Magyar Miklós
2022. január 10. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

Szerelem a D-napon – Albert Camus és Maria Casarès tiltott levelezése

2021 decemberében jelent meg a Főleg szeress albert camus maria casarès levelezése 1944-1959 című vaskos kötet. (Jelenkor Kiadó, fordította Kamocsai Ildikó). Albert Camus legnagyobb szerelmével való levelezésének magyar változata rendkívül igényes, a francia kiadásból átvett névmutatóval és az irodalmi művek és filmek címmutatójával ellátott 1195 oldal terjedelmű könyv, amely a nagyközönség számára élvezetes olvasmány, a kutatóknak pedig értékes forrásmű.

A magyar változat

Maria Casarès (1922-1996) édesapja, Santiago Casares Quiroga, a spanyol republikánus kormány miniszterelnöke a frankista seregek előrenyomulásától tartva feleségét és lányát Párizsba küldi. Maria ekkor tizennégy éves. A francia érettségi vizsgán megbukik, ám elhatározza, hogy bármi áron színész lesz. Csak harmadik nekirugaszkodásra sikerül bekerülnie a színművészeti főiskolára erős spanyol akcentusa miatt. Az első sikereket a megszállás alatt, 1942-ben éri el a Théâtre des Mathurins színpadán. Spanyol barátai megismertetik Picassóval, bevezetik művészi körökbe.

1944. március 19-én Michel Leiris, költő, író és kritikus párizsi lakásán felolvasást tartanak Picasso A telibe viszonzott vágyakozás című abszurd színművéből, amit a német megszállás alatt írt a festő, mindössze négy nap alatt. A meghívottak között volt Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Raymond Queneau, Jacques Lacan, Georges Bataille és Marcel Carné. A darab rendezője Albert Camus. Az író ekkor harminc éves, és Az idegen című regényének sikere áll mögötte. A közönség soraiban ül a huszonegy éves színésznő, Maria Casarès, aki szinte felfalja szemével. Camus felkéri Martha szerepének eljátszására Félreértés című darabjában.

Camus ekkor már túl van egy házasságon. Első nagy szerelme Simone Hié, a gyönyörű, gazdag családból származó lány, akit Camus Max-Pol Fouchet kezéről csapott le, és aki 1934-ben kötött házasságuk után morfium és heroin rabja lesz, és rendszeresen megcsalja Camus-t egy orvossal.

Camus és Simone Hié

Három évvel később Camus-nek új szeretője lesz, Christiane Galindo, aki kéziratait gépeli le. Ugyancsak 1937-ben ismeri meg Blanche Balaint, aki ugyanabban az évben, 1913-ban született, mint Camus. A színésznő annál a társulatnál, a Théâtre de l’Équipe-nél dolgozott, mint az író. Hamar egymásba szeretnek, és az 1937 és 1957 közötti időről jelentős levelezésük maradt fenn. Camus másodszor is megnősül, miután találkozik a „tökéletes nővel”, Francine Faure-ral.

Francine, Camus és az ikrek

Camus és Casarès 1944 és 1959 közötti levelezése az író lányának beleegyezésével kerül kiadásra. Catherine Camus így meséli el, hogyan jutottak el hozzá a levelek: „Amikor papa meghalt, barátja, Char (René Char költőről van szó, akit Camus „a legnagyobb élő költőnek” nevezett, és akinek versei magyarul is megjelentek A könyvtár lángban áll címmel) megkereste a leveleket, amelyek fájdalmat okozhattak volna anyámnak, és elvitte Mariához. Ő mindaddig megőrizte azokat, amíg el nem adta nekem.”

Catherine édesanyja halála után került kapcsolatba Maria Casarèssel. Egy este a színésznő felhívta Catherine-t, és elmondta, pénzre lenne szüksége, hogy megjavíttassa Charente-ban lévő házának tetejét. Felajánlotta neki, hogy eladja Camus-vel való levelezését.

Catherine felkereste Mariát: „Szállodájában fogadott, és estig ettük a csokoládét ágyán, mint két régi barátnő.” – mondta egy interjúban. A 865 levél, több tucat fénykép, képeslapok, táviratok névjegykártyák egy nagy sporttáskában voltak „vegyesen, egymás hegyén-hátán (…). Ott voltak, de nem akartam elolvasni azokat.” – mondta az író lánya.

Tudva, hogy hatalmas érték birtokában van, Catherine barátnőjére bízza a levelek sajtó alá rendezését. Ezt a munkát a levelezés kiadásában meg is köszöni: „A korrektség, melyre apám nevelt, azt diktálja, hogy hálás köszönetet mondjak barátnőmnek, Béatrice Vaillant-nak hosszas és alapos munkájáért.” Vaillant évekig dolgozott azon, hogy a leveleket időrendi sorrendbe állítsa. Egy öröknaptár segítségével ellenőrizte például, hogy egy adott év keddi napja melyik hónap hányadik napjának felelt meg. Miután a munka készen lett, Catherine Camus habozott, hogy a nagyközönség számára hozzáférhetővé tegye-e a levelezést. Végül a Gallimard kiadó jelentette meg 2017-ben Albert Camus –Maria Casarés: Correspondance 1944-1959 címmel, Béatrice Vaillant értékes jegyzeteivel.

A levelezés francia kiadása

Az első levél kelte 1944 június. Camus röviden tudatja Mariával, mi lesz a programja azon az estén. E hónap 6-ának éjjelén lesznek először egymásé. Erről ezt olvassuk a francia kiadás borítóján: „a normandiai partraszállás éjszakáján barátjuknál, Charles Dullinnél töltött este után Albert Camus és Maria Casarès szeretők lesznek. Ez még csak egy hatalmas szerelmi történet kzdete, mert Maria elhatározza, hogy véget vet ennek a kapcsolatnak, amely számára jövőtlennek tűnik, tekintettel szeretője nős létére.” Maria első levele a könyvben a 26. számmal jelzett, és 1948. augusztus 6-án kelt. A színésznő hosszú levélben számol be mindennapjairól és főleg arról, mennyire hiányzik neki Camus: „Szükségem van a karcsú testedre, a rám fonódó karodra, szép arcodra, világos szemedre, amelynek pillantása felkavar, a hangodra, a mosolyodra, az orrodra, a kezedre, mindenedre.”

Camus és Casarès szerelmét mindvégig beárnyékolta az a tény, hogy Camus nős volt. Bármennyire szerette is a színésznőt, az író nem volt képes elhagyni feleségét, Francine-t. Ez a levelezésből is kitűnik. 1944. július 24-én írja Camus: „Csak szakítamom kellene életemnek azon részével, amely megköti a kezem. De ezeket a szavakat nem fogom kimondani, mert a szavamat adtam, és vannak olyan ígéretek, melyeket nem szeghetünk meg, még ha már nem is a szerelem kötelez betartanunk őket – mert mindenképpen gyávaság lenne kimondanom ezeket a szavakat olyankor, amikor a másik ember, akinek csalódást okozok, nem tud védekezni, én pedig nem tudok érvelni.”

1944 októberében Camus felesége, Francine, aki a német megszállás miatt átmenetileg külön élt az írótól, visszatér Oranból Párizsba. Ekkor Maria szakít Camus-vel. A szakításra a Saint-Germain des-Prés-n lévő Café Bonaparte-ban kerül sor, ahol Maria közli Camus-vel: „te és én, ennek vége. Te két gyermek apja vagy. Nem vagyunk igazi pár (…). Arra kérlek, ne erősködj. Ne akarj újra látni. Soha többé.” Maria színészi pályája meredeken ível felfelé, közben egy belga színész, Jean Servais, majd egy bordeaux-i borkereskedő, Jean Bleynie szeretője. Gérard Philipe-pel is forgat; az 1948-ban bemutatott Pármai kolostorban a színész Fabrice del Dongo, Maria Sanseverina hercegnő szerepét játssza. Casarès egy ideig Gérard Philipe szeretője is volt.

Maria Casarès és Gérard Philipe a film forgatásán

1948. június 6-án Camus és Maria véletlenül találkozik a Boulevard Saint-Germainen. Szerelmük újra fellángol, de Maria állandó rettegésben él, hogy Camus munkájából fakadó távolléte miatt viszonyuk megromlik. 1949. július 18-án írja: „Most könnyű elképzelni, hogy őszinték és jók vagyunk egymáshoz; de tudom, hogy jön olyan idő, amikor a külön is zajló életed engem keserűvé, gonosszá, önzővé, lázadóvá, kegyetlennné és még a szerelmünk iránt is kíméletlenné tesz. Akkor várom a segítségedet, és tudom, hogy nehéz feladatot osztok ki rád, de ha szeretsz, megoldod; már többször megtetted.”

Camus-t bántja, hogy „hazugságban, színlelésben” kell élnie, de ahogyan Maria tőle vár segítséget, ő az asszony szerelméből merít erőt. Július 27-én írja: „Adj erőt hozzá, hogy végigcsináljam ezt a végtelennek tűnő utazást, és bocsásd meg, hogy ilyen nehéz, kínzó boldogság jut neked.”

Camus hűtlensége miatt felesége, Francine az öngyilkosság szélére sodródik, kórházi kezelésre szorul. Ám nemcsak házastársa, Mária is szenvedett Camus hűtlenségétől. Az író 1956-ban találkozik a nagyon szép és tehetséges, művelt színésznővel, Catherine Sellers-el, akinek szerepet ajánl fel Faulkner regényéből átírt Rekviem egy apácáért című színművében. Erről Mariának annyit mond, hogy „otthon a sógornőm úgy döntött, hogy nem szerepelhet a Rekviem egy apácáért plakátján együtt a nevünk.” És hozzátette: „Nem akarom, hogy Francine-t megint elekrosokk alá vessék.” Erre Maria megjegyezte: „És az nem bántja a sógornődet, hogy lefekszel Sellers-rel?”

Catherine Sellers

És nem Catherine Sellers az egyetlen nő, aki miatt Maria állandó kétségek között gyötrődik. Camus 1957-ben a Café de Flore-ban ismeri meg utolsó szerelmét, a nála húsz évvel fiatalabb francia-dán festőművészt, Mette Ivers-t, akit lourmarain-i háza közelébe költöztet.

Mette Yvers

Mindennek ellenére – ahogyan Camus egyik életrajzírója mondta – Maria elfogadta ezt a „hűséges hűtlent”. Camus és Casarès levelezése mind az író, mind a színésznő sikereit és gyötrődéseit tükrözi, ugyanakkor az ötvenes évek politikai és kulturális életébe is betekintést nyújt.

1957. március 15-én a Nemzetközi Antifasiszta Szolidaritás elnevezésű szervezet nagygyűlést rendezett a párizsi Salle Wagramban az 1956. november 4-én a szovjetek álta eltiport magyar forradalom melletti kiállás érdekében. Camus-t is felkérték szónoknak. Március 9-én kelt levelében ír erről Mariának: „március 15-re elvállaltam, hogy beszédet mondok a Salle Wagramban egy Magyarországot támogató nagygyűlésen, és ezt a felszólalásomat is meg kell írnom.”

Amikor 1957-ben Camus-nek ítélik oda a Nobel-díjat, Maria elragadtatott táviratot küld Camus-nek: „MICSODA ÜNNEP IFJÚ DIADALMAS HŐSÖM MICSODA ÜNNEP MARIA”. Camus válaszából is Maria iránti szerelme sugárzik: „Most nem tudok rendesen írni. Csak azért küldöm ezt a néhány sort, hogy elmondjam, szorítom a kezed, és gondolatban mosolygok rád, hogy segítek magamon. Abban a helyzetben vagyok, mint a Váratlan örökség hőse, de fáradt vagyok, és szeretnék hazamenni. Ez az ország igazán megkapó, de a Nobel-díj valahogy elszigetel tőle. A város rózsaszín és fehér az éjszakában. Viszlát kedden. Úgy csókollak, hogy megolvad tőle Svédország minden hava.”

A Nobel-díjas Camus

1959 karácsonyát Camus feleségével és a gyerekekkel tölti lourmarain-i házukban. Január másodikán Francine az ikrekkel elutazik Avignonba. Camus Michel Gallimard sportkocsijában indul vissza Párizsba január 3-án. Az 5-ös főúton, Yonne megyében, Petit-Villeblin közelében Michel Gallimard elveszti az uralmat a kocsi felett, és nekiütközik egy útszéli platánfának. Camus szörnyethal, Gallimard egy nappal később hal meg. 1959. december 30-án kelt a Camus-Casarès levelezés utolsó levele: „Hát jó. Ez az utolsó levelem. Csak tudatni akarom, hogy kedden érkezem autóval, Gallimard-ékkal (itt töltik a pénteket). Telefonálok, ha megérkeztem, de talán már kedden együtt vacsorázhatnánk. Elvileg persze, ha útközben nem üt be semmi – telefonálok, hogy áll-e a vacsora.”