Kovács Krisztián
2020. szeptember 18. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Világirodalmi krónikák 19. – Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Arthur C. Clarke mára a sci-fi aranykorának egyik legnagyobb legendája, közvetlenül a műfajalapítók utáni generáció egyik legfényesebb csillaga, aki Isaac Asimovval, Robert A. Heinleinnel és Frank Herberttel kiegészülve segédkezett felnőttkorba juttatni a tudományos-fantasztikumot egy olyan időszakban, amikor az emberek zöme puszta ponyvaként tekintett a műfajra. Clarke végtelenül precíz, és szigorúan tudományos alapokra épülő történetvezetése, technológiai ötletei, humanista nézőpontja ma is követendő példa a sci-fi újabb generációi számára.

A 2008-ban elhunyt nagymester számtalan kiváló kötet szerzője, elég csak a 2001 Űrodüsszeiára gondolni, de említhetjük A távoli Föld dalai, Az Éden szökőkútjai, vagy a Randevú a Rámával című köteteit is, mind-mind a műfaj legnagyobbjai közé tartozik manapság is, amit egy magára valamit is adó sci-fi olvasó vélhetően kívülről fúj. De vajon, hol kezdődött Clarke regényírói pályája ott a második világháború utáni ébredező irodalmi piacon? Világirodalmi krónikák sorozatunk tizenkilencedik epizódjában Clarke remekműve, és egyben első elismert regénye, A gyermekkor vége.

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Ponyvaregény és tudomány

Clarke, aki kisgyerekként az iskolában már tagja volt minden létező science fiction klubnak, és falta a korabeli ponyvaregényeket, valamint a már életükben klasszikusnak számító Verne és Wells remekműveit, vagy az Amazing Stories-ban közölt írásokat 1945-ben aztán matematikából és fizikából doktorált, és még csak alig-alig fejeződött be a háború, ő már a Wireless World magazinban az Egyenlítő felett geostacionárius pályán keringő műholdakról tett említést. A tudomány iránti feltétlen rajongása, kiegészülve a gyermekként és tinédzserként magába szippantott történetekkel szinte törvényszerűleg hozta magával az alkotói vágyat a kettő kombinálására.

Clarke a pályatársai szerint is mindig érzékeny volt a környezetében zajló folyamatokra, ráadásul az 1950-es évek elején, a kiéleződő hidegháború, és az egyre inkább terjedő kommunistaüldözések időszakában nehéz is volt elhatárolódni az általános közbeszédtől. Clarke az épp csak kettéosztott világ egyesítéséről szőtt vágyait 1946-ban fogalmazta meg először, az Őrangyal című novellájában.

A kész írást elküldte a korszak egyik leginkább tisztelt írójának és szerkesztőjének, az akkor már több mint 10 éve az Astounding Science Fiction magazint igazgató John W. Campbellnek, akinek azonban nem nyerte el a tetszését az írás, különösen az idegenek meglehetősen bizarr ábrázolásmódja.

Clarke ügynöke kérésére többször is átírta a művet, aztán 1950 elején ismét megpróbálkozott a publikálással. Végül az év végén a New Worlds című brit lap közölte le a novellát.

Clarke és Stanley Kubrick az 2001 Űrodüsszeia kidolgozása közben

Az ébredő író

Clarke a következő évtől, 1951-től, első tudományos munkája közzétételétől kezdve kacérkodott az íróvá válás gondolatával, és az elkövetkező években négy regényt publikált, ám azok sokkal inkább támaszkodtak korábbi olvasói élményeire, mint a később kialakult saját írói hangjára. Közben, hogy megpróbáljon szintet lépni az alkotásban, 1952 februárjában ismét elővette az általa igencsak kedvenc Őrangyal című novella eredeti kéziratát, és dolgozni kezdett rajta. A később alapvetően három részre tagolódó regény egészen 1953 januárjáig íródott, a munka leginkább azért húzódott el, mert Clarke nem volt biztos a finálé megoldásában, így két különböző variációt is írt belőle, mielőtt New Yorkba utazott az ügynökével, hogy megpróbálják eladni a regény jogait. Ebben az időszakban Clarke egy barátjánál töltötte az idejét Atlantában, és az éppen szárba szökkenő polgárjogi mozgalmakban aktív Ian Macauley-val folytatott beszélgetések segítettek neki, hogy végül letegye a voksát a megfelelő végső megoldás mellett.

Az író ekkoriban vette feleségül Key Largo-n Marilyn Mayfieldet, akivel kérészéletű házasságuk alatt fejezte be végül A gyermekkor vége kéziratát, melyet végül nagyban befolyásolt újdonsült felesége viselkedése, aki Clarke bármennyire is szeretett volna gyereket, a nő, akinek már volt egy fia az előző házasságából, ettől mereven elzárkózott. Clarke tarsolyában ekkor legalább három kész regény volt, ám miután a korábbi művei meglehetősen mérsékelt visszhangot keltettek csupán, fontos döntés volt, melyik legyen a következő.

Végül a kiadó, a Ballantine Books győzte meg afelől, hogy hiába nem érzi tökéletesnek A gyermekkor vége zárását, komolysága, és újszerűsége miatt mégis ezzel kellene kezdeni.

A szerző végül beleegyezett, a kiadó pedig a kor talán legfontosabb sci-fi borítófestőjét, Richard M. Powers bízta meg kötet borítófestményének elkészítésével.

A gyermekkor vége első keményfedeles kiadása

Akár H. G. Wells

A gyermekkor vége 1953 végén került a könyvesboltok polcaira, előbb puhafedeles kiadásban, majd keménykötésben is, és két hónappal a megjelenést követően az első kiadás teljes 210 000 példányát elkapkodták az olvasók.

A meglehetősen egyedi, okos, és szépen megírt történet nem csupán a sci-fi rajongók, de a kritikusok tetszését is elnyerte. A The New York Times rögtön két párhuzamos kritikát közölt róla, a másodikban Clarke tehetségét C. S. Lewis-hoz, és H. G. Wells-hez hasonlították.

A Los Angeles Times szerzője, Don Guzman a tudományos fikció festőművészének nevezte a szerzőt, és dicsérte a regényt felütése, a belőle áradó bölcsesség, és a színes nyelvezet miatt.

A San Francisco Chronicle szigorúbb volt, Anthony Boucher szerint ugyanis a regény egyenetlen, és bár értékelte a történelmi koncepciót, szerinte a grandiózus felütés lényege elvész a sok apró és látszólag jelentéktelen epizód közt. Clarke kortársa, Brian W. Aldiss közben azt mondta róla, hogy bár egy egészen banális filozófiai gondolaton nyugszik a regény gondolati háttere, Clarke mesterien és egyszerű nyelvezettel kapcsolta össze a különálló motívumokat, amitől mégis működőképes egésszé állt össze. Clarke kétségtelenül ráérzett valamire, műve jóval több volt, mint a többi korabeli sci-fi mű, mellőzött minden giccses és megszokott fordulatot, hangvétele komolyságában, mondanivalója filozófiájában, és meglehetősen éles szociológiai és társadalomkritikájában pedig csupán Isaac Asimov két évvel korábban megjelent Alapítvány című regénye vetekedhetett vele.

Neal Adams képregényrajzoló konceptrajzai az ABC el nem készült adaptációjához

A gyermekkor hátasai

A gyermekkor vége sikere meghozta Clarke számára az áhított áttörést íróként, az elkövetkező 10-15 éven folyamatosan publikált, egy évben néha két regényt is letett az asztalra, miközben tudományos munkáját sem hanyagolta el, noha megtehette volna.

A regény története ugyanakkor itt még messze nem ért véget, Clarke ugyanis az elkövetkező évtizedekben a különböző újrakiadásokban igyekezett a cselekményt, és a hátteret az aktuális politikai és társadalmi közeghez igazítani, így 1969-ben, 1975-ben, és 1989-ben is újra átdolgozta, 1990-ben pedig új előszót írt hozzá, melyben helyre tette a regény első kiadása óta esetlegesen elavult tudományos okfejtéseket.

Az 1950-es évek végén közben Abraham Polonsky megvásárolta a regény megfilmesítési jogait, épp az akkor még kezdőnek számító Stanley Kubrick orra elől, ám nem sokkal később a mccartyzmus időszakában Polonsky-t kommunistaszimpatizánsnak minősítették, és Hollywood feketelistára tette, így a filmterv is kútba esett. Kubrickot ugyanakkor lenyűgözte Clarke filozofikus hozzáállása a tudományhoz, és benne az ember szerepéhez, így végül megkereste az írót az Őrszem című írása nyomán, melyből aztán később közös erővel hozták össze a 2001 Űrodüsszeiát, minden idők egyik legjobb és legfontosabb sci-fi filmjét.

A gyermekkor végét persze közben többször is megpróbálták megfilmesíteni, az 1970-es évek végén az ABC tervezett belőle egy három órás verziót, ehhez egyébként a neves képregényrajzoló Neal Adams már a konceptrajzokat is elkészítette, de végül a Universal Stúdióval folyó jogi huzavona után ez a terv is meghiúsult. Közben a BBC két különböző rádiójátékot is készített a regényből, a filmjogokról szóló szerződés ugyanakkor egyik íróasztalfiókból a másikba vándorolt, aminek az lett a vége, hogy Clarke más regényeinek jogaival együtt (Az Éden szökőkútjai, Randevú a Rámával), A gyermekkor vége is úgy tűnt, filmváltozat nélkül marad. Végül 2013-ban a Syfy Channel készített belőle egy látványos, de meglehetősen súlytalan háromrészes adaptációt, ami csak nyomokban követte az eredeti regény cselekményének nyomvonalát. Tulajdonképpen nem is volt szükség rá, mert Clarke regénye eredeti formájában állja meg igazán a helyét: bár keletkezése óta közel 70 év telt el, nem csupán hűen mutatja be egy megosztott világ tablóját, de filozófiai motívumaiban ma aktuálisabb, mint valaha.