Benke Éva
2020. május 27. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Öldöklős reality tizenéveseknek – Az Éhezők Viadala sikerének titkai

Tizenkét évvel az Az éhezők viadala megjelenése után az Agave kiadó jóvoltából magyarul is olvashatjuk Suzanne Collins világhírű trilógiájának előzménytörténetét, az Énekesmadarak és kígyók balladáját. Felbuzdulva ezen úgy gondoltam, itt az ideje az írónő fiktív világának nyomába eredni, és megfejteni, vajon mi állhat az USA romjain épült „Újvilág” történetének sikere mögött.

Az amerikai tévé- és forgatókönyvíró, Suzanne Collins egyik este a sok csatorna között kapcsolgatott, amikor arra lett figyelmes, hogy a különböző adók egyfolytában haditudósításokat és reality showkat sugároznak. Az írónőben – állítása szerint – ekkor tudatosult, hogy nem is vagyunk olyan messze e kettő összekapcsolásától, melyből aztán a szórakoztatóirodalom utóbbi 10-15 évének egyik legnagyobb könyvsikere vált.

Öldöklős reality tizenéveseknek – Az Éhezők Viadala-trilógia

Nem eredeti, de legalább izgalmas

Az Amerikai Egyesült Államok egy gigaháborút követően megszűnt létezni, és az egykori szuperhatalom romjain felépült Panem országa. A diktatórikus államot a gazdag, bőségben dúskáló, abszolút hatalommal bíró Kapitólium irányítja, aki 12 különböző körzetre osztotta fel az országot a szerint, hogy milyen termelésre vagy gyártásra specializálódtak az adott körzetben élők. Az emberek nagy része nyomorban éli mindennapjait, ráadásul a hatalom minden évben emlékezteti polgárait, hogy bármikor rendelkezhetnek gyermekeik élete felett: aratás napján az Éhezők Viadalának nevezett rituálé keretein belül körzetenként kisorsolnak egy 12 és 18 év közötti lányt és fiút, akiknek egy modern gladiátorjátékban kell megküzdeniük egymással, ahol a végén csak egy maradhat. A viadalt – mint napjaink valóságshow-it – élőben adja a tv, a műsor ráadásul kötelező. Mindegy, hogy egy szülő vagy körzetlakó akarja-e nézni gyermeke vagy barátja lemészárlását: akárcsak Orwell 1984 című könyvében az előképet, itt sem lehet kikapcsolni a tévét.

A trilógia első kötete, az Az éhezők viadala alapvetően izgalmas, ám nem egy komplikált történet, és kicsit olyan olvastuk-már-valahol érzésünk lehet vele kapcsolatban. Ez nem is véletlen, ugyanis két címet szokás megemlíteni Collins regénye kapcsán: A Legyek Urát William Goldingtól és a Battle Royale-t Takami Kósuntól. Míg Golding egy maroknyi kamasz hajótörött életébe enged betekintést, akik – kifejlett értékrendszer és a civilizáció szabályainak hiányában – az alantas emberi ösztönök teljes panorámáját végigjárják, addig Kósun regénye nem ebbe az irányba, és nem ilyen mélyen ás le. A Battle Royale középiskolás diákjai már kifejlett értékrendszerrel rendelkeznek, ám egy külső nyomás hatására kénytelenek belemenni a gyilkos játékba. Kósun története nyers brutalitása ellenére sem egy buta regény, ám az tény, hogy elsősorban zsigeri élményként hat, ugyanis az író a könyv háromnegyed részében leginkább sokkolni és szórakoztatni kívánja olvasóit.

Bár Suzanne Collins állítólag nem inspirálódott az említett regényekből, kétségkívül fellelhetünk bizonyos hasonlóságot az írónő könyve és az említett alkotások között.

Ám, míg Golding regényében szó sincs disztópiáról, Kósunnál pedig csak keretként szolgál az elnyomó állami berendezkedés, addig Collins regényében egy kiforrott disztópikus jövőről olvashatunk.

A szerző, Suzanne Collins, az egyik film premierjén Los Angelesben

Disztópia és egy beteg társadalmi kórkép

A Collins alkotta történetben egy különleges és egyedi világot ismerhet meg az olvasó, amelyben kasztokba rendeződve folyik az élet. Az elképesztő centralizált hatalom Snow elnök kezében összpontosul, aki szerint nincs helye a demokráciának Panem országában. Az éhezők körzeteiben szinte harapni lehet a nyomorúságot és az igazságtalanságot, minden nap valódi lázálom a körzet lakóinak, ahol a rendet állig felfegyverzett katonák tartják fent. A gazdagok és szegények között tátongó elképesztő űrt csupán egyetlen kapocs köti össze: a rettegés az évente megrendezett Éhezők Viadalától. A rosszabb helyzetben lévő családok ráadásul itt is hátránnyal indulnak a vagyonosabbakkal szemben, ugyanis az extra élelmiszerért folyamodó tizenévesek neve többször belekerül a kalapba.

Az írónő egyértelműen merített az ókori Róma esztelen fogyasztásából és centralizált hatalmi berendezkedéséből. Az antik birodalom készséggel rendezett látványos eseményeket, mivel a vezetői réteg szórakozási lehetőségekkel próbálta megkaparintani a nép politikai támogatottságát: ahogy a szatirikus költő, Juvenalis megfogalmazta panem et circenses – kenyeret és cirkuszt a népnek. Bár az éhezőknek ezúttal a kenyér elmarad, az írónőt is megihlette az ókori világ vezetőinek elve, így történetében egy önkényuralomra épülő kőkemény rendszert húzott fel, ahol hírből sem ismerik a szólásszabadság és a szabad akarat gondolatát.

Emellett természetesen nem mehetünk el szó nélkül a trilógiában bemutatott orwelli világot idéző tömegmanipuláció mellett sem, amelyből számtalan valós történelmi és jelenkori diktatúra is levezethető.

Ebből a világból tör ki a 12. körzet fejlett igazságérzettel bíró főhősnője, Katniss Everdeen. Miután kétszer is megnyeri a vérre menő viadalt, a Kapitólium elleni lázadás élére áll, a mozgalom jelképének pedig a fecsegő poszátát választják. Már-már úgy tűnik, hogy a zsarnok Snow elnök sem menekülhet, amikor a jó és rossz között lévő éles határok elmosódnak, a zsarnok eltávolítása pedig újabb zsarnokot szül…

Részlet a filmből

Katniss, a lázadó

A trilógia főhőse, Katniss Everdeen a legszegényebb körzetből származó játékosok egyike. Mivel apja egy bányarobbanás következtében életét vesztette, a 16 éves Katniss lett a családfenntartó, aki illegális vadászattal igyekszik eltartani húgát és depressziós édesanyját. Amikor húga nevét sorsolják ki az Aratáson, Katniss testvére helyett önként vállalja az életveszélyes küzdelmet. Amikor a 23 másik kiválasztottal megérkeznek a Kapitóliumba, – ahol a gyilkos játék díszleteit felhúzták – akkor döbben rá igazán, milyen országban is él: a vágóhídra szánt gyerekeket étellel roskadásig megrakott asztal és stylistok hada fogadja, hogy méltóképpen felkészítsék őket a szörnyű show-ra.

A trilógia elképesztő sikerének egyik titka talán pont Katniss karakterében keresendő: a fiatal, ám intelligens lánynak nem evidens elfogadni a legfelsőbb zsarnoki hatalmat, és elhinni a propaganda által tálalt maszlagot. A hermetikusan elzárt világban nevelkedő Katniss ugyanis nem fél megkapargatni a gazdagok világának csillogó felszínét, és ha szükséges a saját fegyverével képes visszavágni a hatalomnak, még ha ezért a rendszer részévé is kell váljon. Gondoljunk csak arra, amikor Katniss eljátssza a hősszerelmest, hogy megnyerje magának a tömeget és életben maradjon, hiszen a viadal szabályai szerint a Támogatók adományokkal segíthetik a számukra szimpatikus játékost.

Az igazságtalansággal harcoló, forrongó, makacs lány sztorija amolyan modern kori Spartacus-lázadás, szerintem ezért is képes az írónő története az akció mellett érzelmi húrokat is megpendíteni.