Eltűnt hölgyek és eltűnt barátok Villon és Apollinaire művészetében

A régmúlt hírességei Villon balladáiban

A Ballada a hajdani idők dámáiról, az Ének hajdanvaló urakról és az Ének eleink beszéde szerént tudatos szerkesztéssel kerültek Villon Nagy Testamentumába. Ezek a balladák az ubi suntra épülnek.

A Ballada a hajdani idők dámáiról című versében Villon összesen tizenkét híres nőt sorol fel. Ezek között vannak valóságos és mitológiai alakok. Az első versszakban ókori hírességeket idéz fel. Flórát, aki a római mitológiában a virágok és a tavasz istennője, de létezett egy Flóra nevű római kurtizán is. Archippiádát Athén legszebb nőjének tartották, Szophoklész szeretője is volt. Thaisz híres görög hetéra. Ekhó a görög mitológiában a visszhang nimfája.

Az „ubi sunt” latin nyelvű toposz, jelentése ’hol vannak’. Négy elemből áll. 1. Megszólítás. 2. Kérdés (ubi sunt). 3. Felsorolás (meghalt személyek, városok nevei, evilági javak). 4. Válasz a kérdésre. Az ubi sunt toposzra alapuló irodalmi művek sora végtelen, a Bibliától kezdve a középkori irodalmon át napjainkig.

Az egyik legenda szerint Ekho segített Zeusznak, hogy Héra figyelmét elvonja csacsogásával a főisten szerelmi dolgairól:

Mondd, hol is van, mely földön is

Flóra, a szép római dáma?

Archippiada és Thais,

hol az ő édes nénje-ángya?

S folyón, tavon ha kél a lárma,

szólal, de hol is van Echó?

Embernek túlszép volt az árva…

De hol van a tavalyi hó?

Botticelli: Tavasz (Flóra virágos ruhában látható a képen)

A második és a harmadik versszakban a középkor hölgyei szerepelnek. Héloïse d’Argenteuil Pierre Abélard, skolasztikus filozófus és költő tanítványa és szerelme volt. A „királyné” a parázna burgundiai Margit, aki a legenda szerint minden szeretőjét zsákba varratva a Szajnába dobatta, így Buridánt is:

Hol van a tudós Helois,

ki miatt herélt voltát bánta

Esbaillart Péter s Sainct Denys

rendjében is szerelmét szánta?

S a királyné, ki Buridant a

Szajnába volt parancsoló!

Hogy zsákba kössék, úgy kivánta…

De hol van a tavalyi hó!

Jean Vignaud: Héloïse és Abelard

Az utolsó versszak asszonyai: Blanche (Blanka) királynő, Szent Lajos király lánya, akit Villon a szirénekhez hasonlít. Nagylábú Berta vagy Magyarországi Berta Kis Pipin felesége volt, egyik gyermeke pedig Nagy Károly.

Eugène-André Oudiné szobra a Luxembourg-kertben: Nagylábú Berta

Beatrice Dante örök szerelme, akit többek között az Isteni színjátékban örökít meg. Alisz III. (Együgyű) Károly anyja. Mayne úrnője (Haremburgis) Ermengarde maine-i grófnő, Fulkó jeruzsálemi király felesége. Johanna Jeanne d’Arc, az „orléans-i szűz”, francia nemzeti hős, akit az angolok tizenkilenc éves korában máglyán megégettek:

A maine-i Harembourges, Alisz,

Nagylábú Berta, Beatrix,

Blanka –liljom szinű volt maga is, –

Szűzanyám, hol van szirénhangja?

S akit az angolok Rouenba’

megégetének, ő, a jó,

a lorraine-vidéki Johanna?

De hol van a tavalyi hó!

(József Attila fordítása)

Jeanne d’Arc a máglyán. Freskó az orléans-i szűz szülőfaluja, Domrémy temlomának falán

Az Ének hajdanvaló urakról című verset a feltételezések szerint Villon akkor írta, amikor Orléans püspökének, Thibaud d’Aussignynak börtönében kivégzését várva eszébe jutottak az elhunyt történelmi személyek. A ballada így kezdődik: Hol Harmadik Calixe vajon. III. Kallixtusz (1378-1458) mindössze három éven át volt pápa. Ezalatt az idő alatt a törökök elleni keresztes hadjárat megszervezésének szentelte idejét. Nekünk, magyaroknak arról is emlékezetes, hogy ő rendelte el a déli harangszót a magyarok megsegítésére a török elleni harcban.

III. Kallixtusz pápa

Villon sorra veszi a híres személyeket:

S Alphonse, kit uralt Aragon?

S Hetedik Károly, a Derék?

Brit földön Artus úr-e még?

És hol a legfenségesebb

Jó Bourbon herceg, ama szép?

De hős Nagy Károly hova lett?

(Mészöly Dezső fordítása)

Nagy Károly (742-814) azért kerülhetett be a refrénbe, hogy kiemelje: még a legnagyobb császárok sem kerülhették el a halált. A refrénnek még egy szerepe van: a következő vers, az Ének eleink beszéde szerént ófrancia nyelven íródott, amit Nagy Károly idejében beszéltek.

Nagy Károly

A triptichon harmadik verse, az Ének eleink beszéde szerént, akárcsak a megelőző Ének hajdanvaló urakról az elmúlást választja témájául. Ebben a versben Villon ófrancia nyelven ír a múló időről. Az előző balladához a ’car’ (mert) szóval köti a költő: „Car, ou soit ly sains apostolles.” A magyar fordításban Mészöly Dezső ugyanazzal a ’hol’ kérdőszóval kezd, mint a megelőző versben, így érzékelteti a két ballada összetartozását. Kikre kérdez Villon ebben a versben? Kik a múlt nagyjai, akiket ’elfújt a szél’? A fehér palástú pápa, Bizánc császára, a Frankok királya. A költő az ajánlásban összegzi az intést:

Ahány Hertzeg, mind vesztit érzi,

Elpusztul sorban az, ki él.

Mit használ sírni-ríni néki?

Tsak elseper mindent a szél.

(Mészöly Dezső fordítása)

A ballada refrénje: „Autant en emporte ly vens” (a magyar fordításban: „Tsak elseper mindent a szél.”) utalás az Ószövetségre: „Porrá zúzódott az arany, ezüst, réz, vas és cserép, s a fölkerekedő szél úgy elfújta, mint nyári szérűn a polyvát. A kő pedig nagy heggyé lett, és betöltötte a földet.” (Dániel Könyve, 2:31–35).

Eltűnt szeretők és barátok Apollinaire képversében

Apollinaire nem egyszer merít Villon költészetéből. Idézzük fel egy beszélgetését későbbi menyasszonyával, Madeleine Pagès-szel, amelyben ’kedves Villonomként’ említi az elátkozott költőt. 1915. január 2-án egy vonaton találkozik Apollinaire a lánnyal, akivel beszélgetésbe kezd. Találkozásukat Madeleine Pagès az 1952-ben a Gyöngéd, mint az emlék címmel kiadott kötet előszavában eleveníti fel. Amikor a költő megkérdezi tőle, szereti-e a verseket, ő azt válaszolja, hogy úgy szereti, mint az életet, és hogy a kettőt nem tudná elválasztani.

„Akkor azt gondoltam, meg fog ölelni, annyira meg volt elégedve válaszommal, és éreztem, hogy mondani akar valamit, de aztán meggondolta magát és költőkről kezdett beszélni.”

Ettől kezdve egymás szavába vágva idézik kedvenc poétáikat. Apollinaire hirtelen felteszi a kérdést:

„Ismeri az én kedves Villonomat, kisasszony?”

„És én elragadtatva azonnal rávágtam:

Én csak szegény kis vénasszony vagyok,

Oly együgyű, a betűhöz nem értek;”

(Madeleine Villon Ének, melyet Villon anyja kérésére szerzett, hogy azzal könyörögjön Mi Asszonyunkhoz című verséből idézett).

Apollinaire és Madeleine Pagès

Nos, Apollinaire Villonhoz nyúl vissza, amikor a Kalligrammák legismertebb darabját, A megsebzett galamb és a szökőkút című versét megírja. Tipográfiai eljárásokkal egy galambot és egy szökőkutat ábrázol. A képvers az elmúlt szerelmeket és a háborúban elvesztett barátokat idézi fel. A vers megszületésének előzménye, hogy André Rouveyre küld a költőnek egy fényképet magáról uniformisban „Guillaume Apollinaire és Louise de Coligny-nak szívélyes emlékül Rouveyre 1914. dec.” dedikálással.

A hátlapra két, csőrükkel csókolózó galambot rajzolt. Ez a kép inspirálta Apollinaire-t a vers megírására. December 24-én ezt válaszolta barátjának: „Galambjai örömöt okoztak nekem. Írtam egy költeményt, galamb formájában.”

Apollinaire és André Rouveyre

Azokkal ellentétben, akik Apollinaire képverseit „másodrangúaknak” tartják, mint André Breton, kijelenthető, hogy A megsebzett galamb grafikája nem dekoratív elem, hanem jelentéshordozó, aminek többfajta értelmezése lehet.

A verset szokatlan formája ellenére témája és hangvétele révén a hagyományos elégikus költemények közé lehet sorolni. De a költemény zeneisége és a visszaemlékezés módja is jellemző az elégiákra.

A megsebzett galamb és a szökőkút

A képvers két része a címben jelzett „megsebzett galamb”, kiterjesztett szárnyakkal és a szökőkút, alsó részében a medencével, fölötte a vízsugarakkal. A költeményt hagyományos formában is át lehet írni. Az első rész a béke szimbóluma, a galamb – a versben „megsebzett galamb” – itt a háborút idézi fel.

Az első részben csupa női név szerepel, míg a másodikban férfiaké. Ahogyan Villon az elmúlt korok hírességeit sorolja, Apollinaire régi szerelmeinek és barátainak elvesztésén kesereg:

MAREYE MARIE ANETTE LORIE

MIA s te szőke YETTE

Hol vagytok ó jaj ifju lányok

Hol van Braque s Max Jacob a hű

S Derain a hajszín szemű

Hol van Raynal Billy Dalize

Szájamban régi méla íz

Nevek zsongása andalítsz

S hol van most Cremnitz messze jár

Mindannyian holtak talán

Emlékkel telt meg ím a lelkem

Sír a szökőkút is felettem

(Radnóti Miklós fordítása)

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.