- Kovács Krisztián
- 2022. március 7. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Számtalan ismerősömtől megkérdezem, mely regények azok, melyekbe beletört a bicskájuk. Számtalan választ kapok, olyan regényeket emlegetnek, mint James Joyce Ulysses-e, William Goldingtól A legyek ura, Thomas Pynchontól a Súlyszivárvány, vagy Bret Easton Ellistől az Amerikai psycho. A listán rendkívül gyakran felmerül egy a megjelenése óta kultikus státuszba emelkedett kötet, mely a Száz év magány címet viseli, mely a dél-amerikai, pontosabban kolumbiai gyökerű mágikus realizmus egyik legzsigeribb remeke, és mely egy bizonyos Gabriel García Márquez főműve is egyben.
A Kolumbia északi Magdalena tartományában egy kisvárosában, 1927. március 6-án született Márquez manapság a mágikus realizmus pápájának is számít, holott művészete ennél jóval szerteágazóbb spektrumot járt be, ráadásul – talán a megérdemelt Nobel-díj miatt is – a legtöbben íróként emlékeznek rá, holott volt ő kiadó, újságíró, sőt politikai aktivista is, mindemellett Mexikóváros egyik leghíresebb lakója, Fidel Castro jóbarátja, aki műveiben önálló univerzumot kreált, és aki épp idén 95 éves lenne. Hoztunk most néhány érdekességet a valaha volt egyik leghíresebb dél-amerikai íróról.
Gabriel García Márquez (1927-2014)
Marquez maga is mesélt róla, sőt, az életrajzírói is kiemelték, hogy ihletének, valamint a mágikus realizmus eszméinek erejét felmenőitől meríthette, amire jó példa, hogy egyik leghíresebb műve, a Szerelem a kolera idején pl. nagyszülei kapcsolatát dolgozza fel. Nagyapja, Nicolás Márquez ezredes részt vett az ezernapos háborúban 1899 és 1902 között, melynek hatását szintén érezni műveiben, nagyanyja, Tranquilina Iguarán pedig gyenge látása miatt arról mesélt unokájának, hogy látomásai vannak, ami nagyban segítette később a fiatal írót a mágikus hatások beillesztése kapcsán. Érdekes ugyanakkor, hogy állítása szerint édesanyját hét éves koráig nem is ismerte, és a nő utána sem tett sokat érte, hogy szülői feladatait ellássa. Mikor Márquez az irodalmi Nobel-díj átvételekor azt mondta, büszke rá, hogy lánya apáca lett, egyesek épp az anyjával való rossz viszonyt látták megjelenni e kijelentésben.
A család körében
A két későbbi Nobel-díjas író, Márquez és a perui Mario Vargas Llosa sokáig kitűnő viszonyt ápolt, ami akkor kezdett elmérgesedni, mikor Márquez politikai nézetei egyre inkább a baloldal, vagyis a szocializmus felé tolódtak. 1976-ban aztán egy kolumbiai lapban megjelent egy fotó, amin Márquez szeme alatt jókora monokli látható, a cikk szerint pedig az okozója az akkor már szintén elismert író, Mario Vargas Llosa volt. Az ok hátterében végül a politikai nézetkülönbségek által felszított indulat egy házastársi féltékenységben csúcsosodott ki, Llosa felesége ugyanis elmesélte férjének, hogy amíg távol volt, barátja megvigasztalta őt, de ahogy fogalmazott, „nem pusztán szavakkal.” Mikor aztán Márquez legközelebb vendégségbe érkezett a Llosa házaspárhoz, a családfő egy jobbegyenessel fogadta. Márquezt végül saját felesége látta el otthon, nem akarták, hogy a kórház miatt pletykák kapjanak szárnyra. Llosa és Márquez egyébként közel 30 évvel később, 2007 táján kibékültek, olyannyira, hogy a Száz év magány 40. évfordulós kiadásához Llosa írta az előszót is.
A monokli, Mario Vargas Llosa ökle nyoma
Sokszor megkérdezték Márqueztől különböző interjúkban, hogy kiktől tanult, kiket tekint példaképének, ő pedig általában két nevet emlegetett, egyrészt Ernest Hemingway-t, másrészt William Faulknert, akinek hatása egyébként egyértelműen megmutatkozik legelső regényében, az Egy hajótörött történetében, mely cikksorozat formájában látott napvilágot 1955-ben. Ugyanakkor a szerző azt is megerősíti, hogy Franz Kafka és Az átváltozás című regénye volt az, ami igazán feltárta előtte az irodalomban, és az irodalmi ábrázolásmódban rejlő végtelen lehetőségeket. Az ihlet érdekessége, hogy Kafka műveit akkoriban egy másik legendás dél-amerikai író, és filozófus, Jorge Luis Borges fordította spanyolra, aki szándékos változtatásokat helyezett el a művekben, felerősítve némileg a mágikus hatásokat, és természetesen Márquez is ezekből a fordításokból táplálkozott, és merítette az ihletet később.
Márquez és a könyvek
Márquezre jellemző volt, hogy nem csupán olvasta, de érteni is akarta azokat az írókat, akik inspirációt jelentettek a számára. Miután Faulknert többek közt univerzum-teremtő képességéért is tisztelte (az író az amerikai délen játszódó regényeihez alkotta meg Yoknapatawpha államát, aminek mintájára kreálta Márquez Macondo fiktív települését saját műveiben), ezért elhatározta, hogy befizeti egész családját egy buszos túrára az amerikai délen, ami segít majd jobban megérteni számára mindazt az atmoszférát, amit Faulkner leírt. Állítólag Márquez családja hallani sem akart az útról, de az író végül némi agresszív rábeszéléssel mégis megvalósította a nem mindennapi családi vakációt. Nem ez volt persze Márquez első és egyetlen hasonló külföldi kiruccanása, Utazás Kelet-Európában című kötetéhez például bejárta Kelet-Berlint, Csehszlovákiát, Lengyelországot, és Budapesten is megfordult.
Saját kötetét olvasva
Márquez nézetei, ahogy fentebb is írtuk, idővel váltak egyre baloldalibbá, élete második felében pedig már senkinek sem hatott furcsán, hogy ő maga is elkötelezett szocialistaként hivatkozott magára, kelet-európai utazásait is elsősorban ezek az érzelmek vezérelték, antiimperialista nézetei pedig olykor kifejezetten agresszívan köszönnek vissza politikai írásaiból. Rengeteget foglalkozott a hidegháború évei alatt fennálló dél-amerikai diktatúrákkal, Caracasban személyesen is jelen volt az 1958-as államcsíny idején, és mindezek miatt állítólag az FBI is szemmel tartotta. Furcsamód Bill Clinton megválasztásáig azok listáján szerepelt a neve, akik nem kaphatnak beutazási vízumot az Egyesült Államokba, holott akkor már rég irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író volt, de ennek ellenére is nehezen bocsátották meg neki a Fidel Castro-val kötött szoros, és sokat hivatkozott barátságát. Mára nagyot változott a helyzet, Los Angeles keleti felében pl. egy utca is viseli a kolumbiai író nevét.
Munka közben
Sokan megkérdőjelezték, vajon Márquez csupán politikai nézetei miatt érdeklődik Fidel Castro barátsága iránt, de ez a kötelék akkor is megmaradt a két férfi közt, mikor Castro hatalma szilárd volt, Márquez pedig a világ legnagyobb élő dél-amerikai írójának számított. Nem ritkán fordult elő, hogy a legújabb regénye kéziratát Castro előbb kapta meg a szerzőtől, mint maga a kiadó, a későbbi beszámolók szerint pedig a kubai forradalmár igen szigorú, és erőskezű olvasószerkesztőnek számított, aki nem tett javaslatot Márqueznek az esetlegesen számára idegen politikai tartalmak miatt; valóban inkább a történetet, karaktereket, stilisztikát tekintve nézte át a műveket, és látta el jegyzeteivel az esetleges javítások érdekében. Maga Castro is számtalanszor elmondta, hogy az egyik kedvenc könyve a Száz év magány, amikor pedig hírt kapott Márquez haláláról 2014-ben, azt mondta, egy ilyen közeli barát elvesztése bizonyára komoly kihatással lesz saját egészségére is.
Fidel Castróval
Számtalan rendező jelentkezett be az író leghíresebb regényének, a Száz év magánynak a megfilmesítési jogaiért az első, 1967-es megjelenés óta, ám Márquez aggódott, hogy egyetlen filmben a könyv nem állná meg a helyét, és ragaszkodott volna ahhoz is, hogy spanyolul forogjon, így inkább minden ajánlatot konzekvensen elutasított. Mára a regény – melyet a szerző 18 hónapon át minden egyes nap írt – 35 nyelven, nagyjából 50 millió példányban kelt el, és az író halála óta eltelt időben természetesen az örökösöket újabb nyomás alá helyezték a stúdiók, míg végül a fia, Rodrigo García rábólintott a Netflix ajánlatára, és idén márciusban eladta a megfilmesítés jogait egy sorozatra, kikötve, hogy a film Kolumbiában kell forogjon, kizárólag spanyol nyelven. García az indoklás szerint többek közt a Narcos című sorozatot látva mondott igent hosszas unszolás után az ajánlatra.
A Nobel-díj átvételekor
Ahogy számtalan szépíró, Márquez is a betűk és szavak birodalmában érezte csak igazán jól magát még úgyis, hogy akárcsak Hemingway, sokszor ő maga is meglehetősen színes társadalmi életet élt. Amikor viszont 1999-ben nyirokrákot diagnosztizáltak nála, megijedt, hogy hamarosan véget ér a létezés, mikor neki még annyi közölnivalója maradt. Ahogy fogalmazott, mikor leküzdötte a betegséget, minimálisra csökkentette a kapcsolatot a barátaival, kikapcsolta a telefonját, lemondta minden jövőbeli, lefoglalt programját, vagy nyaralását, hogy kizárólag az írásnak szentelhesse az idejét. Ebből az eltökéltségből fakadt végül a 2002-ben megjelent, korábban három kötetesre tervezett életrajzi műve, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet. Márquez szerencsére még kapott jó néhány évet, 2004 után már nem publikált regényt, ám így is ő számít a legolvasottabb spanyol ajkú írónak, a legtöbb kritikus szerint pedig jelentősége csupán Miguel Cervanteshez mérhető, a Száz év magány pedig olyan kötet, melyet mindenki számára kötelezővé kellene tenni.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
