Kovács Krisztián
2022. február 8. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Lehet-e még manapság igazán jó szerelmes regényt írni?

Kezdetnek jó, ha tisztázzuk, hogy a klasszikus értelemben vett romantikus regények nem feltétlenül egyenlőek a szerelmes regényekkel. Előbbi fogalma alaposan ledegradálódott az elmúlt években, és bár továbbra sem a Romana füzeteket jelenti, általában olyan sablontörténetekre értjük, melyek mind történetvezetést, narratívát, szereplőket és fordulatokat tekintve is hajlamosak némileg elrugaszkodni a valóságtól. Persze a romantikus regények létjogosultsága éppúgy megkérdőjelezhetetlen, mint volt az a brazil szappanoperáké, melyek azért is tudtak akkora sikerrel futni idehaza, mert a néző szép embereket látott valószerűtlen helyzetekben, valószínűtlen szerelmek bontakoztak ki, a jó elnyerte jutalmát a rossz pedig megbűnhődött.

A Szerelmem, Coney Island exkluzív kiadása

Egy szerelmes regény nyilvánvalóan nem követi ezt a trendet, és ha körülnézünk a világirodalmi palettán, számos olyan, az irodalmi kánon megkérdőjelezhetetlen részét képező művet találunk, melynek központi témája a szerelem, és a párkapcsolatok. Gondoljunk csak F. Scott Fitzgerald remekművére, A nagy Gatsby-re, Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című művére, vagy hogy kortárs példát is említsek, ott van Sally Rooney világsikert aratott regénye, a Normális emberek, és akkor még nem beszéltünk Gabriel García Márquez-ről, akinek egész munkásságát meghatározta a szerelem, mindegy, hogy az irodalmi szemináriumok örökös résztvevőjét, a Szerelem a kolera idejént, vagy épp kései remekművét, a Bánatos kurváim emlékezete című kisregényt említjük.

E művek közös jellemzője, hogy a szerelmet nem a puszta romantika – vagy a pőre szexualitás – oldaláról ragadják meg, hanem azt általában teljes emberi életek szövevényrendszerének részeként határozzák meg. A szerelem itt nem végcél, se nem egyedi motívum, csupán sorsszerű mozgatórugó, mondhatni a kéz, mely marionettbábuként csavarja a karakterek érzelmeit, melyek aztán motorként hajtják a cselekedeteiket.

Ezáltal a klasszikus értelemben vett romantika nem hat át teljes történeteket, csupán momentumokra villan fel, ahogy a való életünkben is, és éppen ezért e történetek életszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

A szerző, Billy O’Callaghan

Mégis akad-e bármi, amit a szerelem témakörén belül még nem meséltek el korábban? Az ír származású Billy O’ Callaghan erre tett kísérletet, regényének aktualitása pedig ezúttal nem csupán témájánál fogva érdekes és izgalmas, de egyben azért is, mert Szabados Ágnes Nincs Időm Olvasni Kihívása e hónapban közösen olvassa a Szerelmem, Coney Island című művet. A szerző Ágnes kifejezett kérésére hosszabb levelet is írt a kihívásban résztvevőkhöz, melyben a regény keletkezéstörténetét meséli el (a regény az exkluzív levéltartalommal kizárólag a Libertine Könyvesboltban, és annak webshopján kapható ITT), valamint videóüzenetet is küldött hazai olvasóinak. A Szerelmem, Coney Island annak iskolapéldája, miként érdemes a 2020-as évek elején szerelmes, urambocsá’, romantikus regényt írni.

A történet szerint Michael és Caitlin immáron huszonöt éve találkozgat New Yorkban, Coney Island ezerszínű menedékén, hogy így meneküljön el élete fenyegető problémái elől. Michael és Caitlin ugyanis házasok, de nem egymásnak fogadtak örök hűséget. Michaelt súlyos beteg felesége, Barbara várja otthon, Caitlin pedig végtelenül steril házasságában vergődik, élethelyzetükből pedig eleddig csupán egymás társasága, és Coney Island lopott pillanatai jelentették a kiutat. Igen ám, de változás közeleg, mert Caitlin férje költözést tervez a Közép-Nyugatra, Michaelt pedig házastársi kötelezettsége felesége mellé köti, a két középkorú ember tehát keserű döntés elé néz.

Ha eleget tesznek mindannak, amit a házasságkötéskor fogadtak meg, nem marad semmijük, ellenben ha engednek érzelmeiknek, az súlyos erkölcsi és morális következményeket szül, melyeket nem biztos, hogy képesek lesznek épésszel feldolgozni.

Az exkluzív kiadás csak a Libertine Könyvesboltban kapható

Ahogy a fenti alaphelyzet felvázolása is mutatja, O’Callaghan messze maga mögött hagyja megszokott toposzokat: nincs lángoló szerelem, nincs klasszikus szerelmi háromszög, csupán a kietlen valóság, melyet az egymás iránti érzelem tart a józan ész felszínén. A szerző bátor kísérletre vállalkozott, mert az alapvetően a közbeszéd által elítélendő hűtlenséget olyan fénytörésben mutatja be, mely egyrészt nélkülöz mindenféle szentimentalizmust, másrészt didaktikus felhangok nélkül az abban szándékosan és szándékolatlanul résztvevő négy ember felelősségét analizálja. A Szerelmem, Coney Island így nem csupán egy tiltott szerelem krónikája, de egy szociológiai és pszichológiai körkép a XXI. század társadalmi rendjéről, és az azzal való szembeszegülésről. Ahogy a szerző fogalmazott a NIOK-tagoknak írt exkluzív levélben: „Az írás régóta bevett módszerem arra, hogy megértsem a világot és benne a saját helyemet. Azok a dolgok, amelyek zavarnak és nem hagynak aludni, gyakran témaként bukkannak fel a történeteimben.”

A Szerelmem, Coney Island egyfajta önvallomás egy olyan helyzetről, melyet bizonyos fokig a szerző is megtapasztalt, és bár nem merészkedik át a Saul Bellow-féle önvallomásos, vagy még inkább önigazoló próza terepére, alighanem pszichológiai könyveknél is ékesebben mesél a párkapcsolatokat mozgató dinamikáról, hozzá segítve azok megértéséhez olvasóját. O’Callaghan: „Elengedhetetlennek tartottam, hogy a szerelmesek valóságos embereknek tűnjenek, és remélem, hogy az olvasó hisz bennük, még ha fiktívek is.” Ezzel a szerző levelében mintegy rá is világít az átlag romantikus történetek egyik legnagyobb hibájára, a karakterek és karakterkapcsolatok ábrázolásának silányságára, melyet ő maga olyan ügyesen kikerült összességében hét évig formálódó regényében.

A Szerelmem, Coney Island ugyanis úgy tud szerelmes regényként működőképes lenni, hogy legalább annyira beszél a szerelem és érzelmek értelmezéséről, és azok a szerelmesek szűkebb és szélesebb környezetébe való beilleszthetőségéről, ahogy tette azt F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby-ben. Ahogy ott a jazz-korszak nagy írója az arisztokrácia csillogó felszínességét mutatta be, úgy itt O’Callaghan a társadalmunkba mélyen beépült és látszólag feloldhatatlan elvárások és szabályok szükségszerűségén töpreng.

A regény eredeti kiadásának borítója

A Szerelmem, Coney Island bátran ajánlható azok számára, akik ódzkodnak a romantikus, szerelmes történetektől, ez ugyanis felütése dacára is egy egészen hétköznapi történet a mindannyiunkat meghatározó vágyakról, lehetőségekről, kapcsolataink hátteréről és érzelmeink mibenlétéről, az intimitás erejéről, és a boldogság hamar elenyésző, másodperces jelenlétéről.

Életszagú regény, mely bizonyítja, hogy a szerelmes regényeknek igenis ma is megvan a létjogosultsága abban az esetben, ha nem vezetik tévútra olvasójukat, ha nem kínálnak mást, mint amit az élet is kínál, és éppen realisztikusságuk miatt képesek magukkal ragadni, mert olyan helyzeteket mutatnak be, melyekkel életünk során mindannyian találkozunk.

A NIOK-tagoknak írt levél már valóban csupán hab a tortán, O’Callaghan szinte barátilag mesél a regény születéséről, saját élményeiről, mely önmagában kuriózum: nem sok külföldi mű érhető el Magyarországon szerzője a magyar olvasóknak szóló egyedi üzenetével, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy minél több embert elér, mert a Szerelmem, Coney Island valóban megérinti a lelket, Pék Zoltán (aki nem csak a regényt, de a szerző levelét is magyarította) értő és kimagaslóan minőségi fordításában. A regény exkluzív változata kizárólag a Libertine Könyvesboltban és annak webshopján kapható IDE kattintva.