Irodalom

Disztópia-történelem avagy jövőképek, amelyek remélhetőleg csak a fejünkben léteznek

Hirdetés

Ellenutópia, disztópia, negatív jövőkép? Naná! Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én imádom a disztópikus történeteket, legyen szó regényről, filmről vagy sorozatról. Nem mintha a mi világunk nem lenne elég elképesztő, de van ezekben az elképzelésekben valami roppant izgalmas (na és félelmetes), annak ellenére, hogy szerintem egyikünk sem élne szívesen olyan társadalmakban, amilyenekről ezek a történetek regélnek.

A legtöbb disztópia, legyen szó az 1984-ről, a Fahrenheit 451-ről vagy az Éhezők viadaláról, nyomorúságos életkörülményekről mesél, amelyek egyfajta sajátos negatív jövőképet vetítenek elénk, negatívabbat, mint amiben élünk. Mindez elég rosszul hangzik, nem igaz? Na, mármost, valószínűleg az ember az egyetlen faj, amely szeret olyan történeteket olvasni és látni, ahol a saját fajának jövőjét rosszabb köntösben képzelheti el, mint amiben jelenleg is van. Furcsa lény az ember, ez nem is kérdés, ezek a történetek azonban minden kétséget kizáróan működnek. Hogy pontosan miképpen, azt most megpróbáljuk megfejteni.

A szolgálólány meséje /Forrás: 24.hu/

A szolgálólány meséje /Forrás: 24.hu/

Jó, de akkor mi is pontosan a disztópia?

Ha nagyon egyszerűen, minden sallangtól mentesen akarnánk erre a kérdésre válaszolni, akkor ezt mondanánk: a disztópia az utópia ellentéte. Ezután pedig jöhet a kérdés, hogy jó, és akkor mi az utópia? Nos, az utópia egy ideális, a jellenleginél jobb társadalmat bemutató történet. Ha pedig a disztópia ennek az ellentéte, akkor nem nehéz rájönnünk, hogy egy, a jelenleginél rosszabb társadalom vagy világ víziójáról van itt szó. A disztópia műfaja sok sajátos jegyet hordoz magán, ahol legtöbbször egy nagyobb világégést (világjárvány, természeti katasztrófa) következtében új rend formálódik. Ez a rend pedig sokkal sötétebb és elnyomóbb, mint amiben jelenleg élünk.

Bár a negatív jövőképek hihetetlenül változatos formát ölthetnek – gondoljunk csak Stanisław Lem Solaris vagy James Dashner Útvesztő trilógiája – alapvető sajátosságokat viselnek magunkon. Elnyomó totalitárius rendszerek, mérhetetlen propaganda, szabadságkorlátozás, a megszokottól való eltérés félelme és az individualizmus teljes hiánya. De gyakorta előfordul olyan is, hogy az első látásra tökéletesnek tűnő rendszer felszínét megkapargatva jövünk rá, hogy belülről rohad az a bizonyos alma. Függetlenül azonban attól, hogy milyen köntösben tálalják elénk az emberiség jövőjét, valójában mind egytől egyig görbe tükör kora társadalmának, mondván, ha ilyen a jelen, vajon milyen lesz a jövő? Talán épp ez bennük a leghátborzongatóbb.

A Nagy Testvér figyel téged. (1984) /Forrás: wallpaperflare.com/

A Nagy Testvér figyel téged. (1984) /Forrás: wallpaperflare.com/

Műfaj-evolúció az én elgondolásomban

Bár hivatalos alkategóriákra sehol nem bukkantam, így jött az ötlet, hogy magam osztályozom a disztópiákat, így valamelyest könnyebb lesz eligazodni a műfaj egyébként roppant széles tárházában. Mindezt pedig úgy tartottam a legészszerűbbnek, ha példákon keresztül szemléltetem. Sajnos azonban, az idő és a képzeletbeli papír rövidsége miatt, ez csak a teljesség igénye nélkül volt lehetséges.

Klasszikus disztópiák

Bár manapság is nagyon trendi műfaj, valójában nagyot téved az, aki modern fikciós műfajként tekint a disztópiára. Igaz, nehéz pontos kronológiát felállítani, de azért próbáljuk meg, ehhez pedig utazzunk vissza az 1700-as évek elejére, ugyanis ekkor születetett meg a Gulliver utazásai Jonathan Swift tollából. A főszereplő Gullivert négy utazáson keresztül követheti figyelemmel az olvasó, amelyben torz tükröt mutat a korabeli Anglia társadalmára és világára, de a tudomány, a történelem és a filozófia ferdeségeit is körbejárja.

Gulliver történetétől ugorjunk több, mint 100 évet, és el is jutunk Madách Imre Az ember tragédiája című drámájához, amelyben érdekes jövőkép tárul elénk egy tudósokkal teli falanszter formájában. Itt szintén lépnünk kell egy nagyot, de ígérem, többet már nem kell utazgatnunk, ugyanis elértünk a 20. századba, ahol akadt bőven inspirációs forrás a negatív jövőkép megalkotásához. A műfaj egyik legnagyobb klasszikusa is ekkor született, George Orwell 1984 című regénye pedig sajnos semmit sem vesztett aktualitásából. Az író világhírű regényének központjában egy mindent látó/uraló nagyhatalom, a Nagy Testvér áll, aki az emberek gondolatait is szabályozni igyekszik. A kihágásokért pedig büntetés is jár, itt jön képbe a rendszer rendfenntartó szerve, a Gondolatrendőrség, mely tesz arról, hogy az ember a párt érdekei szerint éljen és járjon el minden tekintetben. Sztálin egyébként viszonylag hamar felismerte a mű jelentőségét, és kiadását követően egy évvel hamar be is tilttatta.

Aldous Huxley Szép új világ című regénye felfogható egyfajta kifordított utópiának, és egyben jó példa a korlátozó hatalomra is. Hogy miért is mondom ezt? Ugyan Huxley világa első látásra tökéletes, az emberiség fejlett technológiával bír, nincs se szegénység, se háború, mindenki folyamatosan boldog. Ám talán mégsem olyan jó ez a futószalagon gyártott boldogság… Bár a tudomány segítségével minden rossz dolgot kiiktattak a társadalomból, ezzel párhuzamosan számos dolog is jelentőségét vesztette úgy, mint a család, a művészet, az irodalom és a filozófia, de a mélyebb emberi érzéseknek sem maradt már helye. Ironikus, de Huxley társadalma elidegenedésbe és élvhajhászásba csap át.

Könyvégetés? Talán nem ismeretlen fogalom a történelmet ismerők körében. A Fahrenheit 451 című disztópikus sci–fi története egy olyan jövőbeli Amerikában játszódik, ahol a könyvek rendszerszintű üldöztetése folyik. Bradbury világhírű könyvének címében arra a hőfokra utal, amin a könyvnyomópapír meggyullad. Én ennek ellenére is melegen ajánlom elolvasni ezt és a fentebb említett regények mindegyikét.

Aldous Huxley: Szép új világ /Forrása: eszirat.eszi.hu/

Aldous Huxley: Szép új világ /Forrása: eszirat.eszi.hu/

Női disztópiák

Míg előbbi történetek főképpen a fennálló hatalom görbe tükreként funkcionáltak, addig érdemes megemlíteni azokat a disztópiákat, amelyek a nemi szerepekhez kapcsolódnak, elsősorban női szerepekhez. Nem fogok feminista szónoklatba kezdeni, egyszerűen csak arról van szó, hogy a női egyenjogúság kérdése mindig is jó alapanyagként szolgált a negatív jövőképek megalkotásában, és lássuk be, nem is alaptalanul. Margaret Atwood világhírű regénye A szolgálólány meséje egy olyan jelenben játszódik, ahol sugárszennyezettség következtében a legtöbb nő elveszítette termékenységét, így azon kevesekre, akiknek ez a képessége mégis megmaradt „két lábon járó anyaméhként” tekintenek. A termékeny nőknek nem jut más osztályrészül, csak nemi erőszak, teljes kizsákmányolás, tárgyiasítás, az emberi lét teljes semmibe vétele. Atwood történetében pedig semmi sincs félelmetesebb annál, mint hogy az írónő nem tett mást, csupán vegyítette azokat a történeteket, amikre a történelemben már akadt példa.

Naomi Alderman tollából született A hatalom a másik oldalt képviseli, ugyanis itt a nők veszik át az uralmat a férfiak felett. A világ különböző tájain elő nők mindegyike különleges hatalomra tesz szert, ujjuk egyetlen érintésével szörnyű fájdalmat vagy akár halált hozhatnak. Ez amúgy közel sem egy feminista regény, egyik nem pártjára sem teszi le a voksát, sokkal inkább a hatalom veszélyes és kiszámíthatatlan természetéről regél. A lányok csöndje Jennie Melamedtől pedig szintén nem egy lányregény, hisz van az a csend, amely nyugtatóan körbe ölel, és van az a csend, ami a maga némaságával üvölt a leghangosabban. Ebben a történetben senki ne várjon Katniss-féle hőstetteket, ráadásul a regény szerzője szakképzett pszichiátriai szakápoló és mellette szexuálisan zaklatott fiatalok viselkedéséből doktorált, így már ebből is sejthető, hogy nem egy könnyű lányregényről beszélhetünk, még ha a könyv fülszövege erre is engedne következtetni.

Naomi Alderman: A hatalom /Forrás: filmtekercs.hu/

Naomi Alderman: A hatalom /Forrás: filmtekercs.hu/

Young adult disztópiák

Apropó Katniss… El is érkeztünk a közelmúlt talán legnépszerűbb disztópiájához, az Éhezők Viadalához. Suzanne Collins trilógiájában egy távoli jövőben járunk, pontosan Panem (az egykori Egyesült Államok) országában, ahol minden évben 12-18 év körüli gyerekeket sorsolnak ki az Éhezők viadalára. Már a neve sem hangzik jól, de a regény alatt kétségünk sem fér hozzá, hogy nem egy délutáni matinéről van szó. Az Éhezők viadalában az ölj-vagy-megölnek szabály érvényesül, mivel a gyerekeknek egy összezárt arénában kell lemészárolniuk egymást, a végén pedig csak egy maradhat. Összetéveszthetetlen a hasonlóság a Takami Kósun Battle Royale-jával, és akadnak hiányosságai is a regénynek (a nagysikerrel futott mozifilmek ezeknek nagy részét sikeresen kiküszöbölték), bizonyos elemeket azonban mesteri szinten mutat be. Ilyen például a média ábrázolása, amely egyszerre szolgálhatja a legfelsőbb hatalmat, de kétélű fegyver révén a hatalom megdöntésének eszköze is lehet.

Az Éhezők Viadala utat nyitott számos Young Adult disztópia megjelenéséhez. Hogy csak egyik kedvencemet említsem, Veronica Roth A beavatott trilógiájában a jövőbeli Chicago társadalmát öt csoportra tagolja: az Őszintékre, az Önfeláldozókra, a Bátrakra, a Barátságosakra és a Műveltekre. Minden polgár, aki betöltötte a 16. életévét dönthet, hogy melyik csoportba akar tartozni, aminek később az életét fogja szentelni. A probléma, csak akkor kezdődik, ha nem tudunk választani.

Részlet az Éhezők viadal filmből /Forrása: smokingbarrels.blog.hu/

Részlet az Éhezők viadal filmből /Forrása: smokingbarrels.blog.hu/

 Miért szeretjük őket?

Mint láthattuk, a disztópia egy felettébb közkedvelt műfaj. Bár én elsősorban regényeken keresztül szemléltettem ezt Nektek, kifejezetten trendi műfajnak számít a tévéképernyőn is. Ha a sorozatokat vesszük alapul, akkor a műfaj egyik klasszikusa a Netflix sikerszériája, a Black Mirror, amelynek minden egyes epizódja más történetet dolgoz fel. És nincs ebben semmi túlzás, néhány epizódjával ugyanis nagyon könnyű párhuzamot vonnunk (sajnos).

A disztópia népszerűsége tehát töretlen, sőt kifejezetten népszerű műfaj mostanság, az ilyen témájú könyvek rendre a sikerlisták élén végzik, legyen szó új kiadású vagy korábban megjelent regényekről. A kérdés már csak az, hogy mi lehet ennek az oka. Ha józan paraszti ésszel belegondolunk, teljesen logikátlan, hogy élvezetet találunk a miénknél rosszabb társadalmak nyomorúságának bemutatásában, még ha az élvezet szó ez esetben kicsit erős is.

A disztópiák többségében a régi rendszert felváltotta valami, a régitől teljesen eltérő, új berendezkedés. Főszereplői olyan személyek, akik nem tudnak/nem akarnak alkalmazkodni az új kialakult rendhez, amely egy igazságtalan, a társadalmi különbségeket kiélező működésben összpontosul. És itt jön képbe a Young Adult irodalom, ahol a tizenéves főszereplő dacoló bátorságával rendre megdönti, vagy legalábbis megkísérli megdönteni a fennálló korrupt hatalmat. Az emberek többsége és különösen a tinédzserek szeretnek olvasni az ilyen módon diadalmaskodó karakterekről, hiszen saját életünkben is igyekeznek kiszabadulni a (szülői) kontroll alól.

Mindemellett a disztópiák többsége emlékeztet minket arra, hogy az életünk mégsem olyan rossz, mint amiket olvasunk vagy látunk. Hiszen nem kell harmincévesen önként és dalolva vonulni az elmúlásba a társadalom megrendítő halálkultusza miatt (Logan futása), de szerencsére a férfi nem sincs kihalófélben egy, a világot sújtó súlyos járvány miatt (Védett férfiak). Ezek sötét és kemény világok, de ez nem azt jelenti, hogy reménytelenek is. A disztópiák rendre megmutatják nekünk, hogy amikor a legnagyobb a sötétség, az emberekben akkor is ott pislákol a fény.

Black Mirror, a Netflix disztópia sorozata /Forrás: zoom.hu/

Black Mirror, a Netflix disztópia sorozata /Forrás: zoom.hu/

Kapcsolódó cikkek

A Presser könyve október 5-én kerül a könyvesboltok polcaira

Még meg sem jelent Presser Gábor önéletrajzi kötete, már készül a folytatása

Október 5-én érkezik majd az első kötet, és vélhetően 2021-ben követi majd a folytatás.

Hírek

2020. 09. 23.

Nicolas Cage 2018-ban Spanyolországban

Budapesten forog a film, amiben Nicolas Cage önmagát alakítja

Meglehetősen őrültnek ígérkező sztori, mi mégis kíváncsian várjuk, miként áll helyt benne.

Hírek

2020. 09. 23.

Csak jövőre láthatjuk moziban a Toxikómát

A járványhelyzet miatt 2021-re csúszott Herendi Gábor Toxikómájának premierje

Bár korábban októberi premierről szóltak a hírek, úgy fest, csak 2021 első felében láthatjuk.

Hírek

2020. 09. 23.

A több, mint 120 éves regény egyedi illusztrációkkal bővült

Illusztrált kiadást kap a sci-fi atyjának horrorisztikus regénye

A Cser Kiadó egy exkluzívan illusztrál kötettel kedveskedik a klasszikus horror rajongóinak.

Hírek

2020. 09. 23.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Stephen King hosszú éveken át alkotott Richard Bachman álnéven

Alkotói alteregók – 10 író 10 híres, vagy épp keveset emlegetett álnév

Kedvenc szerzőink nem csupán saját nevükön találjuk meg a boltok polcain.

Irodalom

2020. 09. 22.

Stephen King nagyjából 400 millió eladott példánynál jár világszerte

7 hátborzongató Stephen King regény, és benne 7 pszichológiai motívum

A horrorkirály és az allegorikus, vagy épp közvetlenül ábrázolt lélektan.

Irodalom

2020. 09. 21.

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Világirodalmi krónikák 19. – Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

A regény, mely regényíróvá tette a tudóst, és elindította irodalmi karrierjét.

Irodalom

2020. 09. 18.

Fekete Afrika hangjai

A Fekete Kontinens hangjai – 10 lehengerlő regény Afrikából

Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.

Irodalom

2020. 09. 16.

Agatha Christie plagizált volna?

A bűnügyek koronázatlan királynője – 130 éve született Agatha Christie

A kiapadhatatlan fantáziájú nagyasszony, aki nélkül a krimi nem lenne ugyanaz.

Irodalom

2020. 09. 15.

Facebook közösség