- Magyar Miklós
- 2021. augusztus 5. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének újabb része jelent meg magyarul Jancsó Júlia fordításában. Már csak a harmadik kötet van hátra, hogy a teljes mű új fordítását kezünkbe vehessük ugyancsak Jancsó jóvoltából. A hatalmas kihívást jelentő vállalkozásért a fordító elnyerte a Tengelyi László-díjat és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Szekeres György-érmét is.
Proust művének több kötetét Gyergyai Albert tolmácsolásában ismerjük. Az általa le nem fordított részeket időszerű volt magyar nyelvre átültetni. De mi indokolja a már lefordított kötetek újrafordítását? Erre a kérdésre maga Jancsó Júlia adja meg a választ, mégpedig a tőle megszokott szerénységgel és korrektséggel. Egy 2007-es interjúban mondja Gyergyai Albert munkájáról: „nagyon szép szöveg, de a fordítások hamarabb porosodnak, mint az eredeti szövegek, és ez a porosság egy kicsit ma már a Gyergyai-szövegen is érződik. Én nagyon szeretem az ő fordítását, soha nem volt olyan szándékom, hogy akkor most kiírom őt a Proust-fordításból, szó nincs ilyesmiről. A pontatlanság, azt hiszem, annak a korszaknak a másfajta igényrendszere. Náluk a szépség volt az elsődleges, minden más utána jött.” Fontos mondatok. Egyrészt nem követi azt a rossz fordítói szokást, hogy a megelőző változatokat szőröstül-bőröstül elvetéltnek minősíti, másrészt rámutat arra, hogy miért volt időszerű újrafordítani Proustot.
1940 decemberében Genet a Gibert nevű párizsi könyvkereskedésben ellopta a Virágzó lányok árnyékában című kötetet, amiért négy hónap börtönbüntetést kapott visszaeső tolvajként. A börtönben Proust olvasása késztette első regénye, a Notre-Dame-des-Fleurs megírására.
A Virágzó lányok árnyékában címadó szereplői a narrátor által Balbecben megismert kis lánycsapat, akik között a legfiatalabb Albertine Simonet, a Bontemps házaspár unokahúga. Első alkalommal Gilbert említi: „Van egy unokahúga, aki az én iskolámba járt, jóval alattam, a híres-nevezetes Albertine. Egyszer még biztosan nagyon ’fast’ lesz, de most nagyon furcsa figura.” A narrátort a nagymama viszi el egészségi állapota miatt Balbecbe. A fürdőváros a valóságban, Cabourg, ahol Proust 1891 és 1898 valamint 1901 és 1913 között számos alkalommal tartózkodott. Albertine lesz a narrátor nagy szerelme. A nagymama, Françoise és a narrátor a Nagyszállóban vesznek ki szobákat.
A narrátor a festő Elstir révén ismeri meg Albertine-t Balbecben: „Amikor aztán Estir hívott, hogy bemutasson a kissé távolabb ülő Albertine-nek, én előbb még megettem egy kávés éclair-fánkot, és nagy érdeklődéssel kértem részleteket bizonyos normandiai vásárokról egy idős úrtól, akit nem sokkal korábban ismertem meg, s akinek, úgy véltem, felajánlhatom gomblyukamból a rózsát, amelyet megcsodált. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a bemutatás azután ne okozott volna semmiféle örömöt, s ne kapott volna a szememben némi súlyt. Az örömét természetesen csak kicsivel később fedeztem fel, amikor a szállodába visszaérve egyedül maradtam, és ismét önmagam lettem. Az örömökkel is úgy vagyunk, mint a fényképekkel. Amit a szeretett lény jelenlétében lekapunk, csak a negatív, később hívjuk elő, amikor hazaértünk, és megint rendelkezésünkre áll a belső sötétkamra, ahová „tilos a belépés”, amíg társaságban vagyunk. Noha az öröm megismerése így néhány órával halasztódott, a bemutatás súlyát mindjárt átéreztem. A bemutatkozás pillanatában hiába érezzük, hogy megajándékoztak, s így tulajdonosai lettünk egy jövőbeli örömökre feljogosító „utalványnak”, amely után hetek óta ácsingózunk, azt is megértjük, hogy az utalvány elnyerése nemcsak a fáradságos keresgélésnek vet véget − ennek csak örülhetnénk −, hanem egy bizonyos teremtés létének is, azénak, akit a képzeletünk meghamisított, akit szorongató félelmünk, hogy sosem lehetünk ismerősei, nagyra növesztett.”
A lánycsapat legidősebb tagja a gazdag családból származó Andrée, aki Albertine után a leginkább felkelti a narrátor figyelmét, és akit arra használ fel, hogy féltékennyé tegye szerelmét. Egy alkalommal Marcel Cottard doktor társaságában egy Balbec melletti kaszinóban észreveszi, hogy Albertine és Andrée szorosan összefonódva táncolnak. Kiderül, hogy a két lánynak leszbikus kapcsolata van egymással. Albertine ezt határozottan tagadja. Egy harmadik „virágzó lány”, Rosemonde szintén tetszik a narrátornak, aki azt gyanítja, hogy ennek a lánynak is vannak leszbikus kapcsolatai Albertine-nel.
Mint tudjuk, tökéletes fordítás nem létezik. Mielőtt a következőkben a Jancsó Júlia fordításában előforduló problémák közül néhányat megemlítenék, szeretném leszögezni, hogy az ötszázötven oldal magyarra való átültetése bravúros teljesítmény. Ráadásul nem is akármilyen szövegről van szó. Proust közismerten bonyolult, szerteindázó mondatait Jancsó Júlia a mai magyar olvasó számára élvezhetően tolmácsolja úgy, hogy ugyanakkor pontosan visszaadja a prousti mű atmoszféráját.
Proust szerette édesanyját. „Csak egy valakit szeretek ezen a világon, ez a Mama” – írja Louis d’Albuférának 1905. szeptember 26-án, néhány nappal anyja halála után. Itt nem a ’mère’ (anya), hanem a ’maman’ (mama) szót használja. Ha az ’édesanyám’ érzelmi töltését akarta volna Proust adni a szónak, a regényben is mindenütt a mamát használja, mint a Swannék oldala című első kötetben: „Amikor lefeküdni indultam, egyetlen vigaszom volt, hogy ha ágyban leszek, a mama még feljön egy csókra.” Maga a mama szó egyébként A Virágzó lányok árnyékában című kötetben is előfordul, mégpedig huszonnyolc alkalommal. Az, hogy a narrátor milyen helyzetekben használja a ’ma mère’ helyett a ’maman’ szót, arra jó példa a következő idézet: „Quelquefois ma mère passait sa main sur mon front en me disant:« Alors, les petits garçons ne racontent plus à leur maman les chagrins qu’ils ont ? »” A magyar fordításban: „Édesanyám néha megsimogatta a homlokomat, és azt mondta: «Nocsak, a kisfiúk nem mesélik már el mamájuknak a bánatukat?»” Azt lehet mondani, hogy a „távolságtartó” ’ma mère’ helyett a ’maman’ szót olyankor használja Proust, amikor a narrátor valamilyen bensőséges helyzetbe kerül édesanyjával.
További problémás fordítások: „Norpois márki, szavajárását idézve, nyilván azt mondaná, hogy „valami bűzlik Dániában.” (7. oldal) Az eredeti szövegben ez szerepel: „le marquis de Norpois eût sans doute trouvé, selon son expression, « puant »”. Nyilván a ’puant’ (bűzös) jelentése csábította a fordítót arra, hogy a szólássá vált „valami bűzlik Dániában” mondatot idézze. Csakhogy Shakespeare Hamlet című drámájában az egyik mellékszereplő ezzel a mondattal arra utal, hogy hiába sejtik sokan az igazságot, ha azt bizonyítani nem tudják, nem sokat tehetnek. A Shakespeare-idézettel fordítani a ’puant’ szót, amit Proust abban az értelemben használ, hogy ’arcátlan’, semmiképpen sem szerencsés. A ’repesett új kapcsolatairól’ (8. oldal) helytelen vonzathasználat. Valamitől (például örömtől) vagy valamiért, valakiért repes és nem valamiről repes valaki. Helytelen a narrátor szájába adni a magyar szlengben használatos szavakat, mint ’sajna’ az ’hélas (21. oldal) vagy ’na bumm’ az ’eh bien’ (182. oldal) fordításaként. Bergotte beszédmodoráról szólva mondja a narrátor: „Il ajoutait un grand nombre de v,d’s, deg, qui semblaient tous exploser de sa main ouverte à ces moments”. A magyar fordításban: „amelyekhez annyi f-et, z-t, s-t tett, melyek ilyen pillanatokban mintegy a nyitott markából robbantak ki”. Ez a mondat így értelmezhetetlen. Nem a nyitott markából robbannak ki a szavak, hanem az ’e pillanatokban kinyitott markából’, vagyis ugyanakkor, amikor kiejtette azokat a hangokat, kinyitotta a markát, és így olyan volt, mintha abból robbantak volna ki.
A kifejezés helyes fordítása: ’egyszerűen’, ’csak úgy’. 240. oldal: „Majd a táj kiszámíthatatlan lett, meredek”(240. oldal). Mitől lesz egy táj kiszámíthatatlan? A ’Le paysage devint accidenté’, azt jelenti, hogy hegyes vidékre érkezünk. 243. oldal: „Főként azért (ahogy egy húrt nagyobb feszültsége vagy egy idegszál gyorsabb vibrálása más hangzást vagy más színt hív elő),”. A ’corde’ itt nem húr, hanem ’corde vocale’, azaz hangszál. 248. oldal: „s ennek zászlója öblösen és szorongva csapkodott”. Egy zászló nem csapkod szorongva. Igaz, hogy az ’anxieux’ első jelentése ’szorongó’, de a nyugtalanra is használja a francia nyelv. Tehát öblösen és nyugtalanul csapkodott a zászló. A 286. oldalon „a csók szándékával tekintetében” magyartalan. Helyesebb lett volna: „csókos tekintettel”. 304. oldal: „De nemcsak a testéig szerettem volna elérni, hanem a benne élő személyiségig, akit megérinteni egyetlen módom lehetett: magamra terelni a figyelmét, a behatolás egyetlen útja-módja pedig, ha gondolatot ébresztek benne.” A ’behatolás’ szó legalábbis félreérthető, de semmiképpen sem helyes, szó szerinti fordítása a ’pénétration’ szónak. Itt egy elfogadtatásról van szó. A ’désarmement universel’ nem ’általános fegyvermentesség’, hanem ’általános leszerelés’ (347. oldal).
Lehetne még sorolni a kifogásolható mondatokat, de ezek száma a könyv terjedelméhez képest – Esterházy Péter szavaival élve – elenyészően csekély. Az utószót, amely elhelyezi a kötetet a prousti életműben, valamint a rendkívül hasznos és fontos jegyzeteket Proust legjobb magyarországi ismerője, Karafiáth Judit írta.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.