Kovács Krisztián
2021. október 12. | Becsült olvasási idő: 8 perc

Szavak és érzések – 7 Pulitzer-díjas regény, mely felfedi az emberi természet mélységeit

Érdekes tény, hogy a világ második legrangosabb irodalmi kitüntetése egy olyan díj, melyet kizárólag egyetlen ország állampolgárai kaphatnak meg, de talán éppen ennek köszönhető, hogy az itt díjazott regények, és szerzők általában jóval kevesebb méltatlankodó kritikát kapnak a díjazás kapcsán, mint pl. a Nobel-díj esetében, hiszen itt végeredményben amerikaiak írnak amerikaiaknak Amerikáról, a legváltozatosabb témákban a kispolgári léttől az apokaliptikus félelemig. A Pulitzer-díj érzésem szerint éppen ennek köszönhetően sokkal inkább meg tudott ragadni saját rangjában, amennyiben pedig itt a világ másik felén képet akarunk kapni az amerikai irodalom jelenkoráról, érdemes kezünkbe venni a díjazott köteteket, melyek egy jó része magyarul is elérhető.

Ernest Hemingway, William Faulkner, Philip Roth, Margaret Mitchell, Norman Mailer, John Steinbeck, Harper Lee, Upton Sinclair, Herman Wouk. Szenzációs névsor, olyan szerzők listája, akik mindannyian elnyerték a kitüntetést, ezen a listán azonban nem szerepelnek, akiket ugyanis beválogattunk, sokkal inkább a mának, és a máról írtak, a mi jelenünknek, tökéletesen ábrázolva egyetemes emberi érzéseket, és motívumokat, olyan témák közé vegyítve, melyek meghatározták a XX. század utolsó, és a XXI. század első évtizedeit.

Cormac McCarthy: Az út

A jelenkor egyik legjobbjának tartott amerikai író egyedi stilisztikai eszközei, központozás nélküli szövegei, méregerős, minimalista prózája miatt is kiemelkedő, illetve azért, mert regényei a felszín álcája alatt számtalan egyetemes igazságot és emberi érzést rejtenek. Nincs ez másként a 2007-ben Pulitzer-díjat nyert, és azóta megfilmesített Az út című nyomasztó művével. Egy apa és fia rója az atomháború pusztította bolygón a végeláthatatlan pusztát, keresve valamit, amit talán végig önmagukban hordoznak, és közben az apa igyekszik átadni mindent, amit a világról, az emberekről, vagy épp a halálról tud, mert érzi, hogy közel a vég. A regény, a történet és karakterek alatt az emberek elmúlástól való globális félelmét is megfogalmazza, mindezt egy nukleáris holokauszt szimbolikája mögé rejtve. Egy világot mutat be, melyben az ember már rég nem emberi, melyben elhagyta önnön törvényeit, melyeknek már az emléke is fakulóban van, a főszereplőket körülvevő kietlen, néma és folyamatosan rothadó pusztaság pedig kitűnő allegória az ember elsekélyesedő és önmagától egyre idegenebbé és személytelenebbé váló természetére.

Cormac McCarthy: Az út

Edward P. Jones: Az ismeretlen világ

Különös véletlen – vagy talán mégsem – hogy a legjobb, Pulitzer-díjas regények sokat foglalkoznak azzal, miként fordul az ember az ember ellen, és fordul ki önmagából, vagy épp szeg meg kimondatlan erkölcsi és etikai normarendszereket. Edward P. Jones 2003-as regénye nem hiába aratott kisebb fajta botrányt megjelenésekor, hiszen alapjaiban számolt le azokkal a rasszista beidegződésekkel, mellyel egy komplett társadalom lelkiismeretére lehetett hatni. A főszereplőnk, Mózes, kénytelen ugyanis tudomásul venni, hogy immáron nem egy fehér, hanem egy nálánál is két árnyalattal sötétebb bőrű rabszolgatartó tulajdona lett. Jones esetében nem lehet eldönteni, ki a jó és ki a rossz, itt nem léteznek éles határvonalak a feketék és fehérek jellemrajzai közt, csak emberek vannak, akik egyaránt tetszeleghetnek helyzettől függően a jó és a rossz szerepében is. Az ismeretlen világ azért különösen fontos mű, mert mindennemű társadalmi sztereotípiával leszámol, kendőzetlenül lép fel a történelemhamisítás ellen és mindezzel alighanem erőteljesen oda is szúr az amerikai elit arroganciájának. Megrázó és megrendítő mű, mely végre egy másik aspektusát is bemutatja a népi elnyomásnak és kizsákmányolásnak.

Edward P. Jones: Az ismeretlen világ

Michael Cunningham: Az órák

Cunningham Pulitzer-, és Faulkner-díjas 1999-es regényét a legtöbben talán a Nicole Kidman és Meryl Streep nevével fémjelzett filmadaptációból ismerik, pedig eredeti formájában még annál is zsigeribb hangja a XX. század amerikai irodalmának. A három idősíkon három nő történetét feldolgozó mű megint csak egyetemes emberi érzések gyújtópontjaként ábrázol házastársi, szerelmi és baráti konfliktusokat. Elementáris hatást nyújtanak az olykor szinte észrevétlenül egymásba vesző idősíkok, néha pedig tökéletesen elkülönülnek egymástól, mintha három különböző regényt olvasnánk, ugyanakkor éppen emiatt érdemes figyelni az idősíkok kapcsolódási pontjait, melyeket Cunningham az emberi viselkedés és a társadalmi viszonyok összekötésén át mutat be nekünk, emiatt pedig úgy érezzük a végére, hogy a problémákat soha nem az adott kor, hanem az azt alakító, és abban résztvevő ember generálja. Egyáltalán nem könnyű olvasmány, némi ráhangolódást igényel, nem is igazán vidám történet, a sorok közt mégis furcsamód felemelő, miközben mintegy görbe tükröt tart az amerikai álom híveinek képébe, és megkapó tablót fest a meg nem értett emberek sorsáról.

Michael Cunningham: Az órák

John Updike: Nyúlszív

Updike többszörös Pulitzer-díjas szerző, Nyúl-történetei magában rejtik az amerikai kispolgári lét talán legtökéletesebb ábrázolását, annak minden előnyével, hátrányával, és leginkább ellentmondásaival és titkaival együtt. Hogy miért épp a sorozat Nyúlszív című negyedik kötetét választottam, az rendkívül egyszerű. A harmadik kötet volt az a pont, melynél az irodalmat kedvelő közeg azt gondolta, nincs tovább kedvenc főhősük történetében, Updike azonban nem csak megújult a negyedik kötetre, de minden korábbinál zsigeribbé és életszagúbbá vált. Igazi, szívszorító búcsú a mi kedves Harry barátunktól, aki a negyedik kötetre megöregedett, így központi harcát most az öregség és az elbutulás elleni hadjárat jelenti, mely egyben afféle menekülés is számára saját, immáron örökre megváltoztathatatlan fiatalságába. Akárcsak Cunningham regényének esetében, itt is központi téma az elmúlás, mely lépten-nyomon megjelenik karaktereink életében a maga szívfacsaró módján, ám ennek ellenére mégis felemelő történet, leginkább azért, mert aki nyomon követte a korábbi három köteten át is Nyúl életét, az pontosan tudja, hogy ez a lezárás, ez a vég számára a lehető legtökéletesebb.

John Updike: Nyúlszív

E. Annie Proulx: Kikötői hírek

Proulx regénye 1993-as megjelenését követően számtalanszor megkapta már, hogy valójában nem szól semmiről, holott épp lassú folyású, elkalandozós meseszövése az, ami lehetőséget az az írónőnek a jóval mélyebb tartalmak szinte észrevételen kibontására. A korábban említett művekhez képest újdonságot lényegében a környezet szolgáltat, a fagyos, havas Új-Fundland, ahová a főszereplőnk, és antihősünk költözik vissza, hogy riportere legyen az egyébként teljesen feleslegesen üzemelő Kikötői hírek című rádiós hírműsornak; ahol azt közöl le, és úgy, ahogy akar, ennek megfelelően ő maga az, aki kialakíthatja Új-Fundland számára a képet a világ dolgairól, miközben monoton módon zajlik a helyiek európai szemnek meglehetősen érdekes és olykor bizarr élete. Vérbeli kisvárosi történet, ahol a közösség apró, szinte jelentéktelen ügyei egyetlen hatalmas egészet alkotnak, megspékelve családi tragédiákkal, borzalmas gyilkosságokkal, melyek mégis fájdalmasan szép és koherens történetté állnak össze. Mindemellett a regény balansza is kitűnő, nincsenek kilógó szálak, komor hangulata pedig éppolyan hideg és rideg, amilyen a helyszín, és amilyennek sokszor legbelül főhősünket is érezzük.

E. Annie Proulx: Kikötői hírek

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai

Chabon regénye óda a képregény aranykorához, a második világháborúban kis híján elsodort amerikai fiatalsághoz, és a felnőtté válás olykor kínzó ambícióihoz. A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai nem egészen 20 évet felölelő története egy megkapó, és megrendítő vízió egy egymáshoz minden körülmények közt ragaszkodó, és egymás mellett kiálló unokatestvérpárról, de több, mint 800 oldalon át képes hiteles képet festeni a korai képregényipar kizsákmányoló, és az értéket olykor elítélő magatartásáról, a háborús helytállásról, a másság társadalmi kirekesztéséről, a tetteik következményeiről, de még a holokauszt közelségének elfogadásáról is. Chabon le sem tagadhatná gyökereit, stílusa pedig ahogy többi műve esetén, ezúttal is a szórakoztató és a szépirodalom határain egyensúlyozik, így a Kavalier és Clay végül nem egy tipikusan amerikai nagypróza, ahogy azt megszokhattuk Nathan Hill, Garth Risk Hallberg, vagy Jonathan Franzen regényei esetében, sokkal inkább egy cselekményes, de rendkívül komplex tabló a második világháborús ifjúsághoz.

Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai

Donna Tartt: Az Aranypinty

A modern amerikai irodalom egyik legnagyobb rejtélye a rivaldafényt teljes mértékben elkerülő, szinte megfoghatatlan Donna Tartt, aki tízévente ír egy-egy regényt, ám az általában több milliós példányszámban fogy, a megfilmesítési jogokért filmstúdiók versengenek, a művek pedig hosszú hetekre beragadnak a nemzetközi bestsellerlistákra. 2014-es alkotása, Az Aranypinty egy klasszikus Dickens-féle felnövéstörténet, az édesanyját egy tragikus terrorcselekményben elveszítő fiatal fiú, Theo története, akit ide-oda sodor az élet, akit valahogy senki sem érez a magáének, és aki rákényszerül, hogy régi családja helyet újat keressen magának, miközben mindent kipróbál, ami csak az útjába kerül. Nagyszerűen megírt, fordulatokban gazdag, szeretnivaló történet ez, mely valósággal pulzál, és szuggesztív képeivel nem engedi szabadulni az olvasót, miközben zsigeri éleslátással járja körbe egy család széthullásának krónikáját, de közben egy lenyűgöző központi karaktert fest fel, akiben együtt van az érzékenység, a szeretetvágy, és a hedonizmus, de ugyanúgy a tettrekészség, a céltudatosság és jó adag bátorság is. Donna Tartt nagyregénye az a történet, melyből monumentális méretei ellenére is erőt meríthetne Theo generációja.