Irodalom

Nincs tudatom vers nélkül – 85 éves Nemes Nagy Ágnes első verseskötete

Erősné Vörös Viktória
2021. január 4.
Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Hirdetés

„Nincs tudatom vers nélkül” ̶ vallotta a Kabdebó Lórántnak 1981-ben adott pályakép-interjúban Nemes Nagy Ágnes. A vers anyaga a hétköznap is használt nyelv, ezért „a költészet legfőbb ellensége a szó”, mivel „tűrhetetlenül szűkös emberi nyelvünk költői tudatunk kifejezésére kevéssé alkalmas”. A vers bizonytalan, „a zene zeneisége felülmúlja”, a szavakba „belefestett” képek csupán „színtelen betűk” . A költészet azonban azáltal lesz igazán emberi, hogy hasonlít az alkotójára, romlékonysága miatt viszont „ gyöngébb, mint a vadállat, lassúbb, mint a gép ”. A költői törekvés hordozója mégis a nyelv, hogy érvényes kóddal minden korban kifejezze a lényeget, amire paradox módon anyaga miatt képtelen. (Negatív szobrok)

Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs

A költő, író, műfordító, esszéista, gyerekíró és tanár Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3 ̶ 1991. augusztus 23.) alkotói pályája a második világháború alatt indult, még egyetemistaként, amikor kapcsolatba került az irodalmi-művészeti élet néhány vezető képviselőjével, így Szerb Antallal és Halász Gáborral. A fiatal Babits költői nyelve a doktori disszertációja címe, aminek szóbeli részére 1944 végén már nem kerülhetett sor.

Férjével, Lengyel Balázzsal a Nyugat-utód folyóiratok közül a hat lapszámot megélő Újholdat (1946-48) szerkesztik: ennek értékrendje és nyitott szellemisége meghatározó marad egész költői, esszéírói pályáján.

Kettős világban (1946) című kötetével elnyerte a Baumgarten-díjat 1948-ban. Két ciklusát (A szabadsághoz és Napló) az 1942-től írt bő verstermésből válogatta a költő. Benne az ismeret, tudat, ész a kulcsszavak. A ’kettős világ’ a háború iszonyára és az újrakezdés életélményére utal, az alkotás etikai kérdésére a világpusztítás után, valamint az alkotói utak közötti választás lehetőségére. Az ismeret című vers a dichotómiát így fogalmazza meg: „A rettegés s az ismeret közt/ mint hídbolt görnyedek”(…) „Fut rajtam nemzet, álom, élő,/de mind hová, hová?”Tárgyiasság és a tragikus életélményhez kapcsolódás egyszerre jellemzi ekkor írt verseit. Az éhezés traumájának ellentéteként egy elképzelt dániai látogatás a lírai témája a Reggeli egy dán kocsmában című versének: „Nyílik az ajtó. Jő a dús szakácsné, /kávészag árján imbolyogva szintén, …/S a tálca! Ürmös! És micsoda sajtok!/ Tejszin, kövérség, sonka rozskenyérrel!/ Bizony még sokszor erre gondolok,/ a matracról felriadva éjjel.”

Nemes Nagy Ágnes Ottlik Gézával

Az első ciklus címadója, A szabadsághoz című vers is az éhezés motívumából kibontott Europica Varietas műveit sorolja elő, hogy ennek csodálatából hitet kapjon „mennyei képet”, „s hogy a halottak feltámadjanak!”A záró bazsarózsa-kép („Szépsége tömör, mint egy ékszeré.”) az elvont szépségeszményhez szóló rilkei óda. Az Őseimhez megidézi az öröklődés és a családtól elszakadás gondolatát; az őt „formáló”családtagok közül az ügyvéd nagyapát, akit a kalandvágy Egyiptomig elvitt: „Mi várta? Mit gondolhatott?/Mondjátok, milyen vágy gyötörte?”A Tengeren című költemény egy hajó-emberi test allegóriát bont ki, Rimbaud Részeg hajóját idézve: „Szakítsd a horgonyt! Tépd magad!/Hadd zúduljon az áradat…”. Zárlatában a költő szőke haja mint a szabadság jelképe jelenik meg: „viking-jeled kibontva,/csattogj hajam, vitorla!”.

A kötet címadó versében tárgyias szemlélettel kapcsolódik a Nyírség tájának rajzához, József Attila-i önmeghatározással:

„Hazám : a lét ̶ de benne ring a mérték,

mint esti kútban a csillagrendszerek,

és arcát is az ég tükrébe mérték

elektronoktól zizzenő erek.

S a kettős, egymást tükröző világban

megindulok, mint földmérő az égen,

a pontos barázdán igazítva lábam,

a nyíri tájat csillagokba lépem.”

(Kettős világban, részlet)

Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)

„Mi semmi mást nem akartunk, csak egy saját folyóiratot fiataloknak” ̶ emlékszik vissza az Újhold folyóirat alapítására a költő. A polgári irodalom nemzedékivé váló orgánumát saját lakásukban szerkesztették, a háború utáni még pezsgő irodalmi élet közepette, csekély magánadományból és minisztériumi támogatásból. Amikor mint római, majd párizsi ösztöndíjas, férjével elhagyja Magyarországot, nem is sejtik, hogy a fordulat éve milyen mértékben teszi lehetetlenné egzisztenciájukat, alkotói pályájukat.

A családfenntartásért kényszerűen vállalt tanítás (1954-58) mellett a fordítás és a gyerekirodalom biztosítja megélhetésüket az 50-es években. Corneille Cidjét, Brechtet, Dürrenmattot fordít, majd 1961-ben megírja Az aranyecset című allegorikus „keleti mesét”, melynek főhőse, az árva Szádeli, a művész alakmása.

Ez a mese keleti misztikus kaland az 1958-tól immár szellemi szabadfoglalkozású költő számára, hogy eddig nem próbált területet fedezzen fel: a távol-keleti mesék fordulatokban és nyelvi leleményekben gazdag történetmondását, táj- és emberábrázolását.

Az allegorikus mese a művész felelősségét is felveti egy olyan világban, ahol az önkényuralom meg akarja magának vásárolni a művészeket, vagyis Szádeli aranyecsetét, amivel hatalmát biztosíthatja: „Nagy uraságod vedd meg kis áron:/fesd,amit mondok, csak azt kívánom” ̶ így ajánl az aranyecset festőművészének alkut a császár. (Nemes Nagy Ágnes utal a Kabdebó Lóránt-interjúban egy olyan esetre, amikor éjszaka csengették fel a költő-író házaspárt, hogy reggelre „szállítsák” a Rákosit dicsőítő ódát.) A csodás aranyecset a szegények és minden kiszolgáltatott élőlény segítője, a szépség és varázserő letéteményese.