- Kovács Krisztián
- 2021. május 13. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
A jó könyv, mint a jó bor? Nos, olykor-olykor lehetséges, de inkább abban hiszek, hogy egy-egy adott regény már megszületésekor is magában hordozza értékeit, sokkal inkább a befogadó közeg az, ami még nincs felkészülve rá, és bizony ennek a kritika hangot is ad, általában nem éppen pozitív értelemben. Ami új, ami más, ami némileg szokatlan, esetleg zsánereket ötvöz újra, műfajokon hajol át, szabályokat rúg fel, vagy éppen érzékeny témákba kap bele, az általában mindig nagyobb sikert ér el az olvasók, mint a kritikusok körében.
Egész sorra való regény létezik, melyeket ennél fogva nem a felesleges és üres hype, hanem a szájhagyomány, és így az olvasók tettek naggyá, akik látszólag sokkal inkább egy hullámhosszra kerültek a szerző gondolatvilágával, és nyitottabban álltak az újdonságokhoz, mint a kritika. És bizony gyakorlatilag minden műfajból, a legnagyobb írók műhelyeiből is tudunk példákat hozni arra, mennyire mellé lőttek a látszólag élesszemű itészek. Ahogy több kritikus az irodalom hanyatlását vélte felfedezni Tolkienben, és A Gyűrűk Urában – és tévedett – úgy az alábbi, már-már klasszikusnak számító darabok esetében is ugyanez volt a helyzet.
Az idei év egyik legfontosabb hazai megjelenésének tűnik Suzanne Collins új regénye, az írónő ugyanis több év kihagyás után egy előzményregénnyel tér vissza legnagyobb sikere, Az éhezők viadala világához. A könyvek több millió példányban találtak gazdára, és négy látványos mozifilmben is önálló életre keltek, ugyanakkor a kritika finoman szólva sem lelkesedett értük. A The Guardian azt írta róla, hogy unalmas, kiszámítható, minden eredetiséget nélkülöző, sőt, logikai bukfencekkel terhelt mű, a kritika írója pedig azt vallotta, egyetlen okot sem tudna felsorolni, ami miatt szeretni lehetne Collins művét.
A szépirodalmat kedvelők, és a sci-fi rajongók által egyaránt rajongott Vonnegut háborús élményeiből írta Az ötös számú vágóhíd című klasszikusát, amelyet ma már az író legzseniálisabb művének tartanak. A New Yorker közel sem volt olyan lelkes, mint az olvasók, akik imádták a mű szarkazmusát, a lap ugyanis közhelyes, lapos mondatokkal operáló, unalmas műnek nevezte, és megjegyezte, hogy ebben a formában nem igazán jön át a mű üzenete, de az igazán kemény szavak a New Republictól érkeztek, akik Vonnegut művét, és magát a szerzőt is ostobának nevezték. Akárhogy is, Vonnegut manapság kultikus szerzőnek számít, amit nagyban köszönhet Az ötös számú vágóhíd zsenialitásának.
Egy regény, mely elképesztően sok országban – különösen a Vatikánban – kiverte a biztosítékot, és a Szentszék már a megjelenése előtt, a fülszöveget olvasva megtett mindent, hogy tiltólistára tetesse. Bár Dan Brown írói eszköztára kétségtelenül igencsak szegényes, a fordulatok, a történelmi érdekességek, a 2000-es évek egyik legnagyobb könyvsikerévé avatták A Da Vinci kódot, a BBC ellenben azt mondta róla, hogy ez a regény olyan, mint amikor egy festő nem képes a vonalak közt maradni egy kifestőkönyvben. A The Guardian szerint ez egy sok száz oldalas semmitmondó vacak, Salman Rushdie szerint új fogalmat alkot a rossz regényekre, Stephen King pedig azt mondta róla, hogy a sajt nélküli makaróni megfelelője.
John Lennon gyilkosa, és Ronald Reagan merénylője egyaránt a Bibliájának tartotta, ugyanakkor a XX. század egyik legnagyobb és leghangosabb klasszikusa vált belőle, szerzőjét pedig remeteségre ítélte. A Zabhegyező, vagy Rozsban a fogó egyértelműen a tinédzsereket szólította meg, emiatt a kritikusok alaposan elmarasztalták. A The New Republic szerint a regény kiábrándítóan unalmas, szerintük szenvedés olvasni Holden Caulfield semmitmondó monológjait, aki nem egy meg nem értett kamasz, csak egy nagyképű és arrogáns semmirekellő. Az oktatási intézmények egyetértettek a kritikákkal, és számtalan helyen tiltólistára tették J. D. Salinger egyetlen megjelent regényét.
A beat fenegyerekének művét Truman Capote is gyűlölte, szerinte Kerouac nem írt, csupán gépelt, aminek semmi köze az irodalomhoz, ugyanakkor az Úton a teljes hippi mozgalom egyik legfontosabb művévé vált, még akkor is, ha ezért szerzője egyáltalán nem rajongott. A tudatfolyamszerű írás prototípusának számító regényt ugyanakkor nem szerette a kritika, a leghíresebb irodalmi beszámolókat közlő lap, a The New York Times például azt mondta róla, rendkívül nehéz regényként, vagy irodalmi anyagként értelmezni, az akkori kor társadalmi viszontagságairól és azok silányságáról pedig sokat elmond a tény, hogy ebből a műből generációk meghatározó alkotása vált.
Szerintünk a Holtodiglan, meglepő fordulatai, bátor narratív technikája miatt, ha nem is a bűnügyi irodalom mérföldköve, de egy egészen jóleső, és újító szándékú darabja, amilyen nem születik minden évben. Ugyanakkor a kritikusok persze itt sem lelkesedtek érte, akadt, aki már a címválasztáson megbotránkozott, aztán a történetben nem látott mást, mint a popkultúra rendkívül visszataszító hatását. A The Guardian nem merészkedett ilyen messzire, sőt, dicsérte pl. a karakterek megalkotását, ugyanakkor csak egy átlagos kriminek minősítette, ami vélhetően nem arat majd nagy sikert. Nos, a Ben Affleck főszereplésével készült adaptáció végül elképesztő bestseller csinált a regényből.
Az HBO elképesztő sikerű sorozata korunk egyik legnagyobb írójává emelte Margaret Atwoodot, a Testamentumok címmel érkező folytatás pedig súlyos embargó mellett jelent meg tavaly ősszel. Atwood már bejáratott névnek számított, mikor 1986-ban kiadta A szolgálólány meséjét, ugyanakkor a The New York Times alaposan le is húzta azt az első kritikában, tehetetlen ijesztgetésnek nevezve. A Time később összevetette a regényt Orwell 1984-ével, valamint Aldous Huxley Szép új világ című művével, és mindkét esetben azt írta, Atwood csúnyán alulmarad, hiába törekszik a hasonlóságra, mert épp az alapvetően rideg hangulat eltalálására volt képtelen.
Hemingway, Faulkner, de még Gertrude Stein is odáig volt A nagy Gatsby-ért, Fitzgerald abszolút legjobbjának nevezve, ma pedig már egyértelműen az amerikai irodalomtörténet halhatatlan klasszikusa. A Chicago Tribune szerint ugyanakkor a könyv teljesen irreleváns, abszolút hiteltelen a szereplők és konfliktusaik ábrázolása, a központi konfliktus pedig egyenesen nevetséges. Másutt egyszerűen nem értették, hogy a regény korrajz, vagy épp karikatúra akar lenni, és egész egyszerűen azt írták róla, hogy szerzője fájdalmasan erőlködve igyekszik iróniával írni, de képtelen rá, és a legjobban akkor járna, hogy soha fel sem vállalná, hogy ő írta a művet.
Bár manapság már a Rowling által teremtett világ komplett franchise-üzletté vált, és egy több milliárdos márkanévvé növekedett, 1997-es debütálásakor erősen megosztotta a kritikusokat, a The Wall Street Journal egész egyszerűen azt mondta róla, hogy rosszul van megírva, és esélye sincs arra, hogy a gyermekirodalom klasszikusa legyen, a The Guardian pedig még tovább ment, hosszan részletezte a mű gyenge prózáját – kihagyott ziccernek nevezve – kitért a karakterekre, melyek szerinte fekete-fehér papírmasé figurák, ráadásul túlságosan és feleslegesen érzelmesnek nevezte a hangvételt, a történetet pedig sablonosnak és kiszámíthatónak.
Sokan kötik Larsson nevéhez a skandináv krimi felfutását, amiben lehet némi igazság, ugyanakkor, ha nagyon szigorúan vesszük, a Millenium-sorozatnál sokkal jobb skandináv bűnügyi sztorik is léteznek. Larsson – aki nem érhette meg műve gigászi sikerét – regényét a The New York Times életszerűtlen, valószerűtlen történetnek nevezte, bár Lisbeth Salander alakjának egyediségét azért így is elismerte. A legmostohábban talán Susan Cohen irodalomkritikus bánt a regénnyel, aki egész egyszerűen annyit mondott róla, ez a legrosszabb regény, amit valaha is olvasott, és ezzel leginkább Larsson gyenge prózájára igyekezett utalni.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.