- Kovács Krisztián
- 2021. november 29. | Becsült olvasási idő: 7 perc
El sem kell hagynunk az országhatárt, ha valódi irodalmi klasszikusokra vágyunk, akadnak ugyanis magyar írók tollából született regények, melyek az évtizedek során valódi klasszikussá értek, és bizton kijelenthetjük, hogy világviszonylatban is megállnák a helyüket. Sőt, némelyik meg is állta. Persze minden lista szubjektív, így jelen írásunk tárgya is, a bőség zavarával küzdöttünk, mert ugyanígy állhatna itt 10 másik mű, sőt, akár az említett szerzők más művei is, mi azonban most szigorúan szubjektív alapon ajánlunk Nektek 10 klasszikus magyar regényt, melynek ott van a helye a hazai irodalom halhatatlan történetei közt.
Ottlik Géza kevés saját művet publikált életében, annál több műfordítást – Hemingway Az öreg és a tengerének magyarítása szintén klasszikus tőle – de a Hajnali háztetők, és még inkább az 1959-ben megjelent, több mint tíz éven át formálódott Iskola a határon kétségtelenül minden idők egyik legjobb magyar regénye. Ottlik katonaiskolai tapasztalatait öntötte prózába, az emberi viselkedés kimagasló elemzése ez, és az egyik legmegkapóbb, legkomplexebb fejlődésregény a XX. századi magyar irodalomban, melyre alig-alig figyelt a kritika a megjelenésekor, elmaradoztak a recenziók, és igazi népszerűségét csak az 1970-es évektől érte el, és írók egész generációinak jelölte ki az utat, miközben az emberi psziché működésének alapvető mechanizmusait tárta fel irigylésreméltó precizitással és érzékenységgel, mely alighanem a mai napig párját ritkítja irodalmunkban.
Ottlik Géza: Iskola a határon
Molnár Ferenc 1907-ben született regényéről az is hallott, aki csupán felületes ismerője a magyar irodalomnak. Minden bizonnyal a leghíresebb magyar ifjúsági történet Nemecsek, Boka, Ács Feri és társainak szívszorító sorsa, mely számos országban számít kötelező vagy ajánlott irodalomnak Brazíliától Lengyelországon át Japánig. Molnár Ferenc regénye egyetemes ifjúsági történet, a felnőtté válás szörnyű felelősségének prózai megtestesülése, ami nem véletlen, hogy a megjelenése óta eltelt közel százhúsz esztendőben számos alakban elevenedett meg újra. Készült belőle film, hangoskönyv, kifestőkönyv, színpadi előadás Dés László, Grecsó Krisztián és Geszti Péter adaptálásában, sőt, Angliában házfalakat díszítenek azok a graffitik, melyek A Pál utcai fiúk ikonikus jeleneteit formálják meg.
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Szabó Magda részben önéletrajzi ihletésű regénye egy fiatal magyar írónő és házvezetőnője kapcsolatának alakulásáról szól, és tulajdonképpen életművében akad még legalább három-négy regény, melyet bátran szerepeltethetnénk itt (Abigél, Für Elise, stb.), ám Az ajtó az utóbbi néhány évben külföldön is hatalmas sikerszériát tudhat a magáénak, így erre esett a választásunk. A többek közt a The New York Times és a The Guardian kritikarovata által is méltatott mű páratlan módon mesél az emberi élet és emberi kapcsolatok értékéről, arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ugyanakkor azt teszi, amit Szabó Magda a leginkább kedvelt az írásban: összetéveszthetetlen, és mesterien komplex jellemrajzokat alkot az írótól megszokott, gyönyörű, már-már lírai prózával.
Szabó Magda: Az ajtó
Váltig állítom, hogy a nagy magyar mesélő kapcsán az ifjúság rosszkor, és rossz (természetesen nem minőségét tekintve) művével találkozik először. A kőszívű ember fiai kétségtelenül könnyedén kelt heveny undort a fiatalokban az olvasás iránt, holott Jókai ellenállhatatlan mesélőkedve ott lebeg minden egyes sorában, csak a megfelelő könyvet a megfelelő időben kell kinyitnunk. 1872-es műve jóval alkalmasabb erre, mint A kőszívű ember fiai, olyan megkapó módon ábrázolja az egyszerű ember boldogságkeresését és olyan örökérvényű kérdéseket feszeget, melyek aktualitásukból még mai, jelentősen felgyorsult világunkban sem veszített. A mű ráadásul igazi monolitja a klasszikus magyar irodalomnak, Babits Mihálytól Ottlik Gézáig számos generáció elsőszámú inspirációja közt emlegette, ráadásul a regényírás módszertanának is iskolapéldája.
Jókai Mór: Az arany ember
Bárki bármit mondjon is, Gárdonyi műve ott van a valaha született legjobb klasszikus történelmi regények élbolyában, olyan művekkel karöltve, mint Robert Graves és az Én, Claudius, vagy épp Henryk Sienkiewicz műve, a Quo Vadis. A könyv egy görög ifjúról, Zétáról szól, aki urával, Priszkosz rétorral Attila hun király Tisza menti városába érkezik, hogy a Keletrómai Birodalom és a Hun Birodalom helyzetéről tárgyaljanak, de persze a szerelem ezúttal is közbeszól. A láthatatlan ember legfőbb erénye nem is feltétlenül a történet, sokkal inkább Gárdonyi érzékletes korábrázolása, valamint az a leírásaiból áradó fenségesség, amivel saját és a magyar nép őseiről szól, mindezt rendkívül tömör és feszes prózával kidolgozva. Igazán epikus történet, ami nem csupán Gárdonyi végletekig tisztelt magyarságtudatát erősíti meg, de hatalmas tudásanyag felhalmozásáról tanúskodik.
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Bár filmforgatókönyvnek indult, végül a Kortárs című folyóiratban jelent meg a leginkább egyperceseiről elhíresült Örkény talán egyik legjobb műve; groteszk és helyenként egészen abszurd történet, Franz Kafka és Samuel Beckett legjobb pillanatait idézi, elképesztően finom humorral megfűszerezve, melyben nem átáll a regnáló hatalomnak is oda-odaszúrni, ráadásul egy mikroközösség történetén át képes átfogó véleményt formálni a társadalom működéséről. Örkény prózai és narratív játékossága az egyik legmagasabb szintet képviseli a XX. századi magyar irodalomban, és ahogy A Pál utcai fiúk esetében, úgy itt is minden létező formában újra és újra életre keltették a kisregényt. Az Örkény Színházban természetesen a mai napig játsszák, és ki ne emlékezne Fábri Zoltán Isten hozta, Őrnagy úr című filmadaptációjára, vagy épp a Latinovits Zoltánnal és Szabó Gyulával megszólaló rádiójátékra.
Örkény István: Tóték
Az egyik olyan Rejtő-kötet, melyről vélhetően már mindenki hallott, az is, aki semmit sem olvasott az írótól. Az elátkozott part című regény felejthetetlen karakterei visszatérnek, Rejtő pedig megint olykor olyan váratlanul tűpontos leírásokat ad pl. a Kongó-folyó medréről, amit nem feltétlenül várnánk egy humoros kalandregénytől, ráadásul olykor a Csontbrigádra jellemző komorságot kever a hangulatba, ami igazán egyedi ízt kölcsönöz a műnek. Ezen felül persze sziporkázóan szórakoztató, kellemesen fordulatos, a három főszereplő pedig, ha lehet, még emlékezetesebb, mint a korábbi kötetben. Tulajdonképpen akad legalább egy tucatnyi Rejtő-regény, mely tetszés szerint bátran felkívánkozhat a listára, hiszen az eredetileg P. Howard álnéven megjelent történetek egységesen magas színvonalat képviselnek, és a ponyvahumor meglepően intelligens aspektusait fedik fel.
Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában
Karinthy és Rejtő nem hiába értették meg olyan jól egymást, bár humoruk és történeteik alapvetően más gyökerekből táplálkoztak és másként építkeztek, azok virtuóz mivolta közös vonás. Egyik talán legékesebb példája Karinthy saját agydaganatának emléket állító Utazás a koponyám körül, mely először 1937-ben jelent meg. Rendkívül érzékletes, ugyanakkor intim történet ez, telis-tele öniróniával, mely éppúgy hat tényszerű riportként a betegségről, és a műtét utáni lábadozásról, mint klasszikus szépirodalomként. Ha ez kórtörténet, akkor egyértelműen az 1930-as évek kórtörténete, mert Karinthy a saját betegségén át képes művének egy magasabb rendű szimbolikát teremteni, amivel valóban megkoronázta egyébként is parádés irodalmi pályafutását. 1970-ben Révész György készített adaptációt a műből Latinovis Zoltánnal és Ruttkai Évával a főszerepben.
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
A kötet fülszövegében azt írják, hogy a regény Szerb Antal szerteágazó érdeklődésének, és sokoldalú tehetségének sajátos kifejeződése, ennél jobban pedig nehéz is lenne összefoglalni ezt a rendkívül eredeti műfajkavalkádot, melyet 1934-ben közreadott a Magvető Kiadó. A Pendragon legenda egyértelműen Szerb Antal főműve, annak az írónak a regénye, aki korábban elemzéseket írt a legfontosabb angolszász írókról, és amit ott magába szívhatott, visszakacsint ránk a regény oldalain. Több kritikus egyenesen a posztmodern előfutárának nevezte, és a műnek, mely bőven megelőzte a stílus klasszikusát, Umberto Eco A rózsa neve című regényét, holott rendkívül nehéz bekategorizálni, hiszen egyszerre elmélkedés, bűnügyi regény és a kísértethistória, mindnek a paródiája, melyet egyébként írója egyszerűen a filológiai detektívtörténetnek nevezett.
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjasunk gyakorlatilag ezen művének köszönheti a 2002-es stockholmi sikert. A Sorstalanság a nácizmus, az antiszemitizmus, és a magyar szocializmus tapasztalatainak önéletrajzi ihletésű műve, ami egészen szokatlan hangvétellel, merőben más irányba viszi el a történetet, mint amit alapvetően egy a náci haláltáborok mindennapjairól szóló regénytől elvárna a laikus olvasó. Kertész rendkívül nehéz, és súlyos hangulatú műve komor lidércnyomásként ábrázolja a holokauszt borzalmait, miközben egy fiatal zsidó fiú szemszögén át újítja meg a zsidókérdés végső megoldásának narratíváját, és talán azért is hat sokak számára furcsán, mert szakít mindennemű klisével, melyet korábban láthattunk, vagy olvashattunk. Címét, és így központi témáját ugyanakkor meglehetősen metaforikus létfilozófiai kérdésként közelíti meg, ennek köszönhetően pedig még inkább megfoghatatlanná válik az olvasó szeme előtt.
Kertész Imre: Sorstalanság
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
