• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Szoknyás nyomozások

Irodalom

Miss Holmes – Szoknyás nyomozók a viktoriánus korban

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Nyomozót rengeteget ismerünk, van belőlük dögivel, és akad köztük mindenki által ismert – gondoljunk csak Sherlock Holmes-ra, meg hű barátjára, Watsonra. Vagy éppen Hercule Poirot-ra. Vagy Georges Simenon Maigret felügyelőjére. A modernebb kor nyomozói közül említhetném pl. Cormoran Strike-ot, aki nekem is nagy kedvencem. Vagy Kondor Vilmos kiváló újságíró-nyomozó karakterét, Gordon Zsigmondot, aki az 1930-as és 40-es években (a legfőképp) Budapesten nyomoz különböző bűnügyekben. És szerintem mindenki sorolná még a neveket, akikkel együtt nyomozott a legkülönbözőbb bűnügyekben.

De mi a helyzet a nyomozó hölgyekkel? Miért tudunk róluk kevesebbet? Ismerünk ilyet egyáltalán? Mondjuk Miss Marple-n (és Ariadne Oliver-en) kívül? Biztosan van, aki kapásból rávágja, hogy azért nem tud egyet se felsorolni, mert nyomozónő karakterekről nem nagyon írnak, pláne nem olyanokról, akik a viktoriánus korban tevékenykednek. És mindezt szoknyában teszik, fűzőben, no meg kalappal és/vagy napernyővel felszerelkezve. Azonban a helyzet az, hogy szerencsére akad pár ilyen nyomozóhölgy, és legtöbbször a köréjük szőtt történetek is kiválóan sikerültek.

Szoknyás nyomozások

Szoknyás nyomozások

Ilyen George Mann Mechanikus London című regényének főhőse, Veronica Hobbes is. Aki ugyan nem egyedül nyomoz, hanem Sir Maurice Newbury oldalán, de attól még elszánt, bátor és kiváló elme, főképp a rejtélyek megoldása terén. Magát a regényt elég nehéz műfajilag besorolni, éppúgy lehetne urban fantasy, krimi, sőt, akár sci-fi is – de olvastam már steampunk műfaji meghatározást is a regénnyel kapcsolatban.

A két nyomozó – mint egy kiváló, csak éppen férfi-női Holmes-Watson-páros, a szokásos, bár itt okos és szimpatikus rendőrfelügyelővel felszerelkezve – az 1900-as évek elején derít fel bűnügyeket Londonban. Bár eredeti nyelven több kötet is megjelent eseteikről, nálunk sajnos csak az első rész érhető el, ami azonban rögtön a mélyvízbe dobja az olvasót. Békétlennek nevezett, pestissel fertőzött agyú, és ezért zombivá váló emberek aprítják a népet a főváros legnyomorultabb részében, a Whitechapelben, miközben alkalmanként egy világító rendőr is gyilkol – egy olyan Londonban, ahol léghajók lebegnek a járókelők feje felett, és a lovaskocsi mellett már zajos, bűzös és felettébb kényelmetlen, gőzmeghajtású járművekkel is lehet közlekedni. Ráadásul két feltaláló automatonokat gyárt, amelyek felválthatnák az olcsó munkaerőt, és egy ilyen automatonnak köze lesz egy léghajó lezuhanásához. Így az antropológusként dolgozó Newbury – aki egyébként az ebben a regényben igencsak fura Viktória királynő ügynöke – és Veronica tulajdonképpen három ügyben is nyomoz, amelyek végül természetesen összefonódnak.

Amit szerettem a regényben, hogy nem egy klasszikus Holmes-Watson-utánérzés, pedig minden adott lenne hozzá, mert itt is két, jól kidolgozott karakterű nyomozó áll a középpontban, akik – jó angolokhoz híven – két nyomozás közben folyton teáznak (és persze csakis Earl Gray-t isznak). A bűnügyi szál érdekes, ahogyan a viktoriánus és modern kor totális keveredése is. Az epilógusból aztán az is kiderül, hogy Veronicában cseppet több van, mint amennyit a nyomozás során megmutat magából, és én már csak ezért is hiányolom a magyar nyelvű folytatásokat.

George Mann: Mechanikus London

George Mann: Mechanikus London

A magyar származású Theodora Goss regénye, Az alkimista lányának különleges esete kicsit olyan, mint egy különleges saláta, amibe a szerző „beleaprított” egy kis Dr. Jekyllt – és persze az ő Mr Hyde-ját is -, hozzátett még egy adag Holmes-Watson-párost, megfűszerezte Frankenstein professzorral, és hogy igazán különleges fogás legyen belőle, dobott még hozzá Van Helsingből és Dr. Moreau-ból is egy keveset. A meglepő a dologban az, hogy egy egészen jól működő, és főképp szerethető történet született a látszólagos káoszból. Ami kifejezetten tetszett a sztoriban, hogy hiába egyes szám első személyű a narráció, a mindentudó elbeszélő valójában korántsem tud mindent, tehát kifejezetten élvezetes olvasni, ahogy Mary Jekyll szép lassan rájön, mi is a gond a családjával, miközben az olvasó előbb tudja, mi lesz a megfejtés (egy része), mint maga a főszereplő.

Ahogyan azt az írónő az utószóban elmeséli, nagyon érdekelték az olyan őrült tudósok, mint Dr. Jekyll vagy Dr. Moreau, és a „találmányaik” sorsának alakulása, mert szerinte ezek a történetek megmutatják, mit gondoltak az emberek a viktoriánus korban a tudományokról, vagy mennyire féltek magától a tudománytól, és attól, hogy az miként változtatná meg – nem feltétlenül jó irányban – a világot. Theodora Gosst a könyvekben megjelenő „női szörnyek” is foglalkoztatták, és ezekből többet is beemelt a saját történetébe, átírva sorsukat, és ezzel jóvátételt is szolgáltatva nekik. Ilyen Mr. Hyde lánya, vagy maga a főhős, Mary Jekyll, de lehetne említeni a Dr. Frankenstein történetében elpusztított, itt viszont életben hagyott Justine-t, akit a doktor a maga kreálta szörny párjának szánt.

Ezek a különleges karakterek időnként félbeszakítják a cselekmény menetét, hogy kifejezzék a véleményüket az alkotóikról, a nyomozás állásáról, de akár a női viseletekről, vagy az egyenjogúságról is. A történet elején, amikor még nem lehet tudni, kik ezek a nők, ez kissé zavaró, később azonban már sokkal élvezhetőbb.

„DIANA: Nem látom be, mi értelme van a kalapoknak.

MARY: A kalapviselés társadalmi konvenció. Azért viselünk kalapot, mert elvárják tőlünk, akár szükségünk van rá, akár nincs.

DIANA: Ez mégis miben mond ellent annak, amit mondtam?

JUSTINE: Kivételesen egyetértek Dianával. Én sem látom értelmét annak, ha tartjuk magunkat a hagyományokhoz. Minek viselünk kalapot, ha nincs hideg odakint? Az esernyő óvja a fejünket az esőtől, a napernyő pedig a szemünket a naptól. De miért követnénk a hagyományokat, ha azok ostobák?

CATHERINE: Mert anélkül is eléggé különlegesek vagyunk, hogy külön felhívnánk magunkra a figyelmet.”

Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete

Míg Theodora Goss női „szörnyei” elismerik a napernyő szükségességét bizonyos esetekben, addig a Napernyő Protektorátus nevű nyomozói szervezet vezetője – és a név kiötlője -, a „talján” származású Alexia Tarabotti semmiképp. Illetve akkor barátkozik majd meg a gyűlölt női kiegészítővel, amikor azt egy leleményes feltalálónő cseppet átalakítja, és így alkalmassá válik vámpírok és egyéb ijesztő lények elpusztítására.

Merthogy Miss Tarabotti egy olyan Londonban él – bár szintén a viktoriánus korban, és magával Viktória királynővel is összefut olykor -, ahol a vámpírok és a farkasemberek nagyobb része békésen él egymás – és az emberek – közelében Angliában, sőt, kifejezetten civilizáltan viselkednek.

Gail Carriger ötrészes regénysorozatának egyik legfőbb erénye a fergeteges humora. Az írónő valószínűleg nem akart mást a könyvek megírásával, mint szórakoztatni, és ezt a célját el is érte a történetekkel. Alexia vénlány, mivel vagyontalansága, a kelleténél cseppet nagyobb orra, vagy éles esze és nyelve távol tartja tőle az udvarlókat. És talán kissé boldogtalan – de legalább szabad! – vénlányként töltené az egész életét, ha rögtön az első regény elején, egy bálon nem támadna rá egy vámpír, ami miatt fenekestül felfordul Alexia élete. Mivel a Carriger által ábrázolt Angliában a vámpírok civilizált lények – és főképp: nem csillognak! -, senki sem érti, ez a vámpír miért akart engedély nélkül vért szívni.

Így Alexia egy nyomozás kellős közepén találja magát, amit a mogorva, bár igen jóképű, több évszázada élő, és teliholdkor vérfarkassá változó Lord Maccon vezet, akinek Alexia az első pillanattól az agyára megy. A nyomozást időnként megnehezíti Lord Akeldama (az én személyes kedvencem), a zsabókat, csipkéket, selyem térdnadrágokat és egyéb csodákat imádó, pletykaéhes vámpírúr, vagy Alexia legjobb barátnője, a förtelmes kalapok iránt szenvedélyes vonzalmat tápláló Ivy Hisselpenny kisasszony, ahogyan a többi vámpír és vérfarkas is.

„Lady Blingchester közel hajolt Alexiához, és sziszegéssé halkította a hangját.
– Azt mondom, szívességet tenne nekik, ha a Temzébe vetné magát.
Alexia úgy suttogott vissza, mintha egy sötét titkot készülne elárulni.
– Tudok úszni, Lady Blingchester. Méghozzá jól.”

„Napernyő Protektorátus” sorozat

„Napernyő Protektorátus” sorozat

És örömmel közölhetem, hogy nekünk is van szoknyás (bár a fűzőt talán nem kifejezetten kedvelő) nyomozónk az 1900-as évek elejéről. Ő Hangay Mili kisasszony, aki az ideje nagy részét azzal tölti, hogy különböző bűnügyekben nyomoz – és közben az ifjú Ambrózy báró agyára megy. Mili (eredetileg Emilia) Marosvásárhelyről utazik Budapestre, hogy a milleniumi ünnepségek idején eltűnt nővérét, Emmát megkeresse. Azonban szinte rögtön veszélybe kerül az élete, és menekülés közben Ambrózy báró kocsijának kerekei alatt köt ki. Innentől a szegény báró nem szabadulhat tőle, bárhogy is próbálkozik, mert Mili akkor is meg akarja tudni, mi történt a nővérével, ha a nyomozás érdekében a bolondokházába kell vonulnia, vagy épp cselédnek állnia egy nem túl szimpatikus háztartásban.

Itt is egyes szám első személyű a narráció, ami mutat némi Rejtői humort – a leginkább olyankor, amikor Mili elképzeli, hogyan adna a bárónak egy baráti „poffot”, amikor az csak azért kételkedik a lány elméleteiben, mert egy nő ötölte ki azokat. Másrészt a stílus cseppet Jókais is – mindenesetre kiművelten régies -, ami nekem néha túl sok volt, de azért még élvezhető. Böszörményi Gyula, a szerző, hatalmas tudást mutat fel, ami a századeleji Budapestet és környékét, vagy Marosvásárhelyt, az öltözködést, a lakások és más helyiségek berendezését illeti, de még abban is, ahogy valós személyeket használ fel a cselekményhez, akikről lábjegyzetben le is írja, mit kell tudni róluk. Ilyen az Ambrózy család is, vagy a nyomozásban részt vevő újságírók és rendőrök, és a mellékszereplők többsége.

Mili meg olykor rettenetesen idegesítő, meggondolatlan, de tele van szeretettel, együttérzéssel, és jól vág az esze, így sokszor ő látja meg ott a megoldást, ahol a már több bűnüggyel is megbirkózó, Holmes-hoz hasonlóan hűvös észjárású Ambrózy báró elvész a részletek közt. Hangay kisasszony és Ambrózy báró szócsatái és nyomozásai több köteten át folytatódnak, érdemes nyomon követni őket.

Ambrózy báró esetei

Ambrózy báró esetei

És van nekünk szerencsére még egy szoknyás nyomozónőnk, Dávid Veron(ika), aki a Monarchia egy másik városában, Ókanizsán nyomoz különböző bűnügyekben, több köteten át.  Baráth Katalin regénysorozatának első részében Ady és a versei is nagy szerepet kapnak, mivel az áldozatok zsebében megtalálják a költő A fekete zongora című versének kötetből kitépett példányát. (Sőt, Veron magával a költővel is találkozik majd egy felolvasóesten.) Veron a parasztokat és a polgárokat elválasztó éles határvonalon egyensúlyoz, mivel apja a saját erejéből meggazdagodó földműves, Veron viszont már tanítóképzőt végzett, művelt – és igen gazdag képzelőerővel megáldott – ifjú hölgy. Akkor is épp romantikus regényén dolgozik a munkahelyén, a papírárut és könyveket árusító üzletben, amikor az első gyilkosság szinte szó szerint az ölébe hull. A Bolond Vili nevű fiú, a hátában egy késsel, épp az ő boltjába zuhan be, és leheli ki ott a lelkét – persze anélkül, hogy utoljára még bármi hasznosat elárulna Veronnak. És bár a nyomozást vezető Dujmovics Lázó kapitány, és a neki segédkező Vékony doktor mindent megpróbálnak, hogy távol tartsák a lányt a nyomozástól, azért Veron mégis csak hozzájárul a bűnügy megoldásához, hol valóban elmés, hol meg teljesen elvetemült ötletekkel.

» – Vili… meghalt… vagyis megölték, ebben egészen biztos vagyok. Odaát, az Árkádiában – szuszogta a helyzethez szerinte teljesen méltatlanul, minden tragikus hangsúlytól mentesen Veron. „Többet kellene teniszezni, akkor lenne elegendő tüdőm a drámaisághoz”, gondolta.«

A regény fő erényei közé tartozik az ironikus stílus, a könyv hátsó borítóján is megemlített, és nyomokban valóban felfedezhető hrabali humor, a szándékosan kissé régies – de itt nagyon jól működő és cseppet sem erőltetett – nyelvezet, valamint a helyek, helyszínek és a városka életét meghatározó történelmi események részletes leírása.

Veront a nyomozásában hol segítik, hol meg gátolják a regény mellékszereplői, így a lány kezéért versengő két fiatalember, Veron legjobb barátnője, Annuska, a kisváros pletykás nőegylete, ahogyan a rabbi és a csodaszép arcú, de cseppet sem kikapós plébános is. Ami számomra a regény fő erénye volt, hogy a karakterek, helyszínek bemutatása és az irodalmi vonal következetesen végigvonul a történeten, de mellette nem sikkad el a krimiszál sem, ami a végére még hatalmas csavart is kap – tulajdonképen többet is -, és ettől csak még érdekesebbé válik a történet. A szerző szerencsére nem elégedett meg azzal, hogy Veron egyetlen bűnügyben nyomozzon, így A fekete zongorát több folytatás is követte. (Baráth Katalinnal készült korábbi interjúnkat ITT olvashatod el.)

Baráth Katalin: A fekete zongora

Baráth Katalin: A fekete zongora

És a végére idéztem még egy gondolatot Böszörményi Gyula Bitó és borostyán c. kötetéből – az Ambrózy-sorozat három és feledik részéből -, amely szintén csak azt igazolja, milyen nehéz dolguk is volt (és van) a szoknyás nyomozóknak a maguk korában. (Mindenestre olvassunk azért minél többet róluk, ha az időnk engedi, mert nagyon megéri.)

„A szoknya, ezt már megtanulhattam volna, igazán különös ruhadarab: nem csupán a női lábakat takarja, és vonzza a férfi tekinteteket, de olykor tökéletesen bedugítja az „erősebbik nem” fülét, különösen, ha az említett ruhadarab viselője oly dologban szólal meg, amihez a férfiak szerint a nőknek semmi köze.”

Kapcsolódó cikkek

Tények, konteók, gyanúsítottak – Ki felelős a Notre-Dame-ot emésztő lángokért?

A szomorú tűzeset politikai és vallási ideológiák csapdájában.

Új, illusztrált kiadásban jelenik meg George Orwell Állatfarmja

Ralph Steadman rajzai kiválóan visszaadják a regény világát.

Wu Ming-yi: Rovarszemű ember

Öngyilkos sorsösszefonódások a bolygó ökológiai csapdájában – Könyvkritika

Egy tajvani szerző mágikus realizmusa világít rá a természet kizsákmányolására.

70 éve nem látott dolgozói sztrájk körvonalazódik Hollywoodban

A mai napon kiderül, leállnak-e az épp forgatás alatt lévő szuperprodukciók.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Tények, konteók, gyanúsítottak – Ki felelős a Notre-Dame-ot emésztő lángokért?

    A szomorú tűzeset politikai és vallási ideológiák csapdájában.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. október 15.

    A nagy magyar sci-fi mesemondó – Jókai Mór és a tudományos-fantasztikum

    Lehetséges, hogy a márciusi ifjú volt az egyik első magyar sci-fi író?

    • 2021. október 13.

    Világirodalmi krónikák 40. – Don DeLillo: A Mérleg jegyében

    A veterán amerikai író teóriája a Kennedy-gyilkosságról.

    • 2021. október 12.

    Szavak és érzések – 7 Pulitzer-díjas regény, mely felfedi az emberi természet mélységeit

    Az amerikai irodalom legjobbjai a jelenről a jelennek.

    • 2021. október 7.

    Túl a valóság peremén – 9 fantáziahely az irodalom világából

    Irodalom és földrajz metszéspontja a fantáziavilágok térképe.

    • 2021. október 1.

    Guillaume Apollinaire és az elképzelhetetlen, konceptuális alkotói szabadság

    Ahogy Magyar Miklós fogalmazott: költő, barát és szerető.