Kovács Krisztián
2022. július 12. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Leigázta a krimiirodalom piacát, de meghalt, mielőtt kiélvezhette volna a sikert

Hiszek az olykor indokolatlannak tűnő hype erejében. No, nem azért, amiért a legtöbben gondolnák, és nem feltétlenül éppen azon kultúrtermék nagyobb népszerűsítése miatt öröm, amit gátlástalanul reklámozni akar. Nem, a hype igazi ereje abban rejlik, hogy nem csak magára a hirdetés tárgyára, de annak teljes környezetére is ráirányítja a figyelmet. Amikor megjelent a Harry Potter-sorozat, egy egész generáció fedezte fel hatására nem csak az olvasás szeretetét, de az olyan korábbi fantasy sorozatokat, mint a Gyűrűk Ura, vagy épp a Narnia krónikái.

Bármennyire furcsa, még A szürke ötven árnyalatát övező hype-nak is megvan a maga pozitív vonatkozása, hiszen bár rendkívül fals módon ábrázolta a BDSM típusú szexuális viselkedésformákat, és az abban résztvevőket, kétségtelenül rajta tartotta a fókuszt, így lehetőséget adva arra, hogy az emberek közelebb kerülve az igazsághoz, pro és kontra érveket hallgathassanak meg. Hasonló történt 2005-ben is, mikor megjelent Stieg Larsson nagy sikerű trilógiájának első része, A tetovált lány. Más kérdés, hogy mind Larsson, mind a skandináv krimi őrületének fellobbanása azért számtalan más okra is visszavezethető.

Gyűjteményes, angol nyelvű kiadás Forrás: pinterest.com

De ki ez a Stieg Larsson?

Annak ellenére, hogy regénytrilógiája révén 2008-ban például a világ második legolvasottabb szerzője volt, sorozatából pedig máig csaknem 90 millió példány kelt el világszerte, Larsson, mint maga az ember mintha mégis egyfajta talány maradt volna. Ennek legfőbb oka talán az, hogy a szerző sajnálatos módon 2004. novemberében mindössze 50 évesen szívinfarktust kapott, és meghalt.

Az eredetileg 10 kötetesre tervezett Millenium-trilógia első három kötete ugyan már javában szerkesztés alatt volt, ám az első kötet csak közel egy évvel az író halála után jelent meg. Akkor azonban iszonyatos piachódításba kezdett, de erről később.

Larssonról érdemes egyébként elmondani néhány tényt, például azt, hogy 12 évesen kapott első írógépén az amerikai sci-fi nagy szerelmeseként fantasztikus történetek írásával szórakoztatta magát, később pedig társszerkesztője lett a Sfären című sci-fi irodalmi fanzinnak, folyamatosan eljárt sci-fi irodalomtörténeti konferenciákra, és 1978-tól 1980-ig a skandináv SF Szövetség elnöki tisztjét töltötte be, miközben több, rövid tudományos-fantasztikus története is megjelent nyomtatásban.

Nézetei és érdeklődése akkor változott, amikor belépett hazája Kommunista Munkáspártjába, majd ennek szellemében 1977-ben a Kelet-afrikai Eritreába ment, ahol a Népi Felszabadítási Front szolgálatába állt, majd Svédországba való visszatérésekor grafikusként és fotósként kezdett dolgozni. Hektikus pályájának következő lépése már a szélsőjobboldali és rasszista szervezetek dokumentálása volt, svéd demokraták előéletének kutatása. Larsson megszállott lett, kitartásának köszönhetően számos ellenséget szerzett magának, de szenvedélyessége nem csökkent akkor sem, mikor a teste jelezte, hogy nem jó irányba halad. Halála előtti években iszonyatos mennyiségű kávét ivott, és cigarettát szívott el egy nap, emellett ritkán érkezett, olyankor is leginkább gyorséttermi ételeket fogyasztva.

Stieg Larsson (1954-2004) Forrás: wikipedia.org

A skandináv krimiíró, aki nem is skandináv krimit írt

A tetovált lány megjelenése és sikere gyakorlatilag piaci versenyt teremtett, és megpróbálta letaszítani a trónról az addig uralkodónak számító amerikai típusú krimiket. Larsson trilógiájának sikere magával vonta a többi skandináv írót, akik szinte mindegyike olyan országokba jutott el, melyekben korábban nem mutatkozott igény a művészetükre. A különös az egészben az, hogy ezek az írók már gyakorlatilag jóval Larsson előtt alkottak, és hazájukban messze nem számítottak ismeretlen névnek, ám tematikájuk gyakorlatilag Larsson sikerének köszönhette a kiteljesedését.

Pedig Hanning Mankell már 1991-ben elővezette Kurt Wallander nyomozót, Jo Nesbo 1997-ben lépett színpadra Harry Hole nyomozóval, hogy csak két példát említsek, de Larssonnak köszönhető az, hogy a műfaj követőkre talált, és mintegy önálló zsánerré terebélyesedett olyanok belépésével, mint amilyen a sikeres Q-ügyosztály filmek alapjául szolgáló regényeket jegyző Jussi Adler-Olsen is.

Azonban, ha tüzetesebben megvizsgáljuk a Millenium-trilógia köteteit, rá kell jönnünk, hogy valójában nem is feltétlenül illeszkednek abba a tematikába, amit ma skandináv kriminek hívunk, sőt, inkább meglehetősen egyedi és különleges elegyet képeznek a műfaj amerikai vonulatával. A szikár, olykor már-már száraznak ható stílus, a sötét hangulat gyakorlatilag egy hard boiled krimi sajátja, valami olyasmi, aminek az alapjait Dashiell Hammett, Raymond Chandler, és James M. Cain rakták le, ám témaválasztását tekintve valódi, színes kavalkád kel életre azelőtt, aki kézbe veszi a köteteket.

A magyar kiadás az Animus kiadó jóvoltából Forrás: instagram.com

Mitől különleges a Millenium-trilógia?

Ahogy fentebb is írtam, a hatások, és azok arányos elosztása miatt. A hard boiled stíluson és hangulaton kívül itt van az egyik főszereplőnk, Lisbeth Salander, aki mintha csak William Gibson valamelyik neonfényes cyberpunk regényéből lépett volna ki, és itt van társa, a lecsúszott és meghasonlott újságíró, Mikael Blomkvist, aki épp csak egy lépéssel jár a Humphrey Bogart-féle tipikus noir hős előtt, egyedivé pedig az teszi, hogy semmilyen szempontból sem hős alkat. Bár éles eszű, és nagy kitartású, olykor kifejezetten lassú és pipogya, mintegy antitézise Salander rendkívül összetett jellemű, kőkemény hackerének.

A témák keveredése pedig sokszínű, mint egy kaleidoszkóp, és tartottam is tőle első olvasáskor, hogy a sok bába közt elvész a gyerek, de Larsson folyamatosan képes volt egységes színvonalon tartani a viszonyokat. Van itt horrorelem, némi kimondatlan okkultizmus, amiről a 90-es évek eleji black metal-mozgalom óta tudjuk, mennyire mindennapos elem a skandináv kultúrában, aztán van egy kis politika, némi mérgező korrupció, szexuális erőszak és aberráció, no meg egy csipetnyi techno-thriller jelleg, hála Lisbeth Salander hivatásának.

A témaválasztások helyénvalók és aktuálisak, manapság, a MeToo-mozgalmak, az adatlopásokkal kapcsolatos botrányok korában talán még inkább, mint tizennégy éve, a megjelenésekor, ám míg a legtöbb skandináv krimi esetében az ehhez hasonló motívumok inkább színezőjelleggel, vagy katalizátorként működnek a történetekben, addig kijelenthető, hogy A tetovált lány és folytatásai esetében a történet középpontjában még csak nem is az egyébként felderítésre váró gyilkosságok állnak, hanem maga, a gyarló világunkat mozgató mechanizmusok. Larsson sokat tudott ezekről, megszállott kutatásai, melyek többek közt a máig lezáratlannak tekinthető Olof Palme-gyilkosság kapcsán is folytatott, láttatták vele a társadalom valódi arcát, ő pedig élete művében elmesélte nekünk, mit látott.

Az eredeti svéd (balra) és az amerikai feldolgozás plakátja Forrás: imdb.com

Irodalmi panteon

A sors tragédiája, hogy Larsson nem érhette meg az elképesztő sikert, de amennyire az életét érintő történetekből számomra kiderül, még az is nehezen eldönthető, miként reagált volna rá.

90 millió eladott példány két tucat nyelven, és további 1 millió a történelemben elsőként elektronikus könyv formátumban az Amazon Kindle boltjában igazi irodalmi szupersztár státuszba emelte volna, az pedig valahogy nem Stieg Larsson stílusa.

Ami viszont biztos, hogy a hype ezúttal jó helyre lőtt, a Millenium-trilógia rövid, ám annál egyedibb története a XXI. századi krimiirodalomnak, mely nem csupán létfontosságú társadalmi, szociológiai és politológiai jelenségekről volt képes hitelesen mesélni, de mindemellett ráirányította a világ figyelmét a skandináv országok szórakoztatóirodalmi piacára. Ezzel pedig mindenki nyert, de leginkább mi olvasók, úgyhogy ha kedveled a rejtélyeket, és a sötét tónusú sztorikat, de még nem kóstoltál bele Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist világába, itt az ideje próbát tenni vele.