Kovács Krisztián
2022. január 3. | Becsült olvasási idő: 8 perc

Odavolt a hadtudományért, aztán megírta Ronald Reagan kedvenc regényét – 75 éves lenne Tom Clancy

Az irodalom határtalan ország, mely harcok nélkül terjeszkedik. Ebből a szempontból a XX. század második fele az egyik leginkább „puskaporos” időszak, a különböző műfajok folyamatos változásban vannak, vadonatúj zsánerek jönnek létre, egy részük virágzása mindössze pár évig tart, ilyen a cyberpunk, melyet William Gibson Neurománca csalt elő az ismeretlenből, némelyek viszont hosszú életűnek bizonyulnak, mert képesek eltalálni azokat a szűk piaci réseket, melyeket a kíváncsi olvasók kezében töltenek majd be.

Thomas Leo Clancy Jr., vagy ahogy mi magyarok is jól ismerjük vaskos könyveinek borítójától, Tom Clancy idén októberben lesz 9 éve, hogy rövid, súlyos betegség után itt hagyott minket, ami nem csak azért fájó, mert 66 évesen még bőven élhetett volna, és bizonyára benne maradt még 1-2 kiváló regény, hanem azért is, mert így a lényegében saját nevével fémjelzett műfaj is elveszítette legnagyobb művelőjét. Születése 75. évfordulójához közeledve idézzük most fel nem mindennapi életművét.

Nem teremtett, de benépesített egy műfajt

Pedig nem ő volt az első, aki a mára egyszerűen techno-thrillerként emlegetett zsáner születésénél bábáskodott. Ha azt mondom, Őslénypark, Szörnyek szigete, Gömb, 13. harcos, Gyilkos nap, Kongó, az irodalmat szerető rögtön rávágja, hogy Michael Crichton. Valóban, Crichton már 1969-ben megjelentette Az Androméda-törzs című legelső regényét, mely megalkotta ennek a műfajnak a velejét, melynek véráramába aztán 15 évvel később, mikor piacra került a Vadászat a Vörös Októberre, Clancy is bekapcsolódott. Szomorúság lesz úrrá az emberen, ha belegondol, hogy ma már egyikük sincs köztünk, hiszen Crichtont már 14 évvel ezelőtt, 2008-ban elragadta a rák. Hogy Clancy szórakoztatóirodalmi jelentőségét megérthessük, fontos meghatározni, mit is jelentett a műfaj, melyben alkotott.

A techno-thriller egy összeesküvés-elméletekből és apokaliptikus háborúképekből táplálkozó hibrid műfaj, mely valahol a sci-fi, a kémregény, az akció és háborús regény rendkívül vékony metszéspontján helyezkedik el. Magába olvasztja a kémregények paranoiáját és fordulatait, valamint a hard sci-fik technológiai részletességre törekvését, mindehhez pedig hozzácsap egy háborús, vagy háborúközeli hátteret.

A műfaji megközelítés felől vizsgálva Clancy munkássága egyébként messze egységesebb, mint a műfaj megteremtőjéé, Crichton-é. Utóbbi kalandozott valódi sci-fik felé a már említett Androméda-törzzsel, vagy épp a Jurassic Park, és az Elveszett világ alapját képező regényeivel, de foglalkozott középkori mítoszokkal a 13. harcosban, vagy épp különböző nemzetek fiainak szociológiai jellemzőit és különbözőségeit ütköztette egy gondolatébresztő krimiben, mint amilyen a Gyilkos nap. Clancy vele ellentétben végig megmaradt a kaptafánál, és csak rendkívül apró változásokat hajtott végre saját eszköztárán.

A Vadászat a Vörös Októberre első amerikai kiadása Forrás: www.firstandfine.com

Végletekbe menő részletesség

Ez utóbbi miatt könnyedén rávághatnánk, hogy aki egy Clancy-t olvasott, mindet olvasta, de a történet messze nem ennyire fekete-fehér. Clancy művei tematikájukat tekintve talán nem bírnak akkora változatossággal, mint Crichtonéi, ám a saját maga által teremtett keretek közt mégis rendkívül széles palettáról válogatnak. Foglalkoznak a Csillagháborús-tervvel, a biológiai hadviseléssel, a nukleáris fenyegetettséggel, a kokainkartellek terrorjával, a pénzügyi piacok helyzetével, és még megannyi politikai, társadalmi és tudományos problémával.

Ez adja többek közt a művek egyik legnagyobb erejét. Clancy következetesen ragaszkodik hozzá, hogy az adott problémát a végletekbe menő részletességgel, és akár több aspektusból is feltárja az olvasója előtt, így például a Rettegés arénája bizonyos részei olyan érzetet keltenek, mint egy szakkönyv az atombombagyártásról, az Elnöki játszma pedig a világ gazdasági és pénzügyi függéseiről.

Sokan hajlamosak ezeket a magyarázó részeket felesleges túlírtságnak, technoblablának tekinteni, a magam részéről mindig is úgy éreztem, hogy ez más, mint az író végtelen tisztelete saját olvasója felé. Azt akarja, hogy amit ő megtudott a témában, azt megtudja más is.

Clancy kevés szerzői hibája közül azonban itt mégis kiütközik az egyik. Aki látott már Clancy-könyvet, tudja, hogy nem fél, inkább egész téglákról van szó, a legtöbb 6-700 oldalra rúg, akad, amelyik az 1000 oldalnyi terjedelmet is elkerüli, miután pedig az információhalmozás oldalról-oldalra történik a történet egyes elemeinek elmélyítése érdekében, kijelenthető, hogy ebből a szempontból a regényeit egyáltalán nem egyszerű olvasni. Előfordulhat, hogy az ember feje egy idő zsongani kezd a rengeteg számtól, magyarázattól, szereplőtől, és történetszáltól, melyek kezdetben csak rendkívül lazán kapcsolódnak egymáshoz. Clancy-t mégsem lehet 10-20 oldalával olvasni a vécén ülve, a történetek ráhangolódást, és elmélyülést kívánnak, de szerencsére a szerző tesz róla, hogy ehhez hozzásegítsen minket. Történetei ugyanis éppen a szerteágazó szálak, és az ezekből táplálkozó fordulatok és konfliktusok miatt végig magas fordulatszámon pörögnek, a párbeszédek lendületesek és feszültek, így szinte lehetetlen megunni őket. Ráadásul ott van még Jack Ryan, Clancy főkaraktere, akit két regénye kivételével minden történetben szerepeltet, és általában főszereplőként.

Clancy dedikál Forrás: www.therichest.com

Jack Ryan

Ryan klasszikus, amerikai hős. Igazi hazafi, aki mindig az igazság oldalán áll, de tudja, mibe kerül azt kivívni, és nem restell vállalni az ezzel járó terheket és kockázatokat is. Ennek alapján akár unalmas alaknak is tűnhet, de Ryan mindezzel együtt esendő ember, aki keveset van a családjával, aki nem képes teljesíteni házastársi kötelezettségeit a felesége irányába, aki tudtán kívül is veszélybe sodorja a gyermekeit, aki olykor az alkoholba menekül, és aki olykor képtelen feletteseinek megadni a megfelelő tiszteletet, és nem tudja, mikor kell hallgatni. Ez utóbbiakon keresztül Ryan alakja az amerikai hivatali hierarchia autoritásának kritikája is, a józan felhang, a józan érv, amit olykor elnyomnak az önös politikai érdekek.

Ryannel vállvetve száll harcba John Clark és Ding Chavez különleges ügynök, előbbi igaz barát, a vérprofi, és hidegvérű szakember prototípusa, utóbbi pedig mintha csak ugyanő lenne megfiatalított változatban. Clancy könnyedén túllőhetne a célon azzal, hogy kizárólag legfőbb karaktereire fókuszál, de a különböző történetszálak megfelelő egyensúlyú elosztása miatt ez nem történik meg, sőt, szinte várjuk, hogy újra kedvenceink szerepeljenek a következő fejezetben. A szerző ügyel arra is, hogy figyelmet szenteljen a negatív oldal karaktermotivációira is. Ezek persze messze nem olyan ívű és kidolgozottságú részletek, mint Ryan esetében (de hát ezért ő a főszereplő, és nem más), de annyit elér vele, hogyha nem is tudunk együttérezni a kolumbiai kokainkartellek főnökeivel, vagy az arab terroristákkal, esetleg Japán nagyhatalmú üzletembereivel, motivációikat értjük, és nem ritka, hogy megértjük.

Említettem már fentebb Clancy műveinek egyik hibáját – melyet inkább csak a kritikák tartanak annak, én semmiképpen – vagyis a részletekbe menő túlírtságot, és itt az ideje, hogy idecitáljuk a másikat. Clancy amerikai szerző, patrióta témái egy olyan országról és egy olyan országnak szólnak, amilyen az Egyesült Államok 50, 30 és 10 évvel ezelőtt is volt, és amilyen ma, no meg amilyen vélhetően a jövőben is lesz. Egy országnak, mely lehetőség szerint minden és mindenki felett kontrollt akar gyakorolni, akinek szilárd meggyőződése, hogy mindenhez köze van, történjen az bármilyen messze az országhatáraikon kívül.

Clancy jó és rossz értelemben véve is amerikai szerző. A műveiben túlcsordul saját országának szeretete, a legjobb megoldást általában amerikai szakemberek fedezik fel az adott krízisek megoldására vonatkozóan, amikor pedig más nemzetek technikájáról, vagy megoldásairól ír, azt néha mintha némi éllel tenné. Tiszteli az elnök hivatalát, tiszteli a hadsereget és a haditengerészetet, az egyetlen kritikát olykor a hatalmi autoritás felé fogalmazza meg mindössze.

Tom Clancy 1988-ban

Tom Clancy és az örökség

Amennyiben Clancy művei többek akarnának lenni annál, amik – egy jól működő és logikusan felépített, politikai techno-thrillernél – szocidrámaként biztosan megbuknának, és a kelet-európai ember egészen biztosan csak legyintene rájuk, de szerencsére Clancy tudja, hol a helye, és nem akar több lenni, mint ami lehet. Az ismeretterjesztésen túl a fő törekvése a szórakoztatás, és ezt maradéktalanul be is váltja. Talán ezért is fedezte fel magának Hollywood is, igencsak korán, hiszen alig hat évvel első regényének megjelenése után sztárokkal teletűzdelve jelent meg a filmfeldolgozás. A Vadászat a Vörös Októberre Sean Connery jutalomjátéka, számomra azóta is Marko Ramius a skót színész egyik etalonja, azonban a film rögtön rá is világít a Clancy-regények megfilmesítésének nehézségeire. A szerző annyi szereplőt, szálat, és információt mozgat, ami filmre adaptálva szükségessé teszi bizonyos, egyébként fontos összetevők lenyesését, ennek köszönhetően a politikai techno-thrillerekből egyszerű akciófilmek kerekednek, ez pedig leghangsúlyosabban a 2001-es A rettegés arénájában jelenik meg. Ott a film eleve egy elrontott főszereplői castingból indul, és a regény számtalan fontos tényezőjét említése sem méltatja.

Tudom, persze, egy 1/1-es adaptáció Sátántangó hosszúságú filmet eredményezne, ugyanakkor az immáron többedik évadánál tartó Jack Ryan széria végre részleteiben mutatja meg Clancy feszült világát, John Krasinski pedig alighanem a legjobb Ryan-ügynök Alec Baldwin óta.

Addig viszont megmaradnak nekünk ezek a végtelenül komplex történetek, a Kokainháború, az Elnöki játszma, az Utolsó parancs, a Medve és a sárkány, és a többi, amik összetettségüknél fogva arra is lehetőséget adnak, hogy néhány évente jólesőn levegyük őket a polcról, mintha csak egy vadonatúj regényt olvasnánk. Miután Clancy a kilencvenes évek végén márkává tette saját nevét, így még jó ideig elő-előbukkan majd egy-egy szerző, aki a Jack Ryan-sorozat alatt alkotja az újabb és újabb történeteket, ezek is kaphatóak egyébként magyar nyelven. Clancy csak egy volt, ahogy egy volt Michael Crichtonból is, a sors kegyetlen fintora, hogy ők ketten megteremtettek egy komplett zsánert, felnevelték és felruházták a maga jellemzőivel, és mára eljutottunk oda, hogy már egyikük sincs köztünk. Nagy szerencse, hogy leírtak életükben annyi szót, ami a szellemüket ott tartja a szórakoztató irodalmat kedvelők fejében.