
- Kovács Krisztián
- 2021. július 7. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Túl szép lenne azt mondani a közösségi média korában, mikor minden művész online is éli az életét, és hangot ad hitvallásának, és véleményének egy-egy adott kérdésben, hogy a művészet, azon belül is az irodalom az egy mindenkiért-mindenki egyért elvet követi. Ez nincs így, és vélhetően sosem volt, mára, amikor a könyvértékesítés igencsak komoly üzletnek számít, pláne nem, de még jóval a Facebook és a Twitter előtti korban is megtalálták a század legnagyobb írói, hogyan osszanak fricskát egymásnak, amiből egész érdekes irodalmi csatározások születtek.
Azt gondolnánk, egy író számára a legnagyobb ellenfél minden esetben önmaga, és a verseny, hogy legközelebb jobbat írjon a legutóbbi művénél. Ugyanakkor elkerülhetetlen még ezen a színtéren is, hogyha a kritikusok, és az olvasók összehasonlítják az írókat, ők maguk miért ne tennék meg ugyanezt. A szembenállás persze sokkal inkább jelent a sajtón keresztüli üzengetést, és csak ritkán torkollott szemtől-szembeni vitába, vagy akár tettlegességbe, bár hozzáteszem, erre is volt példa az irodalom elmúlt száz éve alatt. Íme tehát most 7 irodalmi csatározás.
A két író pechje, hogy mindketten mondhatni új iskolát alapítottak stílusukkal, Faulkner a rendkívüli ritmust diktáló, elnyújtott mondataival, Hemingway a szikár és egyszerű nyelvezetével, így már a korabeli sajtó is egymás riválisaiként emlegette őket. 1947-ben Faulknert meghívták a Mississippi Egyetem kreatív írás kurzusára, ahol az egyik hallgató feltette neki a kérdést, szerinte ki Amerika legjobb írója. Faulkner Tom Wolfe-ot neveztek meg a legjobbnak, saját magát a lista második helyére, Hemingway-t nagyvonalúan a negyedikre tette. Utóbbinál hozzáfűzte, hogy túl egyszerű a nyelvezete, mert nincs bátorsága az írásban. Hemingway, jóbarátja, és krónikása, Aaron Hutchner szerint erre azt felelte: „Szegény Faulkner. Valóban azt gondolja, hogy nagy érzelmek csak nagy szavakból fakadhatnak?” Ezt követően a két író többször is nekiment egymásnak a sajtóban, de arra azért mindig figyeltek, hogy a csörték mellett néhány elismerő szót is szóljanak a másikról.
William Faulkner vs. Ernest Hemingway
A két sci-fi legenda, az idén 100 éve született Asimov, valamint a 103 esztendeje született Clarke szembenállását is főleg a sajtó okozta. Kettejükben a közös leginkább az volt, hogy mindketten sci-fit írtak, és mindkettejüknek tudományos fokozata is volt, ugyanakkor a zsáneren belüli témáik közt kevés hasonlóságot találunk. Asimovot távoli korok szociológiája, pszichológiája érdekelte, Clarke-ot a közeljövő technológiája, és annak hatása az emberre. A két szerző közel tíz évig fricskázta egymást a korabeli szaklapokban, és sci-fi magazinokban, interjúkban, mígnem végül úgy esett, hogy New Yorkban együtt utaztak egy taxiban a Park Avenue-n, ahol egyességet ajánlottak egymásnak. Ennek értelmében Asimov elismeri Clarke-ot a világ legjobb tudományos-fantasztikus írójának (magának tartva a második helyet), s ugyanígy Clarke elismeri Asimovot a világ legjobb tudományos írójának (magának tartva a második helyet). Az ún. Clarke–Asimov egyezség értelmében később mindketten könyvet is ajánlottak a másiknak.
Isaac Asimov vs. Arthur C. Clarke
A hazájából halálbüntetés terhe mellett a Sátáni versek című kötetéért kitiltott Rushdie, valamint a legendás Nyúl-sorozat többszörös Pulitzer-díjas szerzője, John Updike szópárbaja egy 2006-os New Yorkerben megjelent kritika okán pattant ki, amit Updike az újság kérésére vetett papírra Rushdie Sálímár bohóc című regényével kapcsolatban, ahol leginkább a főszereplő furcsa névválasztásán volt fennakadva. Az indiai születési Rushdie-t később a The Guardian szembesítette Updike szavaival, és a köztudottan hirtelen természetű író vissza is vágott: „A név csak név. Hogy miért ezt a nevet adtam? Nos, Las Vegasban, talán van egy John Updike nevű férfiprostituált, ez mégsem jelent semmit. A magam részéről nem tartozom Updike hívei közé, olvastam ugyan tőle két Nyúl-regényt, meg néhány novellát, de a nagy része szemét. Maradjon inkább a kisvárosi szomszédságban, és írjon a feleségcseréről, az való neki.”
John Updike vs. Salman Rushdie
Sem Capote-ot, sem Vidalt nem kellett félteni soha, ha véleményformálásról volt szó. Capote gyűlölte többek közt Jack Kerouac regényét, az Útont, és a teljes beat nemzedéket, akik szerinte nem írtak, csak gépeltek fantázia nélkül, Vidal pedig tulajdonképpen egész életében az amerikai kormányzat egyik legélesebb hangú bírálója volt. Kettejük szembenállása egy egészen banális esetből indult ki. A Life magazin közölt egy portrét a jelen nagy amerikai íróiról, ahol Capote fotója közel háromnegyed oldalt foglalt el, míg a Vidal-ról készült, nem túl jó minőségű, és igen előnytelen fotó csak akkora volt, mint egy igazolványkép. Ettől fogva, Vidal kezdeményére a két író kisebb-nagyobb megjegyzésekkel, negatív kritikákkal piszkálta a másikat, ugyanakkor abban a legtöbb kortárs vélemény egyetért, hogy Vidalnak inkább Capote lényével volt problémája, és a férfi homoszexualitásával. Capote halála után például tett egy rendkívül rosszindulatú megjegyzést is: „Capote olyan volt, mint egy szutykos állat, akit beengedtek a házba.”
Truman Capote vs. Gore Vidal
Alighanem a dél-amerikai irodalom két Nobel-díjasának vitája talán az egyik leghíresebb az összes szembenállás közül, ráadásul a kevés tettlegességig fajuló alkalom egyike. 1976-ban egy kolumbiai lapban megjelent egy fotó, amin Márquez szeme alatt jókora monokli látható, a cikk szerint pedig az okozója az akkor már szintén elismert író, Mario Vargas Llosa volt. Az ok hátterében a politikai nézetkülönbségek által felszított indulat egy házastársi féltékenységben csúcsosodott ki, Llosa felesége ugyanis elmesélte férjének, hogy amíg távol volt, barátja megvigasztalta őt, de ahogy fogalmazott, „nem pusztán szavakkal.” Mikor aztán Márquez legközelebb vendégségbe érkezett a Llosa házaspárhoz, a családfő egy jobbegyenessel fogadta. Márquezt végül saját felesége látta el otthon, nem akarták, hogy a kórház miatt pletykák kapjanak szárnyra. Llosa és Márquez egyébként közel 30 évvel később, 2007 táján kibékültek, olyannyira, hogy a Száz év magány 40. évfordulós kiadásához Llosa írta az előszót is.
Gabriel García Márquez vs. Mario Vargas Llosa
Vidalról már esett szó, de Norman Mailert sem kellett félteni, ő volt többek közt az egyik író, aki a bíróságon is kiállt a kommunistának bélyegzett, és ellehetetlenített tolltársai, többek közt Dalton Trumbo mellett. Az ellentét 1971. december 15-én kezdődött, amikor a két író megérkezett a Dick Cavett Show felvételére. Vidal már a színpadon volt, amikor Mailert szólították, aki belépett, és látványosan megtagadta, hogy kezet rázzon írókollégájával. Mailer sértődésének hátterében egy Vidal által a The New York Review of Books-ban megjelent, Mailer esszéjével kapcsolatos kritika állt, ahol a kemény megjegyzéseiről ismert Vidal odáig merészkedett, hogy egy ponton Charles Mansonhoz hasonlította a Meztelenek és holtak szerzőjét. Jane Flanner újságíró, aki szintén jelen volt a színpadon az említett show felvételén, később úgy fogalmazott, itt messze nem irodalmi rivalizálásról volt szó, egyszerűen a két férfi undorodott egymástól.
Norman Mailer vs. Gore Vidal
Hemingway tulajdonképpen egész életében riválisoknak tekintette a kortársait, elmarasztaló kritikáiból pedig nem csak Faulknernek, de akár John Steinbecknek, vagy épp az 1920-as években Párizsban vele még jó barátságot ápoló F. Scott Fitzgeraldnak, A nagy Gatsby írójának is kijutott, holott Fitzgerald korábban többször protezsálta be Hemingway műveit saját szerkesztőjének. A Papa aztán később meglehetősen gúnyos kritikákat írt Fitzgeraldról, túlságosan merevnek titulálta, de hasonlította döglődő pillangóhoz, és eltérített rakétához is. Fitzgeraldot a legtöbben úriembernek ismerték meg, és nem is pazarolta az idejét, hogy válaszoljon a csipkelődésre, Hemingway viszont nem állt meg, és még tíz évvel egykori barátja halála után is azt írta, hogy csupán egyetlen dolgot sajnál, hogy Fitzgerald egyszerűen elpazarolta a tehetségét, aminek talán úri származása is lehetett az oka. Később ugyanakkor Hemingway élete főművét, Az öreg halász és a tengert elhunyt barátainak, többek közt F. Scott Fitzgeraldnak is ajánlotta.
Ernest Hemingway vs. F. Scott Fitzgerald
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.