• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Irodalom

Írás, olvasás, irónia – Így látta Jean-Paul Sartre a saját gyerekkorát

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Minden embernek megvan a maga természetes tartózkodási helye; ennek magasságát nem gőgje határozza meg, nem is értéke, hanem gyermekkora.”

Jean-Paul Sartre: A szavak

A szavak 2016-os kiadása egy részlettel

A szavak 2016-os kiadása egy részlettel

Jóllehet Sartre önéletrajzi könyve, A szavak magyarul is megjelent Justus Pál fordításában, a kritika kevés figyelmet szentelt a briliáns stílusban megírt, Franciaországban azonnali sikert aratott műnek. A könyv jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az írónak 1964-ben odaítélt és általa visszautasított Nobel-díjhoz is hozzájárult. A tizenegy éves koráig visszaemlékező Sartre egész életművének megértéséhez is fontos forrás A szavak, amit az irodalomtól való búcsúzásaként írt meg.

A könyv megszületésekor több tragédia árnyékolja be Sartre életét. Autóbalesetben meghal két barátja, Albert Camus és a filozófus Maurice Merleau-Ponty. Édesanyja egészségi állapota is aggasztja. Mindezek arra ösztönzik, hogy felidézze gyermekkorát és feltegye a kérdést: mi az irodalom szerepe? Az önéletírás két részből áll: Olvasni és Írni. Másokkal ellentétben, akik jóleső örömmel írnak gyermekkorukról, Sartre kritikusan, öniróniával mutatja meg magát.

Olvasni

A szavak az anyai nagyszülők bemutatásával kezdődik. Az egész könyv ironikus hangvétele már az első mondatokban megmutatkozik:Elzászban, 1850 táján, egy gyermekek sújtotta tanító beletörődött, hogy áttér a szatócspályára. Ám valamilyen kárpótláshoz ragaszkodott e kiugró pedagógus: ha neki le kell mondania róla, hogy az elmék épülésén munkálkodjék, valamelyik fia munkálkodjék majd egyszer a lelkek épülésén; a család egyik sarja lelekésznek megy, mégpedig Charles.”

A nagypapa, Charles Schweitzer

A nagypapa, Charles Schweitzer

Miután Charles nem áll kötélnek, az apa a másik fiút, Louis-t vette kezelésbe, aki nemcsak hogy lelkipásztor lett, de egy másikat is nemzett, Albert Schweitzert, a későbbi Nobel-békedíjas teológus, lelkész, filozófus, orvos, orgonaművészt.

Albert Schweitzer

Albert Schweitzer

Charles Schweitzer feleségével, Louise Guilleminnel és lányával, Anne-Marie Schweitzerrel (Albert Schweitzer unokahúga) nevelte unokáját, Jean-Paul Sartre-t, akinek tengerésztiszt apja meghalt, amikor Jean-Paul tizenöt hónapos volt: „Jean-Baptiste a haditengerészeti iskolára akart menni, hogy meglássa a tengert. 1904-ben Cherbourg-ban a tengerésztiszt, akit már emésztett a Kokinkínában szerzett kór, megismerkedett Anne-Marie Schweitzerrel, meghódította az elhagyott fiatal lányt, elvette, nagy sietve egy gyereket nemzett vele – engem −, majd igyekezett a halálba menekülni. 

Sartre szülei

Sartre szülei

A szavakban nagyapjáról, akiről azt mondogatták, „beleszeretett ebbe a kölyökbe”, vegyes érzelmekkel beszél.Imádott engem, kétségkívül. Vajon szeretett-e?” Visszatekintve jórészt színjátszásnak tekintette nagyapja tetteit: „Őszintén szólva, kicsit erőltetetten igyekezett fenséges lenni: a XIX. század igazi fia volt, s Victor Hugónak érezte magát, mint olyan sokan, mint maga Victor Hugo is.” De Jean-Paul maga is szeretett színjátékot játszani. Azt játszotta, hogy jó gyerek: „Szeliden tűröm, hogy cipőt húzzanak lábamra, orvosságot csepegtessenek orromba, fésüljenek és mosdasssanak, öltöztessenek és vetkőztessenek, sikáljanak és simogassanak; nincs mulatságosabb, mint azt játszani, hogy jó vagyok.

A gyermek Sartre távol állt a későbbi, lázadó fiatalembertől: „Paradicsomban éltem. Reggelente boldog ámulatban ébredtem, csodálkoztam azon a szerencsés véletlenen, hogy a világ legegyetértőbb családjában és legszebb országában születtem.” Ez kiváltságos helyzet már-már vetekszik Voltaire Candide-jának „legeslegjobbik” világával.

A mű címe jelzi a könyvek szerepét a gyermek Sartre életében: „Életemet úgy kezdtem, ahogyan bizonyára végezni fogom: könyvek között. Nagyapám dolgozószobája tele volt könyvekkel. () Megleltem hát vallásomat: a könyv mindennél fontosabbnak látszott szememben. A könyvtár templom volt számomra;” Jean-Paul édesanyja lányt szeretett volna, így a Poulou-nak becézett kisfiú vállig érő hajat viselt, ami angyali arcot kölcsönzött neki.

Poulou

Poulou

Nagyapja azonban „nem akart belőle félénk puhányt nevelni”, ezért titokban elvitte a borbélyhoz:kegyesen néztem, hogyan hullanak végig a nyakamat szorító fehér törölközőn hajfürtjeim s pottyannak a padlóra, érthetetlenül megfakulva; megdicsőülten és megkopasztva értem haza. Felkiáltások voltak, hanem az ölelések elmaradtak, s anyám bezárkózott szobájába, sírni: kislánya helyett egy kisfiút hoztak neki. De ennél nagyobb baj is volt: amíg szép, hosszú fürtök lebegtek fülem körül, szemet lehetett hunyni csúfságom nyilvánvaló ténye előtt. Pedig jobb szemem világa már kezdett elhomályosodni. Még nagyapámat is láthatólag megdöbbentette a dolog; gondjaira bízták a kis csodát, s ő egy varangyot adott vissza: saját jövendő csodálata alapját ásta alá.

A megnyírt Poulou

A megnyírt Poulou

Poulou fantáziája határtalan volt: „Első történeteim csak a kékmadár, a csizmás kandúr történetét, Mauricse Bouchor meséit mondták el újra. Maguktól kezdtek beszélmi valahol a homlokom mögött, szemöldököm két íve között. Később nekibátorodtam, változtatttam rajtuk, magamnak is juttattam szerepet.”

Írni

Jean-Paul megtanult verset írni, amikor Arcachonban nyaralt anyjával és nagyanyjával. A nagyapa nyelvtanfolyamokat tartott, így csak levélben érintkezett a család többi tagjával. Hetente háromszor írt levelet, egyet feleségének, egyet lányának, egyet pedig unokájának, az utóbbit versben.Hogy e boldogságot maradéktalanul élvezni tudjam, anyám először megtanulta a verstan szabályait, majd megtanított rájuk engem.” A gyermek versét elküldték a nagypapának. „Forduló postával jött meg a válasz, engem dicsőítő költemény; én újabb verssel válaszoltam. Rászoktunk a játékra, nagyapa és unokája között újabb kapcsolat létesült; akár az indiánok vagy a Montmartre stricijei, olyan nyelven beszéltek egymással, amelyből a nők ki voltak zárva.” Visszagondolva ezekre a versekre, Sartre derűs iróniával mondja: „Minden gyerekben van zsenialitás. MinouDrouet-t kivéve, mondta Cocteau 1955-ben. 1912-ben is volt minden gyerekben, kivéve engem:

Jean-Paul ezután elhatározza, hogy regényeket fog írni: „Kértem és kaptam egy füzetet, egy üveg lila tintát, s a füzet fedelére felírtam: „Regények könyve”. Az első regénynek, amelyet végigírtam, ezt a címet adtam: Egy pillangóért.” Ám ebben a regényben az ifjú „szerzőnek” csak annyi szerep jutott, hogy egy friss képregényből szó szerint átmásolta a címet és a szöveget is.

Második „regényével” A banánkereskedővel, ami a Larousse szótárból kimásolt cikk volt, kiváltotta anyja rajongását. Később saját maga által kitalált történeteket is ír, és elhatározza, hogy író lesz, aminek nagyapja nem örül, mert nem tartja az írói foglalkozást megélhetési lehetőségnek.

A nagypapa a Montaigne gimnáziumba íratja be Jean-Pault, ahol középszerű tanuló. Aztán magántanár készíti fel vizsgáira. Az elkényeztetett Poulou társai között magányosan érezte magát, ráadásul előnytelen külseje is nyomasztotta. Anyja minden nap elvitte a Luxembourg-kertbe, ahol azonban egyetlen játszótársat sem sikerült neki találni.

A Luxembourg-kert Sartre gyerekkorában

A Luxembourg-kert Sartre gyerekkorában

Mégis Párizs híres parkja lesz egyik élményforrása világhírű regényének, Az undornak. A regény főszereplője, Antoine Roquentin a parkba lépve megpillantja azt a Velléda-szobrot, amit a Luxembourg-kertben Sartre naponta látott: „láttam a fák mögött a zenepavilon kék oszlopait és lámpáját, a babérfák között a Velléda-szobrot.” A parkban ez a szobor néhány méterre Flaubert-étől található.

A Velléda-szobor

A Velléda-szobor

A szavak végén Sartre felidézi Az undor megírásának idejét: „Harmincéves koromban sikerült azt a szép tejesítményt véghezvinnem, hogy megírtam Az undorban – méghozzá nagyon őszintén, elhihetik – embertársaim semmivel sem indokolható, kesernyés-sós vegetálását, a magamét pedig teljesen elválasztottam ettől. Roquentin én voltam, saját életem szövetét mutattam meg benne kíméletlenül; de ugyanakkor én voltam, a kiválasztott, a poklok krónikása is;

Visszatérve Sartre iskoláira, 1915 októberében nagyapja beíratta a IV. Henrik Gimnáziumba mint bejáró növendéket. Itt már jó tanuló volt, és barátai is lettek. A szavak végén Sartre hitet tesz a regény, a művészet mellett. Ezek a gondolatok ma is, olyan időkben is érvényesek, amikor egyre többet beszélnek a Gutenberg-galaxis haláláról:A kultúra nem ment meg semmit és senkit, nem is igazol. De emberi alkotás: az ember önmagát vetíti belé, magára ismer benne; csak ebben a kritikus tükörbn látja meg tulajdon képét.”

Sartre: A szavak. Kézirat

Sartre: A szavak. Kézirat

Kapcsolódó cikkek

Emlékévvel ünnepli a Marvel Pókember 60. születésnapját

Pókember 1962-ben mutatkozott be a világnak az Amazing Fantasy lapjain.

Első novelláskötetével jelentkezik szeptemberben Jo Nesbø

Hamarosan egy igazi csemege érkezik a skandináv krimi királyától.

John Le Carré egy John Le Carré egy hónappal a halála előtt adta áldását utolsó regényérehónappal a halála előtt fejezte be utolsó regényét

Októberben jelenik meg John Le Carré utolsó befejezett regénye

Az idős szerző pár héttel a halála előtt fejezte be a kéziratot.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Hollywood-i akták 46. – Kínai negyed (1974)

    Roman Polanski filmje megmutatta, micsoda erő lakozik a noir műfajban.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. augusztus 2.

    A kevesebb néha több – 7 nagyszerű író, akik megálltak egyetlen regény után

    Avagy amikor egy fecske is csinál nyarat.

    • 2021. július 29.

    Tiltott irodalom 2.0 – Avagy újabb 10 regény, mely áldozatul esett a cenzúrának

    Világirodalmi remekek politikai és vallási ideológiák csapdájában.

    • 2021. július 28.

    Világirodalmi krónikák 35. – Roberto Bolaño: Vad nyomozók

    A kultikus chilei író szerelmes levele az irodalomhoz.

    • 2021. július 26.

    Újrateremtett történelem – 10 regény, mely újraszőtte a múlt szövetét

    Avagy alternatív válaszok a „mi lett volna, ha?” egyetemes kérdésére.

    • 2021. július 23.

    Így írtak ők – 6 világhírű író, 6 különböző munkamódszer

    Az írás nem egzakt tudomány, ezek pedig nem tanácsok az írópalántáknak.