- Kovács Krisztián
- 2021. november 19. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Nemrég rövid beszélgetést folytattam néhány volt kollégámmal, és szóba kerültek horrorfilmek és regények, nekem pedig rá kellett jönnöm, egyrészt, hogy milyen hamis előítélettel kell a mai napig szembenéznie a műfajnak, másrészt talán éppen ebből fakadóan a legtöbben mennyire leragadtak a zombiknál, vámpíroknál, no meg Stephen Kingnél, amennyiben a horror kerül terítékre, úgyhogy ez a mostani útmutató a műfaj szerteágazó voltáról és viszonyairól akár nekik, és persze mindenkinek segítségére lehet, aki elmerülne az olvasott rettegés birodalmában.
Fentebb említettem a zombi és vámpírtematikákat, no meg a horrorkirály, Stephen King nevét, és mára előbbiek bármennyire elcsépelté is váltak, valójában megszületésükkor ők is jóval többet jelentettek egyszerű szörnyektől, tipikus emberi viselkedések torzított allegóriái voltak, arról nem beszélve, hogy Stephen King sem klasszikus értelemben vett horroríró, aki ismeri művészetét, tudja, hogy regényei jóval túlmutatnak a műfaj keretein, akkor is, ha inspirációs hatásai tökéletesen kiolvashatók a sorai közt. De kezdjük az elején.
Elsőre talán furcsán hangzik több ezer évre visszavezetni a horror gyökereit, pedig nem hiába adta szerzője, Mary Shelley, a gótikus irodalom egyik legelső rémtörténetének, a Frankensteinnek a Modern Prométeusz alcímet. Emlékezzetek vissza a titán mitológiai meséjére, aki ellopta a tüzet az istenektől és az embereknek adta. Zeusz büntetésül a Kaukázus egyik hegycsúcsának sziklájához láncolta, és Ethon, a gigantikus sas minden egyes nap a máját marcangolta, mely újra és újra visszanőtt, amíg harminc évvel később Héraklész ki nem szabadította onnan. Mi ez, ha nem valódi horror?
A boszorkányok, és jósok, akiket javarészt inkább orákulumnak neveztek, a mitológiai lények, mint a Minotaurusz, a Hydra, vagy a kentaurok, vagy még inkább a Héraklész 12 próbájának részét képező teremtmények, mint a háromfejű kutya, Kerberosz, már-már önálló bestiáriumot alkotnak, amiből azóta is előszeretettel táplálkoznak a zsáner szerzői.
Prométheusz és Ethon Forrás: scellc.co
Az irodalom első időszaka, melyben a szerzők már szándékoltan a félelemkeltést határozták már az általuk írott művek elsődleges koncepciójaként, valamikor a 18. században jelent meg, és irodalmárok előszeretettel kötik egy Horace Walpole nevű angol történész és író magyarul 1974-ben az Európa Kiadó által szerkesztett gyűjteményes kötetben megjelent The Castle of Otranto című eredetileg 1764-ben napvilágot látott művéhez. Walpole az első, aki a természetfelettit szándékosan riogatásra használja fel művében, bár az író a második kiadás előszavában hozzátette, hogy nem titkolt célja volt Shakespeare követése, a tragédia és a komédia ötvözése némileg torzítva és elnagyolva.
Horace Walpole műve a képregényrajzolókat is megihlette Forrás: youtube.com
1818-ban megjelent aztán a gótikus horror valódi remekműve, a több rétegben is értelmezhető Frankenstein, avagy a modern Prométheusz Mary Shelley tollából, aki lényegében unalmában és persze egy játék kedvéért írta a regényt a Genfi-tó partján. Két évvel később aztán Washington Irwing is megírja Az Álmosvölgy legendáját, majd csupa olyan regény következik, melyeket akár korai horrorként is felfoghatunk, noha alkotóik részéről nem pusztán a riogatás volt a cél, sokkal inkább összetett emberi viselkedésminták kifacsart ábrázolása.
Jól látható a tendencia a később szándékoltan a félelemkeltés eszközeivé tett horrorklisékről, mint a vérszívó és élőhalott alakja, a halhatatlanság lehetősége, az emberben lakozó szörnyeteg én, és persze Wellsnél a tudomány ellenséggé válása. Mégis, egészen a Dracula megjelenéséig továbbra sem mondhatjuk azt, hogy a horror kizárólag a félelemkeltésre összpontosított, ám Stoker műve – minden romantikus vonása ellenére is – ráfordulva a XX. századra egyértelműen változtatott a felálláson.
1931-es amerikai kiadás Dracula gróf válogatott rémtetteiből Forrás: richarddalbyslibrary.com
A XX. század első fele igazi dömpinget hozott a horrorirodalom kibontakoztatásához. Az ekkor megjelenő szerzők nagyobbik részének irodalmi gondolkodása valahol még mindig a gótikus horrorban gyökerezett,
Ehhez persze nagy segítséget kaptak az 1920-as évek környékén megjelenő különböző magazinoktól, melyek előszeretettel közölték feltörekvő írók novelláit, vagy folytatásokban akár kisregényeit is. Így jelenhetett meg Howard Philips Lovecraft, August Derleth, Clark Ashton Smith és Robert E. Howard is, aki mindannyian egy új alzsáner, a dark fantasy felé tolták el a műfajt. Történeteik távlatai megváltoztak, komplexebbé vált a háttér, és új, félelmetes és hamar legendává érő alakokat hoztak létre, gondoljunk csak Smith Hyperborea kontinensére, Howard Solomon Kane-történeteire, és természetesen a Lovecraft által teremtett, de csak Derleth által elnevezett Cthulhu-mítoszra.
Cthulhu, H. P. Lovecraft kultikus teremtménye Forrás: www.deviantart.com
Hogy mit értek ezalatt? Nagyon egyszerű. A XX. század második feléig a horror viszonylagosan meghatározott térben és időben, adott keretek közt mozgott. Kietlen, sötét és ismeretlen vidékeken, melyek egyfajta speciális közeget képeztek. Az 1950-es évek után azonban egyre másra jelentek meg azok a történetek, melyek a sztori fókuszát az átlagember mindennapjaiba, egy-egy álmos kisváros, vagy nyüzsgő nagyváros díszletei közé helyezték.
A Richard Matheson által megkezdett úton járt Robert Bloch, mikor megírta a Psycho-t 1959-ben, William Peter Blatty az 1971-es Az ördögűzővel, vagy épp Stephen King az 1973-as első regényével, a Carrie-vel. És aztán sorban jöttek a többiek, Dean R. Koontz, Thomas Harris a Hannibal Lecter-történetekkel, Clive Barker a maga horror-fantasy világával, és persze Anne Rice a vámpírtörténetekkel.
A XX. század legnépszerűbb horrorírója teremtményei társaságában Forrás: mutantville.com
Összességében elmondható, hogy a horror műfaja igencsak úgy tűnt, végleg kifúj valamikor a 90-es évek környékén, új és eredeti hangok nem igazán ütötték fel a fejüket, aztán történet valami, mint egy horrorírói baby boom, egyszer csak egész sor korábban is kimagasló műveket alkotó szerző kóstolt bele a műfajba, hogy aztán számtalan feltörekvő fiatal szegődjön a nyomukba. Neil Gaiman és China Miéville egyértelműen előbbiek közé tartozik, az ő hazai terepük a fantasy, ahogy Dan Simmons-é a sci-fi, de mindhárman előszeretettel alkalmaznak horror eszközöket, utóbbi konkrét horror regényeket is írt már, gondoljunk csak a néhány éve idehaza, az Agave Könyvek jóvoltából is megjelent Terrorra.
Később aztán színpadra lépett Nick Cutter, Justin Cronin, Stephen King fia, Joe Hill, és szerencsére, mi magyarok szeretjük a műfajt, a magyar kiadók pedig elég bátrak hozzá, hogy szinte minden jelentősebb új nevet elhozzanak hozzánk, így pl. a fent megjelölt írók mindegyike megjelent már magyarul.
Néhányan az újabb generáció tagjaiból Forrás: twitter.com
Az már egy másik kérdés, hogy ahogy sok minden másban, vajon a horror keretei közt mennyire lehetséges manapság egyedit alkotni, de a megjelenésekből és fogyási tendenciákból úgy fest, itt nem az egyediség, inkább a frissesség számít. Ezek az írók alapvetően korábban már látott, olvasott ötleteket érintenek sok helyütt, mégis meg tudják támogatni történetüket egy olyan egyedi hanggal és környezettel, szereplőkkel vagy épp nyelvezettel, melynek hatására újnak hatnak, mi pedig hálásan borzongunk a sokadik kötet után is, ahelyett, hogy unottan legyintenénk, mondván, ezt már láttuk, olvastuk valahol.
Annál is inkább, mert már nekünk magyaroknak is van szerzőnk, aki minőségben bőven eléri az angolszász vonal magaslatát, hamisítatlan magyar tematikája viszont egészen egyedi ízt ad a történeteinek. Veres Attiláról van szó, akinek Odakint sötétebb című regénye 2017-ben jelent meg, idén pedig Éjféli iskolák című novelláskötetével jelentkezett, sőt, a GABO Kiadó jóvoltából már színtiszta magyar horrorantológiánk is van Légszomj címmel.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
