Magyar Miklós
2022. július 15. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Miért gyanús, ha egy írónak mondanivalója van? – Esterházy Péter halálának évfordulójára

2016. július 14-én halt meg a kortárs magyar próza egyik legnagyobb és mindenképpen a legismertebb írója, Esterházy Péter. Halálának évfordulójáról a francia új regénynek nevezett irodalmi „iskolával” történő egybevetéssel emlékezek meg.

Esterházy Péter

A harmincegy éves agrármérnök, Alain-Robbe Grillet 1953-ban ezzel a mondattal indítja el irodalmi pályáját: „író az, akinek semmi mondanivalója nincs”. A hagyományos regényhez szokott olvasók és kritikusok megdöbbenéssel olvassák legalábbis merész kijelentését, ami elragadtatott dicséretek és nem kevésbé túlzó elmarasztalások lavináját indítja el, és mindmáig a francia új regény legtöbbet vitatott teoretikusává és írójává avatja.

Pontosan fél évszázaddal később Esterházy Péter a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában mintha csak Robbe-Grillet gondolatát ismételné meg: „az gyanús, ha az írónak mondanivalója van. Lehet-e ennél egybehangzóbban elutasítani a regény leglényegibb lényegét, azt, hogy az írónak mindig van valamiféle mondanivalója, másképpen nem lenne értelme az írásnak?

Alain Robbe-Grillet

Ne tévesszen meg bennünket Robbe-Gillet és Esterházy egybevágó kijelentése az íróról meg a mondanivalóról. Mert mit is jelent valójában Robbe-Grillet-nél az, hogy nincs mondanivalója? Egy regény mondanivalóját cselekménye hordozza. Ha elolvassuk az 1953-ban kiadott Les gommes (magyarul A radírok címmel jelent meg az Európa Könyvkiadónál 1975-ben) című regényét, a kijelentés cáfolatát látjuk: egy izgalmas, bonyolult cselekményű detektívregényt tartunk a kezünkben, amelyben van gyilkosság, gyilkos, nyomozás; minden, ami egy olvasmányos regény kelléke. Robbe-Grillet valójában nem a cselekményt, hanem a tragédiát akarja megszüntetni, amit „a mélység ősi mítoszának” nevez. Ebben – a legtöbb kritikus véleményével szemben – nem Flaubert a közvetlen előd, hiszen a Bovaryné jelentéktelen történetből egy élet tragédiáját bontakoztatja ki. Az igazi előzmény André Gide, A Vatikán pincéi című regénye, amely egy tragikus tettet, Lafcadio gyilkosságát banalitásként mutatja be azáltal, hogy megfosztja azt indítékától. Jegyezzük meg, Robbe-Grillet első könyve volt legsikeresebb műve. Pontosan azért, mert az író szándékával ellentétben az olvasó azt kapta, amit a hagyományos regényben megszokott. Későbbi regényeiben Robbe-Grillet tudatosan száműzte mindazt az elemet, amik a regényt regénnyé teszik: hős, cselekmény, tér és idő. Nemcsak a hagyományos, de az abszurd regényen is túllépve kijelenti: „a világ se nem fontos, se nem abszurd. Egyszerűen van.”

Esterházynak miért gyanús, ha egy írónak mondanivalója van? Az okok egészen mások, mint az új regénynél. Neki is a cselekménnyel van baja, de nem a tragédiát akarja belőle eltüntetni – hasonló kérdés fel sem merül nála −, hanem z írásművészet fontosságára hívja fel a figyelmet sarkalatos megfogalmazással.

A Kis Magyar Pornográfiában írja: „Ó, igen: hogy az író errefelé mit csináljon, arra a válaszok, lám, mesésnél mesésebbek (…) Az idők során a feladat lényegileg a Tisza szabályozásának s a nemzet felvirágoztatásának szükségességében fogalmazódott meg. Márpedig rossz rég, ha a Tiszát nem a szakférfiak rendezik, a nemzetet meg … hát … azt magának a nemzetnek kell föl- fölvirágoztatnia tisztességes és rátermett vezetői bö-ö-ölcs irányításával. Minden más eset ennél rosszabb. S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban. Nem mert hazátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mondja: csak cifrázza. A hazaszeretet minőség kérdése.”

Ezt a félreértelmezett gondolatsort teszi a helyére az író a Mindentudás Egyetemén A szavak csodálatos életéből című előadásában: „Az író alanyban-állítmányban gondolkozik. Mennyi hercehurca van e mondat körül, miközben sima tautológia, annyit mond, hogy az író író (nem népvezér, nem eszmetörténész és nem tornatanár).” Ez a magyarázat eltereli ugyan a figyelmet az oly sok bírálatot kiváltott mondatról, ám az „alanyban-állítmányban” gondolkodás, vagyis az írói gond másutt is felmerül Esterházynál. A fogadós naplójában a naplóíró fogadós, azaz maga az író, a napló szót játékosan felbontva, napról (az élet) és naplóról (az írás) beszél: „ha ölembe vonom a naplómat, s elgondolom az életet, rápillantván a sorjázó dátumokra nem hihetek mást, csak azt, hogy a mai nap befejeződik, s lesz holnapi nap. Ez igen lényeges ügy – ha megcsigáznának, szemérmesen azt mondanám, az üzletmenet végett –, még akkor is, ha tudjuk, tudom én, és tudod te, Úr, hogy milyen végül is ez a nap, és a holnapi sem lesz másmilyen. Közbevethetnéd, s a kevély igazság te homlokod övezné: mamlasz fogadós, te nem a napban bízol, hanem a naplódban, nem az életben, hanem a szavakban!”

A francia új regényhez tartozó valamennyi írónál – akárcsak Robbe-Gillet-nél − hiába keressük a sorsfordító tragédiákat, de maga a cselekmény, a hős, a tér és az időt is eltűnik. A Nobel-díjas Claude Simon A flandriai útban – jóllehet témája a második világháború egy történelmi regény megírására adna okot – egyenlőségjelet tesz a történelmi kataklizma és a monoton mindennapok közé.

Claude Simon

Robert Pinget és Nathalie Sarraute nem vesznek tudomást az élet jelentős eseményeiről, egy-egy banális témát variálnak, boncolgatnak. Michel Butornál fel sem merülhet a tragédia gondolata, hisz nem a valóságot, hanem a megismerés módszerét vizsgálja valamennyi regényében. Az olvasó számára viszont − Albert Thibaudet szavaival élve – addig regény a regény, amíg az elmélet nem akadályozza meg abban, hogy eredeti rendeltetésének megfelelően az embernek a világban elfoglalt helyéről szóljon az emberhez. Így adódik, hogy az új regény paradox módon addig regény, ameddig nem igazán új, amíg nem szakít radikálisan a hagyományos és a modern regénnyel, azaz első korszakában, s amikor már eredendően új, valójában már nem nevezhető regénynek.

Robet Pinget, N athalie Sarraute és Michel Butor

Esterházyval szólva tehetjük fel azt a kérdést, amit ő A fogadós naplójában fogalmaz meg a cselekmény hiányával kapcsolatban: „Akkor hát mi marad?” És a választ is nála kereshetjük: „Lásd, édes úr, ezt nem tudom, hogy mi marad.”

És mi marad Esterházynál? Töredékes formában megírt családregények, amelyek sok humorral, iróniával és öniróniával elevenítik fel a „magyar Bloomsday-t, az Esterházy család kitelepítésének történetét, mint a Fancsinkó és Pinta, a Termelési-regény, a Kis Magyar Pornogáfia, a Harmonia Caelestis; és sok más könyv, amelyek a hagyományos, a modern és posztmodern regény sajátos, esterházys ötvözetei. Az irodalomszeretők számára örökre emlékezetes marad, hogy 2016. június 9-én, egy hónappal a halála előtt Esterházy Péter nyitotta meg a 87. Könyvhetet.