Kovács Krisztián
2020. október 7. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Edgar Allan Poe, a műfajmágus és a romantika misztikus zsenije

Épp ma 171 éve, hogy a manapság egyik leginkább tisztelt XIX. századi amerikai író magatehetetlen testére rábukkant egy járókelő a ködös baltimore-i utcán. Irodalmi ellenfele azt írta róla: „Edgar Allan Poe halott. Tegnapelőtt halt meg Baltimore-ban. A bejelentés sokak számára ijesztő lehet, de kevesen fognak bánkódni miatta.” Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, és nem is sejtette, hogy az ehhez hasonló kijelentésekkel az egyik legnagyobb amerikai író legendája kap majd szárnyra.

Edgar Allen Poe különleges jelenség az irodalomban. Költőként, prózaíróként, kritikusként és műfordítóként is elismert ma már, a krimi, a sci-fi, a horror és megannyi szórakoztatóirodalmi alzsáner képviselője tekinti példaképének. Egy író, aki ragaszkodott saját tehetségéhez, aki kizárólag íróként tudta elképzelni magát, és akinek cserébe nehéz élet, nélkülözés, és korai halál jutott. Mindazonáltal ma már nem képezi vita tárgyát, Edgar Allan Poe zseni volt-e vagy sem, mi pedig úgy véltük, halálának évfordulóján érdemes megemlékezni róla néhány sorban.

Edgar Allan Poe (1809-1849) Forrás: www.thedailybeast.com

Egy ember, akiről csak találgatni lehet

Nem feltétlenül a ködös és viszontagságos XIX. század hibája, hogy ennek a kiváló, és manapság már az irodalmi világ által egyöntetűen tisztelt írónak az életében talán több a kérdőjel, mint a megingathatatlanul kijelenthető tény. Poe gyakorlatilag mindent megélt, amit a nagy változások és ipari fejlődés alatti önmagát kereső Egyesült Államokban meg lehetett élni. Szülei elvesztése után lakott nevelőszülőknél, volt gazdag örökös, fiatal házas, álnéven, idősebbnek hazudva magát katona, önjelölt újságíró, nagyjából hasonlóképpen, mint kortársa, a neves felfedező Henry Morton Stanley, aztán a seregben jó pénzért gránátokat készített úgy, hogy különösebben nem értett hozzá, majd az amerikai irodalom talán legnehezebb időszakában eltökélte, hogy kizárólag az írásból fog megélni.

Tudni kell, hogy a XIX. század közepe táján még a legnagyobb amerikai írók, mint Walt Whitman, Henry James, Emily Dickinson, vagy Mark Twain sem kizárólag a művei utána kapott honoráriumból tartotta fent magát, a legtöbbjük számtalan egyéb munkát vállalt, a sokan riporternek, vagy tudósítónak álltak, tehát nem számított általánosnak, hogy valaki kizárólag saját, önálló műveiből akarjon megélni. Poe-t gyakorlatilag ez a döntése ítélte folyamatos nélkülözésre, és kilincselésre a legkülönbözőbb kiadók lapjainál, mindeközben pedig sajátságosan komor nyelvét egy egész sor olyan műfajú írásban kamatoztatta, melyek csak évtizedekkel később kaptak valódi nevet és elismertséget.

Poe gyakorlatilag mindent megelőzött, ami az irodalomban történt a XIX. század második, és a XX. század első felében, és kevés olyan író létezik, aki tagadná, hogyha csekély mértékben is, de tanult Poe írásaiból.

A Morgue utcai kettős gyilkosság eredeti kézirata Forrás: drexel.edu

Öntudatlan műfaji eredő

Poe feltétlenül nélkül hitt saját tehetségében, és abban a vágyálomban, hogy előbb vagy utóbb mindenki ráérez, és ráismer a szakadt és alkoholbűzös külső mögött megbúvó zsenire. Poe – ha élhetek egy képzavarral – halmozottan hátrányos helyzetűnek számított. Nem elég, hogy minden nehézsége ellenére is ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag íróként jegyezzék, törekvéseit megzavarta a többek közt a szerzői jogokról szóló jogi szabályozás teljes hiánya. A legtöbb kiadó inkább angol művek teljességgel illegális másolatait terjesztette, mert ez ingyen volt, míg az amerikai szerzőknek fizetni kellett volna, mindennek a tetejébe pedig 1837-ben kis híján összeomlott a kiadók piaca a tőzsdepánik miatt.

Poe mindent megpróbált, hogy eljusson az érvényesülés közelébe, sokan éppen a megélhetési forrás keresése iránti kutatásnak tulajdonítják azt is, hogy ennyi különböző, még nem létező műfajban próbálta ki magát. Miután a versekkel nem keresett eleget olykor még arra sem, hogy egy jót vacsorázhasson – hiába írta meg minden idők egyik leghíresebb költeményét, A hollót – Poe megpróbálkozott kisprózai művek megjelentetésével. És éppen ez az, amiért manapság olyannyira tiszteli mindenki, és számtalan műfaj előképének tartják.

Poe – utólagos műfaji megjelölésekkel – írt sci-fit (Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban), dark fantasy-t (A vörös halál álarca), krimit (A Morgue utcai kettős gyilkosság), horrort (A fekete macska) és még egy különös, már-már weird kalandregényt is (Arthur Gordon Pym, a tengerész).

John Cusack, mint Edgar Allan Poe a 2012-es A holló című filmben Forrás: imdb.com

Milyen volt valójában Poe?

Nos, ez valóban jó kérdés, a válasz pedig nem könnyű, hiszen ahány forrás, annyi különböző megjelölés arra vonatkozóan, milyennek látták a kortársak a szerzőt. Poe szívfájdalmára, sokkal inkább ismerték el fordítóként, és kritikusként, semmint magasan jegyzett íróként, alkotásait olykor közönségesnek, betegesnek titulálták, e kritikát ugyanúgy megfogalmazta róla William Butler Yeats, mint Ralph Waldo Emerson, sőt, később Aldous Huxley sem volt oda tőle, ellenben olyanok, mint Sir Arthur Conan Doyle, azt mondta, hogy a Poe által kitalált C. Auguste Dupin nélkül vélhetően sosem születik meg Sherlock Holmes, de önmaga hamisítatlan előképének nevezte Jules Verne és H. G. Wells is.

A sors fintora, hogy Poe volt talán az első amerikai író, aki nagyobb népszerűségre tett szert Európába, mint saját hazájában, fordításait a mai napig kapni könyvesboltokban Franciaországban.

Poe hírnevét leginkább alighanem különös halála, majd azt követően örökségének kezelője sározta be leginkább. 1849. október 3-án a testét öntudatlan állapotban találták meg Baltimore utcáján egy padon. Folyamatosan félrebeszélt, egy bizonyos Reynoldsot emlegetett, és egy idegen ruháját viselte. Tudata többet nem tisztult ki és 1849. október 7-én hajnalban meghalt. Poe még 1842-ben, tehát még bőven a halála előtt veszett össze Rufus Wilmot Griswold-al, aki akkoriban szerkesztőként és kritikusként dolgozott, és egyrészt igen kemény szavakkal illette Poe műveit, másrészt nem is igazán akart neki megjelenési felületet biztosítani.

Szóváltásaik legendásak voltak, és Griswoldban vélhetően olyan mély sebeket ejtett az író, hogy annak halála után a férfi mindent elkövetett, hogy megszerezze a jogot Poe irodalmi öröksége felett, onnantól pedig kizárólag azon munkálkodott, hogy széles körben kialakítson és elterjesszen egy fals képet Edgar Allen Poe-ról. 1850-ben, tehát Poe halál után alig egy évvel már a piacon volt Griswold tollából A szerző emlékezete című antológia, benne pedig egy terjedelmes cikk arról, hogy Poe egész életében mást sem tett, mint ivott és kábítószert fogyasztott. Azóta utóbbi alól a krónikák tisztázták az írót, de a közvélemény hajlott arra, hogy elfogadja Griswold állításait, annál is inkább, mert egy züllött ember jelleme összecsengett azokkal a borzalmakkal, melyekről Poe a műveiben írt. Griswold azonban nem sejtette, hogy ezzel nem hogy nem törli el Poe legendáját, sokkal inkább növeli annak népszerűségét, és hozzásegíti a halhatatlansághoz.

Alig akad műfaj, melyre Poe nem gyakorolt hatást Forrás: www.thinglink.com

Hatásai

Ezt a státuszt pedig az alig negyven évesen elhunyt író gyakorlatilag kevéssel a halála után rögtön kiérdemelte. 1897-ben a kor legnépszerűbb francia írója, Jules Verne folytatást írt A jégszfinx címmel Poe egyetlen megjelent regényéhez, az Arthur Gordon Pym, a tengerészhez, majd a XX. század első évtizedeiben kialakuló horrormozgalmak – élükön Robert E. Howarddal, a Conan-történetek írójával, és a H. P. Lovecraft novelláival – újra felszínre hozták Poe zsenialitását. Krimiírók egész sora merített ihletett C. Auguste Dupin karakteréből, mindegy, hogy az illetőt Agatha Christie-nek, Edgar Wallace-nak, vagy Raymond Chandlernek hívták, a fentebb is említett Lovecraft által kreált Cthulhu-kultusz hangulatilag pedig egyértelműen Poe irodalmi törekvéseinek meghosszabbítása.

Nyilvánvalóan az sem véletlen, hogy emlékezetét az Edgar Allen Poe-díj is őrzi, mely a legrangosabb kitüntetését a krimiírók közt.

Alighanem, bár Poe életéről keveset tudunk, és azt sem biztosan, legendája valami olyasmi, ami letörölhetetlen nyomot hagyott mind a szépirodalom, mind a szórakoztatóirodalom eszköztárán. Poe egész életében elítélte azokat írókat, akik álszent módon didaktikus kijelentésekkel tömték tele műveiket, a maga részéről úgy értelmezte, az irodalmi mondanivalónak mélyebben kell megbújnia a betűknél és soroknál az adott műben. Ennek hála 171 évvel rejtélyes halála után is olvassák és elemzik műveit, és bár életében senki sem ismerte el íróként, azt követően minden megadatott neki, amit a viszontagságos társadalmi viszonyok annak idején megtagadtak tőle.