Kovács Krisztián
2022. február 1. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Christopher Tolkien, az ember, aki egy királyságot örökölt, és birodalommá kovácsolta

Nemrég múlt két éve, hogy 95 éves korában elhunyt Christopher John Reuel Tolkien, angol akadémikus, műfordító, író és szerkesztő, aki a világirodalom egyik leghíresebb keresztnevével született, ám annál jóval többet kapott ajándékba. Sokan talán átokként, nagy árnyékként élnének meg egy ilyen örökséget, Christopher azonban ennél jóval többet örökölt apja, J. R. R. Tolkien 1973-as halála után. Egy egész királyság szakadt a nyakába hirtelen, ő azonban, ahogy a Tolkien-család által teremtett hősök, nem rettent meg, és a királyságból hatalmas munkával valódi birodalmat kovácsolt.

Mondhatnánk, hogy könnyű dolga volt, hiszen A hobbit annak idején kifejezetten azon történetekből született, melyeket J. R. R. Tolkien a saját gyermekeinek mesélt, akik közül kétségtelenül Christopher bizonyult a legfogékonyabbnak apja különös és komplex világának befogadására, ugyanakkor vélhetően elképzelésünk sincs, milyen tetemes munkát is végzett el, hiszen tény – és ezt nálunk sokkal okosabb, és elismertebb szakemberek állítják – J. R. R. Tolkien nevét nem feltétlenül szednék aranyozott tündebetűkkel a világirodalom nagykönyvében fia szerkesztői munkássága nélkül.

A vér kötelez

Christopher Tolkien 1924. november 21-én látta meg a napvilágot a Tolkien család legkisebb fiaként. A Dragon-, majd az Oratory Schoolban tanult, 1943-ban pedig belépett a Királyi Légierőbe. A Dél-Afrikai Köztársaság területére küldték kiképzésre, a helyre, ahol egykor apja született. A tanulásra igen fogékony, és egyébként tehetséges pilótának számító Christophert 1945-ben szerelték le végül az Európában folyó harcok végeztével főhadnagyi ranggal. Angliába hazatérve az Oxford felé vette az irányt, ahol angol irodalmat tanult, akárcsak egykor apja, aki aztán átnyergelt a filológiára. Még maga J. R. R. Tolkien is azt vallotta, sosem volt olyan könyörtelen kritikusa, mint legkisebb gyermeke, hiszen Christopher már A hobbitot illetően is számtalan okos kérdéssel segítette a kötet végleges formába öntését, holott még 15 éves sem volt.

És nem csak ekkor. Mint köztudott, A Gyűrűk Ura közel 15 éven át íródott, apja pedig saját kritikusának fogadta fel Christophert, sőt, a jó kézügyességgel megáldott fiút megkérte, hogy rajzolja újra az ő elnagyolt, és igencsak pontatlan Középföldét ábrázoló térképeit. Mindennek eredményeképpen J. R. R. Tolkien még az Inklings nevű privát irodalmi eszmecsere klubba is meghívta fiát, mindössze 21 évesen, ahol többek közt olyanokkal válthatott szót ízlésről, stílusról, és vitázhatott az irodalom legnagyobb kérdéseiről, mint C. S. Lewis, a Narnia krónikái írója, Owen Barfield filozófus és költő, vagy Charles Williams teológus.

Az ismeretek csak úgy ragadtak a fiatal fiúra, aki nem csupán olvasni, de érteni is akarta apja gondolkodását, és talán már ezek a fiatalkori évek determinálták is őt mindarra, ami miatt ma is emlékszünk a nevére.

Christopher Tolkien (1924-2020)

Az örökség

J. R. R. Tolkien már életében Christophert jelölte meg az irodalmi hagyaték kezelőjének, ám arra még Christopher maga sem számított, ami végül apja 1973-as halálával a nyakába szakadt. Az író épp A szilmarilok című művét rendezte kiadás alá, mikor abban az évben, szeptember 2-án vérző gyomorfekélyének elfertőződése elragadta az életből, Christopher pedig a fájdalom, és a gyász közepette szembesült egy furcsasággal. J. R. R. Tolkien egész életében írt, ám ehhez képest mindössze A hobbit, valamint A Gyűrűk Ura látott napvilágot a neve alatt, így bár az akkor már közel 50 éves legkisebb fiú számított rá, hogy nagy munkája lesz, amit talált az minden várakozását felülmúlta. Az író halála után ugyanis elképesztő mennyiségű, sok-sok ezer oldalt számláló írásos anyag maradt hátra.

A legnagyobb gondot még csak nem is ez jelentette, hanem sokkal inkább a tény, hogy ezen anyagok egy része akár 50-60 évvel korábban született, némelyik olvashatatlan volt, ráadásul szó sem volt semmiféle rendszerről.

Tolkien kézírással jegyzetfüzetekbe, papírlapokra, papírfecnikre fejtette ki elképesztően komplex világát, az egyes töredékek eleje olykor évtizedekkel korábban született, mint a vége, miközben még a szereplők nevei is beazonosíthatatlanul megváltoztak. Christopher rendet akart tenni a káoszban, építeni kívánta apja hagyatékát, beteljesíteni mindazt, amire a vérvonala, és halálig csodált apja emléke kötelezte. A legkönnyebb munkának a már apja által nagyjából végső formába öntött A szilmarilok tűnt, így ez a kötet már 1977-ben meg is jelenhetett, és tulajdonképpen ezzel vette kezdetét a világirodalom egyik leghíresebb szerkesztőjének története.

Christopher Tolkien (1924-2020)

A szerkesztő, aki nem író

Bár Christophert apja feltétlen híveinek oldaláról számtalan támadás és elmarasztalás érte, mivel az olykor töredékes jegyzetek miatt némelyik történethez muszáj volt toldalékokat illesztenie saját kútfőből, én amondó vagyok, kevés erre avatottabb embert lehetett volna találni nála. Christopher apja mellett nőtt fel, testközelből élhette végig Középfölde, a fantasy valaha volt legnagyobb mítoszának születését, ha valaki, ő pontosan tudta, érezte, apja, hol és mit szeretett volna elmesélni az olvasónak, mindenkinél jobban ismerte és átlátta a teremtett világok működésének összefüggéseit. Sokan sajnos csak legyintenek a neve hallatán manapság is, mondván ő nem író, csupán „egy” szerkesztő.

Akik így tesznek, egyrészt vélhetően fogalmuk sincs, mennyit képes hozzátenni egy könyv értékéhez egy élesszemű szerkesztő. Ahogy filmesek körében elterjedt nézet, hogy a vágószobában születik az igazi mestermű, úgy az irodalomban, és a könyvszakmában a szerkesztői boncasztalnak van elképesztő hatalma a végső minőséget tekintve.

Christophernek azonban még egy átlagos szerkesztőnél is nehezebb lehetett, és nem csupán az emlékek miatt, amik apjáról jelenhettek meg előtte a munkafolyamat során, hanem azért, mert vélhetően pontosan tudta, hogy a munka, amit végez, egyeseknél eleve kritikai bukásra van ítélve.

Christopher Tolkien (1924-2020)

A felelősség súlya

Természetes, hogy nem maradtak el azon kritikák, melyek azzal vádolták, hogy csupán nyerészkedni akar apja hírnevén, de érdemes belegondolni, milyen elképesztő felelősséget vett a vállára Tolkien akaratának teljesítésével. A másvalaki által alkotott szellemi termékek feletti felelősséget magunkra vállalni hihetetlen bátorság, úgy toldani hozzá, hogy az ne tűnjön fel, úgy alakítani a töredékeket, hogy az összeálljon, hogy hozzáadjon valamit a Tokien-legendához olyan hálátlan feladat, melyet vélhetően az emberek nagyobbik része sosem vállalna magára.

Christopher megtette, és 1977-től egészen 2018-ig összesen 25 kötetet adott ki apja megmaradt jegyzeteiből, ezzel mintegy elérve azt is, hogy hiába távozott el A Gyűrűk Ura írója, öröksége a halálát követő több mint 40 évben újra és újra az irodalom porondjára került.

Christopher volt az, aki feladva, hogy önálló útra lépve íróvá váljon, elérte, hogy J. R. R. Tolkienre úgy emlékezzenek, mint a valaha élt legnagyobb fantasy íróra, akit még a szépirodalom is ugyanúgy elismer. Nem csupán felvállalta a hagyatékot, belépett apja világába, de kiterjesztette, és tovább is fejlesztette azt egy olyan univerzummá, mely immáron több mint 60 éve ad folyamatosan olvasnivalót az író híveinek. Mindegy, hogy a Beren és Lúthien, a Gondolin bukása, a Hurin gyermekei, vagy a 12 kötetes Középfölde históriája kerül terítékre, biztos vagyok benne, hogy mindannyian jó szívvel olvassuk őket. És gondoljunk bele, mi olvasók, mekkora ajándékot kaptunk, hiszen Christopher a Gondolin bukása című kötettel, jóval a 90. életéve felett végleg le tudta zárni Középfölde történetét, és a világ legnagyobb tündérmeséjét. Elvégezte a feladatát, akárcsak legnagyobb hőseik.