- Magyar Miklós
- 2020. december 3. | Becsült olvasási idő: 7 perc
A regény keletkezéséről részletesen olvashatunk az író feleségének életrajzi regényében (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Életrajzi regény. Holnap Kiadó, 1990): „Egy téli vasárnap délután a szobája díványán heverésztem, ő pedig az íróasztalnál ült, cigarettázott és dolgozott. (…) Ábrándozni kezdtem. Arra gondoltam, milyen jó volna egy olyan cselédlányra szert tenni, aki sohase megy el vasárnap délután, s aki, mint valami gép, egyéni életének és kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig mindent tökéletesen elvégez. Eszembe is jutott egy lány, akit egy kicsit ilyennek képzeltem, a házunkkal szemközt lakó színészházaspár Anna nevű, mindig szelíden, engedelmesen mosolygó, hazulról soha el nem járó szlovák cselédje.(…)
– Te, egy novellatéma jutott az eszembe − szóltam. − Egy tökéletes cselédlány, aki végül is meggyilkolja a gazdáit.
– Nagyszerű − mondta rá Dide azonnyomban. − Nagyszerű novellatéma. Mindjárt fel is jegyzem − és fogta az előtte lévő naptárát, arra írt gyorsírással néhány jelet.
Azonnal annyira magáévá tette ennek az elképzelt folyamatnak minden mozzanatát, rögtön megérezte jelképes és általános mivoltát. (…) Én félve, bizonytalanul pendítettem meg az ötletet, s magam is elcsodálkoztam, milyen elragadtatással fogadta. Nyilván szunnyadó hangok pendültek meg benne. Másnap azután mindjárt hozzá is fogott a novella megírásához, s a novella nőtt-nőtt, és valami nagyszerű lett belőle, és amit írt, azt mindennap fölolvasta nekem, és én mindennap jobban ámultam, hogy mi lett az én szegényes elképzelésemből. Alakok nőttek ki, emberek elvenedtek, életek, sorsok dőltek el. Úgy bámultam őt, mintha a Teremtőt láttam volna sárból embereket gyúrni és lelkeket lehelni beléjük. Anna, az Anna név, az engedelmes mosoly, a seszínű haj megmaradt az eredeti minta elgondolásból, egyébként azonban Bözsi, a régi dajka szép kék szeme, karcsú alakja, balatoni bája volt előtte, amikor írta, és talán annak a hajdani, Szabadka környéki tanyai lánynak öntudatlansága, akihez diákkorában többször kilopódzott, s aki egy szép napon szótlanul, sírva elhagyta a házukat. Jancsi alakját egy rokonukról s kissé önmagáról mintázta. A Patikárius név régi családi emlékeket idézett. Moviszter alakjában is önmagára gondolt, meg két másik barátunkra, egy kitűnő idegorvosra s egy kedves, emberséges gondolkozású iparoktatási főigazgató barátjára. A Moviszter és Druma neveket kisfiunk találta ki, amikor még egészen apró volt. Ő játszott képzeletben ennek a két soha nem létező családnak az életével. (…) Moviszterné alakját egy budai orvos ismerősünk feleségéről mintázta. Vizyné modellje Bella néni volt, a keresztanyja s egy közelünkben lakó tanár felesége, de kicsit minden polgári asszony, akit valaha ismert, és Ficsor, a házmester alakját is régi könyvtárszolgák, házmesterek emléke mozgatta. A regény elkészült, olyan teremtő erővel, hogy Édes Anna, Moviszterék, Drumáék, Vizyék és a többiek is mind, hamarosan eleven valósággá váltak még az én számomra is, és azt éreztem, régi valódi ismerőseim ők, akik körülöttem mozognak, élnek.”
Az Édes Anna a Nyugat 1926. július 1-jei számában indult és folytatásokban jelent meg.
Jobbra Kosztolányi, balra Törőcsik Mari Anna szerepében
Édes Anna, a Vizy-családhoz cselédnek szegődött lány, egyszerű és dolgos egyéniségével elbűvöli környezetét. Minden idillikusnak tűnik egészen egy fogadásig, amit Vizy Kornél ad minisztériumi kinevezése alkalmával. Ez a fejezet lesz a regény tengelye, ugyanakkor a legvitatottabb része is. Még maga a fogadás is idillikus hangulatban zajlik. A tavasz érkezése, Vizy kinevezése, a gratulációk az est folyamán, semmi árnyék nem vetül a Vizy-házaspár boldogságára. Amikor az utolsó vendégek is elmennek, Vizyné aludni tér. Öt perccel később Anna belép az ebédlőbe.
Anélkül, hogy villanyt gyújtana, az asztalhoz megy. Ezután a konyhába siet, és mohón enni kezdi, ami a keze ügyébe kerül. Egy csirkecombot és sok-sok süteményt. Ez élete első lázadása. De mindezt mintegy önkívületben teszi. Nem ura a cselekedeteinek. Utána az előszobába megy, mintha távozni akarna, majd hirtelen a fürdőszoba felé fordul. Aztán belép Vizyné hálószobájába, aki felébred, és főként Anna mozdulatainak lassúsága rémiszti meg. Ekkor a lány, aki képtelen levágni egy csirkét, gazdái gyilkosává válik.
Kosztolányi Dezső
A regény körüli viták a megmagyarázatlan és megmagyarázhatatlan tett körül kavarognak. Németh László igazolatlannak látja azt a tényt, hogy Kosztolányi nem tárja fel Anna tudatalattiját: „Vajon eléggé motivált és indokolt-e Anna szörnyű tette, a regény fejezetcímeként is szereplő kérdést feltéve: „Miért” következik be a gyilkosság?” – kérdezi. Karinthy Frigyes véleménye alig különbözik Németh Lászlóétól. A harmincas évek negatív kritikáit felelevenítve, Heller Ágnes felrója Kosztolányinak, hogy elhanyagolta hősnője lelkivilágának bemutatását.
Az indok nélküli gyilkosság, felesleges tett („acte gratuit”) André Gide A Vatikán titka című regénye révén került be az irodalmi köztudatba. A mű egyik szereplője, Lafcadio minden ok nélkül kilök a vonat ajtaján egy ismeretlen útitársat. Az „acte gratuit” értelmezésének azóta a legkülönfélébb változatai láttak napvilágot. Többen a motiváció nélküli cselekedettel azonosítják. Ezt maga Gide igyekszik megcáfolni. „Mindig, mindennek van motivációja, ellenben én „felesleges tetten” („acte gratuit”) azt a tettet értem, amelyiknek motivációja nem nyilvánvaló, és amelyik az érdeknélküliség (désintéressement) jegyeit viseli.”
Tekinthető-e az Anna által elkövetett gyilkosság felesleges tettnek, csakúgy, mint Lafcadio cselekedete? Látszólag igen, ha a gide-i meghatározásra gondolunk, nevezetesen arra, hogy Anna tette érdek nélküli és látható motivációtól mentes. Egy lényeges különbség azonban van a két felesleges tett között.
A lány egy sor megaláztatást visel el, ami nem hagyja közömbösen az olvasót. Vizyné ráförmed, amikor Anna összetör egy aranycirádás tükröcskét. Olyan munkát is végeztet vele, ami nem tartozik a feladatai közé. Pontosan a gyilkosság előtt Vizyné unokaöccse − miután elcsábította Annát – a lány szeme láttára ölelgeti szemérmetlenül a doktor szép feleségét. De már Anna szolgálatba lépésétől gyülekeznek a nyugtalanító jelek. A Vizy-lakásban mindent büdösnek érez. A kenyeret is, a sajtot is. A lakás színei, a bútorok formái is idegenek számára. Vizy Kornél keresztnevétől is émelyeg. Maga a Vizy-ház megpillantása is undorral tölti el. (Lehetetlen nem gondolni itt Sartre Csömörének Roquentinjére, aki a látás, szaglás, tapintás élménye során jut el az abszurd felfedezéséig.) Paradox módon Anna gyilkossága inkább megfelel a Gide által megfogalmazott felesleges tettnek, mint Lafcadióé.
Jelenet Fábri Zoltán 1958-as filmadaptációjából
A gyilkosság után az emberek találgatni kezdenek, mi lehetett az oka annak, hogy Anna „csak úgy” meggyilkolta gazdáit. Utólag minden rosszat feltételeznek az addig „mintacselédnek” tartott lányról: „Egyébként mindenki elvesztette a fejét. Moviszter csak ímmel-ámmal tartotta meg rendelőóráját, aztán átment Drumáékhoz. A ház lakói a tegnapi mulatság csömörétől álmatlanul, fázékonyan bújtak össze. Drumáné tejeskávét, kalácsot adott a látogatóknak, akik természetesen folyton ezen a rémségen töprengtek.
−Nem értem − sopánkodott Moviszterné −, nem értem, akármit csinálok, nem megy a fejembe. Egy ilyen lány, egy ilyen becsületes lány…
− Nekem már régóta nem tetszett − szólt Drumáné. − A szemében volt valami gonosz. Alattomos pofája volt.
− De majdnem egy évet szolgált már náluk. És ismertük mindnyájan. Olyan megbízhatónak látszott.
− Te − mondta Drumáné a homlokára csapva −-, most jut eszembe. Nekem volt egy kisollóm. Tudod, olyan kicsit görbe körömolló. Nagyon szerettem. Ez a kisolló karácsony után eltűnt. Hetekig kerestük a Stefivel, még szóltam is neked, hogy sehol se találjuk. Fogalmunk se volt, hogy ki lopta el. Végre itt senki se jár. A Stefi nem lop és a te Eteled se. Hát kérlek: ez vitte el.
− Azt gondolod?
− Azt, édesem. Meg vagyok győződve. Aki gyilkol, attól minden kitelik. Nem azért mondom. Hiszen ismersz bennünket. Nálunk az ilyesmi − hála Istennek − nem játszik szerepet. De a fejem teszem rá: ez vitte el.”
Egyedül Moviszter doktor tapint rá a gyilkosság legmélyebb okaira, amikor a bíró kérdéseire válaszol: „− Ridegen bántak vele − jelentette ki Moviszter, erősebb hangon. − Ez volt mindig az érzésem. Szeretet nélkül bántak vele. Szívtelenül.
− És miben nyilvánult meg ez?
− Azt én nem tudnám pontosabban körülírni. De határozottan ez volt az érzésem.
− Akkor valóban csak érzések ezek, doktor úr, sejtések. Afféle finom árnyalatok, melyeket a törvényszék ilyen durva és szörnyű bűnténynél aligha vehet figyelembe. Mert itt tények vannak az egyik oldalon: véres tények. Mi is tényeket kérünk. Aztán a többi tanú egyebet vall. Épp az ellenkezőjét. Hogy szerették és megbecsülték. Maga a vádlott sem panaszkodott, se a rendőrségen, se a vizsgálóbírónál. Álljon föl − szólt oda a vádlottnak. − Bántalmazták magát?
−Nem.
− Leülhet. Ez egyébként se valószínű.
Ekkor Moviszter doktor egy belső monológ formájában mérlegeli a vád álláspontját, és önmagát biztatja, hogy ismételten mondja ki véleményét: Nézd most Moviszter ezt a lányt, mily tompultan ereszkedik le fegyőrei közé, nem kellemes látvány, de csak nézd meg jól, és nézd meg az elnököt is, aki megigazítja öreg, kék szemén az olcsó pápaszemet, és vakarni kezdi a fülét, hogy ne is sejtsd, mi forog a fejében, mi zajlik a szívében. Ő csak a földi igazságszolgáltatás képviselője. De igyekszik pártatlanul igazat látni, jobbra és balra tekinteni, már amennyire lehetséges ez itten a világon. Nem érzed-e − biztatta egyre magát −, hogy közeledik az isteni igazságszolgáltatás felé, s máris a pártodon van? Hagyd, hogy kicsit még vitatkozzék, végre ez az ő kötelessége, aztán újra beszélj, ne félj tőle, ne félj te senkitől, mert teveled van az Isten.
Itt ismét a bíróság elnöke veszi át a szót:
− És ha rossz dolga is volt, kérem − érvelt az elnök −, akkor a törvény adta jogánál fogva bármikor panaszt tehetett volna gazdái ellen, fölmondhatott volna nekik, és tizenöt napon belül elmehetett volna.
− Kényszerítették, hogy ott maradjon.
− Mivel kényszerítették? Senkit se lehet kötéllel fogni.
− Egy ilyen öntudatlan, szerencsétlen teremtés.
− Azért nem kellett volna elkövetnie ezt a szörnyűséges bűnt − tűnődött az elnök, majd keményen tette hozzá: − Erre nincs mentség.
− Akkor mért követte el? − kérdezte Moviszter önmagától. − Az az érzésem − ismételte makacsul −, az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle − és itt kitört, majdnem kiabált. − Embertelenül bántak vele. Cudarul bántak vele.”
Kosztolányi regénye kétségkívül magán viseli a freudizmus jegyeit. A Vizy-házban elszenvedett sérelmek, a környezete okozta undor érzése gyülekeznek mintegy a tudatalattijában, hogy azután a gyilkosságba torkolljanak váratlanul, megállíthatatlanul törve elő. Freud hatása nyilvánvaló.
Jelenet Fábri Zoltán 1958-as filmadaptációjából
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
