
- Kovács Krisztián
- 2020. január 14. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Léteznek beskatulyázhataltan írók, akik valahol az irodalmi műfajok végtelen határmezsgyéjén mozognak egész pályafutásuk során, így aztán könnyedén nyerik el a szépirodalom és a szórakoztatóirodalom olvasóinak és rajongóinak tetszését is. Nem sok ilyen író létezik, de ha rögtönöznöm kellene egy nevet, akkor Robert Merle-t mondanám, aki annyi területen kipróbálta magát, belekóstolt a háborús regénybe, a hidegháborús thrillerbe, a sci-fibe, és a történelmi regénybe egyaránt, ám mégis a szépirodalmi kánon részeként ismerik el, rajongótábora pedig lassan 16 évvel a halála után is rendkívül tetemes.
Mondhatnám, hogy az idén 50. évét betöltő angol születésű David Mitchell Merle szellemi örököse, de kapásból hazugságon kapnátok, mert Mitchell stílusa, sablonjai, visszatérő témái közel sem írhatóak le ilyen könnyedén. Ha ugyanis említem vele kapcsolatban Merle-t, akkor említenem kell a klasszikusok közül többek közt a Pulitzer-díjas Thornton Wildert, vagy a posztmodern irányzat olyan fenegyerekeit, mint Chuck Palahniuk, vagy Bret Easton Ellis, és akkor még nem beszéltünk a zsánerirodalom tettenérhetőségéről, Ursula K. Le Guin, Arthur C. Clarke, vagy Philip K. Dick hatásáról.
David Mitchell és a Man Booker-díjra jelölt Felhőatlasz
Mitchell 1969. január 12-én született az angliai Lancashire megye Southport nevű kisvárosában. Szülőföldjén végezte el az egyetemet, a Kent University-n, ahol angol és amerikai összehasonlító irodalomból szerzett diplomát, majd még mielőtt elhelyezkedett volna, Szicíliába költözött, ahol egy teljes évet töltött el. A fiatal Mitchell élénken érdeklődött a távol-keleti kultúrák, és azok kultúrtörténeti misztériumai, a spirituális tanok, és egyetemes filozófiai kérdések iránt, így következő útja Japánba vezetett, ahol Hiroshimában telepedett le, és nyolc éven át angol nyelvet tanított műszaki szakos hallgatóknak.
Itt ismerkedett meg feleségével, a helyi születésű Keiko Yoshidával, akivel viszonylag hamar egybekeltek, és fiatal felesége már várandós volt első gyermekükkel, mikor Mitchell szerződésének lejártakor visszaköltöztek Angliába, ahol a Távol-Kelet szellemiségétől megszállottan Mitchell nekiállt kidolgozni saját írói törekvéseit. Ekkor írta első teljes regényét, mely magyarul az igen ködös Szellemírók címen látott napvilágot, hazájában pedig 1999-ben adták ki. A mű már egy ízig-vérig kiforrott, és egyéni hangját kialakított írót mutat, nem hiába ítélték oda neki a legjobb 35 éven aluli alkotóknak adható John Llewellyn Rhys-díjat, a The Guardian pedig az év könyvének választotta.
David Mitchell a Felhőatlasz-film kellékével
Már a Szellemírókat is áthatja az a spirituális vonal, mely a későbbiekben is Mitchell meghatározó védjegyévé válik. Az író keveset beszél saját hitvilágáról, így nehéz eldönteni, vajon mindez pusztán saját, feneketlen érdeklődésének, és végtelen műveltségének újabb állomása, és egyszerű írói eszköz, vagy valódi hitvallás, de tulajdonképpen a műveket látva, a válasznak nincs is jelentősége, mert a szerző sokkal tovább megy ennél. Tapasztalatait, és érdeklődését a mindenkit érintő egyetemes emberi érzések egészen egyedi kifejezésére használja, amivel könnyedén lép be a posztmodern irodalmi elit nagy alakjai közé.
Tesz ugyanakkor valamit, ami mégis szokatlannak hat abban a közegben. Történeteit a fantasy, a sci-fi, vagy a krimi, tehát olyan szórakoztatóirodalmi zsánerek stílusjellemzőin át vezeti elő, ami ebben az arányban meglepően szokatlanul hat, ugyanakkor képes megtalálni a komolyabb irodalmat kedvelő, és a zsánerirodalmat előnyben részesítő közönséget is. Mindezen túl ráadásul sokszor látott, vagy olvasott sablonokat használ, vagy kever újra, melyek mégsem hatnak fárasztó módon, hiába érezzük úgy, hogy hangulatilag tapasztaltuk már őket korábban Arthur C. Clarke, vagy Philip K. Dick, esetleg Ursula K. Le Guin világaiban.
Az író dedikál Londonban
Alighanem éppen ez utóbbi adja Mitchell elképesztő írói erejét is, ahogy észrevétlenül képes összemosni e két területet, amit olykor a sztori szédületes tempót diktáló irama, máskor a gyönyörű írói képek és leírások visznek el a hátukon. Mitchell igazi trükkmester, hiszen nem csak a különböző zsánerek toposzaiban mozog otthonosan, de szinte végtelen azon narrációs típusok száma, melyeket észrevétlen és irigylésreméltó könnyedséggel alkalmaz. Hibátlan példa erre a Wachowski-testvérek által filmre is álmodott, Man Booker-díjra jelölt Felhőatlasz, melyben a különböző epizódok – sci-fi, krimi, naplóregény, posztapokaliptikus történet – olyan érzetet keltenek, mintha nem is ugyanaz az író vetett volna papírra őket.
Ugyanígy stílusbravúr az Európa Kiadó által idén megjelentetett, eredetileg 2014-es kiadású Csontórák, ahol a különböző szereplők egymástól jól elkülöníthető, saját személyiségüknek és ábrázolt környezetüknek hitelesen megfelelő elbeszélőmódot használnak, én pedig nem is emlékszem, mikor láttam ennyire tökéletes egyveleget egyetlen művön belül. Mitchellnek ráadásul megvan a maga rendkívül sajátságos, olykor kritikus, máskor ironikus humora, melyet szintén kiválóan alkalmaz akár párbeszédben, akár helyzetkomikumban, emellett pedig a féltégla vastagságú regényeit telis-tele zsúfolja kultúrtörténeti utalások tucatjaival, melyek újabb réteg megoldandó feladatot adnak az olvasónak.
A Felhőatlaszt a Mátrix-készítői vitték vászonra
És még csak nem is ez a réteg a legfontosabb, a mondanivaló ugyanis az emberi sorsok, tragédiák mögött szinte észrevétlenül bújik meg valahol a háttérben, a mozaikokból különös módon összeálló regény gondolatisága pedig amellett, hogy a töredékes történetekben számtalan fontos kérdést érint, mégis az egész történeten a háttérben végigvonuló, és csak a végén megmutatkozó mondanivalóban csúcsosodik ki. Ennek a filozófiának az alapja húzódik meg valahol azokban a mélyértelmű távol-keleti bölcsességekben, melyeket Mitchell Japánban szívhatott magába, ám jó angolhoz méltóan udvariasan képes tartózkodni tőle, hogy mindezt didaktikusan nyomja le az olvasó torkán.
Éppen ezért Mitchell regényeiben mindenki azt találhatja meg, amit csak akar, de egy biztos: sodró lendületű stílusa, izgalmas története, és fordulatos cselekménye miatt letenni biztosan nem fogja senki, és a végére még a legunszimpatikusabb szereplők is hiányozni fognak majd. Sajnos Mitchell egyébként sem túl tetemes (összesen 8 önálló kötetet) számláló életművének is csak töredéke jelent meg idehaza, bízom benne, hogy a Csontórák gyönyörű kivitelű kiadása mintegy ígéret is az Európa Kiadótól, és a Szellemírók, a Felhőatlasz, és az említett Csontórák után jöhet majd magyarul a Slade House, az Utopia Avenue (ami Angliában is csak idén lát napvilágot), vagy épp a korai number9dream, 2001-ből.
A magyarul megjelent Mitchell-regények
Mitchell véleményem szerint az egyik legfontosabb író manapság, és itt jön képbe a Robert Merle-féle párhuzam. Merle az az író, akit a thrillerek, sci-fik, vagy világvége történetek kedvelő is szívesen olvastak, akárcsak azok, akik Wilder, Hemingway, Kundera, Camus, vagy Szerb Antal regényein nőttek fel, éppen azért, mert úgy volt képes mindkét tábornak megadni, amire vágyott, hogy a végén senkiben sem maradt hiányérzet, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a szépirodalom, és a szórakoztatóirodalom közti – egyébként igencsak masszív, és átugorhatatlannak tűnő – falat képes volt némileg elmosni, vagy hogy finomabban fogalmazzak, némileg áttetszővé tenni.
Sok író volt és van jelenleg is, akik megkísérelték mindezt, de ha szigorúan a szakma megítélését nézzük, az olyanok, mint Stephen King, vagy épp Frank Herbert, mind elbuktak ebben a csatában. A magam részéről reménykedek benne, hogy Mitchell lehet az az író, akinek sikerül tartósan halványan tartani ezt a falat, hiszen őt jelenleg is olvassa és dicséri az irodalmi elit, és a zsánerirodalom rajongótábora is. Az, hogy Mitchell mindemellett egy szerény, pózerkedéstől mentes szimpatikus figura, elképesztő intelligenciával, ráadásul még remélhetőleg sok évtized, és akár több tucat kötet áll előtte karrierjében, reménykedésre ad okot, hogy ez a lassan egy évszázados harc egyszer a végéhez érhet.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Népírtás, apartheid, rabszolgasors, kőkemény témák, kultikus regények.
Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Izgalmas életpályák, eltitkolt személyazonosságok, kalandos pályafutások.