• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Irodalom

Horrortörténelem, avagy így fest dióhéjban a rettegés irodalmi evolúciója

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Nemrég rövid beszélgetést folytattam néhány volt kollégámmal, és szóba kerültek horrorfilmek és regények, nekem pedig rá kellett jönnöm, egyrészt, hogy milyen hamis előítélettel kell a mai napig szembenéznie a műfajnak, másrészt talán éppen ebből fakadóan a legtöbben mennyire leragadtak a zombiknál, vámpíroknál, no meg Stephen Kingnél, amennyiben a horror kerül terítékre, úgyhogy ez a mostani útmutató a műfaj szerteágazó voltáról és viszonyairól akár nekik, és persze mindenkinek segítségére lehet, aki elmerülne az olvasott rettegés birodalmában.

Fentebb említettem a zombi és vámpírtematikákat, no meg a horrorkirály, Stephen King nevét, és mára előbbiek bármennyire elcsépelté is váltak, valójában megszületésükkor ők is jóval többet jelentettek egyszerű szörnyektől, tipikus emberi viselkedések torzított allegóriái voltak, arról nem beszélve, hogy Stephen King sem klasszikus értelemben vett horroríró, aki ismeri művészetét, tudja, hogy regényei jóval túlmutatnak a műfaj keretein, akkor is, ha inspirációs hatásai tökéletesen kiolvashatók a sorai közt. De kezdjük az elején.

A görög mitológia

Elsőre talán furcsán hangzik több ezer évre visszavezetni a horror gyökereit, pedig nem hiába adta szerzője, Mary Shelley, a gótikus irodalom egyik legelső rémtörténetének, a Frankensteinnek a Modern Prométeusz alcímet. Emlékezzetek vissza a titán mitológiai meséjére, aki ellopta a tüzet az istenektől és az embereknek adta. Zeusz büntetésül a Kaukázus egyik hegycsúcsának sziklájához láncolta, és Ethon, a gigantikus sas minden egyes nap a máját marcangolta, mely újra és újra visszanőtt, amíg harminc évvel később Héraklész ki nem szabadította onnan. Mi ez, ha nem valódi horror?

Leginkább saját többistenhitükből és az állandó háborúkból táplálkozva a halál, a halál utáni élet nem hiába foglalkoztatta annyira az ókori görögöket, és hacsak felszínesen is beleássuk magunkat a mitológiájukba, számtalan vonást láthatunk, mely mára szerves része a XX. századi modern horrorirodalom eszköztárának.

A boszorkányok, és jósok, akiket javarészt inkább orákulumnak neveztek, a mitológiai lények, mint a Minotaurusz, a Hydra, vagy a kentaurok, vagy még inkább a Héraklész 12 próbájának részét képező teremtmények, mint a háromfejű kutya, Kerberosz, már-már önálló bestiáriumot alkotnak, amiből azóta is előszeretettel táplálkoznak a zsáner szerzői.

Prométheusz és Ethon

Prométheusz és Ethon Forrás: scellc.co

A gótikus horror

Az irodalom első időszaka, melyben a szerzők már szándékoltan a félelemkeltést határozták már az általuk írott művek elsődleges koncepciójaként, valamikor a 18. században jelent meg, és irodalmárok előszeretettel kötik egy Horace Walpole nevű angol történész és író magyarul 1974-ben az Európa Kiadó által szerkesztett gyűjteményes kötetben megjelent The Castle of Otranto című eredetileg 1764-ben napvilágot látott művéhez. Walpole az első, aki a természetfelettit szándékosan riogatásra használja fel művében, bár az író a második kiadás előszavában hozzátette, hogy nem titkolt célja volt Shakespeare követése, a tragédia és a komédia ötvözése némileg torzítva és elnagyolva.

A Walpole által megkezdett sorba illeszkedtek aztán olyan angol írók, mint Matthew Lewis vagy William Beckford, akik művei nyomán szinte észrevétlenül gördült át a zsáner a 19. századi útkeresésbe, mely kiterjesztette a határokat, és megágyazott olyan alzsánereknek, mint pl. a weird fiction, vagy a dark fantasy.

Horace Walpole műve a képregényrajzolókat is megihlette

Horace Walpole műve a képregényrajzolókat is megihlette Forrás: youtube.com

Zsánerkeveredés

1818-ban megjelent aztán a gótikus horror valódi remekműve, a több rétegben is értelmezhető Frankenstein, avagy a modern Prométheusz Mary Shelley tollából, aki lényegében unalmában és persze egy játék kedvéért írta a regényt a Genfi-tó partján. Két évvel később aztán Washington Irwing is megírja Az Álmosvölgy legendáját, majd csupa olyan regény következik, melyeket akár korai horrorként is felfoghatunk, noha alkotóik részéről nem pusztán a riogatás volt a cél, sokkal inkább összetett emberi viselkedésminták kifacsart ábrázolása.

Megszületik John Polidoritól A vámpír, Nathaniel Hawthorne-tól A skarlát betű, Victor Hugotól A párizsi Notre-Dame, Robert Louis Stevensontól a Dr. Jeckyl és Mr. Hyde különös esete, Oscar Wilde megírja a Dorian Gray arcképét, H. G. Wells A láthatatlan embert, és el is érünk Bram Stoker Draculájáig, és az 1897-es évig.

Jól látható a tendencia a később szándékoltan a félelemkeltés eszközeivé tett horrorklisékről, mint a vérszívó és élőhalott alakja, a halhatatlanság lehetősége, az emberben lakozó szörnyeteg én, és persze Wellsnél a tudomány ellenséggé válása. Mégis, egészen a Dracula megjelenéséig továbbra sem mondhatjuk azt, hogy a horror kizárólag a félelemkeltésre összpontosított, ám Stoker műve – minden romantikus vonása ellenére is – ráfordulva a XX. századra egyértelműen változtatott a felálláson.

1931-es amerikai kiadás Dracula gróf válogatott rémtetteiből

1931-es amerikai kiadás Dracula gróf válogatott rémtetteiből Forrás: richarddalbyslibrary.com

A mítoszteremtők

A XX. század első fele igazi dömpinget hozott a horrorirodalom kibontakoztatásához. Az ekkor megjelenő szerzők nagyobbik részének irodalmi gondolkodása valahol még mindig a gótikus horrorban gyökerezett,

és szinte mindannyiuk művészetében tetten érhető volt Edgar Allan Poe összetéveszthetetlen hatása is, ám ők már szándékosan vitték el a történetek fókuszát egy másik, sokkal kreatívabb és nagyívűbb háttér felé.

Ehhez persze nagy segítséget kaptak az 1920-as évek környékén megjelenő különböző magazinoktól, melyek előszeretettel közölték feltörekvő írók novelláit, vagy folytatásokban akár kisregényeit is. Így jelenhetett meg Howard Philips Lovecraft, August Derleth, Clark Ashton Smith és Robert E. Howard is, aki mindannyian egy új alzsáner, a dark fantasy felé tolták el a műfajt. Történeteik távlatai megváltoztak, komplexebbé vált a háttér, és új, félelmetes és hamar legendává érő alakokat hoztak létre, gondoljunk csak Smith Hyperborea kontinensére, Howard Solomon Kane-történeteire, és természetesen a Lovecraft által teremtett, de csak Derleth által elnevezett Cthulhu-mítoszra.

Cthulhu, H. P. Lovecraft kultikus teremtménye

Cthulhu, H. P. Lovecraft kultikus teremtménye Forrás: www.deviantart.com

Hétköznapi horror

Hogy mit értek ezalatt? Nagyon egyszerű. A XX. század második feléig a horror viszonylagosan meghatározott térben és időben, adott keretek közt mozgott. Kietlen, sötét és ismeretlen vidékeken, melyek egyfajta speciális közeget képeztek. Az 1950-es évek után azonban egyre másra jelentek meg azok a történetek, melyek a sztori fókuszát az átlagember mindennapjaiba, egy-egy álmos kisváros, vagy nyüzsgő nagyváros díszletei közé helyezték.

A Richard Matheson által megkezdett úton járt Robert Bloch, mikor megírta a Psycho-t 1959-ben, William Peter Blatty az 1971-es Az ördögűzővel, vagy épp Stephen King az 1973-as első regényével, a Carrie-vel. És aztán sorban jöttek a többiek, Dean R. Koontz, Thomas Harris a Hannibal Lecter-történetekkel, Clive Barker a maga horror-fantasy világával, és persze Anne Rice a vámpírtörténetekkel.

A XX. század legnépszerűbb horrorírója teremtményei társaságában

A XX. század legnépszerűbb horrorírója teremtményei társaságában Forrás: mutantville.com

A jövő

Összességében elmondható, hogy a horror műfaja igencsak úgy tűnt, végleg kifúj valamikor a 90-es évek környékén, új és eredeti hangok nem igazán ütötték fel a fejüket, aztán történet valami, mint egy horrorírói baby boom, egyszer csak egész sor korábban is kimagasló műveket alkotó szerző kóstolt bele a műfajba, hogy aztán számtalan feltörekvő fiatal szegődjön a nyomukba. Neil Gaiman és China Miéville egyértelműen előbbiek közé tartozik, az ő hazai terepük a fantasy, ahogy Dan Simmons-é a sci-fi, de mindhárman előszeretettel alkalmaznak horror eszközöket, utóbbi konkrét horror regényeket is írt már, gondoljunk csak a néhány éve idehaza, az Agave Könyvek jóvoltából is megjelent Terrorra.

Később aztán színpadra lépett Nick Cutter, Justin Cronin, Stephen King fia, Joe Hill, és szerencsére, mi magyarok szeretjük a műfajt, a magyar kiadók pedig elég bátrak hozzá, hogy szinte minden jelentősebb új nevet elhozzanak hozzánk, így pl. a fent megjelölt írók mindegyike megjelent már magyarul.

Néhányan az újabb generáció tagjaiból

Néhányan az újabb generáció tagjaiból Forrás: twitter.com

Az már egy másik kérdés, hogy ahogy sok minden másban, vajon a horror keretei közt mennyire lehetséges manapság egyedit alkotni, de a megjelenésekből és fogyási tendenciákból úgy fest, itt nem az egyediség, inkább a frissesség számít. Ezek az írók alapvetően korábban már látott, olvasott ötleteket érintenek sok helyütt, mégis meg tudják támogatni történetüket egy olyan egyedi hanggal és környezettel, szereplőkkel vagy épp nyelvezettel, melynek hatására újnak hatnak, mi pedig hálásan borzongunk a sokadik kötet után is, ahelyett, hogy unottan legyintenénk, mondván, ezt már láttuk, olvastuk valahol.

Ha pedig így van, márpedig így van, akkor a horror műfajnak van jövője, aki tehát szeret rettegni egy álmos szombat estén az üres lakásban, javaslom, hogy felejtse el a zombikat és a vámpírokat, és kezdjen ismerkedni a borzongás új, vagy akár régi és jól bejáratot arcaival is.

Annál is inkább, mert már nekünk magyaroknak is van szerzőnk, aki minőségben bőven eléri az angolszász vonal magaslatát, hamisítatlan magyar tematikája viszont egészen egyedi ízt ad a történeteinek. Veres Attiláról van szó, akinek Odakint sötétebb című regénye 2017-ben jelent meg, idén pedig Éjféli iskolák című novelláskötetével jelentkezett, sőt, a GABO Kiadó jóvoltából már színtiszta magyar horrorantológiánk is van Légszomj címmel.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Richard Osman: Az eltévedt golyó /Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=577645514365115&set=a.546160457513621/

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo: Papirusz

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Egri Lajos: A kreatív írás művészete

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. november 9.

    Amikor a Föld szilánkokra szakadt – Christelle Dabos Tükörvilág-sorozata

    A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.

    • 2022. október 17.

    A Fekete Kontinens hangjai – 10 lehengerlő regény Afrikából

    Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.

    • 2022. október 5.

    Láttam a horror jövőjét… – 70 éves Clive Barker

    Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.

    • 2022. szeptember 29.

    A humor elviselhetetlen könnyűsége – A Fredrik Backman-sztorik új oldala

    A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)

    • 2022. szeptember 9.

    Rejtőzködők, ügynökök, kalandorok – 6+1 rejtélyes író a XX. század irodalmából

    Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.