Kovács Krisztián
2019. szeptember 2. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Világirodalmi krónikák 1. – Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Ismét új rovatunk indul. A Világirodalmi krónikák sorozat minden egyes darabjában a magyar- és a világirodalom egy-egy megkérdőjelezhetetlen, vagy épp botránykeltő, esetleg ellentmondásos megítélésű remekét emeljük és vesézzük ki. Terveink szerint semmiféle tematikus megkötéshez nem ragaszkodunk majd, azaz itt ugyanúgy megfordulnak majd a szépirodalom klasszikusai, a posztmodern remekei, vagy épp a krimi, a sci-fi, a fantasy, vagy bármely szórakoztatóirodalmi zsáner alapművei.

Nyitányként a New York-i születésű amerikai dráma- és regényíró, Irwin Shaw hatalmas sikert aratott, és még manapság is kiválóan olvasható művét, az Oroszlánkölyköket választottuk. Shaw műve az első regény volt, melyet a második világháborúról olvastam, és noha nem ez szerepel a világháborús tematikát tekintve képzeletbeli listám első helyén (a trónt Norman Mailer és a Meztelenek és holtak bitorolja), de Shaw regénye a maga nemében mégis egészen egyedi kísérlet, és egy olyan szegmense a világháborús irodalomnak, mely még annak is ajánlható olvasmány, aki egyébként nem lelkesedik ezért a történelmi epizódért.

Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

A profi labdarúgó, és a drámaíró

Irwin Shaw New Yorkban született Irwin Gilbert Shamforoff néven orosz-zsidó emigráns családba 1913-ban. A tehetséges srác fiatalon eladóként, profi labdarúgóként, és teherautósofőrként is dolgozott, de az írással már egészen korán megismerkedett egy főiskolai drámaírói szemináriumon, onnantól pedig nem volt megállás. Már az 1930-as években jól menő novellaíróként jegyezték a nevét, számtalan története jelent meg olyan magazinokban, mint az Esquire, a Playboy, vagy a The Saturday Evening Post, mindössze 21 évesen pedig már rádiójátékokat és színdarabokat írt, melyek egyáltalán nem porosodtak az asztalfiókban.

1936-ban Temessétek el a halottakat! című egyedi hangvételű expresszionista, és erősen háborúellenes darabját már bemutatták a Broadway egyik színházában, és ezzel gyakorlatilag egy csapásra Hollywood is felfedezte magának, 1939-től pedig a Szelíd emberek, és a Fiúk és katonák című darabjai egészen új témákat hoztak az amerikai színházi világba. Shaw sikereinek csúcsán indult el önkéntesként a háborús frontra, megfordult Észak-Afrikában, és Európában, de ott volt pl. többek közt Párizs felszabadításánál is olyanok társaságában, mint John Steinbeck, Ernest Hemingway és Robert Capa. Hazatérve két-két színikritika írása közben kezdett bele első regényébe, melyben formába öntötte háborús tapasztalatait. A regény 1949-ben jelent meg, és az Oroszlánkölykök címet kapta, szerzőjét pedig egyetlen pillanat alatt az aktív irodalmi közeg egyik legcsillogóbb nevévé tette.

Irwin Shaw

Oroszlánok a ketreceken kívül

A történet három fő szálon fut, három eltérő sorból származó fiatalember lassan egybefonódó történetét mutatja be. Ott van Christian Diestl, a sikeres osztrák síoktató, Michael Whiteacre, a hollywoodi örökifjú és nők kedvence, és a zsidó kitaszítottként élő szegény sorból származó és szerényen élő Noah Ackerman, aki épp csak megtalálta a szerelmet, és élete látszólag révbe ér, mikor Amerika bekapcsolódik a világháborúba. Hármójuk története fonódik össze a világégés legvéresebb csataterein Franciaországtól kezdve Olaszországban és Németországban át Észak-Afrikáig.

Az Oroszlánkölykök monumentális és mozgalmas mű, melynek történetéről felesleges is ennél többet mondani, de mindenképpen érdemes megemlíteni, Shaw mennyire kerüli a manapság már hatásvadásznak számító fordulatokat. Itt nem leszünk részei híres történelmi eseményeknek, azok a csaták, inváziók és cselekedetek, melyeket máig emlegetünk a második világháború kapcsán, itt csupán a hátteret adják, a valóság, és ennél fogva egy ilyen mindenkire hatást gyakorló fegyveres konfliktus legfontosabb ténye úgyis az, hogy miként változtatja meg azok életét, akik a lövészárkokban fekszenek, elhagyatott erdőkben, vad sodrású folyókon, rommá lőtt városokon gázolnak keresztül egy olyan ideológia nyomában, melynek aspektusait nem is biztos, hogy maradéktalanul értik.

A befutott drámaíró

Három kisoroszlán és a vérszag

Shaw egyik legnagyobb erőssége, mely egyben regénye egyediségét is adja, a rendkívül részletes, és szuggesztív jellemábrázolás. A három fő karakter mindegyik tökéletesen megfogható, érző, hús-vér lény, akik némileg saját társadalmi beállítottságuknak megfelelően, részben valamiféle egyetemes emberi törvény szerint reagálnak arra, amit a háborúban férfiként és katonaként meg kell tenniük. A három karakter mintha csak a szerző háromfelé szabdalt személyisége lenne, akik önálló életre keltek a regény sorai közt.

Diestl elkötelezett osztrák hazafi, egyenes út vezet számára a náci seregbe, higgadt, már-már flegma figura, aki tisztában van vele, hogy a világ nem tökéletes, és azzal is, hogy olykor fejet kell hajtani egy eszme előtt a jó élet reményében. Ez a fajta kimért, nemtörődöm személyisége azonban megágyaz olyan kegyetlen tetteknek, melyek viszonylag hamar ellenségképet kreálnak belőle, holott a mű elején még kétségtelenül ő számít a legszimpatikusabb figurának. Diestl nem egy könnyen befolyásolható figura, bár elkötelezett náci, mégis inkább önmagáért, semmint választott ideológiájáról, a pártért, vagy bajtársaiért harcol.

Michael igazi értelmiségi figura a maga finomkodó modorával, és egyben karikatúra is a korabeli Hollywood csillogó, üres, és emiatt látszólag haszontalan világára. A férfi, akinek semmiért sem kellett életében igazán megharcolnia, emiatt a seregben sem képes ezt megtenni, beilleszkedni képtelen, aki épp ebben a közegben válik ugyanazzá a kívülállóvá, akivé a származása teszi az általa kiképzésen megismert Noah-t. A két férfi sorsa itt fonódik össze, Noah azonban minden szempontból antitézise Michaelnek, egy olyan ember, aki életének minden viszontagsága ellenére is jót akar tenni.

Noah igazi példakép, emberközeli, egyszerű figura, akinek élete ugyanazokkal a kirekesztésekkel zajlott, amit a seregben is megtapasztal, de ő mindebből hihetetlen módon erőt merít, ezáltal a hadszíntér sem viseli meg úgy, mint a megszokott közegéből végérvényesen kiszakított Michaelt. Noah mindig küzdött az érvényesülésért, ezt teszi a háborúban is, de végül törekvéseit siker koronázza, az ő sorsa a regény igazi tragédiája, érezhető, az ő karaktere állt Shaw-hoz is a legközelebb.

Marlon Brandóval, az Oroszlánkölykök filmváltozatának egyeztetésekor

A szórakoztató szépirodalom

A fenti jelzővel irodalomkritikusok illették nem egyszer Shaw remekművét, mondván ő a szépirodalomnak és a szórakoztatóirodalomnak egy meglehetősen vékony halmazában mozog, hiszen nyelve közérthető, pörgős, olykor kifejezetten tömör, másfelől témái nagyívűek, karakterformálásai részletesek, történetei pedig az ember egyetemes természetéről kifejezetten tanulságosak. Az Oroszlánkölykök ennek mintapéldája, még akkor is, ha a szembenálló felek ábrázolása messziről némileg sztereotípiának hat, hiszen egyértelműen az amerikaiak a jók, a németek a rosszak, de ez már csak írója származásából is fakad, amit felesleges felhánytorgatni egy amerikai regény esetében.

Az Oroszlánkölyköket legtöbbször háborúellenes, antifasiszta regényként értékelik, és éppen ez az az aspektusa, mely miatt nem lehet haragudni a német katonák ellenségképpé tételén, holott tudjuk, hogy gyakorlatilag ők is ugyanúgy parancsoknak engedelmeskedtek, mint bárki, aki fegyvert fogott valaha egy háborúban. A háborúellenes jelleg ugyanis éppen a három főszereplőnk közös tragédiájában csúcsosodik ki, akik, amennyiben nem egy háborúban találkoznak, talán egyszerűen csak leültek volna meginni egy korsó sört, és értelmes emberek módjára eldiskuráltak volna, így azonban valamiféle felettes ideológiától hajtva a regény elérheti a katartikus végkifejletét.

A filmváltozat plakátja

Az Oroszlánkölykök utóélete

Amennyiben egy háborús történet lehet szórakoztató, akkor az Oroszlánkölykök ebben alighanem a mai napig bizonyosan kortásai fölé emelkedik. Írtak már pontosabb tablót a második világháború küzdelmeiről, írtak már szívbemarkolóbbat is, lehetséges, de ez mit sem von le Shaw művének fényéből. A korabeli kritikákban a The New York Times kritikusa, Orville Prescott úgy fogalmazott: „Shaw hihetetlenül természetesen ír, a háborúban létező emberek krónikása. Párbeszédei kiválóak, élőek, noha a regény kicsit hosszabb a kelleténél.”

Jonathan Yardley a Washington Post írója 2009-ben 4 kiváló háborús regényt elemzett, ezek voltak: Norman Mailertől a Meztelenek és holtak, James Jones-tól a Most és mindörökké, Herman Wouktól a Zendülés a Caine hadihajón és Irwin Shaw-tól az Oroszlánkölykök. Yardley arra jutott, hogy ezek a regények ugyan már nem adnak akkora izgalmat, mint adhattak 50 évvel ezelőtt, sőt, inkább csak háborús emlékiratok, mint valós irodalmi eredmények, ugyanakkor a négy regény közül Shaw írását tekintette a legolvasmányosabb, legizgalmasabb történetnek.

Irwin Shaw nem sokkal a regény megjelenése után egy interjúban így fogalmazott: „Az Oroszlánkölykök törekvése, hogy megmutassa a világban jelen lévő jót és rosszat, és ezen keresztül embereket, akik az életben maradásukért küzdenek.” Az regény felütése, és története tehát még írója szerint sincs túlbonyolítva, mégis olyan egyetemes értékeket mutat meg az emberiség történetének valaha volt legvéresebb és legsötétebb éveiből, melyek azzá tesznek minket, amik vagyunk, ám figyelmeztet is egyúttal, milyen vékony jégen táncolunk, és elég csak egy rossz döntés, hogy önmagunkat, és emberségünket magunk mögött hagyjuk.