- Kovács Krisztián
- 2019. augusztus 6. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Múlt héten nagy sikerrel rajtoltattuk el vadonatúj sorozatunkat Irodalmi évtizedelő címmel, melynek keretében egy adott évtized tíz kiváló regényét ajánlottuk Nektek. Akkor is és most is igyekeztünk változatos listát összeállítani személyes kedvenceink, és a világirodalom elismert remekeinek ötvözetéből, melyben számtalan műfaj és zsáner képviselteti magát most is, bizonyítva azt, amit úgyis tudunk: hogy az irodalom egy végtelen játszótér, ahol már hatvan évvel ezelőtt is bárki könnyedén megtalálhatta saját szórakozását.
Az 1960-as évek is számtalan sorsfordító jelentőségű eseményt hozott magával. Kitört a vietnámi háború, Jurij Gagarin volt az első ember az űrben, felépült a berlini fal, Dallasban meggyilkolták John F. Kennedy amerikai elnököt, Párizsban soha nem látott erővel megmozdult a diákság, a kubai rakétaválság alatt kis híján kitört a harmadik világháború, lezajlott a híres Woodstock Fesztivál, Neil Armstrong és az Apollo 11 leszállt a Holdra, véget ért a Star Trek első szériája, meghalt Jimi Hendrix és Winston Churchill. Az irodalom pedig tovább termelte örökérvényű remekeit.
Irodalmi évtizedelő – 1960-as évek
A 2016-ban elhunyt Harper Lee a „Salinger-szindróma áldozata”, aki a Zabhegyező írójához hasonlóan első regénye megjelenése után ugyan nem vonult el a világ elől, ám elutasított beszéd-, és interjúfelkéréseket, és egészen a halála előtti évig nem is publikált újra. A Ne bántsátok a feketerigót! című regénye így is elnyerte a Pulitzer-díjat, a számos önéletrajzi epizódot tartalmazó regény egy fiatal fekete fiú elleni per története, de a felszín alatt valójában tökéletes és korhű lenyomata a század közepén az amerikai délen uralkodó erőszak és faji megkülönböztetés látszólag sosem csituló hullámának, kettősségét pedig az adja, hogy témájával tökéletesen szembemenve egészen humoros és bensőséges stílusban íródott. 2006-ban egy brit szavazáson még a Bibliát is megelőzte azok könyvek listáján, melyet mindenkinek el kellene olvasnia, hogy okuljon belőle az ember természetéről.
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
A tavaly májusban elhunyt, többszörös Pulitzer-díjas író az amerikai posztmodern egyik legfontosabb és legtöbbet ünnepelt szerzője volt, mely hírnevet leginkább 1969-es A Portnoy-kór című regényének megjelenése hívta életre. Roth-ra mindig is jellemző volt a kritikus szemlélődés és a szinte maró iróniával átitatott amerikai keserűség ábrázolása, ebben igazán élen jár az örökké a szexre gondoló főhősének, Alexander Portnoy-nak az alakja. Ugyanakkor stílusában és témaválasztásában is némileg könnyedebb hangvételű mű, mint Roth későbbi remekei, és bár ez is egyfajta fejlődésregény, itt azonban sokkal inkább a személyiség torzulásának tökéletes leírását olvashatjuk az 1960-as évek szigorú, amerikai társadalmi normái közt, mikor a szexről való diskurzus, vagy maga a szexualitás még csak titkolt érdeklődés tárgyát képezhette. Talán nem ez Roth valaha írt legerősebb műve, de kétségtelenül a későbbi nagy író pályafutásának tökéletes bevezetője.
Philip Roth: A Portnoy-kór
Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája, és Arthur C. Clarke 2001 Űrodüsszeiája mellett talán a legnagyobb hatású, és leginkább tisztelt sci-fi klasszikus, egy valódi komplex műremek, melyet át- meg áthatnak az ökológiai, vallási, szociológiai, politikai és pszichológiai szálak, és mely a mai napig nagyjából 20 millió példányban kelt el világszerte, napjainkban pedig legalább olyan népszerű, mint első megjelenésekor volt, köszönhetően univerzális mondanivalójának, és rétegzett világának. A messiássá váló Paul Atreides története nem egyszerű sci-fi, sokkal inkább egyetemes tanulmány az emberről, a társadalom formálhatóságáról, talán ezért is állta ki jobban az idő próbáját, mint kortársai nagyobbik része. Mert itt nem a technológia, se nem a tudományos törekvések a fontosak, hanem a változásokra reagáló ember, nem hiába nevezik sokan a fantasztikus irodalom Bibliájának. Természetesen a regény elnyerte mind a Hugo-, mind a Nebula-díjat, és Herbert tollából 5 folytatást fialt.
Frank Herbert: Dűne
Bizonyára mindenki emlékszik Jack Nicholson ihletett és később Oscar-díjjal kitüntetett alakítására, vagy épp Louise Fletcher ördögi szerepformálására Ratched nővér szerepében. Milos Forman filmje kétségtelenül klasszikus, de nem különb Ken Kesey regénye sem, ahol saját, veteránkórházban szerzett tapasztalatait gyúrta az egyik legnyugtalanítóbb, és mégis igencsak felemelő elmegyógyintézeti történetté. Kesey regényét magával ragadó sztorija mellett számtalan dicsérettel ellátták már, és mind igaz, a Száll a kakukk fészkére merész (ennek és szexuális tartalmának hála évekig vita tárgyát képezte az amerikai irodalmi közéletben), több rétegben értelmező szimbólumrendszerrel bír, olykor kifejezetten bizarr, mégis egy mikrokörnyezeten át állít fel örökérvényű mondanivalót az emberi viselkedés szélsőségeiről, miközben a szabadságvágy megnyilvánulásáról ugyanúgy mesél, mint a modern civilizációk emberi lelket bebörtönző képességéről.
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
Így talán nem mindenki ismeri, ha viszont azt mondom, Szárnyas fejvadász, akkor alighanem világossá válik, miről is beszélünk. Ridley Scott filmje a valaha készült egyik legjobb sci-fi, atmoszférája, látványvilága a mai napig zsigeri és magával ragadó, az álmaiból merítő Dick regénye pedig egyértelműen a később cyberpunkként elhíresült sci-fi zsáner alapjait fektette le. Rick Deckard, és a replikánsok története egyfajta tűnődés azon, mi teszi emberré az embert, és miként válhat áldozattá, amennyiben meggondolatlanul istent játszik. Nem biztos, hogy ez a szerző legjobb és legérettebb alkotása, de így is izgalmas, és egyedi filozófiai tépelődés a legnyomasztóbb tudományos-fantasztikus víziók nagymesterétől, és a posztapokaliptikus disztópiák egyik örökbecsű darabja, mely Herbert Dűnéjéhez hasonlóan a legcsekélyebb mértékben sem veszített fényéből az évek során.
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
A fantasy nagyasszonya a 60-as évek végén kezdett bele kultikus, és máig sokat emlegetett Szigetvilág-ciklusába, ám legjobb regényeként mégis az 1969-es A sötétség balkezét tartják a kritikusok, mely nem csupán a sci-fi és a fantasy, de a szórakoztató és a szépirodalom közt is megkapó átmenetet képez. Le Guin-t nem hiába tartják, és tartották mindig is az egyik legszellemesebb, legkreatívabb fantasy írónak, parádés részletességgel és logikával megalkotott képzeletbeli világa egyetlen pillanat alatt képes beszippantani az olvasót. A sötétség balkeze mintegy esszenciáját adja annak, miért érdemes fantasy-t olvasni, és tablója egyben Le Guin írói eszköztárának is, tele merész gondolatokkal, sokrétű szimbólumrendszerrel, mindezt elegáns kivitelezésbe csomagolva, és bizonyságát adva annak, hogy egy átgondolt világ felépítéséhez nem szükséges ezer oldal, megoldható sokkal rövidebben is.
Ursula K. Le Guin: A sötétség balkeze
A rendkívül sokoldalú, egyesek szerint tizenhárom nyelvet beszélő, kiváló brit regényíró és nyelvész leghíresebb műve nem csupán Stanley Kubrick kiválóan sikerült adaptációjának hála lehet ennyire felkapott alkotása a XX. századnak. Az erőszakra épülő nyomasztó disztópia leginkább a nádszki-nyelvnek, és az erőszakos tartalmak brutalitásának köszönhetően nem egy könnyű és könnyen emészthető olvasmány, ugyanakkor rendkívül fontos kérdéseket feszeget: vajon az erőszak és a bűn világa egyfajta társadalmi kényszer az adott közegben, vagy sokkal inkább minden körülmények közt választás kérdése, illetve vajon működhetnek-e hatékonyan a prevenciós és átnevelőprogramok azok személyiségén, akiket eltorzított a deviancia. Burgess szürrealista elemeket felhasználó, bizarr alakokkal benépesített műve ugyanakkor kinyilatkoztatás a szabad akarat mellett is.
Anthony Burgess: Gépnarancs
Az idén 90 éve született Levin mindössze hét regényt publikált pályafutása során, Stephen King mégis egyik legfontosabb hatásaként hivatkozik rá, egyenesen egy ócskaságok közé csomagolt svájci órának nevezve a szerzőt. Nem hiába, King előtt Levin volt az egyik első, aki a modern horrort bevitte a nagyváros adta keretek közé, erre kiváló példa az 1967-es Rosemary gyermeke, egy iszonytatóan nyomasztó pszichológiai utazás, melyben az élet egyik legnagyobb csodája, a várandósság válik feneketlen borzalommá. Levin kiváló érzékkel, nem tolakodóan gyúrja bele Rosemary életének kritikus szakaszába a sátánizmus és az okkultizmus mára egyszerű klisévé koptatott fordulatait, ezzel párhuzamosan pedig olyan szociológiai kérdésekre reflektál, mint a nők szerepe, a társadalmi paranoia kialakulása, vagy épp a vallás hatása a társadalmi és társas viszonyokra.
Ira Levin: Rosemary gyermeke
A szerencsére mai napig aktív, egykori brit hírszerzőtiszt saját tapasztalatait latba verve írta meg második regényét, miközben Hamburgban dolgozott politikai konzulként, mára pedig talán a kémregény-irodalom legnagyobb hatású alakjaként tiszteli a szakma. Nem véletlen, Le Carré regényeiben soha nem a szexualitás, az akció, vagy a kémek életének túlromantizált, hedonista oldala köszön vissza, ahogy pl. Ian Flemingnél. Le Carré jóval komolyabban veszi a szakmát, a fikción keresztül tudatosan világít rá a hidegháborús kémkedési módszerek társadalmi normákkal, etikával, és erkölccsel való összeegyeztethetetlenségére. A kém, aki bejött a hidegről zsánere leghíresebb műve lett, elnyerte a krimiírók rangos Edgar Allen Poe-díját, a Publishers Weekly pedig 2006-ban minden idők legjobb kémregényének nevezte.
John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
Capote már 17 évesen a New Yorker magazin újságírója volt, 24 évesen pedig megírta első nagy sikerű művét, a Más hangok, más szobák című regényt, mely 9 hétig vezette a sikerlistákat. Leghíresebb alkotását, az 1959-es újsághír ihlette Hidegvérrelt közel hét évig tartó, Harper Lee-vel közös kutatás előzte meg, mígnem végül napvilágot látott, óriási sikert aratva. A kansasi nagycsalád kegyetlen lemészárlása körül bonyolódó történet afféle tényregény, mely elsőként igyekszik nem csupán bemutatni a véres történetet, de meghatározni a bűnösök viszonyát saját bűnökhöz, és ezáltal megérteni tetteiket. Az 1960-as években, amikor az FBI is még csak kísérletezett a profilalkotással, ez igazi újdonságnak számított, és számtalan későbbi írót ihletett meg, köztük Thomas Harrist, aki érezhetően Capote regényének lába nyomán haladt, mikor megírta A bárányok hallgatnak című kultikus művét.
Truman Capote: Hidegvérrel
8+1 kiváló regény, mely felrázta az irodalmi világot
6 regény, mely a hardcore könyvmolyoknak is feladja a leckét
Irodalmi évtizedelő I. – 10 kiváló regény az 1950-es évekből
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
