Irodalom

Egy fantasy, sci-fi, vagy krimi regényből soha nem lehet kötelező olvasmány?

Hirdetés

Egy hosszú-hosszú regényt befejezve az embert elfogja valamiféle különös üresség. Engem legalábbis biztosan. Emlékszem, amikor először olvastam J. R. R. Tolkientől A Gyűrűk Urát, már közeledvén az 1800. oldalhoz, és az azt elhozó fináléhoz, különös gondolataim támadtak arról, milyen fantasztikus hősöket ismertem meg, mennyire közelről követhettem őket a kalandjaikban, és hogy hamarosan mennyire fognak nekem hiányozni. Amikor pedig az utolsó oldalt követően becsuktam A király visszatér vaskos kötetét, az érzések kusza kavargásán túl rá kellett jönnöm, hogy nem csak szórakoztam, de tanultam is.

Azt már Jules Verne-olvasmányaim óta tudom, hogy a szórakoztatóirodalom az egyik legfantasztikusabb táptalaja a tanulásnak, mégis a mai oktatás a lehető legcsekélyebb mértékben használja ki ennek félelmetes erejét, holott épp az intézményrendszer, és az azt képviselők egyik legfontosabb küldetése lehetne, hogy a kultúra szeretetére nevelje a felnövekvő generációkat, és ennek tulajdonképpen egyetlen egy akadálya van: saját maga, és az évtizedek óta elavult elvrendszere. Holott gondoljatok bele, a kultúra – és alapvetően minden tevékenység – megszerettetésének alapvető feltétele egy egyszerű dolog: azon érzés kiváltása, hogy az ember megtalálja önmagát abban, amit csinál, és emiatt élvezi is.

Hogyan vegyük rá a fiatalokat az olvasásra?

Hogyan vegyük rá a fiatalokat az olvasásra?

A lejárt szavatosságú kötelezők

A magam példájából tudok kiindulni, és elég szemléletes lesz, amit írok. Ernest Hemingway a kedvenc íróm, mindent szeretek, ami csak megjelent a neve alatt, ugyanakkor sosem váltam volna a rajongójává, ha kizárólag a gimnáziumi irodalomórán a hormonoktól egy másik létdimenzióban a világot megváltani akaró tinédzserek torkán leerőszakolt Az öreg halász és a tenger lett volna az egyetlen élményem, mely hozzá köthető. Mára elmondhatom, hogy nagyjából két tucatszor olvastam Hemingway főművét, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy témájánál és mondanivalójánál fogva ez tipikusan az a regény, melyet messze nem biztos, hogy értékelni tud az, akit nem tett próbára még az élet.

A szépirodalom tanítani akar, végtelenül összetett emberi folyamatokról mesél, ám ezek a folyamatok nagyobbrészt a felnőttkor velejárói, emiatt a tizenéves korosztályt miért is lenne képes maradéktalanul lekötni? Ha a cigerattásdobozok oldalán látható rákos, és kátránytól megfeketedett tüdő nem riaszt el senkit a dohányzástól, akkor az intelem, hogy Az öreg halász és a tenger felkészít majd, miként reagálj később az élet nehézségeire, miért érné el, hogy a kamaszok a kezükbe vegyék? És itt lépne a képbe a szórakoztatóirodalom, melynek fantasztikus erejét már 20 évvel ezelőtt a Harry Potter és a bölcsek köve című regény is megmutatta, ugyanakkor globálisan mégsem hozott változást, pedig hiszek benne, hogy az olvasók többségének csak szikra kell az olvasás szeretetéhez, és bár Harry Potterből nem lesz törvényszerűen Stendhal, vagy Dosztojevszkij, de az esélyt megadja rá.

Ami minden iskolás polcán megtalálható

Ami minden iskolás polcán megtalálható

Frankenstein, avagy a tanári ötletek ereje

Gimnázium harmadik osztályában az irodalom fakultáción az alig tíz évvel idősebb magyartanárunk az utolsó alkalmak egyikére szabad választás tett lehetővé, azaz olvassunk el egy egy tetszőleges művet, és mutassuk be a csoportnak. A feladat, melynek keretében végre mindenki ahhoz az olvasmányához nyúlhatott, melyet valóban szeretett, és értékelt, egészen fantasztikus beszámolókat hozott. Én a magam részéről Mary Shelley és a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című klasszikus, gótikus horrort választottam, de az osztálytársak által hozott anyagok közt ugyanúgy megtalálhatóak voltak Nicholas Sparks romantikus regényei, Ed McBain krimijei, néhány Stephen King, és persze A Gyűrűk Ura is.

Ez az óra egészen más hangulatban telt, mint a korábbiak, a tanulótársak irigylésreméltó beleéléssel elevenítették fel kedvenc olvasmányukat, meséltek a karakterekről, a történet értelmezhetőségéről, a sztori továbbgondolásáról, és – anélkül, hogy ez kőbe vésett kritérium lett volna a feladatot megelőzően – arról, milyen tanulságokkal szolgált számukra a kötet. És ez utóbbi most valójában az, amiért e cikk is született. Már akkoriban meg kellett állapítanom, hogy bár nyilván egy szórakoztatóirodalmi mű nem tekinthető tényirodalmi tankönyvnek, és nem feltétlenül jó útja az ismeretek elsajátításának, arra tökéletes, hogy bizonyos területek, tudományok, művészetek, azaz a kultúra iránt felkeltse a fiatalok érdeklődését, és új gondolatok születését tegye lehetővé.

R. F. Kuang Mákháborúja jó példa az olvasás iránti érdeklődés kiváltása

R. F. Kuang Mákháborúja jó példa az olvasás iránti érdeklődés kiváltása

Miből lesz a cserebogár?

Nemrég a kezembe került R. F. Kuang kínai származású, de már az Egyesült Államokban tanuló fantasy író debütáló regénye, mely a Mákháború címet viseli. A kötetet az Agave Kiadó gondozza idehaza, akikről egyébként is köztudott, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a különböző szórakoztatóirodalmi zsánerek – sci-fi, fantasy vagy épp krimi és thriller – idehaza feltérképezetlennek számító területeinek bemutatására. A Mákháború tökéletes példája a fenti bekezdéseken át taglalt ordító problémának. A három nagyobb szerkezeti egységre bontható vaskos, ám végig lenyűgözően izgalmas regény azon túl, hogy illeszkedik azon fantasy művek sorába, melyek már réges-rég szakítottak a tolkieni hagyományokkal, nem csupán újraértelmezi Kína ezerszínű történelmének az európai ember számára ismeretlen területeit, de még a távol-keleti gondolkodásmódba is hiteles betekintést enged.

Azt már egy korábbi cikkben megállapítottam – és ezt egy interjúnkban hazánk legjobb fantasy írója, Moskát Anita is megerősítette – hogy ez a korábban a tündérmesékkel azonosított zsáner éppen az, mely ontja magából a fontosabbnál fontosabb társadalmi, filozófiai, politikai, vallási, vagy pszichológiai kérdésekre választ kereső remekeket, és mindezeken túl észrevétlenül ad át gazdag és elgondolkodtató ismeretanyagot. A terület olyan kiválóságai, mint Nnedi Okorafor, S. A Chakraborty, N. K. Jemisin, vagy éppen az itt taglalt R. F. Kuang művei ugyan nyilván nem adnak olyan végtelenül alapos, és komplex betekintést az emberi lélek mélységeibe, mint Thomas Mann és A Buddenbrook-ház, Gárdonyi Géza és az Egri csillagok, vagy épp a már említett Az öreg halász és a tenger, ugyanakkor azt adják, amire a felnövekvő generációnak a legnagyobb szüksége van: szikrát az érdeklődéshez.

Harry Potter 20 éve elindíthatott volna valamit

Harry Potter 20 éve elindíthatott volna valamit

Mit taníthat egy epikus fantasy?

Kuang regénye kiváló példa a fenti gondolatra. Epikus, nagyívű, mozgalmas, ugyanakkor minden ízében mai, miközben teljesen újraértelmezi a napjainkra szuperhatalommá váló Kína történelmét. A sztori két állam, a Nikani Birodalom és Mugeni Föderáció ellenségeskedéséről szól, mely két mákháborút robbantott már ki a hatalmak közt, miután az utóbbi ópiummal árasztotta el Nikant. A Mákháború egy eltartója által végletekig kihasznált hadiárva története, aki azon ügyködik, hogy bekerülhessen a Nikan Birodalom katonai akadémiájára. Súlyos felnövéstörténet telis-tele mágiával, frissen csatlakozva arra a vonalra, melyet valahol 1999 táján kezdett meg J. K. Rowling és a Harry Potter-széria.

De a regény nem áll meg itt, külön fejezetben emlékezik meg a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosságáról, a Nankingi mészárlásról, a Japán Birodalmi Hadsereg borzalmas rémtettéről, ahol az áldozatok létszámát a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék 250 ezer főben ismerte el, emellett pedig az írónő bevallása szerint is az egyik karaktert egyértelműen Meo Ce-tung felemelkedése és uralkodás ihlette, az írói törekvés szerint pedig nem egyszerűen diagnózist állít fel egy diktátor személyiségzavaráról, sokkal inkább az események hömpölygésén át igyekszik bemutatni a töréspontot, mikor egy kellő empátiával bíró emberből népírtó mészáros válik. Kuang mindezt ráadásul egy gyötrelmes felnövéstörténetbe ágyazta, ahol főszereplőnk végre nem a hős archetípusának megtestesítője, hanem az, ami: ha kell bátor, de ha kell, akkor csupán egy a hangulatingadozásai börtönében hisztériázó tinédzser.

Miért ne lehetne kötelező Tolkien, vagy King?

Miért ne lehetne kötelező Tolkien, vagy King?

Határozzuk meg, mi is a tét valójában?

Mindegy, hogy épp a Mákháborút, vagy bármely mostanság magyarul megjelenő epikus fantasy-t is vesszük elő, látnunk kell, hogy a zsánerirodalom mekkora lehetőséget hordoz magában annak ellenére is, hogy a szépirodalmi kánon körei a mai napig lenézik. A nemrég elhunyt Harold Bloom professzor az amerikai irodalom hanyatlását vélte felfedezni Stephen King Nemzeti Könyvdíjjal való 2003-as kitüntetésében, ugyanakkor érdekes tény az is, hogy Ernest Hemingway kifejezetten kedvelte, és elismerősen szólt Raymond Chandler krimijeiről. Az írók, és az olvasók befogadóbbak, mint a szakma, és éppen ez az a lehetőség, melyet az oktatás nem használ ki. A Mákháború, A Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter-regények talán nem mesélnek olyan ékesen az emberi lélekről, de sokkal inkább azokhoz szólnak, akikből később az irodalmi fogyasztó, azaz az olvasói közeg összeállhat.

Fontos meghatározni, hogy mi forog kockán. Manapság a tét már rég nem az, hogy tereljük az emberek, a fiatalok gondolkodását, mit olvassanak és mit ne. A tét manapság már az, hogy ösztönözzük az embereket, egyáltalán vegyenek könyvet a kezükbe. Ennek nyomán pedig Gárdonyi, Jókai, Hemingway, Beckett, vagy Shakespeare tiszteletén túl sem tűnik akkora meggondolatlan ostobaságnak beilleszteni az irodalmi tantervbe egy Chandlert, egy Kinget, egy Tolkient, vagy épp napjaink társadalomkritikus fantasy írásait. A paletta nem csupán színesedne, de ami még fontosabb, aktuálisabb és könnyebben emészthetőbbé válna. Miért ne fogyaszthatnánk a fenti kultikus szépírókat továbbra is főételként, hogy aztán desszertként lecsússzon némi zsánerirodalom?

Kapcsolódó cikkek

Benjamin Ferencz március 11-én töltötte be a 100. életévét

Századik születésnapjára jelent meg a nürnbergi perek magyar származású ügyészének portréja

Az erdélyi magyar származású amerikai ügyész rendkívüli élete elevenedik most meg.

Hírek

2020. 11. 27.

Esi Edugyan: Washington Black

Kontinenseken átívelő Verne-kaland a családi kötelékek nyomában – Könyvkritika

A 21. Század Kiadó KULT-könyvek sorozata ismét egészen új színnel gazdagodott.

Hírek

2020. 11. 26.

Dan Brown: Az elveszett jelkép

Kútba hullni látszik A Da Vinci kód szerzőjének regényéből készülő sorozat

Pedig a szerző maga is segített Az elveszett jelkép mozgóképes adaptálásában.

Hírek

2020. 11. 26.

Obama önéletrajzából eddig közel 2 millió darabot adtak el

Barack Obama önéletrajza lett a legjobban fogyó elnökmemoár

Az első héten annyi fogyott, mint az előző két elnökéből összesen.

Hírek

2020. 11. 26.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Jules Verne: Nemo kapitány

Világirodalmi krónikák 24. – Jules Verne: Nemo kapitány

Egy gyermekkori kedvenc a kalandvágyó fotelkalandortól.

Irodalom

2020. 11. 24.

A Négy Fal Között új részében Kafka Átváltozása

A létezés szobafogsága – 9 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Az átváltozásról

Hatások, fordítások, értelmezések a groteszk egyik legfontosabb klasszikusából.

Irodalom

2020. 11. 23.

Klasszikus ponyvaregények a hőskorból

Az irodalom silány ellenpontja – 10 klasszikus ponyvaregény a hőskorból

Avagy a szórakoztatóirodalom bölcsője, melynek egy része klasszikussá érett.

Irodalom

2020. 11. 19.

John Steinbeck: Édentől keletre

Világirodalmi krónikák 23. – John Steinbeck: Édentől keletre

Egy élet, melynek törekvései egyetlen regényben csúcsosodtak ki.

Irodalom

2020. 11. 13.

Vesztegzár az irodalomban

Vesztegzár az irodalomban – 7 regény, mely a bezártságról mesél

Olyan könyveket ajánlunk az otthoni karantén időszakára, melyek szintén zárt térben játszódnak.

Irodalom

2020. 11. 12.

Hirdetés