George Orwell, a látnok, és egy nemzedék fagyos lelkiismerete

George Orwell vélhetően a XX. század egyik legfontosabb regényírója, mert bár számtalan kiváló szerző közelítette meg az alapvető emberi problémákat, vagy tárta fel épp azok mibenlétét, de Orwell volt az, aki úgy nyilatkozott az egyénről, hogy az ő alakján kívül a minket körülvevő világról is mindent elmondott, miközben olyan elméleteket fogalmazott meg, melyek 2020-ban, 70 évvel az író halála után aktuálisabbak, mint valaha. Orwellt Victor Sawdon Pritchett, angol kritikus egyszer egy nemzedék fagyos lelkiismeretének nevezte, de tévedett. Nem csupán egy nemzedéké.

1949 szeptemberében egy vézna, tüdőbajos férfit vettek fel a University College Kórházba. Egy bizonyos 1984 című regény akkor már közel három hónapja kapható a könyvesboltokban szerte Angliában és az Egyesült Államokban is, de a visszhang még várat magára. Amikor az emberek suttogni kezdenek, majd egyre hangosabban méltatja kritikus és olvasó is az álnéven alkotó angol író művét, George Orwell már nincs köztünk. Nem éri meg műve sikerét, ami témájánál, összetettségénél, mondanivalójánál fogva is a XX. század egyik legfontosabb szépirodalmi remekéké válik.

George Orwell a BBC stúdiójában

A tapasztalati író

Orwellre manapság leginkább két regénye, az Állatfarm, és az 1984 miatt emlékszik mindenki, az egyik a diktatórikus rendszerek létrejöttét, míg utóbbi azok mindennapos működését igyekszik bemutatni, és mindkét mű elképesztő, szárnyaló fantáziára utal, holott Orwell alapvetően a Steinbeck és Hemingway-féle tapasztalati írók táborát gazdagította pályája elején, és lényegében e két regényén kívül további művei is sokkal inkább tükrözik azt, amit látott, semmint azt, amit elképzelt. Éppen emiatt életműve távolról sem nevezhető egységesnek, színesnek annál inkább, ugyanis akár szatírát, akár disztópiát, akár önéletrajzi ihletettségű tapasztalatregényt is írt, az mindig a lehető legcsípősebb rendszerkritikát fogalmazta meg.

Nem hiába, hiszen Eric Arthur Blair a saját példáján érezte a társadalom bőre alá bekúszó korrupciót, és igazságtalanságot, aminek később hangot kellett adnia. 1922 és 1927 között az Indiai Birodalmi Rendőrségnél dolgozott Burmában, ahol viszonylag gyorsan megcsömörlött a gyarmati kormányzás valóságától, és bár a rendfenntartóknak dolgozott, a gyarmatok polgáraival értett egyet. Később két évig bolyongott Párizs és London utcáin, ha kellett koldult a mindennapi betevőért, könyvesboltban dolgozott, hogy átérezze a kisember mindennapjait, a munkásnegyedbe költözött, hogy képet kapjon a munkásosztály életkörülményeiről, és megjárta a spanyol polgárháborút, hogy háborús tapasztalatot gyűjtsön. Orwell a tudatosság, és a megfigyelés embere, hiszen gyakorlatilag minden, ami tett, a halála után legendává váló író alakját szolgálta, és minden, amit látott, megjelent később valamely művében.

Kollégák közt a rádiónál

Az írás alázatos szolgája

Orwell nem csupán saját hangjában, de az írás intézményében is feltétlenül hitt, ami minden bizonnyal igen nehéz emberré is tette, erről egyébként felesége Eileen O’Shaughnessy 2006-ban nyilvánosságra került, rokonaihoz és barátaihoz íródott levelei is megerősítik az irodalomtörténészeket. Orwell világában az írás olyan volt, mint a mise, a nap kitüntetett időszaka, amikor önmagán, és a művén kívül semmi más nem számított. Feleségének, környezetének készen kellett állnia minden kívánságára, ugyanakkor jogot formált arra, hogy munka közben elhanyagoljon olyan alantas tevékenységeket, mint a rendrakás, a beszéd, a tisztálkodás, vagy az evés. Az író ilyenkor egy magasabb lelki dimenzióban tartózkodott, tapasztalatai és fantáziája határán, és talán azon is túl.

Talán éppen ez a dimenzió engedte számára, hogy tapasztalatait olyan ritkán látható éleslátással vesse papírra, ahogy tette. Burmai napok című művében a birodalmi rendőri szolgálat és a gyarmatok viszonya, A wigani mólóban a munkásosztály kiszolgáltatottsága, és a munkanélküliség, a Hódolat Katalóniának című regényében pedig a spanyol polgárháború tapasztalata köszön vissza. Minden művében jelen van a politika, melynek ideológiái alapjaiban határozták meg írói nyelvét és motívumait, ám azok metaforikus formába öntése, és továbbgondolása még váratott magára. Orwell mindeközben – és alighanem ez az élmény a gyökere is valahol az Állatfarm, és az 1984 alapjának – szüntelenül lavírozott a politikai ideológiák tanai közt, melynek kettőssége, hogy olykor egyidejűleg fogadott el, és utasított vissza bizonyos téziseket.

Az 1984 első kiadása

A politika ördöge

Ha Orwellről és írói munkásságáról beszélünk, akkor a politikáról, és a társadalom lelkiismeretéről is beszélünk. Orwell az elkötelezett értelmiségi baloldali érzelmű írók közé sorolható, az imperializmust már a gyarmatokon tett szolgálata óta elutasította, és bár híve volt a szabadság alapú szocialista eszméknek, a szervezett szocializmust elutasította, különösen, miután több bajtársa áldozatul esett Spanyolországban Franco rezsimjének. Tulajdonképpen ez az élmény táplálta az Állatfarm megírását, amit már elkötelezett antikommunistaként vetett papírra, és melyben a sztálini Szovjetunió maró kritikáját fogalmazta meg. A regényt persze a legtöbb kiadó elutasította, hiszen akkoriban erős érdekszövetség állt fent Nagy-Britannia és a Szovjetunió közt.

Az Állatfarm végül 1945 nyarának végén jelent meg, bár sikert igazán csak közel tíz évvel az író halála után, a hidegháború kiéleződésének időszakában aratott, karikatúraszerű cselekménye, és figurái azonban valami olyasmit keltettek életre az irodalomban, amire korábban nem nagyon volt példa. Az Állatfarm egy fabulába oltott politikai szatíra, egy átfogó társadalmi allegória, mely Orwell első olyan műve, melynek folyamatai és kinyilatkoztatásai nem csupán saját kora viszonyaira reagálnak, de egy annál sokkal erőteljesebb, univerzális, és a jövőbe nyúló szociológiai és politikai üzenetet fogalmaznak meg. Úgy fest, Orwell saját szemével látta azokat a globális problémákat, melyeket saját jelene generált a jövőnek.

Orwell a XX. század egyik legjelentősebb írója

Egy orwelli világ

Mindaz, amit Orwell képviselt – a politikai kritikát, a társadalmi éleslátás, és a mély és rétegzett emberismeret – végül élete ama főművében öltött testet, melynek valódi sikerét betegeskedő természete miatt meg sem érhette. Az 1984 teljes pályájának, irodalmi törekvésének esszenciája, és betetőzése is egyben, egy fogalmat teremtő nagyregény, mely a maga (kiadástól függően) 300-400 oldalában többet mond el az emberről, és az ember hatalomhoz való viszonyáról, mint bármi, amit korábban, és később írtak. Nyomasztó, sötét és reményvesztett disztópia, mely alapvetően a bolsevik-típusú kommunizmus, általánosságban pedig minden valaha létezett totalitárius diktatúra eleven kritikája.

Felsorolni is nehéz, Orwell hány különböző, mégis egy eredetről fakadó, életében személyesen is megtapasztalt motívumot épített a műbe. Megjelenik a propaganda szerepe, a diktatúrák titkosszolgálatának besúgórendszere, a gyűlöletpolitika rövid és hosszútávú hatásai, a globális társadalmi manipuláció teljes eszköztára, a történelemhamisítás szarkazmusa, a technikai fejlettség hátulütői és szerepe a hatalom kiépítésében, a háború létének politikai küldetése, vagy épp a párthűség és a módszeres agymosás összefüggése, és utóbbi legitimálása. Az 1984 formába öntése mindannak a megfigyelői tapasztalatnak, melyet Orwell rövid élete során felhalmozott, és bátran kijelenthető, hogyha kizárólag ezt az egy művet írja meg élete során, nevét akkor is aranybetűkkel szednék az irodalom nagykönyvében.

Az 1984 jelszavai

Orwell szelleme ma is kísért

Jó, és rossz értelemben egyaránt. Aki kicsit is figyeli a híreket, pontosan tisztában van vele, hogy világunkban már évtizedekkel ezelőtt felütötték fejüket az Orwell által világosan megfogalmazott tézisek, de szerencsére szelleme nem csupán ezért él velünk ma is. Irodalmi hatása megkérdőjelezhetetlen, és leginkább az 1984-ből fakad, mely bár némileg Aldous Huxley Szép új világ című regényére hajaz, mégis a kettő együtt afféle trendet is teremt a társadalmi disztópiák megjelenésével, és népszerűvé válásával. Az elkövetkező években e két regény hatására lát napvilágot Ray Bradbury remeke, a Fahrenheit 451, Stanislaw Lemtől az Éden, vagy épp jóval később David Mitchell regénye, a Felhőatlasz is erősen merít Orwell remekéből.

Orwell életműve, és főműve nem csupán egy lenyűgöző történet a XX. századi irodalomból, sokkal inkább egy figyelmeztetés, annak üzenete, hogy az ember sosem hagyhatja, hogy a rendszer maga alá gyűrje, hogy belőle táplálkozzon. Az idén 70 éve elhunyt szerző rövid élete során látta és átélte mindazt, amiről írt, és bár sokszor a totális reménytelenség sugárzik a soraiból, a sorok közt mintha mégis megbújna némi remény, és egy eszme, melyért évezredek óta küzdünk, és melyről sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ez pedig a szabadság.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.