Kovács Krisztián
2020. július 8. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Világirodalmi krónikák 15. – J. R. R. Tolkien: A hobbit

Idén januárban, 95 éves korában eltávozott közülünk Christopher Tolkien, J. R. R. Tolkien fia és irodalmi hagyatékának gondozója, aki életének közel negyven esztendejét áldozta arra, hogy a sok ezer oldalnyi apja által ráhagyományozott, olykor kifejezetten szedett-vedett kéziratot egységes egésszé rendezze. Ahogy korábban írtuk, Christopher egy királyságot örökölt, és azt birodalommá kovácsolta, kiterjesztette Középfölde történetét, mely az egyetemes irodalomtörténet legnagyobb mítoszává emelkedett, és melyet írók több generációja tisztelt, utánzott, és merített belőle inspirációt.

Középfölde története 1937 szeptemberében indult világhódító útjára. Olyan történet ez, melyet szerzője az első világháború puskaporos, esőáztatta lövészárkaiban már magában őrzött, amit gyermekeinek mesélt, mielőtt papírra vetett volna, melyet annyiszor de annyiszor átdolgozott, és mely végül hihetetlenül sikert aratott mind az ifjúsági regények, mint a fantasy műfaj rajongóinak körében. Világirodalmi krónikák sorozatunk tizenötödik epizódjában J. R. R. Tolkien mesterműve, A hobbit.

J. R. R. Tolkien: A hobbit

A Bimble-öböl meséi és dalai

Ahogy számtalan író, úgy Tolkien is kezdetben a filológia mellett a költészetben igyekezett kiteljesedni, mivel így tudott leghatékonyabban kísérletezni a nyelvvel, mely mindössze néhány hónap alatt a szenvedélyévé vált.

1922-ben papírra vetett egy A Bimble-öböl meséi és dalai című versciklust, melyben megjelenik a sárkány alakja, valamint egy Mrs. Biggins nevezetű karakter, aki szembeszáll vele, és ott van még Glip, aki a leírásokat tekintve tökéletesen behelyettesíthető Gollam későbbi alakjába.

A történet magvát Tolkien már az első világháború óta magában hordozta, az európai hadszíntér lövészárkaiban csupán a képzelete volt az, mely némi menekvést jelentett a bajtársai halálát rendkívül nehezen megélő fiatalember számára, aki a frontkórházi lábadozása alatt vetette először papírra Az elveszett mesék könyvének eredeti kézirattöredékeit is, ahol elképzelte, milyen lenne egy világ, ahol a jó győzedelmeskedik a rossz felett.

Az értelmetlen lövészárok-harcok közepette még az egymással szembenálló katonák sem igazán tudták, pontosan ki is az ellenség; népszerű kép volt a háború utolsó hónapjaiban, ahogy a szembenállók egymástól kérnek tüzet ahelyett, hogy egymásnak esnének; talán éppen ez volt az, ami miatt Tolkien műveiben élesen – a korabeli mitológiákra támaszkodva – igyekezett elválasztani a jót és a rosszat. E gondolatmenet szülte A Bimble-öböl meséi és dalait, a történetet, melyet a szerző számtalanszor mesélt el gyermekeinek, és mely minden egyes mesélés alatt változott némileg, formálódott, alakult az időközben az ókori és középkori mitológiákban tett kutatások, és az olyan olvasmányélmények hatására, mint Jules Vernétől az Utazás a Föld középpontja felé.

J. R. R. Tolkien 1971-ben Oxfordban

A komótos munkatempó

Tolkien saját elmondása szerint a történet legendás első mondata, és így a „hobbit”, mint kifejezés a semmiből jött gondolat volt – noha később sokan, sokféleképpen magyarázták, valaki például Sinclair Lewis Babbitt című regényének hatására talált benne – 1930 táján, mikor Tolkien már Oxfordban tanított. A háború alatt elkezdett Az elveszett mesék könyve ekkor immáron 13 éve hízott, sőt, ekkoriban a szerző már túl volt a Karácsonyi leveleken is – noha még mindig publikáció nélkül. Az ihlet látszólag tényleg váratlan volt: a korábban rengetegszer elmesélt történet végül egy álmos délutánon, dolgozatjavítás közben öltött formát, amikor a papírlapok közt Tolkien egy üres oldalra akadt, ahová felskiccelte A hobbit első mondatát.

Az írás innentől két éven át tartott, a kimért tempójáról ismert Tolkien nem sietett, mert nem a publikálás vágya hajtotta, csupán a mesélés izgalma, és mikor elkészült, több barátjának is átadta a kéziratot véleményezésre, köztük a Narnia krónikái írójának, C. S. Lewis-nak is. A hobbit kétségkívül egy ifjúsági meseregény, amely tulajdonképpen egy véletlennek köszönhette, hogy elindulhatott a kiadás felé vezető úton.

Az egyik tesztolvasó, és Tolkien hallgatója, Elaine Griffiths adta oda a kéziratot egy kedves ismerősének, az Allen & Unwin kiadónál dolgozó Susan Dragnallnek, akinek annyira megtetszett a mű, hogy a szerző tudtán kívül továbbította azt a kiadó egyik tulajdonosának, Stanley Unwinnak, aki pedig szintén tesztolvasásra, saját fiának, Raynernek adta.

A 10 éves fiúcskát lenyűgözte Tolkien műve, Unwin pedig amint tudott, ajánlatot tett a szerzőnek a megjelenésre.

A hobbit legelső angol kiadása

Az új „Alice Csodaországban”

Tolkien ekkor már a kiadás lázában égett, és a javításokat már kifejezetten ennek fényében végezte el a kéziraton, Unwin és a teljes kiadó pedig úgy érezte, kincsre lelt, és már az előzetes PR-kampányt is ennek mentén építette fel szokatlanul összetett és grandiózus keretekben. Mikor az első példányok még jóval a megjelenés előtt kikerültek a nyomdából, a kiadó szétküldte őket a legjobb házi kritikusainak különböző lapokhoz, majd három különböző előzetesben is publikálta a visszajelzéseket olyan megjelölésekkel, mint: „az új Alice Csodaországban”, vagy „az év gyermekkönyve”, sőt,

reklámfogásként még egy fotót is mellékeltek az ajánlók mellé, mely az előzetes példányokkal berendezett kirakatot ábrázolt a kiadó Museum Street-i központjában.

A hobbit végül 1937. szeptember 21-én került a boltok polcaira viszonylag csekélynek számító, 1500 példányban, mely mindössze két hónap alatt elfogyott, így még ugyanazon év karácsonyára nyomdába került a Tolkien saját kezű rajzaival kiegészült második kiadás is. A siker, és a kritikai visszhang egy gyerekkönyvhöz képest óriási volt, és Stanley Unwin még a második kiadás nyomdába kerülése előtt, tehát 1937 decemberében megrendelte Tolkientől a folytatást; állítólag annyit mondott az írónak: „többet akarok tudni a hobbitokról.” Bár a folytatásra több mint 15 évet kellett végül várni, a kiadó addig sem tétlenkedett, mert miközben Tolkien A Gyűrűk Urán dolgozott, A hobbit cselekményét, kifejezéseit és mitológiáját az elkövetkező kiadásokban mindig A Gyűrűk Ura aktuális állásához igazította és javította.

Christopher Tolkien, aki átvette apja elképesztő hagyatékát

A fantasy alapvetése

A hobbit a folytatás megjelenéséig több alkalommal is egyszerűen eltűnt a könyvpiacról, mert az emberek időről-időre újra megvásárolták, miközben a kiadási jogok is egyre több nyelvre keltek el. Manapság megközelítőleg 60 különböző nyelven érhető el Tolkien első nyomtatásban megjelent műve, és a legtöbb nyelven több különböző változatban is megjelent, köztük egyébként magyarul is, ez a folyamat pedig csak tetőzött, mikor boltokba kerükt A Gyűrűk Ura, mert a legtöbb nyelven a két történet karaktereinek, helységeinek elnevezéseit egységesíteni kellett. Magyarországon ez a folyamat egyébként a Peter Jackson-féle Gyűrűk Ura-filmadaptációk megjelenése utáni évekre tehető, amikor az összességében tizenhét Oscar-díjat hozó trilógia megnövelte a könyvek iránti keresletet is.

A folytatás persze már egészen más hangulatban, és némileg eltérő stílusban fogant. Míg A hobbit jobbára valóban ifjúsági regény, addig A Gyűrűk Ura jóval komorabb fantasy még akkor is, ha a karakterek közt sok az átfedés. Tolkiennek életében mindössze ez a két műve jelent meg nyomtatásban, ám már ez is elég volt hozzá, hogy egy csapásra a fantasy műfaj kiemelkedő alakja váljon belőle, akiből aztán generációk táplálkoztak később, olyanok, mint Stephen King (A setét torony-sorozat), J. K. Rowling (Harry Potter-könyvek), és persze George R. R. Martin (A tűz és jég dala-ciklus). Tolkient persze érték kritikák is, felrótták neki, hogy nem tett mást, csupán kölcsönvett, és megváltoztatott néhány alakot a több száz, vagy ezer éves angolszász mitológiákból, belekeverte Jules Verne, Samuel Rutherford Crockett és George MacDonald regényeinek hatását, ám a kritikáknál jóval hangsúlyosabb a tény, hogy Tolkien két műve viszonylag hamar az egyetemes irodalomtörténet része lett, amit jól jelez az is, hogy szerzőjét 1963-ban még irodalmi Nobel-díjra is jelölték.

Bár Göncz Árpád A Gyűrűk Urát nevezte minden idők legnagyobb tündérmeséjének – és ezzel nem érdemes vitatkozni – sőt, kijelenthetjük, hogy minőségében, és jelentőségében kétségtelenül az 1937-es regény felett áll, ám nem felejthetjük el, hogyha nincs az itthon Gy. Horváth László kiváló fordításában megjelent A hobbit, akkor nincs a Gyűrűháború sem.

A hobbit időtlen mestermű, az ifjúsági irodalom mindenkori klasszikusa, egy olyan sok évezredet felölelő mitikus történet nyitóakkordja, mely sok más könyvsorozattal ellentétben elejétől a végéig teljes, és lezárt egész, hiszen mi olvasók vagyunk olyan szerencsések, hogy amit J. R. R. Tolkien 1937-ben elkezdett, azt fia, Christopher Tolkien 83 évvel később, még halála előtt, saját elmondása szerint is be tudott fejezni.