- Kovács Krisztián
- 2021. augusztus 26. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Kevés kerek-egész, és lezárt életmű létezik, mely a szerző halálával ténylegesen véget ért. Nemrég épp J. D. Salinger munkássága kapcsán merült fel a pletyka, miszerint akár több tucat regény is lapulhat a Zabhegyező, vagy Rozsban a fogó írójának irodalmi hagyatékában, melyek az elkövetkező években akár meg is jelenhetnek. A posztumusz megjelenések kapcsán azonban sokszor óhatatlanul felmerül a kérdés, miért is nem kerültek forgalomba a szerző életében?
Vajon maga az író nem találta őket elég jónak, akkor pedig kinek van joga ezt most helyette megítélni? Amennyiben pedig a halál szólt közbe a munka befejezésénél, joga van-e bárkinek átszerkeszteni, hozzátoldani, vagy variálni a szöveget, és ha igen, az még mindig az adott író művének tekinthető-e? Vélhetően a vita hosszúra nyúlna e kérdésben, az alábbi lista pedig egyrészről cáfolja, másrészről meg éppen indokolhatja is e művek közzétételét.
1954 Nobel-díjasa után számos posztumusz kötet jelent meg: a Veszélyes nyár, az Édenkert, a Vándorünnep, vagy épp az itt tárgyalt regény. Több kritikus megfogalmazta már, hogyha Hemingway még életében befejezi, és megszerkeszti a Szigetek az áramlatban című regényét, ez lehetett volna élete főműve. E három idősíkon játszódó nagyregény talán összetettebb minden korábbi Hemingway-műnél, hisz ugyanúgy szól a háborúról, mint a háborúellenességről, a család összetartásáról, és annak széthullásáról, bajtársiasságról és barátságról, vagy épp az az apa-fiú kapcsolatok problematikájáról. A közreadott művet ugyan a kiadó utószerkesztette, de a kézirat így is rendkívül hosszúra nyúlt, érezhető, hogy Hemingway jelenlegi formájában nem szánta kiadásra, az utolsó szerkesztői kör még lemaradt róla, de még így, jelenlegi, némileg túlírt formájában is nem csupán színfoltja, de esszenciája is az író törekvéseinek, melyben ugyanúgy megjelenik harcias fiatalkora, mint az idős író elmúlástól való félelme.
Ernest Hemingway: Szigetek az áramlatban
1981-ben John Kennedy Toole Tökfilkók szövetsége című regénye nyerte el a második legrangosabb irodalmi kitüntetést, a legjobb regény Pulitzer-díját. Ez azért volt kimagasló teljesítmény, mert John Kennedy Toole akkor már 12 éve halott volt, még 1969-ben, mindössze 31 évesen vetett véget önkezével az életének. A tett motivációja máig meglehetősen ködös, de sokan a kézirataira kapott negatív kritikákban keresik az okokat, ami első regénye utóéletét tekintve meglehetősen érdekes. A Tökfilkók szövetsége egy meglehetősen különös pikareszk regény, ugyanakkor némileg groteszk korrajz, és kíméletlen társadalomkritika, ami lényegében a fia irodalmi zsenialitásában töretlenül hívő édesanya küzdelmének köszönhette megjelenését. Thelma egy modern Don Quijote-történetként látta fia művét, mely 11 évet várt a kiadásra, hogy aztán előbb underground siker legyen, majd a Pulitzer-díj rövidlistájára kerülés után komoly mainstream bestsellerré váljon, és kikövezze az utat Toole egyéb írásainak megjelenése előtt.
John Kennedy Toole: Tökfilkók szövetsége
A 2003-ban, mindössze 50 évesen egy tíz éve húzódó, súlyos májbetegség miatt eltávozott zseniális chilei író kétségtelenül a dél-amerikai posztmodern irodalom egyik legfontosabb alakja, stílusában és jelentőségében olyan kiválóságokkal említhető egy lapon, mint Jorge Luis Borges és Julio Cortazar. A később a főművének kikiáltott 2666 egy évvel a halála után látott napvilágot. Igazi, több mint 800 oldalon át lassan hömpölygő kísérleti próza, nem is egységes regény, hanem öt kisregény, melyek közt hol lazább, hol erősebb a kohézió, és mely egyszerre képes az emberi lét viszontagságaira és ellentmondásaira, és a XX. század történelmi válságaira reflektálni. Sok kritikus valódi rejtvénynek titulálta a művet, nem csoda, ép ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan számú utalás, kikacsintás tárháza ez, hű lenyomat az ember brutális természetéről. Hogy mennyire, nos arra kiváló példa, hogy a negyedik kisregény egy 112 gyilkosságot sokkoló realitással felsoroló afféle bő szószedet, fizikálisan, és lelkileg is megterhelő olvasmány. (Vad nyomozók című regényével ITT foglalkoztunk részletesen.)
Roberto Bolano: 2666
Minden bizonnyal az egyik legjobb és leghíresebb orosz regény, melyet valaha papírra vetettek, és még maga a sokat betegeskedő Bulgakov is élete főművének tartotta, ami azért is tragikus, mert megjelenését már nem érhette meg. A szerző hosszú évekig dolgozott a nem mindennapi történeten, többször megsemmisítette a kéziratot, átírta és újraírta, tartalma miatt ráadásul eleve úgy kalkulált, hogy hazájában sosem kerülhet majd nyomtatásba. Állítólag a mű legutolsó, és ezáltal véglegesnek tekinthető változatát már halálos ágyán 1940 januárjától márciusáig a feleségének mondta tollba, mielőtt március 10-én végleg elaludt volna. A mű végül több mint 26 évvel később került csak nyomtatásba, a sztálini rendszerhez képest akkor már nyitottabb és legalábbis látszólag elfogadóbb és befogadóbb közegben pedig hamar bestseller lett, és ennek hatására az egész világ felfedezte magának. Rendkívül komplex összefüggésrendszeréről még manapság is élénk viták folynak, a regény pedig irodalmi szemináriumok örökbecsű darabja lett.
Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
Felsorolni is nehéz, mennyi mindent köszönhet a popkultúra Michael Crichtonnak: ott a Jurassic Park, az ő ötletéből született Vészhelyzet című sorozat, de a Westworld széria sem létezne az általa írt és rendezett Feltámad a vadnyugat nélkül. Stephen King előszeretettel nevezte a legokosabb írónak, a kritikusok pedig a popkultúra polihisztora névvel illették, miután minden regénye megírása előtt olykor négy-öt évet szentelt a kutatómunkának, és afféle laikus szakértővé képezte magát az adott témában. Crichton 2008-ban, 65 évesen hunyt el rákban, és mindössze néhány héttel a halála után bukkantak rá a laptopján Kalózvizeken című történelmi regényére, mely a XVII. századi kalózhistóriákba vezeti el az olvasót. Hogy pontosan mikor született a regény, nem tudni, kritikusai szerint Crichton csak saját szórakoztatására írta, és nem megjelenésre, de kiadója persze rögtön lecsapott a lehetőségre, ahogy két másik, félkész regénye, a Micro és a Dragon’s Teeth esetében is.
Michael Crichton: Kalózvizeken
A kultikus íróvá érett Philip K. Dick élete tragédiája, hogy épp akkor kezdte felfedezni magának a popkultúra, mikor mindössze 53 évesen, 1982-ben elhunyt. Még olvashatta a regényéből készült kultfilm, a Szárnyas fejvadász forgatókönyvének vázlatait, de a film bemutatóját már nem érte meg, az pedig senkit sem lepett meg, hogy az egyébként is rendkívül termékeny író hagyatékában akadt pár befejezett regény, melyek szép sorjában meg is jelentek a 80-as évek derekától. Véleményen szerint közülük is kiemelkedik az 1985-ös Szabad Albemuth Rádió, ami Dicktől már-már megszokott módon egy alternatívát vázol fel az Egyesült Államok politikai működésére, ám a szerző ezúttal lényegében száműzi a megszokott sci-fi elemeket, és egy már-már önéletrajzi, hagyományosabb utat választ, még akkor is, ha bizonyos elemek ismerősen csengenek a Valis, vagy a Kamera által homályosan című műveiből, és amitől a regény némileg talán ki is lóg az életműből, de ez éppen, hogy növeli fontosságát.
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
F. Scott Fitzgerald generációja egyik legtehetségesebb írója volt, és ezt olyanok mondták róla, mint pl. barátja, Ernest Hemingway, ám nem mindennapi életmódja, kiegészülve felesége mentális betegségével végül hamar lerombolta nimbuszát; olyannyira, hogy a manapság a Nagy Amerikai Regények közé sorolt A nagy Gatsby című műve kishíján elsikkadt a köztudatból. Első két regényének sikerét később már nem tudta megismételni, ezért befutott íróként is kénytelen volt novellákat írni magazinok részére, sőt, beállni hollywoodi forgatókönyvírónak, hogy eltartsa a családját. Utolsó, befejezetlenül maradt műve, mely Az utolsó cézár címet kapta, épp e hollywoodi világról igyekezett portrét festeni, de a kötet végül a szerző 1940-ben bekövetkezett halála után parlagon maradt, és némi szerkesztés után 1941-ben került a boltokba. Bár rajongói közt olyanok voltak, mint T. S. Eliot, a regény érezhetően nem kerek, kiegészíteni ugyanakkor csupán Elia Kazan filmváltozata igyekezett 1976-ban Robert de Niro és Jack Nicholson főszereplésével, de a kísérletet finoman szólva sem díjazta a kritika.
F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár
Minden idők egyik leghíresebb regényalakja, James Bond utolsó autentikus története volt ez, hiszen a hírszerzőtisztből lett bestselleríró, Ian Fleming épp e köteten dolgozott, mikor 1964-ben (1961 után) másodszor is infarktust kapott, életét pedig már nem tudták megmenteni. A kézirat megközelítőleg készen volt, a kiadó elvégezte rajta az utolsó simításokat, majd nyolc hónappal a szerző halálát követően került kereskedelmi forgalomba. A kritika kíméletlenül elbánt vele, vagy még inkább a pénzéhes kiadóval, és rendületlenül felemlegette a fésületlen és gondozatlan szöveget, melyen érezhető volt Fleming utolsó átírásának hiánya, így aztán összességében az addigi leggyengébb Bond-regénynek minősítették, ami méltatlan volt a korábbi sorozathoz. Ettől függetlenül persze 9 évvel később ennek is elkészült a filmváltozata Roger Moore-ral a 007-es szerepében, és bár a film nem bukott meg, manapság inkább az átlagos James Bond-alkotások listájában szerepel, semmint a kiemelkedők közt.
Ian Fleming: Az aranypisztolyos férfi
Tolkien a fantasy, és összességében az egyetemes irodalom legendás alakja, noha életében mindössze két regénye, A hobbit, valamint A Gyűrűk Ura jelent meg nyomtatásban, noha ő maga főművének egyértelműen A szilmarilokat tartotta. Oxfordi professzorként leginkább A Gyűrűk Ura írási folyamata közben több kiadónak is felajánlotta a kéziratot kiadásra, és igyekezett olyan alkukat és szerződéseket kötni, mellyel ezt elősegítheti, de a Biblia-szerűen felépített, kevésbé cselekményes, a teljes mitológiát magába foglaló mű végül nem kellett a kiadóknak. 1973-ban Tolkien úgy halt meg, hogy sok-sok ezer oldalnyi kéziratot hagyott hátra, melyek gondozását fia, Christopher Tolkien vállalta magára, és első dolga volt, hogy az apja által rajongott A szilmarilok című kötetből faragjon végleges változatot. Négy éven át segédszerkesztők sorával kiegészülve dolgozott a művön, hogy a kötet végül 1977-ben megjelenhessen megközelítőleg abban a formában, melyben apja szánta volna, és bár az olvasók mást kaptak, mint amire A Gyűrűk Ura szerzőjétől számítottak, A szilmarilok segített kitágítani, és elmélyíteni Középfölde azóta is tartó legendáját.
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.
