Kovács Krisztián
2022. február 7. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Magára haragította Lovecraftot, Hitchcock pedig világhírűvé tette – 105 éve született Robert Bloch

Robert Albert Bloch 1917 áprilisában látta meg a napvilágot Chicagoban, német zsidó bevándorló családban. A fiatalember mindössze nyolc esztendős volt, mikor 1925-ben beszökött Chicago Maywood nevű külvárosának egyik eldugott mozijába, hogy felnőtt felügyelet nélkül tekintse meg Az Operaház fantomját. Mikor az egyik jelenetben a címszerepet alakító Lon Chaney Jr. leveszi a maszkját, felfedve torz ábrázatát, Bloch megrémült, állítása szerint felpattant a székből, és hazáig szaladt, hogy aztán meggondolatlanságáért az ezt követően éjszakákon vissza-visszatérő rémálmai büntessék meg. A szörnyű élményből ugyanakkor életreszóló elhivatottság született.

Robert Albert Bloch 1994 szeptemberében hunyt el Los Angelesben. Hetvenhét éves korára két tucat regény, több száz novella, film- és rádiójáték forgatókönyvek, képregények szerzőjeként tisztelte a szakma, Stephen King, Clive Barker és Neil Gaiman határozottan állította, sosem lesznek írók, ha nem találkoznak Bloch írásaival, aki önmagában egyfajta átmenetet jelentett a klasszikus horror és fantasy, és annak modern vonulatai közt.

Robert Bloch

Bloch különös gyerek volt. Az ominózus mozilátogatás idején – annak ellenére, hogy csupán nyolcéves volt – már az általános iskola negyedik osztályát taposta, tanárai és barátai is hamar szárba szökkenő kreativitását és szárnyaló fantáziáját dicsérték. 1927-ben a fiú anyjával és nagynénjével várt a vonatra Chicago külvárosában, amikor a nagynéni – hogy lecsillapítsa nyughatatlan unokaöccsét – felajánlotta neki, hogy bármelyik lapot megveszi neki a közeli újságosbódénál. Bloch rövid töprengés után a számára ismeretlen Weird Tales magazin aktuális lapszámára bökött rá, ahol aztán olyan hangulatú történetekkel találta szemben magát, melyek óhatatlanul eszébe juttatták azt a két évvel korábbi mozilátogatást. 1975-ban a World Fantasy életműdíjának átvételekor azt mondta: „nehéz idők voltak azok ott a világválság idején. A Weird Tales huszonöt centbe került, ami számunkra nem sok volt, hanem rengeteg.” Mégis Bloch ezt követően minden egyes hónapban összespórolt magának huszonöt centet, hogy megvásárolhassa az aktuális lapszámot.

Az épp csak a gimnáziumot megkezdő fiút nem csupán a történetek izgatták, de azok születése, háttere, az írói módszertan és a stílus is. Rajongott H. P. Lovecraft műveiért, a kedvence az elsőként olvasott Pickman modellje volt, és bár úgy érezte, szinte ismeri az írót, hat évbe telt, mire összeszedte minden bátorságát és levelet írt neki. 1933-ban azzal a kérdéssel fordult a Cthulhu-mítosz atyjához, hogy vajon hol szerezhetné be olcsón a Weird Tales korábbi, Lovecraft írásait tartalmazó számait.

Néhány hónappal később a Bloch család csomagot kapott, benne Lovecraft válaszlevelével, és az író saját tiszteletpéldányaival, azzal a kitétellel, hogy a fiú visszajuttatja őket, mikor végzett az olvasással. Bloch jelnek tekintette a nem mindennapi választ, és továbbra is levelezésben maradt kedvenc szerzőjével, aki számos tanáccsal látta el a feltörekvő ifjút az íróvá válás útján. Véleményezte annak korai zsengéit, és javasolta neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a Lovecraft-kör többi tagjával, August Derleth-el és Clark Ashton Smith-szel.

Lovecraft és Bloch kötetben megjelent teljes levelezése

Mire Bloch 1934-ben – egy évvel kortársai előtt – elvégezte a gimnáziumot, több tucat kidolgozott novellával bírt; az érettségi után másfél hónappal aztán írt egy újabbat, melyet nem sokkal később közlésre vásárolt meg a Weird Tales. Bár korai írásai mondhatni Lovecraft novelláinak utánzatai voltak – legtöbb esetben még az elbeszélői stílus, a szóhasználat is megegyezett – a Weird Tales vevő volt a művekre, melyek sorban jelentek meg az elkövetkező 2-3 évben. Bloch odáig merészkedett, hogy az egyik írásába belefoglalta mesterét, Lovecraftot is, és annak rendje és módja szerint meg is ölte a novella végén, amire az író állítólag megorrolt, hogy aztán stílusosan válaszoljon. The Hunter of the Dark című történetében szerepeltetett egy Robert Blake nevű embert, egyértelműen Bloch-ról mintázva (még a Bloch család Milwaukee-beli lakcímét is beleírta), akivel aztán ugyanúgy végzett a fináléra.

Bloch évtizedekkel később azt mondta nevetve: „Nem volt senki, akit szívesebben megöltem volna.”

A csörte persze nem szült valódi ellentétet, sőt, Lovecraft saját kezűleg írt egy tanúsítványt, melyben megengedte, hogy Bloch bármikor megölje őt egy-egy írásában. A papírt Bloch élete végig őrizgette. Annál is inkább, mert mikor Lovecraft 1937-ben meghalt, a történtek komolyan megviselték a még mindig mindössze 20 éves fiatalembert, azonban lendületet adtak ahhoz, hogy kialakítsa saját stílusát. Bloch kortársai közt is híres volt arról, hogy egy-egy pár ezer karakteres novellára is hajlamos volt hosszú hetek kutatómunkáját fordítani, kimunkált írásai pedig egyre növelték népszerűségét, noha arra honoráriuma kevés volt, hogy egy családot eltarthasson belőle.

A Weird Tales lapszám, melyben először publikált Bloch

Már házasemberként a biztos megélhetés végett egy reklámügynökségnél helyezkedett el, miközben továbbra is ontotta magából a novellákat, ám már nem kizárólag a horror zsánerben. Írt számos sci-fit az Amazing Stories és az Astounding Science Fiction számára, továbbra is publikált a Weird Tales-ben horror és fantasy történeteket, és belekóstolt a bűnügyi sztorikba is, számos krimit és thrillert szállított, többek közt hírhedt amerikai sorozatgyilkosok alakjáról, vagy épp Hasfelmetsző Jackről. 1959-re Bloch Hugo-díjas írónak mondhatta magát, az elismerést The Hellbound Train című munkájáért kapta, ugyanakkor végeredményben mégsem ez számít karrierje leghíresebb alkotásának. Még két évvel korábban megjelent egy története a Mike Shayne Mystery Magazine hasábjain The Real Bad Friend címmel, amiben egy disszociatív személyiségzavarral szenvedő gyilkosról írt.

Bloch ezt a művet dolgozta át regénnyé, a főszereplő Norman Bates alakját leginkább a kannibál sorozatgyilkos, Ed Gein-ről mintázva. Az 1959-ben megjelent Psycho Peggy Robertson, Alfred Hitchcock asszisztense jóvoltából került a rendező asztalára, aki épp irodalmi alapanyagot keresett következő filmjéhez. Hitchcock azonnal a regény rajongójává vált, 9500 dollárt fizetett Bloch-nak a megfilmesítést jogaiért, és megkérte asszisztensét, hogy próbálja meg felvásárolni a regény összes létező és elérhető példányát, hogy az ne legyen piacon, mikor a filmet bemutatják, hogy minél hatásosabb legyen a finálé csattanója.

Bloch a megfilmesítés jogán kívül nem tett hozzá többet a filmhez, ami egyébként döbbenetes siker volt 1960-ban, és igazi kultikus remekmű vált belőle, ugyanakkor Bloch karrierjének szempontjából mégsem ezért számít mérföldkőnek.

A Psycho első kiadása 1959-től

Bloch elsősorban Lovecraft-tól tanult, a gótikus horror volt a kedvence, és szinte minden írását átszőtte a természetfeletti jelenléte. A Psycho volt az első realista írása, ráadásul az első modern horrortörténete, mellyel új fejezetet nyitott saját munkásságában elhagyva a régi iskolát az újért, melynek Richard Mathesonnal vagy épp Ray Bradbury-vel kiegészülve úttörőjévé vált. Bloch alakja nem hatalmas életműve, hanem annak íve miatt is fontos, mondhatni ő az egyik összekötő kapocs a horror és fantasy műfaj múltja és azóta is datálódó jelene közt; nem véletlen, hogy Stephen Kingtől Neil Gaiman-ig a jelenkor bestsellerszerzői is vallásos áhítattal ejtik ki a nevét, ha szóba kerül. Persze a Psycho megnyitott szerzője előtt számos ajtót: rádiójátékokat, filmforgatókönyveket írt, de nem ez az igazi öröksége: az egy komplett műfaj megújítása.

Ahogy King fogalmazott: „Amit Bloch tett a regényeivel, az az, hogy újra felfedezte a thrillert, és újrateremtette azt az antihőst, akit annak idején James M. Cain talált ki.”

Bloch munkássága a zsáner bármely más írójánál jobban átfogja a szórakoztatóirodalom XX. századi fejlődéstörténetét (talán valóban csak Matheson és Bradbury említhető vele egy lapon), történetei, fordulatai, karakterei és témái számos területre hatottak. Terjedelmes irodalmi hagyatéka manapság a Wyomingi Egyetem Robert Bloch Kollekciójában tekinthető meg: kiadott és kiadatlan művek kéziratai, fotók, levelezések, magnófelvételek, és számos egyéb érdekesség tanúskodik egy olyan ember életéről, aki látszólag valóban az írásra született, és aki ugyanakkor minden kortársánál élénkebben tartotta szem előtt, hogy az irodalom az innováció terepe, a folyamatos változás pedig nem egyszerű útkeresés, de a fejlődés egyetlen lehetséges módja.