1348-1353).
Giovanni Boccaccio
1348-ban Boccaccio szemtanúja volt a Firenzében dúló pestisnek. Erről magában a Decameronban olvashatunk: „Elképesztő hallani is, mit most el kell mondanom: és ha nem látták volna sokan, s nem láttam volna magam is tulajdon szememmel, szinte hinni sem merném, nemhogy leírni, ha mégolyan szavahihető embertől hallottam volna is. Elmondom tehát, hogy a szóban forgó pestisnek az a tulajdonsága, hogy egyikről a másra átragad, oly fertőző erejű volt, hogy nem csupán emberről emberre terjedt, hanem − ami igen gyakran nyilván bebizonyosodott − ha a megbetegedett vagy a betegségben meghalt embernek valamijét megérintette valami más, nem emberfajta élőlény, azt nem csupán megfertőzte a betegség, hanem igen-igen rövid idő alatt meg is ölte.” Ez a megrendítő élmény késztette Boccacciót a Decameron megírására. (Az idézetek Révay József fordításai.)
Boccaccio: Decameron
A Decameron Első nap című fejezetében Boccaccio leírja a pestis megjelenését Firenzében. Ebből az is kiderül, hogy a középkorban élő emberek hittek abban, hogy a járvány az égiek büntetése az emberek bűnös cselekedetei miatt: „Elmondom tehát, hogy az Isten Fia üdvösséges Megtestesülésének immár ezerháromszáznegyvennyolcadik esztendejét írták, midőn jeles Firenze városában, mely szépségével felülmúlja mind a többi itáliai városokat, kiütött a halálos pestis, melyet az égitestek hatalma vagy Istennek bűnös cselekedeteinken érzett igazságos haragja zúdított a halandókra, hogy észre térítsen bennünket; e pestis alig néhány esztendővel annak előtte bukkant fel a keleti országokban, s minekutána ottan rengeteg embert elpusztított, feltarthatatlanul harapódzott egy helyről a másra, s nyomorúságunkra a Nyugaton is elterjedt. És ellenében ugyan csütörtököt mondott minden okosság és emberi vigyázatosság, mellyel evégre rendelt városi biztosok a sok szennytől megtisztították a várost, megtiltották, hogy oda bárminémű beteg ember betegye a lábát, s bőven osztogatták a jó tanácsokat az egészség megóvására; nem volt foganatja a jámbor könyörgéseknek sem, melyeket újra meg újra, az elrendelt körmeneteken is, más módokon is intéztek Istenhez ájtatos emberek; körülbelül a mondott esztendő tavaszának elején kezdettek mutatkozni a pestis fájdalmas pusztításai, mégpedig elképesztő módon.”
A Decameron egy lapja
A járvány tetőpontján hét fiatal hölgy találkozik egy templomban: „elmondom, hogy mikor városunk ekként már a végét járta, s lakossága szinte kipusztult, történt, hogy (miként szavahihető embertől hallottam) egy keddi nap reggelén a tiszteletre méltó Santa Maria Novella székesegyházban, hol úgyszólván éppen senki nem volt, a gyászos időkhöz illendő gyászos ruházatban hét ifjú hölgy hallgatta a szent misét, kiket mind baráti, szomszédi, avagy atyafiságos kötelék fűzött egymáshoz; közülök pedig egyik sem lépte át a huszonnyolcadik esztendejét, s nem volt egyik sem fiatalabb tizennyolc esztendősnél, mindegyik okos, nemes származású, szemrevaló, tisztes erkölcsű és bájosan szemérmetes.”
Firenze. Santa Maria Novella
Később három fiatalember is csatlakozik hozzájuk. A társaság egy vidéki palotába költözik, amit így ír le Boccaccio: „E birtok alacsony dombon feküdt, mely az országúttól minden irányban meglehetősen távol esett, és sűrűn borították mindenfajta dús zöld lombozatú fák és cserjék: gyönyörűséggel pihent rajtok a szem. A domb tetején palota állott, benne középütt tágas udvar, aztán oszlopos csarnokok és termek és szobák, és mind-mind magában is gyönyörű volt, de emellett derűs festmények emelték szépségét és díszét; körös-körül pedig rétek és tündéri kertek és kristályos friss vizű kutak és pompás borokkal teli pincék; mely utóbbiak is sokkal inkább kapóra jöttek volna mulatós borisszáknak, mint józan és tisztes hölgyeknek. A palota az utolsó zugig ki volt takarítva, a szobákban az ágyak megvetve, s mindenütt rengeteg virág, amilyen csak abban az évszakban virult, a padló pedig végig gyékénnyel beterítve; ilyen állapotban találta a palotát az odaérkező társaság, nem csekély gyönyörűségére.”
Firenze. Villa Palmieri
A villa lakói azzal űzik el félelmüket, hogy tíz napon át mind a tízen egy-egy történetet mesélnek el. Innen a könyv címe: Decameron (Deka merone görögül azt jelenti, tíz nap.) Magukban a novellákban már nyoma sincs a pestisnek, hiszen pontosan azt akarja a társaság elfeledni. Az ironikus hangvételű, erotikus történetek derűs humorral mutatják be a középkor erkölcseit. Boccaccio a reneszánsz ember szemével látva a pokoltól való félelem és az álszentség világát, a nevetség tárgyává teszi az együgyű, babonás férjeket, a testi örömöket titokban kereső papokat és apácákat. A Decameron számos festőt megihletett.
John William Waterhouse: Decameron
Nem Jules Verne az egyetlen, aki külön éleslátásról tett tanúbizonyságot.
Egy szó szerint nehéz életmű, és a XX. századi amerikai próza egyik legnagyobb mesélője.
Rushdie ezúttal is a mágikus realizmus irányvonalát követi.
Nyári olvasmányok, nem csak nyárra fotelkalandorok számára.
Nem Jules Verne az egyetlen, aki külön éleslátásról tett tanúbizonyságot.
Nem Jules Verne az egyetlen, aki külön éleslátásról tett tanúbizonyságot.
Egy szó szerint nehéz életmű, és a XX. századi amerikai próza egyik legnagyobb mesélője.
Nyári olvasmányok, nem csak nyárra fotelkalandorok számára.
A kiváló kortárs és gyerekkönyv író 57 éves volt.
A háborús regények prototípusa, mely Hemingway-t is megihlette.