Marquez kivételesen saját regényének olvasása közben

Kovács Krisztián
2021. június 4. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Mit árulnak el világhírű írókról kedvenc regényeik?

Az egyik főiskolai tanárommal kulturális antropológia előadás közben beszélgetésbe elegyedtünk az inspirációkról, és a társalgás végül a XX. század második felének posztmodern íróira terelődött, majd az orosz Vladimir Szorokin elborult művészetének miértjeire kerestük a választ. Oktatóm akkor megjegyezte, ha meg akarod érteni a szerzőt, vizsgáld meg a kort, amelyben élt, és még inkább a kedvenc regényeinek listáját.

A minap jutott eszembe ez a sztori, és gondoltam, jó apropó arra, hogy átnézzük kicsit az elmúlt 150 év nagy és még nagyobb irodalmi alakjait, vajon, ők mit olvastak, és az ő művészetüket mely szerzők határozták meg. Leginkább angolszász oldalakat igénybe véve utánajártam, ki, mely műveket hozta fel azokra az interjúkérdésekre válaszul, melyek személyes kedvenceit firtatták. Összességében elmondható, hogy az előképek valóban meghatározók, még abban az esetben is, ha a két szerző tökéletesen más korban, és társadalmi viszonyok közt alkotott, és esetleg még eltérő zsánert és műfajt is választott mondanivalójához.

Hemingway Floridából Kubába, onnan Idahóba hurcolta magával házi könyvtárát Forrás: pinterest.hu

Egyik személyes kedvencemhez, a horrorkirály, Stephen Kinghez nyúltam először. King már az 1980-as években megjelent Dance Macabre című non-fiction művében is megemlíti, hogyha választhatna, melyik regényt írná meg az irodalomtörténetből, akkor azonnal William Golding A legyek ura című regényét említené. A lakatlan szigetre vetődött fiatal fiúk története egyébként sem nélkülözi a horrorelemeket, arra pedig, hogy miért érzi King olyan fontosnak az amerikai közélet ábrázolását, másik kedvence, Philip Roth Amerikai pasztorálja ad választ.

Újabban egyébként többször említi meg Cormac McCarthy Véres délkörök című regényét is, mely kegyetlenségében olykor talán még felül is múlva King műveit.

Miután hamarosan érkezik a Trónok harca első spin-off sorozata, érdemes megnézni, vajon ki inspirálta az eredeti regényfolyam szerzőjét, a még életében kult státuszba emelkedett George R. R. Martint. Nem fogtok különösebben meglepődni, ha elárulom, mit felelt Martin néhány éve egy interjúban, mikor kizárólag egyetlen művet említhetett fő inspirációs forrásként. Bizony, J. R. R. Tolkientől A Gyűrűk ura-trilógiát. Meglepődik ezen bárki is? Szükség van további magyarázatokra? Nem hinném.

Ray Bradbury már keményebb dió, Herman Melville legendás Moby Dickjének hatását talán a mesélő szándék feltétlen szeretetében érezni, Edgar Rice Burroughs John Carter történetei már egyértelműbbek, hiszen Bradbury is megalkotta a maga Mars-ciklusát Marsbéli Krónikák címmel már 1950-ben, de amit mindezek mellett fő inspirációs forrásaként megjelölt, nem más, mint a kiváló ír drámaíró, George Bernard Shaw összegyűjtött esszéi.

Rowling itt éppen gyerekeknek olvas fel a Harry Potter első részéből Forrás: thetempest.co

Az 1954-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Ernest Hemingway a Háború és békét nevezte meg egyszer kedvenc olvasmányának. Nem meglepő, Hemingway maga is harcolt mindkét világháborúban, az elsőben meg is sérült, és több regényében, és novellájában foglalkozott a tematikával, mint pl. a Búcsú a fegyverektől, vagy az Akiért a harang szól. Nagyon szerette továbbá kortársa, a Németországból a nemzetiszocialisták elől Svájcba menekült Thomas Mann első regényét, A Buddenbrook-házat, valamint egy hasonlóan több síkon értelmezhető remeket, Dosztojekvszkijtől A Karamazov testvéreket.

Huckleberry Finn és Tom Sawyer alkotójának, Mark Twainnek rendkívül könnyű dolga volt, mikor feltették neki a bűvös kérdést, Sir Thomas Malory Arthúr királyát nevezte meg, és ettől nem is nagyon lehetett eltántorítani, hatása alighanem érződik is a folyton az igazságot kereső gyerekszereplőin. A Godot-ra várva szintén Nobel-díjas szerzője, Samuel Beckett egyfelől nem hazudtolja meg önmagát, amikor a XX. századi popkultúra egyik legtöbbet emlegetett szépirodalmi művét, J. D. Salinger Zabhegyezőjét említi kedvencekét, ami viszont talán meglepő,

hogy Beckett bevallottan kedvelte a század elején elhunyt francia író, Jules Verne kalandos történeteit is. Közülük is leginkább a 80 nap alatt a Föld körül ragadta meg a képzeletét.

Harry Potter megálmodójának, J. K. Rowling kedvencére sem feltétlenül tettem volna le a voksom. Először arra gondoltam, talán Tolkient, vagy C. S. Lewis Narnia-történeteit említi, de a világ egyik leggazdagabb írója egy New York Times interjúban a realista irányzat egyik leghíresebb írónőjét, Jane Austent jelölte meg. Bár vártam volna, hogy a Büszkeség és balítélet kerül terítékre, végül Rowling az 1815-ben született Emma című regény mellett tette le a voksot, és érezhető is, hogy talán Hermione alakja is táplálkozott valamelyest Austen erkölcsileg rendkívül erősnek ábrázolt női karaktereiből.

Amin viszont valamiért a legcsekélyebb mértékben sem csodálkoztam, az egyik kedvenc regényem, az 1Q84 szerzőjének, a jelenleg élő talán legjelentősebb japán szerzőnek, Haruki Murakaminak egyértelmű kedvence, ő ugyanis erre a kérdésre F. Scott Fitzerald talán leghíresebb regényét, és amerikai kritikusok szerint „egyetlen mesterművét”, az 1925-ben megjelent A nagy Gatsbyt jelölte meg. Párhuzam annyiban talán megmutatkozhat, hogy Murakami is szeret titokzatos hősökkel operálni, és nem idegen tőle a keserű, vagy épp értelmetlen tragédia ábrázolása.

Marquez kivételesen saját regényének olvasása közben Forrás: rex.egologo.transindex.ro

Kolumbia történetének minden bizonnyal valaha élt legnagyobb írója, Gabriel Garcia Marquez 1982-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, miközben készülő regényeinek kéziratát olykor-olykor maga Fidel Castro lektorálta. Olvasva a Száz év magányt, talán senkit sem lepnek meg különösebben az író kedvencei. Thomas Mann a korabeli német kritika által elmarasztalt műve, A varázshegy ott díszeleg a lista élén, akárcsak James Joyce kultikus, és rendkívül nehéz regénye, az Ulysses,

de egyetlen író volt, akit Marquez bárhol és bármikor tudott olvasni, és a legtöbb története elkápráztatta, ő pedig nem más, mint William Faulkner.

Suzanne Collins, az Éhezők viadala-ciklus írónője két kedvencet említett egy ausztrál lapnak adott interjúban. Az egyik, még saját, világhírű sorozatával is halvány párhuzamba állítható, ez volt Kurt Vonnegut tollából Az ötös számú vágóhíd, ám a másik számomra teljes meglepetés. Collins Ernest Hemingway posztumusz megjelent, személyes élményeken alapuló kötetét, a Vándorünnepet említi, mely az író párizsi tartózkodásának idejéről mesél, és melyet egyébként a kritika nem tart túlságosan sokra, és minőségben az életmű hátsó traktusaiba sorolja.

Nem tudjuk, és nem is célravezető függetleníteni magunkat olvasmány élményeinktől, amit egyszer a kezünkbe vettünk, feltétlenül velünk marad, személyiségünk részéve válik, és éppen ez az irodalom egyik legfontosabb célja. A regények, az olvasás a lelkünkre, a szellemünkre hat, beágyaz egy kódot, amit mindig magunknál tartunk, és ez a kód szolgálja azt is, hogy többek legyünk, annál, mint az adott kötet előtt voltunk. Ahogy Kondor Vilmos fogalmazott egy vele készített interjúnkban: „Az olvasás egyik nagy élménye a magunkra ismerés.”