Margaret Atwood meséi, avagy nagyító alatt a női sorsok

Margaret Atwood nevét A szolgálólány meséje tette igazán ismerté, nem is véletlenül, hiszen a világ, amit ebben alkotott egy briliáns disztópia. Talán nem vagyok azzal egyedül, hogy a mára már klasszikusnak számító regényből készült sorozat kapcsán találkoztam először az írónő nevével, és végül ez sodort el a többi könyvéhez is.

Atwood komoly nő, ízig-vérig feminista, ráadásul regényeinek főszereplői sem a legfelső toronyban ücsörgő megmentésre váró hercegkisasszonyok. Hogy pontosan kik ők, és miben rejlik Atwood „valós” feminizmusa, azt a lenti cikkben igyekeztem alaposan kivesézni.

Margaret Atwood és a női sorsok /Forrás: contextus.hu/

Feminista irodalom fellegvára

Tudom, manapság nagyon divatos a feminista jelző, egyesek a falnak mennek tőle, mások meg öklüket rázva magyaráznak róla. Atwood kapcsán azonban, ha akarnám se tudnám megkerülni, hozzáteszem, hogy nem is nagyon akarom. A szolgálólány meséjéből készült sorozat 2017-ben került képernyőre, éppen egy olyan időszakban, amelyben meghatározó volt a #metoo mozgalom, és elsősorban ennek kapcsán több figyelmet is kaptak a női sorsok. Talán ez az egyik oka annak, hogy a sorozat elképesztő sikereket könyvelhetett el magának. Az írónő művészete a feminista irodalom fellegvárává nőtte ki magát, hiszen még elgondolni is hátborzongató egy olyan rendet, amelyben a nők nem rendelkezhetnek önmaguk felett. 2019 legjobban várt könyve pedig a regény folytatása, a Testamentumok lett, hiszen mindenki kíváncsi volt rá, mi a főszereplő, June történetének valós befejezése. Én menthetetlenül rajongok A szolgálólány meséjének atmoszférájáért, úgyhogy számomra nem volt kérdés a folytatás elolvasása sem.

Nincs ez másképpen a titokzatos gyilkosnő(?) Margaret Marks esetében sem. Az Alias Grace című regényében egy megtörtént bűnügyi eseményt dolgoz fel az írónő, amelynek főszereplője, egy 16 éves, északír származású cselédlány. Nehéz eldönteni, Grace valóban gyilkos-e, vagy csak rosszkor volt rossz helyen, erről Atwood szerint döntsön inkább maga az olvasó, ha már a történelem sem szolgált rá magyarázattal. Hiába a szó szerint is súlyos regény a maga több, mint 700 oldalával, a történet az elejétől a végéig lebilincselő. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig élveztettel olvasom az olyan történeteket, amelyeket megtörtént események ihlettek, na ez pont ilyen!

Atwood első regénye azonban nem A szolgálólány meséje vagy az Alias Grace volt, hanem az 1969-ben megjelent Ehető nő, amely a fogyasztói társadalom és az étkezési zavarok problematikáját boncolgatja. (Zárójelben megjegyezném, hogy ez utóbbi témakör akkoriban még csöppet sem volt felkapott az irodalomban, meg úgy igazából máshol sem.) Mielőtt sokan fognák magukat, és ennyi „feminista” jelző láttán, inkább hanyagolnák a cikket, megjegyezném, hogy Atwood regényei sohasem egyértelmű feminista vagy politikai propagandák, az egysíkú nők-jók-férfiak-gonoszak teórián pedig jóval túlmutatnak. Bár való igaz, hogy történeteinek főhősnőit szereti az elnyomottak rétegéből kiválasztani, több olyan női szereplő is felbukkan a regényeiben, akik manipulatívak, és az összetartás helyett, inkább a széthúzást választják felesleges viszályaikkal.

A „gyilkosnő” Grace Marks, és vőlegénye James McDermott, ahogyan a tárgyalásukon megjelentek. /Forrás: goodreads.com/

Feminizmus, vagy mégsem?

Azt mondom, maradjunk picit még ezen a vonalon. Amint láthattátok, Atwood főszereplői gyakorta olyan nők, akiket koruk társadalma elnyom, egyértelmű hát, hogy maga az írónő is szimpatizál a feminizmus eszméjével. De vajon milyen értelemben szimpatizál vele? Atwood szerint érdemes feminizmus és feminizmus között is különbséget tenni. Létezik az a fajta, amely az angyali tökéletesség mintapéldájaként tekint a női nemre, míg egy másik felfogás szerint olyan kiszolgáltatott áldozati szerep jut a nők osztályrészéül, amelyben nem képesek morális döntések meghozatalára sem. Atwood a harmadik kategória mellett teszi le a voksát, amely szerint a nők lehetnek jók, de rosszak is, vagy, ahogy az írónő mondaná: „Az alappozícióm, hogy a nők emberi lények, akik képesek mindenféle viselkedésre. Lehetnek szentek és lehetnek démoniak is, és képesek bűncselekményekre is. Nem angyalok, akik képtelenek rosszat tenni. Ha azok lennének, nem lenne szükségünk jogrendszerre.”

Egyik részem teljesen egyetért Atwooddal, miszerint a nőkre teljes és egyenrangú félként kell tekinteni. Másrészről, ha már csak abból indulunk ki, hogy a feminizmus lényege a nemek közti egyenlőség, és nem a női nem piedesztálra emelése, akkor erős ellentmondás van Atwood két másik állításában, nem igaz? Ezek sokkal inkább felelnének meg anti-feminista eszmének, hiszen egyik esetben sem az egyenlőségen van a hangsúly, hanem éppen ellenkezőleg. A szolgálólány-disztópia egyébként egyik legaggasztóbb tényezője, hogy éppen a feminista eszmékkel igazolja a szexista zsarnokságot. Hogy mire gondolok itt konkrétan? Gileád államának megalkotói többször is kinyilatkoztatják a regényben, hogy a rendszer milyen védelmet nyújt a nők számára, például védi őket a nemi erőszaktól és ösztönzi az anyaság gondolatát.

Atwood elgondolása arra is figyelmeztet bennünket, hogy a feminizmus indokolatlan és meggondolatlan hajhászása sem célravezető, gyakran ugyanis éppen ellenkezőleg sül el az a bizonyos fegyver. Gondoljunk csak Ivanka Trumph (nem) feminista könyvére, amelyben könyvet írt a dolgozó anyák kimerítő mindennapjairól. Ivanka úgy gondolta ő is beáll a sorba, és megosztja a nagyérdeművel, miről is kellett lemondania, amikor édesapja kampányában aktívan részt vett. Példának okáért a masszázsról is. Borzasztó, nem igaz? Atwood szerint a feminizmus helyes, de a jó adag szkepticizmus is rendben van.

A szolgálólány meséjének sötét és nyomasztó világa /Forrás: medium.com/

A kényelmetlen irodalomnak is helye van

Atwood látszólag pikáns megnyilvánulásai mögött megfontolt, erős életfelfogás és következetes társadalomkritika áll. Bár az írónő – amint láthattuk is – erősen tiltakozik a feminista skatulya ellen, legalábbis mindenképpen árnyalni igyekszik a róla kialakult képet, legtöbb regényének alapja a nemek közti egyenlőtlenség és a férfidominancia nőkre gyakorolt hatása.

Atwood egyébként költőként kezdte pályafutását, számos verse látott már napvilágot, a világhírt azonban prózai művei hozták el, azok közül is spekulatív történetei aratták le a legnagyobb babérokat. Sajnos a magyar fordítások tekintetében sem a verseiből, sem abból a számos novelláskötetből nem állunk jól, amelyek talán a legjobban árnyalnák az írónő komplex és sokszínű látásmódját. Nem akarok most belemenni abba, hogy miért olyan kevés a magyar fordítás, az biztos, hogy az írónő témái közel sem a kényelmes kategóriában mozognak…

És igen, eljutottunk arra a pontra, amelyről mindenképpen szeretnék pár szót ejteni. Atwoodal kapcsolatban egyszerűen elkerülhetetlen arról beszélnünk, hogy az írónő végletekig lecsupaszított írásmódja és nehéz témái nem esnek a mindenki által fogyasztható kategóriába. Ezalatt pedig nemcsak a feminizmusra akarnék utalni, hanem többek között az igazságtalanságra, a társadalmi elnyomásra és a szegénység problematikájára is. Emellett adott egy egyszerű, nyers írásmód, amely nem segíti az egyébként sem könnyed témák feldolgozhatóságát. Atwood azonban nem is akar segíteni, éppen ellenkezőleg, szerinte ugyanis itt az ideje, hogy kiszálljunk abból a kényelmes karosszék-olvasásból, és hagyjuk a fenébe az intellektuális tespedést. Az írónő láthatatlanul is elgondolkodtat és cselekvésre késztet, a döntés pedig már a miénk: hallgatunk-e rá?

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.