- Kovács Krisztián
- 2022. június 24. | Becsült olvasási idő: 5 perc
Szabados Ági lelkes olvasóként érkezett a könyvek és a könyvkiadás világába, amikor immár 5 évvel ezelőtt elindította a Nincs időm olvasni kihívást. Azt a kezdeményezést, amely azóta, Facebook-csoporttá alakulva, immár 45 ezer főt számlál, akik hónapról hónapra közösen olvasnak el egy adott könyvet, és megbeszélik tapasztalataikat. Ági azóta könyvesboltot nyitott, és kiadóvezető is lett, hiszen 2020 novemberében megalapította a Libertine Könyvesboltot és a Libertine Könyvkiadót, ugyanakkor a kezdeti lelkesedéssel folytatja olvasásnépszerűsítő tevékenységét is. Utóbbi jó példája a Mutasd a könyvespolcod! című Youtube-videósorozata, amely 2021 tavaszán indult, és azóta már véget ért a második évad is. Összegyűjtöttünk most az eddig adásokból egy újabb csokorra való kedvencet a magyar hírességek ajánlásaiból. (A cikk első részét ITT találjátok!)
Szabó Magda idestova harminc nyelven elérhető remekműve egy visszaemlékezésekkel tarkított belső monológ, melynek külföldi eladásait Herman Hesse dicsérő sorai segítették, és mely Encsy Eszter gyarló életét mutatja be, aki egész létezése alatt mintegy önmaga ellensége volt. Örökké féltékeny legjobb barátnőjére, olyannyira, hogy aztán elveszi tőle férjét és szerelmét. Szabó Magda regénye 1948-ban megkapta a Baumgarten-díjat, amit még aznap felsőbb utasításra vissza is vettek tőle, ő maga elveszítette állását, és legközelebb csak az 1950-es évek végén publikálhatott újra, így bár Az őz az első műve, hivatalosan mégis a Freskó után jelent meg újra. Ekkor azonban megindult a világhír felé, szerzőjéből szabadfoglalkozású írót kreált, és a maga teljességében mutatta be a később a világ számára megismert érzékeny hangú és kiváló megfigyelőt, az emberi érzések tűpontos ismerőjét. A teljes beszélgetés és ajánlás ITT tekinthető meg!
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Többek közt ezen visszaemlékezésekre épül a manapság már a kaliforniai La Jollából élő terapeuta 2017-ben megjelent, és hamar óriási világsikert aratott regényes önéletrajza, mely nem csupán egy memoár az emberiség legembertelenebb korszakából, de tulajdonképpen egyfajta útmutató is melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. A döntés a gyógyulás és a remény olvasmánya, és mondanivalója szempontjából teljesen mindegy az élethelyzet, melyből menekülne az olvasója, hisz egyaránt képes vigaszt nyújtani azoknak, akiket komoly és kiterjedt (mint a szerzőt) trauma ért, vagy aki „csupán” egy rossz házasságot hagyna maga mögött. A teljes beszélgetés és ajánlás ITT tekinthető meg!
Az idén a Libri-díj döntősei közt is szerepől Gerlóczy Márton komoly fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, regénytrilógiában meséli el családja nem mindennapi történetét, és a felmenőivel való szembesülést. Az első rész A katlan címmel 2021-ben került a boltok polcaira, és szövevényes családtörténete visszhangos rétegei alatt egyfajta identitás-thriller hangulatát árasztja, melyet Gerlóczy pontos és precíz mondatai, gyönyörű képei és leírásai nyújtanak át, melyek tekintetében mindegy, hogy a főhős épp poros levéltárakban kutat a felmenők története után, vagy épp a szicíliai tájról mesél, az eredmény ugyanaz: lehengerlő próza, kimagasló kortárs teljesítmény, ahol a legszerencsésebb az olvasó, aki reménykedve várhatja a folytatást, mely, ha hinni lehet a híreknek, nem is várat olyan sokat magára. A teljes beszélgetés és ajánlás ITT tekinthető meg!
Mit mondhatnánk egy történetről, melyet gyakorlatilag, hacsak névről is, de a világon mindenhol ismernek, és ami több mint 150 millió példányban kelt el megjelenése óta? A nyelvészprofesszor, Tolkien három vaskos kötetben, közel 1800 oldalon írta meg a definitív tündérmesét a sötét nagyúrról, Sauronról, és a hobbitok, tündék és emberek szövetségéről, mely szembeszáll vele. Nehéz bármi is írni A Gyűrűk Uráról, olyannyira fogalommá vált – különösen Peter Jackson összesen 16 Oscar-díjjal jutalmazott adaptációjának hála – hogy minden egyéb üres szócséplésnek hat. Tolkien gyönyörű, és izgalmas történetet írt, melyben minden ott van, ami emberré tesz minket, a barátság, a szerelem, a bátorság, a kitartás, a kétségek, a harag, a szenvedély, tündérmese ez a javából, mely gyakorlatilag korosztálytól függetlenül mindenkinek és bárkinek ajánlható. A teljes beszélgetés és ajánlás ITT tekinthető meg!
Egy olyan legendás erejű műről beszélünk, melynek elsöprő hatásáról nehéz bármit is mondani, amit nem mondtak el számtalanszor korábban. A Zabhegyező a háború utáni amerikai nemzedék Bibliája lett, melyben minden fiatal megtalált egy darabot saját magából, és melyet úgy átkozott sokáig az irodalmi közeg, és a társadalmi közbeszéd, hogy mindeközben tucatjával fogyott a boltok polcairól. Manapság 65 millió eladott darabnál tart, és Magyarországon is a legtöbb háztartás alighanem rendelkezik egy-egy példánnyal belőle. A Zabhegyező iszonyatos sikere volt végül az, ami arra késztette Salingert, hogy örökre elbújjon a világ elől, és az 50-es évek közepétől, 2010-es haláláig alig 1-2 fotó látott napvilágot róla, 1965 után egyetlen írását sem adta ki a kezéből, 1980-tól pedig már interjút sem volt hajlandó vállalni. Tipikus példája ez annak, mikor a mű túl nő alkotóján. A teljes beszélgetés és ajánlás ITT tekinthető meg!
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.