• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Humphrey Bogart és Lauren Bacall az 1946-os A hosszú álom című filmben

Irodalom

Nyomozó a sötétben – A noir krimi evolúciójának nyomában

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Hirdetés

Arcát nem látjuk, de az alakja ismerős: kalapját szemébe húzva, ballonkabátja gallérját felhajtva áll az esőben, szája sarkában a cigaretta már cinizmussá ázott. Az egyetlen fényes ablakot figyeli a sötét ház falán. A behúzott függöny résén át kinéző arc is ismerős: a hosszú szempillájú mandulaszemekben titok lappang, a vállra hulló hajtincsek úgy kavarognak a nyaka körül, mint arca előtt a cigarettafüst.

Igen, ő a film noir-ok nyomozója, a nő pedig a végzet asszonya, a femme fatale. Jack Spade és Brigid O’Shaughnessy a Máltai sólyomban, Philip Marlow és Carmen Sternwood a Hosszú álomban – hogy csak a két legismertebb párost említsük. De amíg az esőben ázó nyomozónk azon töpreng, megcsókolja vagy letartóztassa-e a nőt (esetleg mindkettőt, tetszőleges sorrendben), mi azon gondolkodjunk el: ha egyszer a noir zsánere Hollywood fénykorához kapcsolódik, miért visel francia nevet?

Humphrey Bogart és Lauren Bacall az 1946-os A hosszú álom című filmben

Humphrey Bogart és Lauren Bacall az 1946-os A hosszú álom című filmben

Francia kitérő

A noir szó hallatán a Máltai Sólyom vagy a Hosszú álom szerzői, Dashiell Hammett és Raymond Chandler valószínűleg csak pislogtak volna. Ők úgy gondolták, egy tipikusan amerikai műfajt teremtettek: a hardboiled krimit. Jogosan lehettek büszkék magukra, mert a hardboiled olyan váltást hozott a bűnügyi irodalomban, mint a punk a rockzenében. Mocskos volt, bátor, tabudöntő, rendszerellenes, és utána a semmi sem lehetett már az, ami előtte volt. Lázadóként is végezték: míg Agatha Christie és Conan Doyle nemesi címet kaptak, Hammett-et baloldali nézeteiért meghurcolták, Chandlerrel depresszió és alkoholizmus végzett.

Nem sejthették, hogy mindeközben könyveik a gótikus rémregények nyomába léptek. Ezeket a középkori környezetben játszódó rémtörténeteket hívták eredetileg „roman noir”-nak, azaz „fekete regény”-nek.

A divat változott, a borzongás utáni vágy azonban megmaradt, a francia olvasók pedig szinte falták a hardboiled krimiket, különösen azok még keményebb, Jim Thompson nevével fémjelzett második generációját.

Minden magazinok legkeményebbike: a Black Mask

Minden magazinok legkeményebbike: a Black Mask

Egy amerikai író Párizsban

A noir talán mégsem született volna meg, ha egy Barry Gifford nevű amerikai író és kiadó a nyolcvanas évek elején nem látogat el egy párizsi könyvesboltba. Gifford rajongott az addigra már kevéssé ismert Jim Thompson könyveiért, és az USA-ban is újra kiadta őket. Az ezekhez írt előszóban használta először a noir-t irodalmi kifejezésként. Azáltal, hogy konkrétan a hardboiled könyvekre vonatkoztatta, Gifford új irodalmi zsánert teremtett. A Hammett és Chandler utáni krimiíró-nemzedékből így lett noir irodalom.

Hammett-ék óta megváltozott a világ. A könyvek hangvétele még sötétebb lett, a főszereplő sem volt már szükségszerűen detektív, hanem sokkal gyakrabban áldozat, gyanúsított vagy akár maga a tettes.

A narrátor a bűnügy szerves részévé vált: már nem külső szereplő, aki kívülről érkezve megoldja a rejtélyt. A noir hőse megéli, nem átéli a történetet.

A harmincas-negyvenes évek rosszfiúi még gátlástalan, cinikus bűnözők voltak, azonban Thompson leghíresebb könyvében (A gyilkos bennem él, 1952) már maga a rendőr-narrátor volt szadista pszichopata. Új volt a szexuális kapcsolatok hangsúlyos szerepe is: a szex egyszerre tabudöntő és a történetet előre mozdító tényező, lélektanilag az önpusztítás talán leghalálosabb, mert legellenállhatatlanabb formája. Happy endet ne is várjunk. Ez a noir.

Barry Gifford, a műfaj „keresztapja”

Barry Gifford, a műfaj „keresztapja”

Azóta noir minden, ami a karakterek, a hangulat vagy a vizualitás révén rokonítható a hardboiled korszakával. Jó példa erre az eredetileg romantikus propagandafilmnek készült Casablanca. A fekete-fehér, kevés fényforrást használó filmtechnika a kor technikai korlátaiból adódott, az örökös eső pedig abból az egyszerű meggondolásból, hogy az esős sikátorok pocsolyáiban tükröződő fények jobban mutatnak, mint a száraz aszfalton. A noir mára a popkultúra szerves része, kezdve a Yello nyolcvanas évekbeli dalszövegeitől Lana del Rey videóinak képi világán át egészen az L.A. Noir-ban, Max Payne-ben és a Heavy Rain-ben kicsúcsosodó videójátékokig.

De mi a helyzet a tartalommal, a társadalmi üzenettel? Sherlock Holmes, Poirot, Miss Marple a racionális gondolkodás diadalát jelentették az irracionális, ezért félelmetes rejtélyek felett.

Mára maga a racionalitás is megkérdőjeleződött. Még Sam Spade cinikus, számító, profitért bárkit feláldozó világa is békebeli idillnek tűnik, hiszen csak némi józan ész kellett a rend helyreállításához.

Talán ugyanazért a nosztalgiáért nézzük ezeket a régi filmeket és olvassuk a könyveket, amiért ötven éve a Máltai sólyom után a Tíz kicsi négerhez nyúltunk volna: egy egyszerűbb, kiszámíthatóbb világra vágyunk, amikor az emberek még udvariasan elbeszélgettek, mielőtt gyilkolni kezdték egymást. Már semmi sem fekete-fehér, mint a film noir-ban, pedig azok a maguk idejében arról szóltak, hogy szürkeárnyalatokra bontják a világot. Épp ezért esik jól elmerülni azokban az esőáztatta sikátorokban és titkokat rejtő szobákban, ahol egy revolver és egy kemény ököl még elég volt, hogy különbséget tegyen jó és rossz között – legalább egy fejezetnyi időre.

Jim Thompson Stephen King kedvenc krimiírója

Jim Thompson Stephen King kedvenc krimiírója

S miközben nyomozónk még mindig az esőben ázik, feltehetjük magunkban a kérdést: ázhatna-e a Mulholland Drive sötétsége helyett a Lövölde téren is, ahol ráadásul mindig hideg van? Végül is, minden nyomozó egy adott korszak szuperhőse, aki megmenti a közösséget a rá váró veszélytől. Feladata ugyanaz marad, csak a módszerei változnak. Ki az, aki vissza-visszatérve, pusztán a józan eszével és revolverével megtalálja a mi sajátos igazságunkat? Lesz-e, lehet-e magyar Maigret vagy Harry Hole?

Kérek egy gyanúsítottat. Rázva, nem keverve

Sokan mondják, hogy a kulturális vasfüggöny miatt pont a krimi legizgalmasabb korszakáról maradtunk le. Ez azonban nem teljesen igaz. Az 1977-es Defekt című sorozatgyilkosos(!) thrillerünk például ma is kifejezetten kemény film (jellemző, hogy hét évig dobozban várta, hogy bemutassák). A Dögkeselyű (1982) máig alapfilm, s nem csak Cserhalmi György kalapja miatt lett vérbeli neo-noir. Mattyasovszky Jenő Hód-sorozatából kétmillió könyvet adtak el. A Hód fedőnevű kémelhárítónak ugyanaz volt a dolga, mint Holmes-nak, Maigret-nek és a többieknek: történetről történetre megmenteni a társadalmat a rá leselkedő veszélytől. Ami pedig Mattyasovsky (és hasonló, gumibotot írógépre cserélő írók) korabeli népszerűségét illeti,

Verebics János fogalmazott találóan: „Lehet ezeket a könyveket ideológiailag szolgalelkűnek minősíteni, de hogy nem maga a rendszer kötelezte olvasásukra a dolgozó tömegeket, az biztos.”

A 20. századi magyar krimi fő problémája, hogy maga a bűn nem volt hiteles – a Hód-sorozat milliónyi olvasója talán nem is bánta volna, ha a szocialista rendszer védelmezője kudarcot vall a gaz imperialista ügynökökkel szemben. Végül valami hasonló is történt, Hód pedig a rendszerrel együtt eltűnt a feledésben, hogy azután egyszerre túl sok védelmező szakadjon ránk Michael Knight-tól Dr. Csontig.

A Hód-sorozat: kicsit sárga, kicsit retró, de a miénk

A Hód-sorozat: kicsit sárga, kicsit retró, de a miénk

Kondor Vilmos Gordon Zsigmondja volt az első, aki a rendszerváltás után felvette a védelmező szuperhős ballonkabátját és fedora kalapját. Érdekes, hogy a kortárs magyar krimi három legnépszerűbb nyomozókaraktere – Gordon mellett Böszörményi Gyula Ambrózy bárója és Baráth Katalin Dávid Veronja – egyaránt a távoli múlt embere. Évről évre színre lépnek új nyomozók, de a mai Magyarországon még senki sem foglalta el a könyvről-könyvre visszatérő hős helyét, akiből egy magyar Maigret vagy Jack Reacher lehetne. Réti László Cameron Larkin-ja közel jár hozzá, ő azonban amerikai. Legfeljebb a humora magyar, de az legalább nagyon.

Érdemes-e ilyen karaktert alkotni, vagy csak divatot követnénk? Így vagy úgy, igény biztos lenne rá, hiszen mi már nemcsak a józan észben és az igazságban kételkedünk, hanem a nyomozó szerepének hitelességében is. Korunk társadalma is kitermelte a maga tipikus bűneit, hogy csak a korrupciót és emberkereskedelmet említsük.

Szívesen azonosulnánk végre egy közülünk való nyomozóval, akiről el tudnánk hinni, hogy kalapját a szemébe húzva újra és újra mindennel szembeszáll az igazságért – és tekintet nélkül arra, hogy férfi vagy női kalapot visel.

Gordon Zsigmond a szépirodalom felé tart

Gordon Zsigmond a szépirodalom felé tart

Lehet, hogy lejárt a magányos hősök kora. De az is lehet, hogy az ablakot figyelő nyomozónk egyszerre csak megunja az esőben álldogálást, gyűrött ballonkabátja zsebéből előveszi a mobiltelefonját és felhívja a laborosokat, elkészültek-e már a DNS-teszttel. Hiába csapatmunka már a nyomozás, minden csapatnak szüksége van egy erős, szerethető, de legalábbis tisztelhető vezetőre. Nekünk olvasóknak pedig arra, hogy követhessük abba a rejtélyes házba, ahol a mai nyomozóra is ugyanannyi veszély vár, mint Sam Spade-re a Palace Hotelben. Vagy még több is, hiszen Magyarországon talán még a végzet asszonyai is szebbek.

Kapcsolódó cikkek

Richard Osman bemutatkozó regényéből tavaly 1 millió példányt értékesítettek

A British Book Awards szerint a debütáns Richard Osman az év írója

Richard Osman nemrég magyarul is megjelent regénye több mint 1 millió eladott példánynál jár.

Május 27-én mindenki láthatja a sokat halasztott speciális adást

Május 27-én láthatjuk először a Jóbarátok speciális epizódját

A dokumentumfilm végül egy évvel az eredeti időpont után kerül adásba.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Hirdetés

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. május 17.

    Világirodalmi krónikák 30. – Ernest Hemingway: Fiesta – A nap is felkel

    Az egyik legszeretettebb amerikai regény az elveszett generációnak állít emléket.

    • 2021. május 13.

    Megvetett bestsellerek – 10 világhírű regény, amit szívből gyűlölt a kritika

    Avagy regények, melyeket az olvasók szeretete tett végül naggyá.

    • 2021. május 12.

    Boccaccio a Decameronban állított emléket kora pandémiájának

    Ha Dantét az olasz költészet megteremtőjének tartjuk, Boccaccio az olasz próza megalapítója volt.

    • 2021. május 7.

    Az embert a szokásai tartják egyben, meg a szenvedélyei – Vámos Miklós-portré

    Vámos Miklós igazi polihisztor, aki napjainkban is rendkívül népszerű.

    • 2021. május 6.

    Világirodalmi krónikák 29. – John Williams: Stoner

    Valószínűtlen bestseller, és magával ragadó klasszikus.

    Hirdetés