Ijesztő hiperrealizmus – Avagy Európa, a kirekesztés, és a irodalom sötét oldala?

Német témához németes felütés: a Luthert a máglyahaláltól megmentő választófejedelemről, Bölcs Frigyesről szokták mondani, hogy nem is volt annyira bölcs, inkább csak ügyesen halogatta a dolgokat, amíg maguktól meg nem oldódtak. Még hetekkel ezelőtt ajánlottam Krisztiánnak egy témát, ami fullosan politika, de a lelkemre kötötte, hogy ne keverjem bele a politikát. Én pedig azóta csak vakartam a fejemet: hogyan írjak a szobában levő elefántról anélkül, hogy szóba hoznám magát az ormányost?

A recenziómban ugyanis a német szélsőjobbos irodalomról lett volna szó, illetve a szélsőjobbnak tekintett német irodalomról és kiadókról. Azonban a halogatásnak hála most olyankor tudom megírni, amikor az ukrajnai háború okozta sokk okán úgy tűnik, Németország ideológiailag nagy változások előtt áll és végre hajlandó fontosabb dolgokkal is foglalkozni, mint a közbeszédet eddig uraló identitáspolitikával.

EuropaPowerBrutal

A könyvvásár egy pezsgő kultúrájú országban azért fontos esemény, mert bemutatja, hogy az irodalom hogyan tükrözi a társadalom aktuális helyzetét. Az egyik legrangosabb könyvvásár pedig a frankfurti. A 2021 októberi esemény sajnos nem csak könyvek kapcsán került a hírekbe. Jasmina Kuhnke írónő ugyanis egy tweetben közölte: mivel pont a szélsőjobbos Jungeuropa kiadó standja mellett folytattak volna vele pódiumbeszélgetést, ahol feltehetően sok szélsőjobbos lesz, fekete bőrűként nem érezné magát biztonságban. Ezért lemondta a szereplést.

Innentől könyvek helyett minden arról szólt, jogos-e Kuhnke félelme és szabad-e egyáltalán nyilvánosságot biztosítani olyan kiadóknak és könyveknek, amelyektől – vagy esetleg olvasóiktól – egy színes bőrű embernek félnie kelljen. (Áldassék a budapesti könyvvásárok békés unalma!) Az alapvető kérdés természetesen a szólás- és gondolatszabadság. Ki és mi alapján dönti el, mikortól közösségellenes egy könyv? Jogos-e egy kiadót azért kizárni egy könyvvásárról, mert egy adott személy sértőnek találja a jelenlétét? Lehet-e kötelező normát csinálni egy individuum szubjektív érzeteiből?

Borítékolható volt, hogy a vita lényege végül elvész a számtalan nyilatkozat tengerében, mert a német könyvszakma képviselői a Kuhnke-vita kapcsán szinte egymással versengve biztosítottak mindenkit a sokszínűség és nyitottság fontosságáról. Ha nincs ukrán háború, a klímaváltozás mellett talán még ma is ezen vitatkoznának. A 2021-es frankfurti könyvvásár nagydíját egyébként a zimbabwei Tsitsi Dangarembga kapta, mint a kortárs afrikai irodalom meghatározó hangja. Első könyvét, a magyarul még nem elérhető Nervous Conditiont a BBC 2018-ban beválasztotta az év 100 legnagyobb hatású könyve közé.

Jasmina Kuhnke

E sorok írója tehát kíváncsi lett, hogy milyenek is azok a szélsőjobbos könyvek, amelyek Jasmina Kuhnkét és sokan másokat is ilyen szintű rettegésre késztették, így beszerezte a Jungeuropa legújabb kiadványát: az angolos nevű, de német John Hoewer EuropaPowerBrutal c. könyvét.

Nem tudtam elképzelni, hogy egy mégiscsak legálisan működő, a frankfurti könyvvásáron szereplő kiadó valami olyat adjon ki, amitől egy színes bőrű szerzőt ki kell verjen a hideg veríték. Vagy mégis?

A tényleg elég metálos című EuropaPowerBrutal alapsztorija ennyi: helyét nem találó, átlagos helyzetű, építész főszereplőnk egy rosszul sikerült céges buli után elveszíti az állását (egy ismerőse előbb félreérthető helyzetbe kerül a kolléganőjével, Marával, majd a kolléganő részegen kiesik az ablakból és egy szemetes konténerben tér magához). Hosszú keresés után egy közepesen ismert hírportálnál kap munkát, ahol megbízzák, hogy utazza be Európát és készítsen tudósítást a szélsőjobbos mozgalmakról. A névtelen narrátor munkához is lát, és iszonyú mennyiségű alkohol elfogyasztása közben végiglátogatja a német, osztrák és olasz szélsőjobbosokat (Kelet-Európa még említés szintjén sem szerepel a könyvben).

John Hoewer a könyvével (Freilich Magazin)

Nemcsak a rendőrökkel és szélsőbalosokkal való verekedések, a tüntetések leírása borzongatóan hiperrealista, hanem a környezeté is, a karakterek „tűpontosan” tükrözik az életet a naiv Erasmusos diáklányoktól az arrogáns katolikus legényegyleteken át a pályaudvarok körül lebzselő afrikai migránsokig, s mindennek során a könyv egyszer sem ítélkezik. Mutat, de nem minősít. A könyvben gyakorlatilag nincs szimpatikus oldal vagy közeg, akikkel azonosulni tudnánk. A jobboldali politikusok éppúgy megkapják a magukét, mint a baloldal. Hoewer könyve sok minden, de nem propaganda.

Mégis ijesztő olvasmány. Az EuropaPowerBrutal olyan Nyugat-Európát tár elénk, amiről sokan nem csak Magyarországon, de az érintett országokban sem hajlandóak tudomást venni. A történet ugyanis a mára lecsúszott és kirekesztett – vagy inkább kirekesztődött – egykori fehér munkásosztály világában játszódik. Egy olyan világ, amelynek csak a társadalmon kívül van helye, mert a társadalom nem tart igényt rájuk, ezért nem is törődik velük. Posztapokaliptikusnak is beillő helyszíneken létrehozott közösségi terek, örökös csatározás a többi – nem csak baloldali – szélsőséggel és a minden kirekesztettet egyformán jól megverő rohamrendőrökkel. Különösen meglepő volt a gyűlölet hiánya. Minden verekedések, tüntetés, aljas kis ide-oda szurkálás úgy hat, mint egy megszokott rituálé, ami pont azért ijesztő, mert annyira triviálisan az élet része, mint a korábbi generációknak egykor a vasárnapi templomba járás.

Ami Leitmotiv-ként összeköti ezeket a csoportokat: a közösség utáni vágy. Ezeknek a társadalom legalján szerveződő sorsközösségeknek nem marad más kohéziós erő, mint az alkohol és a langyos régi slágerek, amikben a cigarettafüstben és piaszagban ott leng a régi jó NSZK utáni halvány nosztalgia, az új közösségi esemény pedig az aktuális konfrontáció. Mintha Tamási Áron antitézisét olvasnánk: nem tudjuk, miért vagyunk a világon, mert az otthonunk már nem az otthonunk.

Tsitsi Dangarembga a fesztivál díjazottja

A történetnek az elbeszélő és Mara, az ex-kolléganő közt fonódó távkapcsolat a kerete, amely végül nagyon finoman érzékeltetve pozitív kicsengést ad az amúgy elég depresszív történetnek: alapjában semminek semmi értelme, de a szerelemből még fakadhat remény.

„A sötét limonádé pezsegve keveredik a vörösborral. A szénsav buborékaival feltörnek bennem az utazás emlékei. S ahogy a másodperc törtrésze alatt minden újra lejátszódik bennem, a poharakban mintha magát Európát látnám csillogni. Marára kacsintok és szánkhoz emeljük az első poharat. Újra egymásra nézünk. Összemosolygunk. Odakint elállt az eső.” Különösen azok a részek erősek, amikor a lírait keveri a vulgárissal:  „Az éjszaka úgy borítja a római sikátort, mint egy hollófekete, a sötétben láthatatlan macska. Puha mancsaival maga után hív a fénytelenségbe, majd megfordul, rámnéz és borostyánfényű szemeiből az egész sikátort meleg, szürke félhomály árasztja el. Mintha immár látni lehetne a sötétben. Megérintem az ősi falakat a Via del Seminario-n és fülemet behunyt szemmel a kövekhez tapasztom. Egy hang azonban széttépi a csendet. „Fogyatékos vagy? Gyere már, te korcs!”, jön hozzám Marc nevetve. Barátságosan átkarolja a vállamat, s úgy vonszol maga után a sikátorban. Szerinte kifejezetten jót tenne nekem egy fél év a keleti fronton.”

Egyetlen igazi baj van a könyvvel: elejétől a végéig fikció. Az olasz rész például a Mussolini-féle saló-i köztársaság egy veteránjának temetése körül forog. Ezt Rómában olvastam és rögtön le is csekkoltam, létezik-e a Hoewer által leírt bazilika s maga az bizonyos veterán; a válasz: nem és nem.

Nem létezik az érzékletesen leírt, elhagyott metróállomásból kialakított közösségi centrum sem, ami a könyvben a helyi szélsőjobbosok menedékhelye. Lehet, hogy volt ilyen temetés, aminek szétverését, az azt követő utcai harcokat Hoewer pontosan leírja, lehet, hogy volt egy valódi Comandante Candici, akinek a temetésén egymásnak esett jobb- és baloldal, de mindenképp inkább motívumokról beszélhetünk, mint dokumentumokról.

Frankfurti könyvvásár

Az EuropaPowerBrutal akkor lenne igazán veszélyes könyv, ha nem lenne fikció. Így minden realizmusával együtt is csak egy vélemény. (Megpróbáltam kapcsolatba lépni a szerzővel, hogy utánakérdezzek, de sajnos nem reagált a megkeresésre.) Letagadhatatlan, hogy bezzegnyugaton igenis létezik ez a magát elhagyottnak és cserbenhagyottnak vélő egykori munkás közeg, akárcsak az amerikai Rust Beltben. A könyv igyekszik ezt a közeget megmutatni egy kívülálló szemével – fikcióként mégis inkább csak jól megírt, 350 oldalnyi közvetett utalás.

Kell tehát Jasmina Kuhnke-nek vagy bárki másnak félni az ilyen könyvektől? Ahogy az EuropaPowerBrutal elolvasása után látom: bizonyos mozgalmároknak egyedül attól a felismeréstől kell félniük, hogy nem csak ők a társadalmilag kirekesztettek.

Sőt, akad itt egy egész nemzedék Berlintől Bécsen át Rómáig, akiknek a problémái nem érdeklik sem az elitet, sem pedig az elitnek író szerzőket és legkevésbé a társadalmi igazságtalanság ellen kampányolókat. Utóbbiak számára, úgy tűnik, sokkal egyszerűbb azok elhallgattatását követelni, akik megkérdőjelezhetik az ő már-már privilégiumnak tekintett kirekesztettségüket.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.