Benke Éva
2020. augusztus 31. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Sokszínű világ, sokszínű irodalom – 7 kiváló író 7 nemzetiségből

Az irodalomban az az egyik legklasszabb, hogy nincsenek határai: a könyveken keresztül megismerhetjük olyan etnikumok, nemzetek és kisebbségek írásait, akikkel esélyes, hogy a való életben talán sosem találkoznánk. Bár az európai irodalom sok szempontból egyfajta közös hangot képvisel, fontos hogy más, kevésbé előtérben lévő országokban alkotó szerzőkkel is megismerkedjen a nagyérdemű.

Hét olyan szerzőt hoztam a nagyvilág különböző tájairól, akik bizonyítják, hogy az irodalom valóban határok nélküli, és akiknek hála bebarangolhatjuk a Földet, megismerhetjük a miénktől oly különböző kultúrákat és emberi sorsokat, s mindezt úgy, hogy még a fotelből sem kell kimozdulnunk.

Sokszínű világ, sokszínű irodalom

Maya Angelou

Maya Angelou neve valószínűleg nem cseng ismeretlenül az irodalomrajongók körében, ugyanis az 1969-ben megjelent I Know Why the Caged Bird Sings (Tudom, miért énekel a rab madár) című önéletrajzi regény a kiadást követően szinte egyből bestseller lett, és gyakorlatilag ő volt az első, aki fekete nőként ekkora könyvsikert könyvelhetett el magának. Volt is miből meríteni, ugyanis az írónő már gyermekkorában megtapasztalta a szegénységet, a szegregációt, a brutalitást és a nemi erőszakot, amelyek ellen felnőttként már aktivistaként vette fel a harcot Martin Luther King és Malcolm X oldalán.

Maya Angelou élete olyannyira kalandos volt, amelyet talán felsorolni is nehéz volna, de én azért teszek egy próbát: volt többek között táncos egy night clubban, prostituált, madám, újságíró Egyiptomban és Ghánában a gyarmati sorból való felszabadulás idején, filmek és színdarabok rendezője és producere. Angelou amellett, hogy író és költő volt, aktívan részt vett a feketék polgárjogi küzdelmében, és sokat tett azért, hogy a világ szebb és jobb hely legyen. A politikai életbe is belefolyt olyan tekintetben, hogy Bill Clinton amerikai elnök 1993-as beiktatására írta meg az On the Pulse of Morning című versét, és élete végéig baráti kapcsolatot ápolt a Clinton-házaspárral.

Maya Angelou

Malala Yousafzai

Malala 11 éves korától álnéven vezetett naplót a BBC urdu nyelvű adásának, amelyben a tálib megszállás alatt lévő élet keserveiről beszélt. A fiatal lány élete közel sem volt hétköznapi: 15 éves volt, amikor egy tálib katona fejbe lőtte azért, mert Malala elkötelezetten kampányolt a lányok oktatása és a tanuláshoz való jogok mellett a tálibok által megszállt pakisztáni Szvát-völgyben. Bár nem sokan bíztak a lány felépülésesben, csodával határos módon mégis meggyógyult, és egészen az ENSZ New York-i székházáig jutott. Így vált mindössze 16 évesen az erőszakmentes tiltakozás egyik fő példaképévé, és ő volt a valaha élt legfiatalabb személy, akit Nobel-békedíjra jelöltek.

2012-ben megjelent (magyarul is olvasható) Én vagyok Malala című könyve egy viszonylag fiatal ország, Pakisztán történelmébe, vallásába és mindennapjaiba enged betekintést egy közel sem mindennapi lány életén keresztül. Malala könyve azon túl, hogy kitér a politikai összefüggésekre – Afganisztán lerohanására, a pakisztáni diktátor külföldi megítélésének változásaira, a CIA beavatkozására a dzsihád erősítésében, bin Laden alakjára, a pakisztáni kormányra, az ISIS és a tálibok kapcsolatára – nagymértékben kiáll a szólásszabadság, a szerelemből fakadó házasság, az oktatás és a női egyenjogúság mellett. Malala bátorságát és kitartását számos díjjal jutalmazták, volt már a Time magazin címlapján, a nevével fémjelzett Malalala Alapítványban pedig – melynek Angelina Jolie az egyik szóvivője –, mai napig a lányok tanuláshoz való jogaiért harcol.

Malala Yousafzai

Anauta Blackmore

Míg Kanadában – érthető okokból kifolyólag – viszonylag jelentős számú inuit irodalom érhető el, addig itthon kifejezetten nehéz dolga van annak, aki magyarul szeretne olvasni autentikus eszkimó irodalmat. Akad azonban egy írónő, akinek könyve hazánkban is nagy sikert aratott, annak ellenére is, hogy több kiadást is megért regénye elsősorban a gyerekeknek íródott.

Anauta Blackmore – lévén, hogy ő maga is eszkimó – igazán megkapó módon képes bemutatni ezt az idegen, ám különleges kultúrát: Alea, az eszkimó lány című regénye egy olyan kislány történetét meséli el, akinek túl korán kellett felnőni, és gyerekként már annyi dologhoz érett, amely a mi társadalmunkban még egy felnőttnek is sok. A főhős élete mellett betekintést nyerhetünk az eszkimók világába, amely során egy gyönyörű, ám roppant küzdelmes világ bontakozik ki a szemünk előtt. Az írónőről egyébként szinte semmit sem tudni (fotót sem találni róla), csupán annyit, hogy a regényt édesanyja, Alea emlékére írta meg, és azt, hogy egészen biztos ő maga is átélte a regényben írottakat: a vadászatokat, a jégkunyhóépítést, a fókabőr készítést és a csizmák finomra rágását. A regény magyarul G. Beke Margit fordításában, Fekete Mária illusztrációival jelent meg, elsőként csíkos könyv formájában: Anauta Blackmore könyve azonban mégsem lányregény, jóval komolyabb, valóságosabb és keményebb annál.

Anauta Blackmore

Elif Shafak

A sokrétű és gazdag közel-keleti irodalom mintha lekerült volna a magyar könyvesboltok polcairól az elmúlt évtizedekben, s bár magával a muszlim vallással, történelemmel és művelődéstörténettel számos magyarul is olvasható könyv foglalkozik, a modern közel-keleti irodalom hazai kiadása mintha még váratna magára. Ám akad egy-két kivétel is, ilyenek például Elif Shafak török származású írónő könyvei, amelyeket több, mint 30 nyelvre fordítottak le, többek között magyarra is. A többszörös díjnyertes írónő a szólásszabadság és a nők jogainak élharcosa, gyakran szólal fel ezekben a témákban.

Egyik legutóbb megjelent könyve a 10 perc 38 másodperc például a modern Törökország számkivetettjeivel foglalkozik: prostituáltakkal, transzvesztitákkal, menekültekkel és a családon belüli erőszak elől megszököttekkel. A téma súlyossága ellenére rengeteg életigenlés, méltóság és öröm tükröződik a történetben, még úgy is, hogy igen reális és elborzasztó képet kínál Isztambul kevésbé turistakompatibilis oldaláról. Az írónőnek egyébként számos regénye megjelent itthon is, úgy mint az Éva három lánya, Az isztambuli fattyú, a Bolhapalota, a Becsület vagy éppen A szerelem 40 szabálya.

Elif Shafak

Lakatos Menyhért

A Magyarországon született Lakatos Menyhért nagyon nehéz körülményekből emelkedett ki, gyerekként ő volt az egyedüli a cigánytelepen, aki iskolába járt, és akit nem a lovak érdekeltek, hanem a könyvek világa. Barátai már gyerekként a Lapos gúnynevet ragasztották rá, mert mindig csak a könyveket lapozgatta, és egymás után falta a regényeket. Íráson sokáig nem is gondolkodott, elsődleges célja ugyanis az volt, hogy utat mutasson a cigányságnak, és jobb életkörülményeket biztosítson sorstársainak.

Menyhért önéletrajzi ihletésű Füstös képek című kötetével lett ismert szerző, munkáját számos irodalmi díjjal is jutalmazták és több, mint 30 nyelvre lefordították. Több könyve és novellája jelent meg – a 90-es években például a mesék világa is magával ragadta -, ám sosem felejtette el honnan jött: világéletében egyfajta platformként tekintett az irodalomra, ahol hiteles módon mesélhetett a cigányság életéről.

Lakatos Menyhért

Pan-Dji

A legtöbb észak-koreai önéletrajzi írás olyanok tollából született, akik elmenekültek a diktatórikus államból, és másik országban kezdtek új életet. Pan-Dji magyarul is olvasható Vádirat című könyve viszont nem ilyen, ugyanis az írói álnéven (a pan-dji magyarul szentjánosbogárt jelent) írt mű egészen kacifántos utat járt meg a kiadásig: a könyvet a mai napig Észak-Koreában élő szerző egyik rokona csempészte ki az országból, még pedig úgy, hogy a kézirat lapjait Kim Ir Szen írásai közé rejtette. A Vádirat írója mai napig ismeretlen, ám egyes feltételezések szerint tagja Észak-Korea hivatalos irodalmi szervezetének, és számos hivatalosan jóváhagyott újság számára is írt. (Fotót róla sem találni.)

Az irodalmi Nobel-díjra is jelölt Vádirat valójában novelláskötet: többek között történet egy olyan fiúról, aki az utazási korlátozások miatt nem láthatja haldokló édesanyját, és egy olyan Phenjanból kitelepített családról, akiknek azért kellett költözniük, mert a gyerekük meglepődött, amikor meglátta Kim Ir Szen portréját. A személyek és a helyszínek neveit Kim Dzsongun retorziójától tartva, érthető okokból kifolyólag megváltoztatták, ám az elbeszélések valódiságához egy szemernyi kétség sem férhet.

Pan-Dji

Tommy Orange

Tommy Orange az oklahomai cheyenne és arapaho törzsek bejegyzett tagja, az Amerikai Indián Művészetek Intézetében végezte tanulmányait, ahol több írói ösztöndíjat is bezsebelhetett. Első regényével, a magyarra is lefordított Sehonnai-val egyből a bestseller listák élén találta magát, a mű ugyanis 16 hetet töltött a New York Times bestseller listájának élén. A Sehonnai egy egészen bámulatos és megrázó történetben tárja fel a modern, városi indiánok mindennapjait. Története szerint tizenkét feledhetetlen figura igyekszik az oaklandi pow-wow-ra, az észak-amerikai indiánok éves összejövetelére, hogy aztán a sorsszerű napon mindannyijuk élete összekapcsolódjon: amennyire fontos esemény a ma élő indiánok életében a pow-pow, legalább annyira fontos a regényben is, hiszen minden szál itt fut össze, itt nyer értelmet, a végeredmény pedig eléggé mellbevágó.

A feszült, magával ragadó mű több generáción átívelő történetben mesél olyan témákról is, amelyek közel sem csak az amerikai őslakosok problémája: kábítószer- és alkoholfüggőség, nincstelenség, társadalmi kitaszítottság, családok szétszakadása. Tommy Orange regénye közel sem a hagyományos értelemben vett indiánkönyv, hanem egy kőkemény eposz, amely komoly témái ellenére sem viszi túlzásba a fájó múlt felhánytorgatását, inkább felhívja a figyelmet, hogy: „amikor a fehérek jöttek és elvették, amit elvettek, azzal olyat sebet ejtettek, amely sosem gyógyult be.”